blood-bowl-teszt/2014/10/02

Blood Bowl teszt

2014. október 02. Teszt Vekerur PC

A játék első ránézésre egy fantasy környezetű amerikai futball játék. Azonban ez csak a látszat, ez egy kőkemény, körökre osztott stratégia „sportkörnyezetben”. A Cyanide fejlesztette és a Focus Home Interactive adta ki.

Néhány megjegyzés még a teszt előtt:

A teszt a 2012-ben megjelent Chaos Editionhöz készült, míg a legelső verzió 2009-ben jelent meg. Főleg a játszható fajok számában térnek el a verziók, de azért bőven vannak kisebb/nagyobb eltérések a különböző kiadások közt. (alap, Dark Elf, Legendary, Chaos)

A játék egy nagy múltú táblás játék alapján készült, annak mindenét átemelve a számítógépünkre. A táblás verzióból könyvek is készültek, illetve nem is ez az első (és még csak nem is a második!) játék, ami a táblás alapján készült.

Történet

A játék a Warhammer világában játszódik, így a fajok onnan ismerősek lehetnek. A játékvilág történetén visz végig az egyik játékmód, így ebből nem spoilereznék.

8

Játékmenet

Mielőtt rátérnék a különböző játékmódokra, leírom, hogy is néz ki egy darab meccs, hogy legyen némi képetek róla, hisz lényegében ez a játék sava-borsa.

Egy az amerikai futballhoz hasonló pályán néz szembe egymással két csapat, a cél pedig a labda bejuttatása az ellenfél célvonalába (mint a valóságos verzióban). Egy csapatban 16 játékos lehet, ebből 11 lehet egyszerre a pályán. A labda bevitele a célba pedig általában véres nyomot hagy.

A játék körökre osztott, ami egy mezőkre osztott pályán játszódik. Egy körben csak egyik csapat léphet. A körnek sokféleképpen lehet vége (legtöbbször ha valaki hibázik), de minden döntésen van időlimit is, így nem lehet órákig gondolkodni 1-1 lépésen. Egy kör kb. 3 percig tart, míg egy teljes meccs 16 körből áll, így egy normál játék kb. 1 óra. (ezért sem készül saját videó ebből)

5

Ha valaki az utunkban van, őt „barátságosan” arrébb tessékelhetjük, azaz blokkolhatjuk. Ilyenkor egy vagy kettő, ritka esetben három hatoldalú kockával történik a dobás: eltolásx2, védő elesik, támadó elesik, mindkét fél elesik, védőhiba (ha van cselezés képessége a védőnek, akkor csak eltolás, ha nincs, akkor ugyanaz, mint a védő elesik). A kockákból mindig az választ, aki az erősebb (saját erő, közel álló csapattársak, képességek, stb.). Ha valamelyik fél elesik, ott bizony esély van sérülésre, vagy akár halálra is. Persze ki is lehet cselezni a játékosokat, vagy épp átpasszolni felettük, de messzemenően szórakoztatóbb leamortizálni az ellenfél csapatát.

Nem csak a blokkolásnál, de egyébként minden olyan helyzetet ahol játékosok „feszülnek” egymásnak, ott hatoldalú kockadobással dobjuk ki, hogy éppen sikerült-e kicselezni azt az orkot, vagy éppen orra bukik a játékosunk (ami egyenlő a körvégével, plusz sérülésdobás a játékosra). Például az adott helyzetben egy átlagos ügyességű (3 pont ügyesség) játékosnak 4-et, vagy nagyobbat kell dobni a hatoldalúval, hogy sikerüljön elcselezni az ork mellett.

2

Ha már emlegettem az orkokat, a játékban 23 faj van: ember, ork, törpe, káosz törpe, elf, erdei elf, sötét elf, nemes elf, félszerzet, ogre, amazon, északi, gyíkember, élőholtak, nekromanták, khemri (3. fajta élőholt), goblin, skaven (patkányember), vámpír, alvilág, khorne démonai, káosz és nurgle (ezek ilyen szörnyesek). Azonban ezeket ne írjuk le elsőre! Látszatra van néhány igen hasonló, de ezeknek mind megvan a maga erőssége, gyengesége, eltérése a többi csapathoz képest. Például az erdei elfek nagyon „gyorsak” (többet léphetnek), ők főleg cselezgetősek, dobálózósak, míg a sötét elfek lassabbak, de agresszívebbek, amikhez nagyobb páncélzat jár. Elfek lévén persze ők is nagyon ügyesek, de nem járnak hozzájuk olyan alapjártasságok, mint az erdei elfeknél (ahogy az erdei elfeknek pedig nincs orvgyilkosuk, akik 1-2 szóból kicsinálnak pár játékost) Ezen felül vannak nem titkoltan nehezebben játszható csapatok. Nem gyengébbek, csak velük ügyesebbnek kell lenni. Például a vámpír csapat ilyen. A vámpírok szuper játékosok, nagyon erősek, ügyesek, speciális képességeik is vannak, azonban ha elkapja őket a vérszomj, és nincs mellettük egy rabszolga játékos, egyszerűen leszaladnak a pályáról.

