Korábbi cikkek a Gameplay kategóriában:
Új Assassin’s Creed IV: Black Flag video.
Új videót adtak ki a készítők melyben a kalózokról és a kalózok aranykoráról tudhatunk meg többet.
Újabb gameplay videó a Rome: Total War 2-ből
Éld át a történelem legmeghökkentőbb rajtaütését a Teutoburgi csatát, a Total War™ ROME II motorja tár most eléd. A Creative Assembly stábja által elmesélt történet bemutatja, hogyan ütöttek rajta a római seregen egy pontosan kiszámolt akcióban a germán törzsek.
The Incredible Adventures of Van Helsing – Akinek sikerül egy levegővel elmondani a címet, az a játékot se hagyja majd ki:)
Azt hiszem minden cikkíró életében bekövetkezik az a pillanat, amikor szembesül azzal, hogy mit is jelent tárgyilagos cikket írni. Elvonatkoztatni mindentől és csupaszon, külső szemlélőként megírni, amit tapasztal egy játék tesztelése folyamán. Nagy teher nyomja a vállaimat, de mégis írni kell róla, mert erről nem maradhat le senki.
Battlefield 3 End Game DLC új videó
Új videó került nap világra a mai nap folyamán a Battlelogon. A videóban a Battlefield 3 utolsó letölthető tartalmáról láthatunk egy 1 és fél percig. Olyan sok nem derül ki belőle mindössze megtekinthetjük a pályákat, járműveket. A kiegészítés Márciusban azaz pár hét múlva már letölthető lesz. Pontos dátumot sajnos még nem tudunk.
Új videó érkezett a GRID 2-ről
Új trailer látott nap világot a tegnapi nap folyamán, a májusban megjelenő játékról! Ahogy a múltkor beszámoltunk róla május 31-én érkezik a GRID folytatása, a második rész. A rövid videóban bepillantást nyerhetünk a játékba, megtekinthetünk egy két pályát valamint autó csodát és egy kisebb ütközést.
Battlefield 3 End Game DLC Trailer
Megérkezett a Battlefied 3 utolsó letölthető tartalmának az End Game-nek a trailer-je. A kiegészítés márciusban fog megjelenni.Ez az ötödik és egyben az utolsó letölthető tartalom lesz a 2011-ben megjelent játékhoz.
Project CARS – valósághű grafika
A következő előzetes videóban egy több mint 3 perces videót láthattok a Project CARS című, jelenleg béta teszt fázis alatt lévő játékból. Már nagyon sok hasonló videó került fel az internetre, a jelenlegi viszont tiszta, gamelpay jelenetekből összefoltozott felvétel.
rFactor 2 béta – ismertető
Nagy várakozás előzte meg az rFactor 2 béta változatát mivel a fejlesztők sokat húzták az időt, míg végre kiadták az első verziót. Nem volt könnyű annak idején beszerezni a játékot, mivel egyszerre rohanta le mindenki a szervereket amely nem bírta a sok érdeklődőt.
Project CARS gameplay videó
Andris86 felhasználónak köszönhetően hozzájutottunk egy Project CARS “junior” tagsághoz, ami bár korlátozott jogokkal rendelkezik, ki tudtuk próbálni a játékot. Egyre több autót és pályát tartalmaznak a “BUILD”-ek, mi most egy Pagani Zonda GT autót próbáltunk ki Brno-ban.
Shift 2 Unleashed – gameplay videók
Nemrég bemutattuk napjaink kedvelt szimulátor játékait illetve szimulátor közeli játékprogramokat is. Most készítettünk 2 kedvcsináló videót a Need for Speed egy tavalyi (2011) címéből, a Shift 2 Unleashed-ből.
Metro Last Light – hosszú gameplay videó
A VG24/7 már egy ideje arról híres, hogy a legújabb, megjelenés előtt álló játékokat mélyre hatóan vizsgálja meg, és teszi közzé youtube csatornáján a hosszabnál hosszabb gameplay videókat. Most a Metro Last Light volt a soron következő tesztalanyuk és egy 12 peces játékmenet videót tettek közzé, melyben 3 küldetést láthatunk elejétől a végéig.
Hitman Absolution – PS3 / Xbox 360 / PC grafikai összehasonlítás
Szeretnéd tudni, hogy a Hitman Absolution játék melyik platformra készült el a legszebb grafikával? A Gamespot csapata készített egy összehasonlító videót, melyben a PlayStation 3, Xbox 360 és PC játék felvételeit vágta össze.
Far Cry 3 – az első 10 perc játékmenet videó
A következő videóban többek között a játék első tíz percének játékmenetét láthatjátok, melyben főhősünk a “Vaas” táborból igyekszik megszökni…
AngryBirds: StarWars gameplay videó
A Rovio a legnépszerűbb játékát, az Angry Birds-öt új köntésbe öltöztette. Az új játk témája a Star Wars, mely körül most nagy a vihar, hiszen a Disney felvásárolta a Lucasfilmet.
Far Cry 3 – Monkey Buisness gameplay
A Far Cry Insane Edition változata tartalmazza a Monkey Buisness packot. Ez a DLC 4 pályát tartalmaz, mely körülbelül egy órával meghosszabbítja a játékmenetet. Ebből a DLC-ből láthattok most egy több mint 8 perces gameplay videót.
WRC 3 – World Rally Championship – Kipróbáltuk!
Megjelent a WRC 3 című rally játék, melyet nagy várakozás előzött meg, mind a szimulátoros, mind a rally rajongók körében. Kíváncsiak voltunk arra, hogy az előző rész után tudott-e fejlődni a Milestone stúdiója ilyen típusú játék készítésében.
Lost Planet 3 – “Spitter” Gameplay
Hamarosan, 2013 elején érkezik a Lost Planet sorozat harmadik epizódja. A játékra a korábbiakban is extrém, kiszámíthatatlan körülmények voltak jellemzőek, ez a 3. részben sem lesz másképp. A következő videóban a játékból származó gameplay jeleneteket láthatunk Andrew Szymanski producer kommentálásával.
Medal of Honor: Warfighter – újabb gameplay érkezett
Újabb előzetes videót publikált az Electronic Arts, most egy 8 perc hosszú gameplay formájában, az október 23-án megjelenő Medal of Honor: Warfighter játékból. A videóban a Basilan nevű pályáról láthatunk összefüggő képsorokat.
WRC 3: újabb gameplay az esős Nagy-Britanniából
Újabb játékmenet érkezett a World Rally Championship 3 (WRC 3) című játékból, melyet a Milestone készít. A videóban a Wales Rally egyik helyszínére látogatunk el és végignézhetünk egy felfutást.
Battlefield 3 Armored Kill Videóteszt
Elkészült a legújabb videótesztünk ezúttal a Battlefield 3 Armored Kill DLC-t teszteltük! Videó a “bővebben” után.
F1 2012 demo – gameplay
A mai naptól Steam-en keresztül tölthető az F1 2012 demó verziója, amelyet gyorsan ki is próbáltunk. A demó verzióban a karrier módban a “Young Driver Test” és a “Season Challenge” áll rendelkezésünkre.
FIFA 13 demo – gameplay
A mai naptól letölthető az Origin-en keresztül a FIFA 13 kipróbálható verziója. A játékban a Manchester City, az Arsenal, a Milan, a Juventus valamint a Borussia Dortmund csapatait próbáhatjuk ki. A “demó verzió nem tükrözi a végleges játék minőségét”, de azért levonhatjuk a következtetéseket, mielőtt rászánnánk magunkat a megvételére…
Codemasters F1 2012 – 3 kör Monzában!
A következő Xbox 360 konzolon készült videóban 3 teljes kört láthatunk az olaszországi Monzából. A felvételen kép a képben láthatjuk a belső “on-board” nézetet, valamint a TV kamera nézetet… A játék szeptember 21-én érkezik PC-re, Xbox 360-ra és PlayStation 3-ra.
The Last of Us – Játékmenet bemutató (PS3)
15 perces színtiszta gameplay videó került fel a PlayStation Magyarország YouTube csatornájára a hamarosan PS3-ra érkező The Last of Us című játékból. a videót a PAX 2012 rendezvényen mutatták be.
Splinter Cell: Blacklist játékmenet videó
A következő videóban Maxime Beland kreatív igazgató ad mélyebb betekintést a Slinter Cell: Blacklist új funkcióiba. A majdnem 11 perces videóból látszik, hogy a készítők úgy gondolták, nem szégyen a jó ötleteket lemásolni, ezért találkozhatunk a Batman: Arkham City/Asylum valamint Assassin’s Creed játékokból elcsent mozdulatokkal és megoldásokkal.






























