a-kozepkategoria-legjobbja-honor-7-lite-teszt/2016/08/18

A középkategória legjobbja? - Honor 7 Lite teszt

2016. augusztus 18. Ficsor Tamás Mobilvilág

Nem gondoltam volna, hogy valaha is lesz kínai telefonom. Az oké, hogy manapság már mindent Kínában gyártanak és/vagy szerelnek össze, de valahogy elfogja az embert az a kétségbeeső érzés, mikor megtudja, hogy az előtte lévő technika teljesen kínai, ami olcsó és egyenlő a kukával. Valamilyen szinten én is ilyen véleménnyel voltam, de az ismerősöknek és a Media Markt-nak köszönhetően fizikailag is megtudtam ismerkedni a Huawei és az ő almárkájának, a Honor készülékeivel. A tapasztalataim pedig egyértelműen pozitívak voltak. Főleg az után, hogy az LG F6-os készülékem megadta magát és helyette lett egy Huawei P8 Lite, amivel az akkumlátor idején kívül teljesen meg vagyok elégedve. Nem csak én, hanem a szerkesztőségben is pozitív vélemények alakultak ki a gyártó termékeit illetően, hisz már nálunk járt a Honor 4C, a Honor 5X, a Honor 6 Plus és a Honor 7 is. A következő sorokban pedig szemügyre vesszük az utóbbi kis testvérét a Honor 7 Lite-ot. Vagy Honor 5C-t?

Eredetileg Honor 5C néven debütált a készülék, például Kínában és Németországban ezzel a névvel érhető el, de hazánkban Honor 7 Lite megnevezéssel vásárolható meg. Ráadásul valami oknál fogva csak a mi országunkban kapható ujjlenyomat olvasóval (kivételezés vagy spórolás?), de én ennek csak örülök.

Csomagolás és tartozékok:

A Honor-tól már megszokott türkizkék színű dobozban lapul a készülék. A fedelén olvasható két féle stílusban a márka neve. A doboz tetejét le emelve máris előtűnik a fóliába csomagolt telefon. Teszt termékről lévén szó nem egy teljes pack került hozzánk, vagyis például a kézikönyv az hiányzik. Egyébként a telefon alatt vannak az olvasni valók, valamint a SIM tálca tűje, egy fehér microUSB kábel és egy szintén fehér 5V/2A-es USB töltő adapter. A feliratokat azonban még most sem cserélték ki. Mindkét tartozékon a Huawei neve és logója látható.

Külső és kijelző:

A Honor 7 Lite három színkombinációban érhető el: fehér-ezüst, fekete-szürke és arany-arany. Az egyik szín az előlapot, míg a másik a hátoldalt érinti. A telefon reklámjával ellentétben csak a hátlap készült fémből, a többi rész műanyag. Nálunk a fehér-ezüst verzió járt és őszintén szólva számomra nem nyerte el a tetszésemet ez a duó. Ha szemből vagy hátulról nézem, akkor nagyon szép látványt nyújt, de ha már oldalról, akkor a két szín üti egymást. De ez csak az én véleményem. Az biztos, hogy a szál csiszolt fém hátlap pazar vizuális élményt nyújt, főleg napsütötte napokon.

külső1

Formáját tekintve leginkább a Honor 5X és persze a Honor 7-hez hasonlít. A sarkak le vannak kerekítve, ahogy a hátoldal két széle is, így egy nagyon kényelmes okos telefonról van szó. 156 grammos súlyával szinte egy súlycsoportban van a már említett készülékekkel (5X 158 g, 7 157 g). A fémház hiánya nélkül is a 7 Lite egy nagyon masszív készülék. Nem recseg, nem ropog, az illesztések mindenhol megfelelőek, Azonban a zörgő gombokat a P8 Lite-hoz hasonlóan itt sem sikerült megoldani. Sőt, amikor a telefont az asztalra vagy bárhova tesszük akkor is zörgő hangot ad magából (a gombokat lefogva is), ami nem egy megnyugtató jelenség.

[gallery size="large" columns="2" link="file" ids="68472,68469"]

Ha már az oldalánál tartunk… a készüléket oldalról tekintve láthatjuk a fémes hatású ezüstszínű műanyag keretet. A telefon jobb oldalára helyezték a hangerőgombokat, alá pedig a bekapcsoló gombot. Bal oldalt találjuk a SIM kártya slotot és annak előhozására szánt tűnek a furatát. A fém SIM kártya tálca két darab nanoSIM-nek ad helyet, vagy az egyik helyére helyezhető maximum 128 GB-os memóriakártyának. A Honor 7 Lite alján található két perforált rész sztereó hangszórónak látszik, azonban nem erről van szó. A bal oldali mögött van a mikrofon és csak a jobb oldali mögött van hangszóró. Közöttük és a két csavar között pedig a 2.0-ás microUSB portot helyezték el. A keret felső részén találjuk meg a 3,5 mm-es jack csatlakozót és a másodlagos mikrofont.

[gallery size="large" columns="2" link="file" ids="68468,68471"]

Ami érdekes az az, hogy a telefon mérete nem hogy csökkent a nagytestvérhez képest, inkább nőtt. Pontosítva, 147.1 x 73.8 x 8.3 mm-es méretekről van szó, amit a Honor 7-hez hasonlítva például a hossz eltérés 4 mm. A kávák növelése miatt az 1080 x 1920 pixel felbontású IPS LCD kijelző csak 68,7%-át tölti be az előlapnak. Az 5,2 inch-es, 424 ppi pixelsűrűségű kijelző két oldalán 3 mm vastag keret van.  Ráadásul a képernyő körül kb. 1 mm vastag fekete sáv (képeken látható) megy körbe, ami alul egy nagyobba fut a navigációs sáv miatt. Alul és felül rengeteg kihasználatlan hely van. A telefon kompaktabbá tétele miatt lehetett volna vékonyabbra húzni ezeket a kávákat vagy hagyni úgy, ahogy a Honor 7-en van.

[gallery size="large" columns="2" link="file" ids="68474,68473"]

Nem volt még szó a telefon egyik legjobb részéről, a hátuljáról. A szálcsiszolt fém hátlap nagyon szép, de kezünk nedvességétől vagy szárasságától függően csúszóssá válhat. A körülötte lévő keret műanyagból van, ami egy picit kijjebb áll a hátlaptól. Nem látványos dolog, de számomra elrontja a kényelmes fogást. A kamera, LED vaku és ujjlenyomat olvasó hármas elrendezése a Honor 5X-hez hasonlóan oldották meg, vagyis a telefon felső részén középre helyezték el 13 MP-es kamerát, mellé a LED villanót, a kamera alá pedig a leolvasót. A kamera körül, illetve a LED villanó és az ujjlenyomat olvasó belső részén találunk még egy kis krómot.

hát

Hardver:

A telefon hardveres specifikációját nézve több más márkán belüli készülék juthat eszünkbe. Ha dátum szerint nézzük, akkor rögtön ott a Huawei P9 Lite, melyet fém kerettel és NFC-vel, de műanyag hátlappal láttak el. Utána ott van a Honor 5X, amit teljes fém páncéllal, 5,5 colos kijelzővel lehet megvásárolni, de valamint a rendszerchipje már gyengébb. Meg aztán ott van a Huawei P8 Lite, de az már tényleg minden tekintetben alul marad.

A Honor 7 Lite agya egy 16 nanométeres gyártástechnológiával készült HiSilicon Kirin 650-es processzor, mely nyolc maggal rendelkezik. A 64 bites big.LITTLE architektúrával rendelkező ARM processzor 2x4 magos Cortex-A53-as megoldást foglal magába, melyek 4x2.0 GHz és 4x1.7 GHz sebességen operálnak.

Grafikus téren egy két magos ARM Mali-T830-as IGP dolgozik, mely a nagytestvérhez képest egy újabb termékcsaládról van szó. Ez a frissesség meg is látszik a teljesítményen, hisz a Real Racing 3-ban vagy a Relic Run-ban egyáltalán nem tapasztalni laggolást. Persze ehhez nagy segítséget nyújt a 2 GB RAM. A hardveres frissességet a benchmark eredményekben lehet látni.

bench1

UI és Szoftverek:

A készülék szoftveres részét tekintve a Honor 7 Lite-on Android 6.0 Marshmallow fut, melyre az EMUI 4.0-ás kezelőfelületet telepítették. A UI is az Iphone-ra hajaz, vagyis nem találunk külön Alkalmazások gombot ahol a telepített programok kerülnek, hanem mondhatni minden a főképernyőre került csupán lapozni kell. Az ikonok túlzsúfoltsága miatt lehetőség van mappákba csoportosítani a programokat. Ezzel a megoldással találkozunk a bekapcsolás után, így például a Google alkalmazások egy mappában találhatóak. Természetesen a gyűjtőkből kilehet venni az ikonokat, hogy egy érintéssel hamarabb lehessen aktiválni. Még a P8 Lite esetében számomra is szokatlan volt az Alkalmazások menü hiánya, de most már kényelmesebbnek találom ez az elrendezést.

eszözök

Az értesítési sáv a szokásos módon érhető el, mely felülete letisztult. A parancsikonok részénél egy 3x3-al kiosztásban tudjuk beállítani a kívánt gyorsindító gombokat, valamint a Beállításokhoz itt is eltudunk jutni. Hasonló mozdulattal a képernyőzár feloldása előtt a kijelző alsó részén hívható elő egy gyorsindító sáv, ahol a hangrögzító, számológép, zseblámpa és fényképezőgép érhető el a telefon feloldása nélkül. Valamint a zárképek is könnyebben beállíthatóak itt.

zár

Az eddig megszokott csíptetett zoom-al érhetjük el az oldalak beállításához szükséges funkciókat. Itt adhatunk új oldalakat, szerkeszthetjük a meglévőket és kiválaszthatjuk a főképernyőt. A kijelző alsó részén találjuk a főbb beállítási opciókat: a háttérkép beállítást, a widget hozzáadást, az oldalak átmenetének stílusát és az egyebeket, mint például az oldalak ikonjainak az elrendezését (4x5 vagy 4x4). Ha a csíptett zoom ellentettjét hajtjuk végre (tehát nagyítunk) akkor a rejtett alkalmazások jönnek elő. Mozgásvezérléssel is irányíthatóak funkciók, bár nem sok. A Honor 5X-hez ellentétben csak át fordításra lehet beállítani a hívás és az ébresztés némítását. Természetesen a navigációs sáv is a hozzánk közelálló elrendezésre állítható, de akár Lebegő gombként is beállítható, így a navisáv mellett könnyen elérhető a képernyőzár és a rendszer optimalizáló.

beáll

A 7 Lite hát oldalán található az ujjlenyomat leolvasó, ami azon kívül, hogy nagyon gyors, több különböző funkció is hozzá rendelhető. A kamera alatt lévő leolvasóval maximum 5 féle lenyomat adható be, vagyis még rajtunk kívül négy személyhez adható jogosultság vagy a másik 4 ujjunkat is beolvassuk. Ahogy említettem több különböző funkció kapcsolható a leolvasóra. Az én kedvencem az értesítési sáv lehúzása, amihez egyszerűen csak az ujjunkat kell lehúzni a leolvasón. Sőt ha kettőt koppintunk rajta akkor az értesítések törlődnek, valamint ha vissza fele húzzuk az ujjunkat, akkor felugrik a sáv. Nagyon hasznos funkció, de mellé még bekapcsolható a fotó/videó készítés, hívás fogadás, riasztás leállítás és kevésbé hasznos a galéria közbeni lapozás.  De ezzel nincs még nincs vége. Úgynevezett széfet is levédhetünk ezzel a módszerrel, ami egy rejtett tárhely, valamint az alkalmazászárra is beállítható ugyan ez.

