mortal-kombat-x-avagy-egy-halalos-hatra-hatra-elore-kisutes/2015/04/20

Mortal Kombat X avagy egy halálos hátra-hátra-előre kisütés :)

2015. április 20. Teszt Clarence

A 90-es évek elején járunk, a helyszín egy kisvárosi mozi játékterme. A terem fiatal suhancok hangjától visszhangzik, mindenki a terem közepén elhelyezett legújabb játékgép körül lebzsel és élteti a játékost, aki éppen első ellenfelét próbálja térdre kényszeríteni. E jelenet minden valószínűséggel más városok játéktermeiben is hasonlóképpen zajlottak.

Később alig vártam, míg a jó öreg - persze akkor még csúcsnak számító – Sega Megadrive 2-esre is megkaparinthassam, hogy aztán a testvéri szeretet jegyében móresre tanítsam bátyámat. Persze ez gyakran éppen ellenkezőleg sült el, de ennek ellenére gyermekkorom egyik legmeghatározóbb élménye volt a sok B kategóriás Van Damme és egyéb verekedős filmek után. Persze nem véletlen a Van Damme párhuzam, mivel eredetileg róla mintázták Johnny Cage-t.

[caption id="attachment_56928" align="aligncenter" width="610"]A játék grafikája valami elképesztően jól sikerült A játék grafikája valami elképesztően jól sikerült[/caption]

Az első rész tehát kitűnőre sikeredett és hamar átpártoltak hozzá még az akkoriban nagy sikernek örvendő Street Fighter fanatikusok is, így megosztva a játékos társadalmat. Szerencsére a monopoly-val ellentétben ez jóval kevesebb barátságot tett tönkre :)

Valamivel több, mint húsz év elteltével pedig már itt is van a Steam könyvtáramban a tizedik epizód egy példánya és el kell, hogy mondjam a nehézkes telepítés – először csak 3 gb-t tölt le, majd utána a maradék 26 gb-t – ellenére maga a játék már stabilan fut. Ezzel persze sokan vitatkoznának a Steam fórumain, de én a fagyásoknak, az asztalra való kilépésnek vagy a durván alacsony frame rate-eknek nyomát sem láttam, most pedig, hogy kijött hozzá egy 15 gb-os (!) patch, nem is igen hiszem, hogy bárki még ezekkel a problémákkal küzdene.

[caption id="attachment_56931" align="aligncenter" width="610"]Nem is volt kérdés, hogy ki fog nyerni :) Nem is volt kérdés, hogy ki fog nyerni :)[/caption]

Mit is kapunk a pénzünkért? Hát először picit csalódva konstatáltam, hogy a karaktergárda kissé sovány és emellett sok új karaktert tartalmaz. Ez nem véletlen, mivel a készítők szerették volna megfiatalítani a gárdát, így már a korábbi részek szereplőinek leszármazottjai szerepelnek, így például Kung Lao fia Kung Jin vagy Kenshi fia Takeda illetve a Johnny Cage és Sonya Blade friggyéből született Cassie Cage. Emellett még ott van D’Vorah vagy Kotal Kahn, akikkel még szintén nem találkozhattunk. Fájó szívvel kell megemlítenem, hogy sok korábbi karakter viszont nem elérhető ebben az epizódban, ők pedig a teljesség igénye nélkül Cyrax, Baraka, Jade, Rain vagy éppen Sindel. A karakterválasztásnál azért akad még újdonság, mivel most már azután, hogy kiválasztottuk a karakterünket még választhatunk mellé harci stílust is. Ez alapvetően határozza majd meg a harc közben használható combóinkat. Minden karakternél háromféle létezik, így például eldönhetjük, hogy Sub-Zero éppen jégfegyvereket tudjon létrehozni, sokszorozni tudja-e magát vagy fagyasztani tudjon.

Ami azonnal szembetűnő, az a next gen konzolokra készült grafika. PC-n talál még annál is szebb és már nem olyan idétlenül sebződnek a karakterek, mint a 9. epizódban. Emellett még izzadtságcseppek is megjelennek rajtuk az első menet végére, az eső és az ruhájuk átázása is kiválóan lett renderelve. Azt kell, hogy mondjam, régen láttam már ennyire szép grafikát más játékban is. Emellett a gépigénye sem lett eltúlozva, egy közepes gépen is könnyedén fut. A maximális grafikai beállításokhoz persze egy erősebb vas igényeltetik, de azért nem kell azonnal számítógépünk újításán gondolkodnunk. A képek már árulkodnak a látványvilágról.

[caption id="attachment_56929" align="aligncenter" width="610"]Az X-Ray-ek brutálisabbak, mint valaha... Az X-Ray-ek brutálisabbak, mint valaha...[/caption]

A történetről megjelent korábbi hírek, melyek szerint pár óra alatt teljesíthető, sajnos igazak. 4-5 órán belül végigjátszható és szerintem nem is sikerült olyan jóra, mint az előző részben, bár bemutatja az új karaktereket, így legalább megismerhetjük őket, mielőtt belevágunk az igazi harcba. Harcból pedig nem lesz hiány. Van itt mindenféle, egy-egy elleni, akár a barátainkkal is játszhatunk, ott vannak a különböző Towerek, a Test your Might vagy Test your Luck illetve az egyéb challengek towerek. Nem beszélve a multiplayer részről, ahol szintén jókat (ha nem jobbakat) verekedhetünk. Maradt a King of the Hill, a különböző towerek, team harcok, ranked, unranked mérkőzések, mindezt megfejelve még egy jó kis frakció harccal. Ez abból áll, hogy a játék menüjének elindulásakor, kénytelenek leszünk választani az 5 frakció közül. Ők pedig például a Lin Kuei, White Lotus, Special Forces, Brotherhood of Shadow és Black Dragon. Mielőtt bárki megijedni, nyugodtan válthatunk később a csoportok között, sőt, kell is, mivel egy achievement, hogy mind az öt csoportnak legyünk a tagjai.

Pár szót már ejtettem a történetről, mely az új karaktereket hivatott bemutatni, ezt nagyon jól sikerült elkészíteni, mivel a legtöbb régebbi szereplő inkább csak ellenfélként jelenik meg, de nem irányíthatjuk. A történet végigjárásáért is csak Shinnok lesz feloldható. Mivel volt alkalmam Goro-t is kipróbálni, így el kell, hogy mondjam nem látom értelmét az ő karakterének. Jól irányítható, erős karakter, jó combókkal és Brutality-kkel, de ezt leszámítva kvázi semmi értelme. A történetben nem szerepel, így azon túl, hogy válaszható, nincs más haszna. Persze, aki nagy Goro fanatikus, az mindenképpen egészítse ki vele a választható karakterek listáját, de nekem már az MK1-ben sem voltak túl jó élményeim vele, főleg, amíg kevésbé tudtam combókat bevetni ellene, így nekem ő megmaradt egy örök nemezisznek és egy kevésbé kedvelt karakternek :)

[caption id="attachment_56932" align="aligncenter" width="610"]Az egyik új karakter - Cassie Cage és a Test your Might utolsó kihívása Az egyik új karakter - Cassie Cage és a Test your Might utolsó kihívása[/caption]

A sztori mód összesen 12 chapterből áll, ami pontosan a 60%-a az előző MK részének, így érthető is, hogy miért rövid, nem túl nehéz, bár az új karakterek miatt nem ismerjük a combókat. Ennek ellenére Medium fokozaton is viszonylag hamar végigjárható, talán a főharc Shinnok ellen volt az egyedüli, amely komolyabb kihívást rejtett magában. Ennek ellenére érdemes végigjárni, mivel igen sok Koinra és feloldható tartalomra tehetünk így szert. A Koinokat, kvázi a játék saját pénznemét a Kriptában tudjuk elkölteni, ez már ismerős lehet a korábbi részből is, de itt a Kripta elég sokat változott. Szerencsére pozitívan. Egyfelől ez inkább egy amolyan dungeon játék lett. Tehát egy meghatározott térképen haladunk, ahol feloldhatjuk Koin fejében a különböző tartalmakat/extrákat a játékosaink számára illetve bizonyos ajtókon nem tudunk továbbhaladni, amíg nem szereztük meg az ajtó nyitásának kulcsát. A kulcsok pedig a válaszható karakterek egy jellegzetes eszköze, így például Raiden varázsbotja, Kung Lao kalapja stb. Miközben kalandozunk, úgy néha random encounterként megtámad minket egy pók vagy farkas, esetleg zombi és ilyenkor egy adott billentyűt kell lenyomni vagy megsebez minket. Az életünk végtelen, így nem kell megijedni, nem lehet elhalálozni a Kriptában, de az adott szörny levágásáért Koin jár, így mégis érdemes odafigyelni ezekre a harcokra, ugyan nem sokat kapunk, de azért néha pont annyi hiányzik egy-egy drágább tartalom feloldásáért. Emellett lesznek olyan ládák, amelyek időnként megjelennek és csak rövid ideig láthatjuk őket, érdemes tehát őket is feloldani, mert bennük további extra tartalmak lehetnek.