3

Azonban nem csak a fajok, de azon belül a játékosok is fontosak (sőt)! A legtöbb csapatban 4-5-féle játékos van (persze vannak extra esetek is), amikből van egy maximális létszám. Például a nekromantáknál maximum 2 vérfarkas lehet, de a közkatonaként szolgáló zombiból bármennyi.

Ha nem instant meccseket nyomatunk, a játékosok szinteket léphetnek, amivel új jártasságokat, szerencsés esetben tulajdonságpontokat szerezhetnek. Öt jártasságcsoportból: általános, erő, ügyesség, passzolás és mutáció lehet választani (a mutáció csak kevés fajnak) meglepően hasznos (és beteg) képességeket, amik akár meg is változtathatják a játék kimenetlét. Például a rettenthetetlen képességgel a játékos ereje megnőhet egészen a támadója szintjéig, ha elég nagyot dob.

A több meccses játékokban vásárolhatunk még gyógyítókat, újradobásokat (újradobhatsz egy rossz dobást), szurkoló csajokat és segédedzőket véglegesen, ezen kívül minden meccs elején lehetőség van egy játék elejéig terjedő dolgokat vásárolni: szabadúszó és sztárjátékosokat, utóbbiak általában magas szintű játékosoknak felelnek meg, gyakran egyedi képességekkel, varázslókat, extra gyógyítókat, bíró lefizetéseket stb. (ugye szabálytalankodni is lehet)

4

Akkor jöjjenek a már korábban említett játékmódok:

-Turorial: elég egyértelmű azt hiszem.

-Exhibition match: Az előregenerált csapatokkal játszhatunk egy-egy meccset a gép ellen, vagy ketten egymás ellen egy gépnél.

-Campaig: Kupák és egyebek tömkelege, ahol a csapatodat a világelsővé kell felturbózni és megnyerni a Blood Bowl kupát.

-Story mode: A játékvilág híres összecsapásain vezet végig minket, mint edzők.

-World Cup: Netes bajnoksághoz hasonló versenyeget csinálhatunk.

S ahogy fentebb is írtam, interneten (és LANon) keresztül is játszhatunk privát és nyílt ligákban egyaránt.

Egy apróságot, egy fekete pontot, így a végére hagytam. Nem azért mert kimondottan gyengeség lenne, egyszerűen csak értelmetlen. A játéknak van egy úgynevezett „Blitz” módja is, ami valós idejű. Nagyjából hasonló szabályokkal rendelkezik, mint a körökre osztott társa, de a legtöbbször agyatlan káoszba fullad, lévén mi egy játékost tudunk irányítani egyszerre, míg a gép 11-et.

1

Grafika

Öt éves játékról beszélünk, különösebben nem firtatnám ezt a témát, akkoriban ez megfelelő volt, úgy gondolom.

Hangok

A menüket kivéve a játékban nincs zene, de ez nem kimondottan baj, mert van helyette jobb! A játék hangzását a nézők és a kommentátorok biztosítják. A kommentátorok tényleg mindent kommentálnak, ha valami történik, arra egyből reagálnak, ha esetleg pedig nem történik semmi (gondolkodsz éppen) a csapatokról, sztárjátékosokról és egyebekről mesélnek, gyakran elég morbid humorral. A nézők pedig dobolnak, ha közel a gólvonalhoz valaki a labdával, megverik a mezőről esetleg kiütött játékosokat, vagy akár köveket is dobálhatnak játékosokra.

Negatívum

A játékszabályzat. A magyar szabálykönyv 60 oldalas A4-ben. Sok egyszerűen. Rengeteg játékosfajta, képesség, mire kell dobni, mire nem, speciális esetek, stb. Ráadásul ezeket muszáj ismerni, mert különben hamar elvérzik az ember.

[youtube]

;list=PLBFBC7264AF71FEA0&index=5[/youtube]

Gépigény

  • OS: Windows XP SP3/ Vista SP1/WINDOWS 7/WINDOWS 8
  • Processzor: AMD/INTEL DUAL-CORE 2.4 GHZ
  • Memória: 1024 MB (XP)/2048 MB (VISTA/7/8)
  • Videókártya: 128 MB, DirectX® 9 és shaders 2.0 kompatibilis
  • DirectX®:9.0
  • Merevlemez: 8 GB

Pozitívum

  • mély stratégia
  • rengeteg faj és játékos
  • kommentátorok

Negatívum

  • szabálykönyv
  • kisebb bugok

Írta: Teszt Vekerur

Hasonló bejegyzések: