assassins-creed-syndicate-teszt/2015/12/30

Assassin’s Creed Syndicate – Teszt

2015. december 30. Teszt Vekerur

A Ubisoft tavaly elég jól mellényúlt a Unity-vel (s nem csak azzal), így nem titkolták, hogy idén a biztosra játszanak. Sok újdonság helyett, inkább a jelenlegi elemeket próbálták meg tökélyre fejleszteni.

Kezdjük a történettel, ami nem fog nagy spoilereket tartalmazni, de aki még nem játszott a játékkal, annak lehet érdemes átugorni ezt a részt. Történetünk két főszereplője Evie Frye és Jacob Frye, akik ikrek. Helyszínünk a viktoriánus korabeli London, ami talán az egyik legjobban sikerült helyszín az AC játékok történetében. Evie és Jacob elég ellentétes személyiségek, amikre kitér a játék is a történetben. Jacob a bandáját, a Rooks-t (Bástyák a magyar verzióban) próbálja minél erősebbé tenni, így gyengítve a Blighters-t (Kőfejűek magyarul), akik a templomosok bandája. Evie az Éden Leple után kutakodik, illetve Jacob után takarít fel, ami az egyik konfliktusforrás a két karakter közt. A küldetésekben általában megszabott, hogy melyik karakterrel játszunk, ám a fő feladatok között szabadon váltogathatjuk őket.

[caption id="attachment_63033" align="aligncenter" width="610"]ACS 2015-12-30 15-58-19-48 Evie.[/caption]

A történet határozottan jobb, mint a Unity-é. Jól mutatja be a két karakter közt megromló kapcsolatot, de az összképben kissé súlytalannak éreztem. Sok templomost vadászunk le a játék alatt, de kevésnek van jelentősége, sőt, szinte olyan is van, akivel akkor találkozunk először, amikor megöljük. Egyetlen egy ember halála van komolyabb hatással Londonra, de ez is kimerül egy küldetés alatt. Crawford Starrick és Maxwell Roth zseniálisan jól megírt karakterek voltak, ám sajnálatosan a főszereplőink viszonylag keveset érintkeztek velük, pedig ez meg tudta volna dobni a játékot egy kicsit.

[caption id="attachment_63026" align="aligncenter" width="610"]London egy kisebb része. London egy kisebb része.[/caption]

Térjünk át kicsit Londonra, ami egyszerűen zseniálisra sikerült! A város csak úgy lüktet az élettől! Emberek dolgoznak, beszélgetnek, köszöntik egymást, a borbély embereket borotvál meg, éjszaka a tűz köré gyűlnek a hajléktalanok, részegek dülöngélnek a sikátorokban, és még folytathatnám. Akár abban is el lehet veszni, hogy az emberek mindennapjait nézzük. A különböző negyedek is jól elkülönülnek, az ipari negyed ontja magából a füstöt, míg a gazdagabb területeken parkokban üthetjük el az időt. Ezekre mind rátesz egy lapáttal a remek, korhű zene, valamint ha kissé mókásan is hangzik, de az időjárás is. Londonban vagyunk ugye, így gyakran esik az eső, ami nagyon illik a játékhoz. London méretre is hatalmas, még nagyobb, mint Párizs, de azért itt megjegyezném, hogy legközelebb ez már kevés lesz. Ha nem is ilyen nagyokat, de a következő alkalommal már elvárás lenne 2-3 nagyobb város, amik összességében úgy másfélszeresei Londonnak.

[caption id="attachment_63032" align="aligncenter" width="610"]A Temze egy ködös reggelen. A Temze egy ködös reggelen.[/caption]

A város akkora lett, hogy a szokásos tetőn szaladgálással órákig tartott volna valahova eljutni, így a Ubisoft telepakolta járművekkel Londont. Kocsikat köthetünk el az utcán, hogy aztán jól nekimenjünk mindenkinek, mivel nem vagyunk hozzászokva a baloldali vezetéshez, vonatokra szállhatunk fel, vagy hajóról hajóra ugrálva kelhetünk át a Temzén! A lovas kocsikat irányíthatjuk szabadon egyedül, amiknek az irányítása nem lett túl precíz. Nem tudom, hogy ez tudatos-e (hiszen egy lovas kocsiról beszélünk, nem egy versenyautóról), vagy csak így sikerült, de sok mindennek neki fogunk menni, erről mindenkit garantálhatok. Ezt nem rónám fel hibának, de úgy gondoltam, azért meg kell jegyezni. El lehet száguldozni a kocsikkal London utcáin, de azért nem lett egy GTA a játékból, erre ne számítsunk. A járművek mellé kapunk egyfajta „grapling hook”-ot, amolyan fejlesztett hookblade-et. Ezzel köteleket lőhetünk ki, amiken végig tudunk siklani, vagy éppen fel tud húzni minket (így utólag jöttem rá, hogy a játékban sosem adtak nevet ennek az eszköznek).

[caption id="attachment_63030" align="aligncenter" width="610"]A főhadiszállásként funkcionáló vonatunk. A főhadiszállásként funkcionáló vonatunk.[/caption]

Melléktevékenységgel kapcsolatos spoiler a bekezdésben! Az előző résznél a Ubisoft előre lelőtte, hogy lesznek bizonyos II. Világháborús mellékküldetések a játékban. Szerencsére most nem követték el ugyanazt a hibát, így meglepetésként érhette az embert, hogy most az I. Világháborús London egy szeletét lehet teljesen szabadon bejárni, ahol külön küldetések, és egyebek is vannak. Jacob unokáját, Lydia Frye-t irányítjuk, aki a németek ellen tevékenykedik. Nagyon tetszett, hogy itt nem féltek újítani kicsit, és bepakoltak néhány olyan dolgot, ami máshol nem található meg. Generátorokat kapcsolhatunk ki-be, amik elsötétíthetik a szobákat, vagy akár a mesterlövészek reflektorait is kikapcsolhatjuk vele. Nem egy nagy szelete a játéknak ez a rész, de határozottan az egyik legkellemesebb.

[caption id="attachment_63031" align="aligncenter" width="610"]"A Klubja első szabálya: senkinek egy szót se a klubról. A Klub kettes számú szabálya: senkinek egy k*rva szót se erről a klubról." "A Klubja első szabálya: senkinek egy szót se a klubról. A Klub kettes számú szabálya: senkinek egy k*rva szót se erről a klubról."[/caption]

Melléktevékenységek terén elég jól domborít a játék (legalábbis darabszámra mindenképp). Utóbbi pár részben a mellékküldetések kimerülnek mindenféle tárgyak gyűjtögetésében, de most valódi küldetéseket kaptunk. Az egyik legnagyobb a bandaháború, ahol kerületről kerületre kell átverekedjük magunkat, és elfoglalni a városrészeket a templomosoktól. Amilyen izgalmasnak hangzik ez, olyan unalmas a valóságban. Négyféle küldetés van ötvenkilenc(!) kerületre. Nevetséges. Emellett a kor neves embereinek, mint Charles Darwin, vagy Karl Marx segíthetünk az ügyes-bajos dolgaik rendbetételében, amik sokszor egész mókások a játékhoz képest. Vonatokat rabolhatunk ki, szállítmányokat rabolhatunk el, vagy akár kocsiversenyeken is részt vehetünk. Visszatér a közkedvelt ökölharc is, valamint itt is nyitogathatjuk a ládákat, és gyűjthetünk rengeteg különféle apróságot. Itt azért kiemelném a sörösüvegeket. A megszerzésük nem túl izgalmas, kocsmákban vannak szétszórva, de mindegyikhez van egy leírás, amik bődületes nagy marhaságot tartalmaznak általában. Shaun kommentálja őket, és valami fergetegesek, sokszor a hasamat fogtam a nevetéstől, olyan viccesek lettek.

[caption id="attachment_63029" align="aligncenter" width="610"]ACS 2015-12-30 15-11-49-23 Nyakfelmetsző Jacob.[/caption]

A XIX. század második felét írjuk, a kardoknak, lándzsáknak és egyebeknek menniük kellett, ez már nem az a kor. Mivel a fő fegyvereink is eltűntek, így a harcot is átdolgozták kissé. A támadást nyomogatva folyamatosan, közbeiktatva néha egy kis kitéréssel, szinte mindig győzelemre viszi az embert. Ez az a fajta egyszerűsödés, ami nem annyira tetszett, főleg az elején, ahol keveset sebző fegyvereink miatt sokat bele kellett ütni az ellenfelekbe. Közelharcra három fajta fegyverünk lehet: kukri (hajlított kés), bokszer és a sétapálcakard. Sajnálatos módon, az animációkat kivéve semmiben sem térnek el egymástól ezek a fegyverek.

[caption id="attachment_63027" align="aligncenter" width="610"]Jacob képességei, Jacob képességei,[/caption]

Az előző részhez hasonlóan itt is kapunk egy képességfát, amin meg kell vegyük a képességeket, hogy használni tudjuk őket. Sajnos a két karakter majdnem teljesen ugyanazt kapja, de azért a jó irányba mentek el a Unity-től. Ott szinte csak korábbi képességeket zártak el, míg itt azért kapunk olyan újakat, amik jók, de nem katasztrófa, ha nincs meg az elején. A merényletre azonnali lootolás az egyik kedvencem az új képességek közül. Mindig is utáltam lőszer után kutakodni a hulláknál, így jól tud jönni. Itt jegyezném meg, mert sehova sem illik igazán, de azért szeretnék írni róla, hogy Jacob és Evie is ugyanazokat a kivégző és falmászó mozdulatokat használja, mint Arno. Ez engem eléggé zavart, mégis csak egy nagyköltségvetésű, AAA címről beszélünk, igazán vehettek volna fel újakat, legalább az egyik karakterhez.

[caption id="attachment_63028" align="aligncenter" width="610"]Buckingham-palota. Buckingham-palota.[/caption]

Nem csak a karaktereinket, de a bandánkat is tudjuk fejleszteni. Képzettségüket, felszereléseiket, vagy épp akár a kapcsolataikat lehet erősíteni, aminek az a legjobban látható eredménye, hogy a városban kószáló bandatagjaink egyre erősebbek lesznek. Gyengíteni is lehet a templomosokat hasonló „fejlesztésekkel”, de valahogy sosem vettem észre, hogy berobbant volna az ellenfeleim lőpora, vagy akár azt, hogy könnyebben tönkremennének a kocsijaik. Persze pénz is az ilyen jellegű befektetésekből jön, így aki okosan fejleszt, hamar úszni fog a pénzben.

[caption id="attachment_63040" align="aligncenter" width="610"]A tetszetős főmenü. A tetszetős főmenü.[/caption]

Szomorú, hogy így külön ki kell rá térni, de a Unity (és egyéb Ubisoft játékok) gyenge indítása után erről is szót kell ejteni. Örömmel kijelenthetem, hogy ez a bugosság nem jellemző a játékra, elvétve lehet csak bugokkal találkozni, azok is főleg apróságok. Két nagyobb dologgal találkoztam, az egyik, hogy néha egyszerűen a semmitől leesik az FPS, és újraindításig nem hajlandó megjavulni, a másik pedig egy ritkább gamebreaker bug, amibe egy mellékküldetésben futottam bele. Ezért is csúszott el ez a teszt, mert sikeresen „beletenyereltem” ebbe a bugba, s eltartott egy ideig, mire kijavították. Viszont amennyire tudom, ez az egyetlen ilyen.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=WTBbwgsyxvg[/youtube]

Rendszerkövetelmények

Minimum:
  • Op. rendszer: Windows 7 SP1 or Windows 8.1 or Windows 10 (64bit)
  • Processzor: Intel Core i5 2400s @ 2.5 GHz / AMD FX 6350 @ 3.9 GHz
  • Memória: 6 GB RAM
  • Grafika: NVIDIA GeForce GTX 660 / AMD Radeon R9 270 (2GB VRAM with Shader Model 5.0)
Ajánlott:
  • Processzor: Intel Core i7 3770 @ 3.5 GHz / AMD FX 8350 @ 4.0 GHz
  • Memória: 8 GB RAM
  • Grafika: NVIDIA GeForce GTX 760 (4GB) or the newer GTX 970 (4GB) / AMD Radeon R9 280X (3GB of VRAM) or better
Tesztgép: Geforce GTX 970, Intel i7 4790k, 16 GB RAM, Windows 7. Közel maximális beállítások mellett stabil 40 FPS-t produkált 1080p-n.

Írta: Teszt Vekerur