[gallery size="medium" columns="2" link="file" ids="68502,68503"]

A gyárilag kapott zenelejátszó és FM rádió áttekinthető és felhasználóbarát, bár inkább nálam csak a zenelejátszó volt használatban. Az időjárás előrejelző részletes, bár nem mondanám pontosnak. Egy olyan várost vagy falut jelölt meg tartózkodási helynek, ami a közelben sincs, de ez nem gond, mert amúgy sem használom ezt a funkciót. Naptár is teljesen megfelelő, de az E-mail kliens már nem igazán, mivel a Gmail-be sem tudtam belépni, bár nem is próbálkoztam sokáig, mivel gyárilag fel van telepítve a Gmail alkalmazása, amire nincs panaszom. A telefon része egy számomra idegesítő fitnesz alkalmazás, mely a lépéseinket számlálja és összesíti. Sportoló vagy fogyókúrázó embereknek roppant hasznos lehet, de akinek nincsenek ilyen érdekeltségei annak inkább idegesítő ez a folytonos háttérben futó alkalmazás. Ellenben a HiCare egy nagyon hasznos app, ami egy komplett használati útmutató a készülékhez.

[gallery size="medium" link="file" ids="68491,68489,68490"]  

Ugyan ilyen véleménnyel vagyok a Telefonkezelőre, ahol a készülék futását tudjuk optimalizálni. Arra felhívnám a figyelmet, hogy jól meg kell nézni, mit is akar kitörölni a program. Akár az memóriakártyán található összes dolgot kérdezés nélkül törölheti. Ellenben az adatforgalom kezelő nagyon hasznos. Például külön meg lehet adni a napi és a havi adatforgalom korlátait és azt elérve értesítést kapunk. Ezen kívül a zaklatásszűrő, az akkumlátor kezelő és a védett alkalmazások opciók is hasznosak. Itt adható meg, hogy melyik appok fussanak a képernyő lezárása után, valamint azt is, hogy mik legyenek zárolva.

kezelő

Találunk még egy Eszközök nevű mappát, melyben pár hasznos alkalmazást rakott a gyártó, mint például a fájlkezelő, az óra, az időjárás, számológép, jegyzetkönyv. Még egy jópofa tükör is a segítségünkre válhat, amihez 3 féle féle keretet választhatunk, ha megfújjuk a mikrofont, akkor még be is párásodik.

tukor

Kamera és multimédia:

A Honor 7 Lite hátlapján kitüremkedő 13 megapixeles, f/2.0 rekeszértékű LED vakus kamera került. Alapvetően a Huawei P9 Lite-ban található kamerával van dolgunk. A képernyő baloldaláról simítva találjuk az alapbeállításokat, mint például a felbontást, ami 16:9-es képarányban maximum 4016x2336p-s, míg 4:3-as arányban 4160x3120p-s képek készíthetőek. Többek között itt találjuk még az időzítőt, az objektumkövető funkciót is. Alapból 8 féle filter lehet beállítani, de a kijelző bal szélétől simítva érhető el összesen 16 féle mód, melyek segítenek a lehető legjobb kép vagy videó elkészítésében. Igazából én csak az automata beállítást használtam, mert például evés közben nem fotózkodok, így a „Jó étel” beállítást nem használtam, a HDR-nek és a szépítésnek se láttam sok értelmét. A Pro fotó pedig olyan beállítási lehetőségeket ad ki pluszban, mint az ISO, fehéregyensúly, záridő, de ezekhez nem értek. Valószínűleg a fotózásban jártas személyek fogékonyabbak ezekre a pluszokra, ahogy a fényfestés és panoráma módokra is.

[gallery size="medium" columns="2" link="file" ids="68493,68492"]

Az előlapra hasonló tulajdonságú 8 megapixeles kamera került, mellyel 16:9 képarányban 3264x1840p-s, míg 4:3-as arányban 3264x2448p-s képek lőhetők magunkról. Itt is elérhetően a filterek, de sokkal kevesebb mód áll a rendelkezésünkre, bár a legfontosabb, a szépítés nem maradt ki. A fényképezés módokat és a beállításokat ugyan azzal az ujj mozdulattal érhetjük el.

A fő kamerával akár 30 fps-ben tudunk Full HD felbontású videókat készíteni, de a Szépítés módot aktiválva ez lecsökken egyszerű HD-ra. Az előlapi kameránál is ez a helyzet. A videók lejátszásának minősége nagyon jó. A Full HD kijelzőn nagyon szépek a színek és az 1080p-s tartalmak rendkívül jól néznek ki rajta, de ehhez a lejátszott tartalom minőségének is a toppon kell lennie. Leginkább Youtube-ról voltak nézve a műsorok, de magán a telefonon lévő videó lejátszó is ki lett próbálva. Probléma nem is lett volna vele, ha támogatná az AC3-as hangot és így az mkv fájlokat, de sajnos nem ez a helyzet. Ezt persze orvosolja a Play Áruházból letölthető BS vagy FLV Player. Természetesen az alap kodekeket, mint a DivX, MP4, AVI simán elfutnak rajta. A gyári lejátszó lassító és gyorsító effektje mellett kisablakba hozható a filmezés, valamint fülhallgató vagy headset használata esetén egy kevés térhangzás is kapcsolható. Azonban ha igényeljük a feliratot, akkor tényleg egy másik lejátszóra lesz szükség.

[gallery size="large" columns="2" link="file" ids="68500,68488"]

A készülék hangszórója egész jó a kategóriájához mérten. Szerencsére a hangszórót átrakták a microUSB jobb oldalára, így ha oldalra döntve nézünk filmet vagy játszunk, akkor nem fogjuk be a hangot. A P8 Lite-nál ez probléma áll fent. Fej- vagy fülhallgatóra küldött jelek minősége pedig a csatlakoztatott eszköztől függ. Mivel gyárilag nem kapunk fülhallgatót, így Samsung és Skullcandy termékekkel volt tesztelve a zenék és videók hangminősége. A hallható eredménnyel meg voltam elégedve.

Galéria: [gallery size="medium" ids="68525,68526,68527,68528,68529,68530"]

Adatkommunikáció és üzemidő:

A Honor 7 Lite csak dual nanoSIM-es verzióban érhető el, de mivel majdnem biztos, hogy a 16 GB ROM miatt (abból kb. 10 GB használható) SD kártyával tárhely bővítés lesz eszközölve (max 128 GB-ig), így a dual stand-by lehetőségtől búcsúzni kell. Ha azonban mégis két SIM-et szeretnénk használni és a hálózathoz kapcsolni, akkor ahhoz két nano méretűre lesz szükség. Mindkét kártyánál elérhető a 3 és 4G-s adatforgalom, sőt a fő SIM foglalat támogatja a Cat4 LTE (150/50Mbps) hálózatot. A beszélgetések hangerejével és minőségével meg voltam elégedve.

[gallery size="large" columns="2" link="file" ids="68476,68477"]

Wi-Fi-re csatlakozása és kommunikációjával nem volt gond, melynek gyorsasága max. 2,4 GHz. Támogatja a 802.11 b/g/n szabványokat, valamint a Wi-Fi hotspot és Direct funkciókat. A beállításokba kapunk egy intelligens Wi-Fi+ opciót, mely, ha aktiválva van, akkor az eszközünk az ismert hálózatra automatikusan csatlakozik, valamint ha annak hatóköréből kiérünk, akkor mobiladatra vált. Azt is figyeli, hogy az ismert hálózaton van egy internetkapcsolat, ha nincs, akkor nem csatlakozik rá.

Bluetooth kapcsolat terén egy 4.1-es verziójú került beépítésre, mely támogatja az A2DP és LE protokollokat. NFC nem került a készülékbe, ahogy Infraport sem. A GPS pontos használatához biztosítva van a GLONASS és Beidou műholdakra való jogosultság.

Az akkumlátor üzemideje nagyon korrektnek. Reggel egy kis Pokémon GO aztán a munkahelyen a szünetekben kis böngészés, kis Messenger olvasás, otthon pedig evés közben Youtube nézés és még így is elég volt a második nap rádugni a töltőre. A P8 Lite (2200 mAh) után a 3000 mAh-ás aksi kész felüdülés volt, ráadásul úgy, hogy a kijelző nagyobb méretű és felbontású. Természetesen kéznél van az Akkumlátor kezelő, mely segítségével átfogóan lehet keresni a plusz perceket/órákat. Azon kívül, hogy lehetőség van egyesével kikapcsolni mondjuk a lezárt képernyő alatt futó alkalmazásokat, a program felkínál három féle megoldást a telefon minél jobb optimalizálása érdekében. Ez lehet a teljesítmény orientált, intelligens és az ultra használati mód. A teljesítmény opciónál a telefon kihasználja a magában rejlő hardveres potenciált, míg az ultra az egyértelműen vészhelyzet esetén ajánlatos, mivel ilyenkor csak az alap funkciók üzemelnek. Az intelligens mód az általános használatra felel meg. Ezen kívül értesítést kapunk, ha nagy fogyasztású appot talál a szoftver.

