middle-earth-shadow-of-mordor/2014/12/10

Middle Earth - Shadow of Mordor

2014. december 10. Teszt Clarence

Nem régiben jelent meg a Middle Earth – Shadow of Mordor (csak úgy két hónapja nem írunk róla, szóval jogos a felháborodás :) ). Nem maradhat ki a Rendszerigény sem a teszteléséből, így törlesztjük eddigi adósságunkat :) Mivel nagyon szerettem a korábbi gyűrűk ura játékokat (The Return of the King, War in the North), így nem véletlen, hogy e tesztet is én írhatom meg.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem el a teszt megírását, talán ott, hogy nagyon vártam a játékot és kíváncsi voltam, miként tudják majd belevinni a korábbi játékok LOTR hangulatát ebbe is. Ez az elődökben szerintem kiválóan sikerült, még akkor is, ha a The Return of the King elég rövidre sikerült, míg a War in the North pedig semmi forradalmi újítást nem hozott. Egy jól bejáratot recept, kisebb-nagyobb hibákkal kiadva, bár számomra így is nagyon élvezetes volt és azt gondolom, hogy így volt vele minden LotR rajongó.

middle-earth-shadow-of-mordor-screen-01-us-26sep14Rátérve a Shadow of Mordor-ra, be kell vallanom, az első óra játék számomra csalódás volt, egyfelől, mert azonnal megütköztek a játék nem éppen egyedi sajátosságai. Kezdődik mindez a harcnál, ahol az X-szel tudunk ütni és az Y-nal tudunk védekezni, aki valaha játszott a ma már trilógiának számító Batman-nal (Arkham Asylum, City, Origins), annak különösebb nehézségek nélkül sikerül adaptálni e harcrendszert. Tehát ez nem túl egyedi. Ott van a másik problémás rész, mégpedig a térképen haladás, a lopakodás, az épületekre való felmászás, egy az egyben az Assassin’s Creed elevenedik meg előttünk. Kell idő mire ezen túltesszük magunkat.

Szóval lépjünk túl ezen, elvégre egy teszt nem szólhat arról, hogy egy fejlesztőgárda túl sokat csent el innen-onnan a játékához és felháborodásunkban nem is játszottunk vele. Már csak amiatt is hiba lenne ez, mivel nem kell sok idő, hogy a játék magába szippantson. A második harmadik óra csak úgy elröppent az első után. Ezt követően pedig elindultam a lejtőn és már megszámlálhatatlan időt töltöttem a monitorom előtt Urokokat kaszabolva.

A játék alapvetően egy hack and slash game, tehát egy jó kontroller mindenképpen ajánlott az irányításhoz, mivel sokkal kényelmesebb, mint billentyűzettel és egérrel próbálkozni. Persze, akinek nincs egy xbox kontroller a háznál, azért azok se vessék el, így karácsony előtt a játék megvásárlásást (főleg, mivel most akciós Humble Bundle-ön). Kitűnő ajándék lehet, akár magunk számára is :)

middle-earth-shadow-of-mordor-screen-03-us-26sep14Talán a legnehezebben értékelhető része a játéknak az a grafikája, számomra eléggé nyomasztó a sok sötét, sáros, esős stb. pályarész, de mivel Mordorban járunk, így talán érthető is. Sőt, igazándiból elég jól meg van valósítva, szóval maga a grafika szép és jól sikerültek az effektek, tehát a nem túl szép táj ügyes megvalósítása jól sikerült, bár annyi biztos, hogy jövőre nem Mordorba megyünk nyaralni. Nem fogja felkelteni az érdeklődésünk.  Az óriási gépigény, amivel pedig riogatva voltak az emberek, nem egészen igaz. Persze, ahhoz, hogy full HD-ban élvezhessük maximális minőségben, ahhoz azért kell egy erőmű, viszont egy gyengébb gépen is könnyedén elfut, igaz, kevésbé jó minőségben.

Ha már így kiveszétük a grafikát és az irányítást, akkor azért essen pár szó a játékról is. Szóval egy Talion nevezetű rangert vagy kószát/vándort (kinek, hogy tetszik) irányítunk, kinek az orkok (valójában urukok, de ne legyen annyi szóismétlés :) ) lemászárolják a családját és őt magát is megölik egy véráldozat során, melyet a Fekete Kéz (Szauron jobbkeze, vagy helyettese, szintén csak azt írom, hogy ahogy nektek tetszik) hajt végre rajtunk és kis családunkon. E szeánsz eléggé balul sül el, melynek eredménye, hogy a gonoszok szomorúan távoznak, minket kitiltanak a holtak világából, így nem lelünk örök nyugalomra családunk mellett, sőt, ha ez nem lenne elég, még valami tünde fickó is megszállja testünket. Így ébredünk Mordorban a játék elején. Ez nem a másnaposok negyedik részének bemutatója, ez kérem a valóság. Az, hogy ki a tünde bácsi, aki végig elkísér minket a játék során, szándékosan nem árulom el. Legyen meglepetés, bár pár óra játék után úgyis egyértelmű lesz. Kalandjaink nagyjából arról fognak szólni, hogy végeznünk kell a rosszul sikerült véráldozatot kiötlő és végrehajtó Fekete Kézzel és annak rezesbandájával. Dióhéjban ennyi, de azért ne lepődjünk meg, ha akadnak közben fordulatok és még mélyebben meg is ismerhetjük a gyűrűk ura világát.

A játék elég hosszúra sikerült. Most spoiler jön. Aki nem akarja ezt az infót megtudni, az ugorjon a következő bekezdésre (úgyis tudom, hogy mind elolvassátok :) )Ne aggódjunk a játék elején a gyors előrehaladásunk miatt, mivel az első térképet nem véletlenül írtam a sor elején első térképnek. Amint kijártuk, máris ugrunk a másodikra, amelyik a legvégső lesz. Tehát van benne játékidő rendesen. Sőt, ha nem lenne nekünk elég a fő történeti szál, akkor még mellékküldetések is vannak. Ezek elég izgalmasak, bár az ork kapitányokkal (róluk picit később) foglalkozó küldetések idővel eléggé monotonná és unalmassá, ezáltal érdektelenné válnak. Viszont vannak itt más mellékküldetések. Mégpedig három fegyverünket lehet fejleszteni, ha megcsináljuk mind a 10 feladatot, amelyet a fegyverek előző gazdája hajtott végre. Ez a harminc mission (fegyverenként 10) gyakran eléggé szórakoztató, máskor pedig unalmas, szóval eléggé hullámzó a minőségük. A három fegyverünk pedig nem más, mint a kard, a tőr (kitűnő a csendes és észrevétlen gyilkolászáshoz) és az íj. Érdemes megcsinálni ezeket a küldetéseket, mert a fejlesztéseken kívül magunkat is fejlesztjük, mivel egy-kettő nem kevés ügyességet igényel ezáltal ötletet és segítséget (pl a Caragorok lovaglása) adhat a főküldetések elvégzéséhez.

Middle-earth-Shadow-of-Mordor-7Akkor most ugorjunk a főküldetésekhez. Belőlük összesen 20 lesz. A játék legizgalmasabb része, mivel a történet itt bontakozik ki előttünk a leginkább. Lesznek nem várt események. Már a játék elején „mellénk szegődik” egy Ratbag nevű ork, aki segít nekünk, hogy magunkra irányítsuk az uruk hadvezérek figyelmét, így kihívva őket a várfalaik mögül. Körülbelűl csak így lesz esélyünk végezni velük. Őket pedig nehéz kihívni. Először ami tetszik az az orkok között lévő sajátos hierachia, mely a játék folyamán (tetteink által befolyásolva) dinamikusan változik. Van 4 ork hadvezér, akik irányítank mindent, majd alattuk vannak a kapitányok, a többi alacsonyabb vezetők. Némelyikükkel végeznünk kell magunknak is. Amint egyet megölünk, úgy a helyére több más ork fog pályázni. Mi is uszíthatjuk őket egymás ellen, illetve ők maguk is bátran lépnek felettesük ellen. Ha megölne minket valamely ork, úgy őt előléptetik és minden egyes alkalommal, amikor ő megöl minket (sajnos akadt olyan is, aki kb 6x ölt meg, mire sikerült annyira megerősödnöm, hogy végezek vele) nő a hatalma, ez több követőt is jelent. Érdemes tehát odafigyelni és inkább elmenekülni, ha már előre látjuk, nem fogunk győzni. Emellett az igen humorosra sikerült, hogy ha másodjára is összefutunk azzal az urukkal, amelyik előtte végzett velünk, akkor mindig tesz egy aranyos megjegyzést, főleg, amikor már sokadjára ölt meg minket. Ha viszont sokáig nem halálozunk el, de mi magunk sok ellenfelünket küldjük a másvilágra, úgy egyre inkább elkezdenek fogyatkozni a vezetők. Ez amiatt előnyös, mivel a hadvezérek mindig egy-két, de gyakran három ilyen kapitány társaságában járnak, így ha előre végzünk ezekkel, akkor a hadvezérnek csak átlag bakák lesznek a testőrei. Minden egyes kapitány/hadvezér egyedi tulajdonságokkal rendelkezik illetve az életük sokkal magasabb (emiatt is nehezebb őket megölni). Sokuk immunis a távoli fegyverek, így az íjunk sebzésére, mások félnek a Caragoroktól (aranyos kis kutyaszerű állatocskák, akik könnyedén végeznek mindenkivel, akivel összehozza őket a sors egy randevúra), így érdemes kitalálnunk a saját harcmodorunkat és taktikánkat minden egyes támadásunk előtt.

A térképés a bejárható terület viszonylag nagyra sikerült, de azért max 5 perc az egyik végéből a másikba eljutni, ezt az utazást hivatott lerövidítani a fast travel funkció. Ez csak a már előtte felfedezett tornyok segítségével vihető véghez, minden területrész rendelkezik egy ilyennel. A táj elég kopár, de több szegletében is találhatóak várak, ahol több uruk tanyázik, mint bárhol máshol a térképen, az ide való bejutás legtöbbször csak lopakodva vihető véghez, feltéve, ha nem akarunk percekig a ránk törő ellenséges hordákkal harcolni. Ezekben az erődökben „laknak” a hadvezérek. Szinte mindegyikben található robbanós hordó, mordori legyeket tartalmazó kaptárak (leginkább a méhekhez, darazsakhoz hasonlíthatóak) és felaggatott „féldisznók” (húsféleségek). Ezekenk külön funkciójuk lesz, a robbanós hordót (melyet később akár meg is mérgezhetünk, mert grog van benne, szóval két funkciója is van) nem kell megmagyarázni, a darazsak akkor válnak be, ha nagy tömeg fölött vannak, mert akkor azok szétszélednek, a hús pedig a Caragorokat vonza oda, amelyek igen nagy pusztítást képesek véghez vinni az ellenség köreiben. Érdemes őket okosan alkalmazni, bár „újratermelődnek”, de nagyobb támadáskor érdemes inkább összezavarni vele az orkokat. Mindegyiket egy jól irányzott nyílvesszővel tudjuk működésbe hozni, bár a legyeket szimplán le is vághatjuk, ha föléjük megyünk. Ránk nem hatnak.

Shadow-of-Mordor-Annyit emlegettem már a Caragorokat, hogy azért pár szót még mondanék róluk. Ez a kutyaszerű, masszív izomzattal és hatalmas fogakkal rendelkező ragadozó őshonos Mordor vidékein. Csúcsragadozók, melyeket az orkok is befognak, hogy hátasként használhassák, de kevés sikerrel. Szóval ők viszonylag nagy számban találhatóak a pályákon, erős ellenfelek, csak fejlövéssel végezhetünk velük, ne is próbálkozzunk kaszabolásukkal, mert hamarabb megölnek ők minket. A játék előrahaladtával akár meg is lovagolhatjuk őket. Ez hasznos, mert amelyiknek valaha ültünk a hátán, az már sosem fog minket megtámadni. Kitűnő hatásjószág, mivel gyors és halálos emellett kb mindenre fel lehet vele mászni, ez először elég furán hat, de ha belegondolunk, akkor jelentősen megkönnyíti a dolgunkat a játék során.

Hogy ne teljen céltalanul a küldetések megoldása, a történet felgöngyölítése és az orkok kardélre hányása, a fejlesztők kitaláltak nekünk egy fejlődési rendszert, melynek segítségével több plusz képességre tehetünk szert. Egyfelől az életünket növelhetjük (nem mellékes, mivel nem lesz új páncélunk és semmi ilyesmink), a fegyvereinkbe helyezhető rúnák számát növelhetjük illetve combókat, tulajdonságokat szerezhetünk így. Ezeket érdemes minél előbb kimaxolni, mivel hatalmas segítségünkre lesznek, főleg a combók, mivel őket elég sokat fogunk harcolni, így érdemes hamar megtalálni a stílusunkhoz megfelelő harcmodort. Kétféle módon növelhetjük ezeket. Az életünkhöz és a rúnákhoz kapcsolódó upgrade-eket harci tapasztalat alapján szerezhetünk illetve a mellékküldetések alapján (ezeknél mindig akad egy bónusz küldetés is, amolyan assassin’s creed féle módon, ezeket érdemes megcsinálni még, mert nem nehezek). Combókat pedig aszerint kapunk, hogy mekkora a hatalmunk, hatalmi pontokat pedig az ork kapitányok lemászárlásával szerezhetünk. Nem lesz tehát egyszerű dolgunk, de a rendszer jól ki van találva, nincs tömérdek ilyen ability vagy skill, amiket meg lehet szerezni, tehát nem lesz sírás, hogy mely irányba fejlődjünk, pont annyi van, amennyire szükségünk van és pont olyanok, hogy mindenki kitűnően kiválaszthatja a harcmodorához leginkább illeszkedőt.

A három fegyverünkbe összesen 5 rúnát aggathatunk, ezeket pedig a levadászott ellenségektől nyerhetünk. Érdemes ügyesen összeválogatni őket. Akadnak kiemelkedően jók is köztük. Emellett érdemes a focus pontjainkat is megnövelni, mivel ez az az idő, ameddig az időlassítás működik, miközben íjunkkal célzunk. Hatalmas könnyedség, ha valaki szeret fejlövésekkel operálni egy akció során. Emellett létezik egyfajta detective mód, na jó ez nagyon batman-es lett, de amikor ebben a módban vagyunk, akkor láthatjuk ellenfeleinket, akár a falakon keresztül is, illetve a egyéb felvehető tárgyat, életetet adó növényeket.

middle-earth-shadow-of-mordor-5Mivel egyelőre csak pozitív dolgokat írtam, azért szeretnék pár negatív dolgot is megemlíteni. Az egyik ilyen az az, hogy a játék ugyan jó helyekről veszi át a játékelemeket, de pontosan emiatt nem nyújt igazán forradalmit, nagyon jól sikerült, de nem kiemelkedően. Ezeket az elemeket már láttuk. Az egy az egyben átvett batman harcrendszer, ami még abban is megegyezik ,hogy pl a B+Y lenyomásával volt az instant takedown a batmanben itt pedig excecution, tehát a funkciójukat tekintve teljesen megegyező két combó. Ugyanígy a batmanben a denverérek előhívása az A+B gomb segítségével jött elő, itt azzal a földbe ütünk és azáltal stun-oljuk az orkokat. Tehát még a kombinációk és azok helye is megyezező, a combók hatása is. Ez nem feltétlenül baj, de egyáltalán nem egyedi. A lopakodás, falmászás pedig egy az egyben az assassin’s creeedből van.  Emellett sok tárgyat és „versikét” szerezhetünk a játék folyamán, amelyek által mélyebben megismerhetjük a Fekete Kapu mögött élő népet, a száműzötteteket, akik kénytelenek Mordodban leélni életüket és folyamatosan harcolni az orkokkal, de ezen kívül semmi pluszt nem adnak. Tehát megszerzed az összeset, kapsz egy achievementet és örülsz, ennyi. Nem leszel erősebb, sőt a „versikék” gyűjtése egyenesen fölösleges. Ők tényleg csak egy achievement. Ezek mellett akadnak még különböző survival skillek, pl lőjj le 5 denevért és társaik, melyek ugyan igen szórakoztatóak, de nem adnak sokat a sztorihoz. Igaz, ezek a mellékszálak jelentősen megnövelik a játékidőt, tehát, ha ez volt velük a cél, akkor az kitűnően sikerült.

Végszóként nehéz ám összeszedni az előző, nem éppen rövid szösszenetet. A játékról elég pozitív a véleményem. Nagyon jól szórakoztam és nagyon sok órát raktam bele. Szinte az összes mellékküldetést megoldottam és szinte minden orkot a túlvilágra küldtem, ezt nem is bántam meg, de a Middler Earth Shadow of Mordor egy olyan játék, amelyből hiányoznak az egyedi ötletek, a forradalmi megvalósítás, ő inkább csak más játékok jól bevált elemeit ollózza egybe. Ennek ellenére kitűnő darab és erősen ajánlott minden kalandornak. Szuper karácsonyi ajándék magunknak vagy bármely játékos bajtársunknak.

Írta: Teszt Clarence