[caption id="attachment_56930" align="aligncenter" width="610"]Az azték harcos, Kotal Kahn is ebben a részben mutatkozik be először Az azték harcos, Kotal Kahn is ebben a részben mutatkozik be először[/caption]

Picit bővebben belemennék még az egyéb módokra, mert természetesen a Toronyharcnak itt is megvan a maga megfelelője és több változata is. Itt van például a klasszikus, amit már jól ismerhetünk, mivel az eddigi összes epizódban benne volt, de akad például Test your Luck torony is, ahol félkarú rablóként a gép kisorsol pár változót az adott harcra. Ezek lehetnek gyengítők és segítők is illetve semlegesek. A Dark kombat vagy a Close kombat például néha áldás, máskor szenvedés, így ő a semleges kategóriába esik. Ilyen változó pedig jelentősen több van, mint az MK9-ben, így ezt sikerült továbbfejleszteni. Van még az Erőteszt torony (Test your Might), ahol az erőnket tesztelhetjük. Ez maradt a régi, tehát egy adott tárgyat kell a kezünkkel kettétörni, de ezt úgy tudjuk, hogy egy adott kombinációt kell folyamatosan nyomogatni, amíg az erőnk karikája bele nem esik a célkörbe, ami annyit jelent, hogy annyitól már törik az adott tárgy. Tehát, amint beleért, meg kell nyomni egy teljesen más gombot és akkor megütjük….hát ez magasabb szinteken már iszonyatosan nehéz, de ennek ellenére szórakoztató :) Még akad itt vég nélküli torony, ahol ahogy az a nevéből már sejthető végtelen számú harc van illetve a kedvencem a túlélő (Survival) torony, ami lényegében az Endless továbbfejlesztése, mert itt az életünket továbbvisszük a következő harcba. Ez tipikusan az a játékmód, amely alatt a fejlesztők szülei sokat csuklanak :)

Vannak még úgynevezett élő tornyok vagy Living Towerek, amelyek óránként, naponként változnak. Ezek hasonlóan működnek, mint a klasszikus tornyok, de egyéb feltételei is vannak a győzelemnek és ezek a feltételek változnak meg adott időközönként. Van még itt egy Premier Torony elnevezésű lehetőség is, de azt állítólag majd csak adott eseménykor használhatjuk, így pl a sorozat évfordulóján, versenyeken. Ők hivatottak elérni, hogy a játékosok visszatérjenek, de hibája, hogy online, tehát netkapcsolat nélkül ne is álmodjunk róla emellett pedig ne számítsunk hatalmas változókra.

[caption id="attachment_56934" align="aligncenter" width="610"]Mortal Kombat X Goro ritkán akad ellenfélre...[/caption]

Azt hiszem a fenti rövid leírás szinte teljesen lefedi az egy vagy a kétjátékos módot (sajnos három vagy négyjátékos mód már csak online elérhető), így a hely rövidsége miatt tovább is loholok a multiplayer-re, amely nem kevés újdonságot és örömöt, bánatot fog nekünk okozni. Természetesen itt is megkapjuk a klasszikus játékokat, így van PvP, ranked, unranked, tornyok is elérhetőek, King of The Hill, de ezeket már ismerhetjük, ami igazán megfejeli az egészet az pedig a háború. A háború a Mortal Kombat világában eléggé konstans állapot, így az 5 választható oldal folyamatosan verseng az irányításért. Minden egyes cselekedetünk, előrehaladásunk (offline módban is) hozzáadódik a csapatunk pontjaihoz, így előrébb juttatva azt a ranglistán. Lehet inváziót is indítani, ilyenkor további lehetőségekkel bővül a játék, még invázió boss harcok is lesznek, igaz őket nem egyszerű legyőzni (mondhatni szinte lehetetlen). A sok válaszható lehetőségnek viszont van egy hátulütője. Ha PvP-t akarunk játszani, akkor viszonylag hamar találunk ellenfelet, de amennyiben már egy team fightot akarok 3v3 ellen, akkor legtöbbször inkább visszalépünk, ami miatt nem találtunk ellenfelet vagy csapattársat. Szóval minél többféleképpen állítgatjuk a lehetőségeinket, annál kisebb valószínűséggel találunk ellenfelet is. Ez persze lehet csupán kezdeti probléma, amíg nincsenek a szerverek feltöltve játékosokkal és a jövőben akár javulhat is a helyzet. Remélem fog is.

Így a teszt végére rá kellett jönnöm, hogy nem kevés funkcióval látták el a játékot. A gyenge sztori mód ellenére a további játékmódok még így is hónapokra elegendő tartalommal rendelkeznek. Igazándiból a játék minden téren fejlődött a történetet leszámítva, fejlődtek a tornyok, a harcok, a grafika, a multiplayer mód, a kedvencem, a kripta is teljesen át lett dolgozva. E kis változások mind-mind olyan atmoszférát teremtenek, amely messze az első helyre repítik a játékot ebben a stílusban. Jelenleg nincs ellenfele a piacon, ahogy igazán az elődjének sem volt.

Írta: Teszt Clarence