akku

Konklúzió:

Számomra a Honor 7 Lite (vagy 5C) csak pozitív tudott megnyilvánulni. Igaz a fehér-ezüst kombináció nem a legjobb, így majd 2 hét használat után teljesen megszoktam. A telefon formája és dizájnja a kényelmet sugározza. Valószínűleg a lekerekítések miatt, de sokszor keltett bennem olyan érzést, hogy ez egy nagyon vékony telefon a 8.3 mm-es vastagsága ellenére. A fém hátlap pedig valóban minőséget kölcsönöz neki, hiába a műanyag keret. A Full HD kijelző színei csodásak, a betekintési szögei is jónak mondható. Azonban az 5,2 inch-es mérete miatt, nem biztos, hogy az átlagos kézméretű embereknek jó lenne. Hiába van nekem is nagy mancsom, a Chrome-nál megkellett nyújtóztatnom a hüvelykujjamat az új oldal eléréséért. Ami még a kijelző mellett szól a nagymértékű fényerő állítás. Oké verőfényes napsütésben annyira nem állja meg a helyét, de már árnyékban nézve igen. A kamera pedig abszolút nyerő, legalábbis számomra ideális lenne, de egy középkategóriás felhasználónak biztos. Megfelelő fények, elhelyezés és állvány használatával (vagy egy biztos kézben) nagyszerű képek készíthetőek. Ugyan ez a véleményem az előlapi kameráról. Az ujjlenyomat olvasó nagyon gyors, bár előfordult, hogy többszeri alkalommal sem fogadta el az ujjam (bénázás). A hozzárendelhető funkciók pedig nagyon hasznosak. Sokkal könnyebb a kijelző helyett az olvasón lehúzni az ujjam, hogy eltudjam olvasni az értesítéseket. Ami nem tetszett a készülékben az az értesítési LED. A zöld szín még oké, de elég halványan villog az előlapi kamera mellett. A rezgés intenzitásától sem vagyok elragadtatva. Mondhatni csak simogat, de valami rettentő hangon. Összességében csak ajánlani tudom a készüléket. Igaz van 1-2 tulajdonsága, ami elgondolkodtathatja az embert (pl: gyenge, de hangos rezgés.), de még így is 70.000 forintért megéri.

Specifikáció: Méretek:                                 147.1 x 73.8 x 8.3 mm Súly:                                        156 g SIM:                                        Dual SIM (Nano-SIM, dual stand-by) Kijelző:                                    5.2 col IPS LCD Felbontás:                              1920 x 1080 pixel, 424 ppi Chipset:                                  HiSilicon Kirin 650 CPU:                                        Octa- core (4x2.0 GHz Cortex-A53 & 4x1.7 GHz Cortex-A53) GPU:                                       Mali-T830 MP2 RAM:                                      2 GB Belső tárhely:                        16 GB OS:                                          Android OS, v6.0 (Marshmallow) microSD                                 128 GB-ig Hátlapi kamera:                   13 MP, f/2.0 rekeszérték , autófókusz, LED villanó1080p / 30FPS felvétel Előlapi kamera:                    8 MP, f/2.0 rekeszérték Wifi:                                       802.11 a/b/g/n, WiFi Direct, hotspot GPS:                                       v4.1, A2DP, LE NFC:                                      NINCS Bluetooth:                             A-GPS, GLONASS/ BDS Infra:                                      NINCS USB:                                       microUSB 2.0 Ujjlenyomat olvasó:            VAN Akkumulátor:                       3000 mAh, nem cserélhető Tartozékok:                           Töltő + USB kábel, SIM tálca tű

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=7jq5qUilfyQ[/youtube]

Írta: Ficsor Tamás

Hasonló bejegyzések: