multi-beta-black-ops-4-modra-betateszt

Multi béta Black Ops 4 módra - Bétateszt

2018. augusztus 14. Bordás Dávid PC

Mostanában egyre magasabb a játékok béta tesztjeinek mennyisége. A kedves fejlesztők és kiadók már nem csak belsős vagy zárt béta tesztekre hagyatkoznak egy új játék kiadása előtt, hanem a nagyközönségnek ingyenesen elérhetővé teszik. Ez az újítás gamerek szempontjából üdvözlendő. Ebbe a sorba állt be az idén októberben(!) érkező Call of Duty Black Ops 4 is.

A nyílt tesztre a legutóbbi hétvégén, vagyis augusztus 11-13 között adatott meg a lehetőség a kipróbálásra a PC-s és Xbox-os táborban. A PS4 tulajok egy héttel korábban tapasztalhatták meg az érzést, milyen is a Black Ops 4 multija. A kiválasztottak, mint mi is pedig egy nappal korábban nekieshettek a bétának a zárt béta teszten. A legjobb élmény miatt választottuk a PC-s platformot, így csak most érkezik a beszámoló.

Az Activision már jó régen, 2007-ben összefogott a Blizzarddal és egy cégként működnek, de csak mostanra jutottak el oda, hogy az Acti játékait is már a Blizzard rendszerében, vagyis a Blizzard app (Battle.net app) felületén kell elindítani. A Destiny 2 után ez a BO4 a második ilyen játék és mivel az Overwatch tábor is ezt használja, egy méretes multi-fps-eket imádó tábor már adott volt a teszthez. Bár van akinek kellemetlenséget okoz, hogy egy újabb appot kell telepítenie a gépére a Steam mellé, a Valve rendszerében idén már nem vendégeskedik a CoD idei epizódja.

A BO4 nem sokat mutatott magából a béta alatt, de egy felszínes betekintést így is kaphattunk a többjátékos módozatból, mivel a Blackout módozat még nem volt elérhető. A Blackout lesz a BO4 battle royal módozata, ami sok újítást hozhat a manapság népszerű Fortnite és PUBG-val szemben. De ezekről majd a megjelenéskor.
Most ugyanis a multiba kóstolhattunk bele 6 db mapon 7 fajta játékmódban. Ezeket megspékelték a teljes játék (valószínűsített) összes specialistájával, akik 10-en vannak. Különböző képességekkel rendelkezik a 10 karakter, hasonlóan, mint a korábban említett Overwatch hősei. Van olyan, aki védekezésben nagyon jó és van, aki inkább a támadóbb szellemű játékosok kedvence lehet. De általában mindegyiküknek van 2 képessége, amit használni tud, egy kisebb és egy nagyobb volumenű, ultimate képesség. A teljesség igénye nélkül Battery egy olyan női specialista, aki a Black Ops 3-hoz hasonlóan egy 6 lövetű gránátvetőt kap ultimate képességként, ami mellé alap képességként egy cluster gránátot kap, ami egy semtex szerű gránát, ami falra is tapasztható, de robbanás után kisebb darabokra repül és újabb robbanásokat okoz. Vele szemben áll Torque, aki inkább a védekezőbb stílusú játékosok kedvence lesz a szögesdrótjával és a barikádjával, ami egy nagyobb pajzs, melyet bárhova lepakolhat védelmet nyújtva a mögötte állóknak. A támadók a pajzsa láttán pedig egyből menekülnek előle, mert nem akarnak megsülni a pajzsból áradó hősugárban. Recon pedig egy csapatsegítő szerepében tevékenykedik, sensor dart-jával, ami egy kis nyíl, mely megmutatja egy kis körben az ellenséges mozgásokat, és a pulse vision, ami pedig egy rövid ideig az egész csapat számára elérhető wh-t (wallhacket) ad, egyfajta falon átlátást, de nem kell félni nem olyan over power mint hiszitek.

Ennyi specialista betekintés után térjünk át a pályákra. Mint fentebb említettem 6 került a bétába, melyek nagyjából egy kaptafára épülnek, egy-két kivétellel. Ez a minta úgy hangzik, hogy van egy téglalap szerű alaprajz, aminek a két végéből indulhatnak a játékosok egy középen való találkozásig, amik csatákba fajulhatnak. Az objektíva alapú meccsekhez tökéletes. Kipróbálhattunk inkább kör szerű mapokat is, amik egy-két jó team deathmatchnek adhatnak otthont, de ezek vannak kisebb arányban. Viszont mindegyik térkép más tájakra invitál minket. Egy olasz kisváros utcáitól, egy erőművön keresztül, egy óriási villáig terjed a skála változatosság terén. Mindnek megvan a maga bája és érdekességei, sőt a tervezők viszonylag balanszoltra tervezték őket. Persze nem tökéletesek, mert vannak túl jól vagy egyáltalán nem védhető pontok is, de még reszelhetnek rajtuk a megjelenésig.

A pályák változatosak és a 7 játékmód is sem az unalom élő példája. Mind pörgős és jól felépített, bár általánosságban a megszokott módozatokat kaptuk kipróbálásra. Az oldschool CoD playerek már betéve tudják az alapokat, team deathmatch, search and destroy, domination, kill confirmed, hardpoint. A kill confirmed és a hardpoint rövid magyarázatra szorulhat az újabb CoD-okat nem követő játékosoknak. A kill confirmed a tdm továbbgondolt változata, melyben a kill-t "értékesíteni" is kell a halott ellenfélből maradt dog-tag felszedésével. A hardpoint meg a headquarters átnevezett változata. Újdonság a control módozat, melyben két objektíva van a pályákon, amit az egyik körben megvédeni kell a másikban elfoglalni, de a csapatok életkvótája véges, mint a Battlefield conquest módjában. Egy teljesen új játékmód is bemutatkozott, ez pedig a heist. Ez egy fogd a pénzt és fuss játék. Arról van szó, hogy a két szemben álló csapat a kör elején vásárolhat magának fegyvereket perkeket, páncélokat és egyéb kiegészítőket, majd ezután megindulnak a pályán elrejtett pénzeszsák után. Ezt megszerezvén pedig a közeledő helikopter leszállóhelyéhez kell vinni a zsákot, mielőtt az ellenfél eltesz minket láb alól. Annyival bonyolított a helyzet, hogy minden körben csak egy élete van a játékosoknak, így óvatosan érdemes mozogni és lövöldözni is.

Egyébként a Black Ops 4 le sem tagadhatná az elődjét, a Black Ops 3-at. A korábban említett specialisták onnan lettek átemelve és néhány fegyver is hasonló. Csak kiegészítették pár érdekes dologgal, ami jobbá teszi. A korábbi résszel ellentétben nincs már falon futkorászás és jetpackes ugra-bugra, vagyis ugrálás van, de nem repülünk az ég felé olyan elánnal, mint a 3. részben. Egy másik érdekesség, hogy végre nem töltődik vissza magától az életünk. Igaz, hogy végtelen alkalommal tolhatjuk magunkba az adrenalint, hogy visszanyerjük hp-nkat, de ezzel is adtak a játéknak egy plusz csavart. A becsúszós mozgás megmaradt, de a dropshot nagyjából lehetetlenné vált. Persze mindig lesznek próbálkozók, de azokat könnyebb lesz fejbe lőni. A create-a-class rendszer is megtartotta a jó szokást, vagyis megint 10 slotot tudunk betölteni. Erre a 10 helyre gazdálkodhatjuk ki magunknak az elsődleges és másodlagos fegyvereket illetve kiegészítőiket, perkeket, boostereket és a wildcardokat, amik valamilyen lehetőségből adnak valami pluszt, például két első számú fegyvert vihetünk magunkkal a harcokba.

Még csak bétáról van szó, de nagyon jól teljesített a program futási szempontból is. Az ajánlott rendszerkövetelmény már elég combos, de annyira nem kell megijedni, mert nem lett rossz az optimalizáció pc-n. Egy 4. generációs i5-ös, 8 GB ram és egy GTX 1060 társaságában, 1080p felbontáson, highon megvan a stabil 60 fps. Ami egyedül problémát okozhat az a ram mennyisége, mivel igen igényli a játék, a 8 gigám gyorsan elfogyott a játék alatt, ami okozott pár nagyobb laggot az első 10 percnyi játékban, de utána, amint a lapozófájl is életre kelt már vajsimán futott. Szóval az ajánlott 12 GB ram az nem elírás, de a multi elszalad 8-cal is. Aztán majd később kiderül, hogy a battle royal mód is megelégszik-e ennyivel ilyen szép beállítások mellett.

Összességében egy nagyon jó játékot hozott eddig össze a Treyarch, amennyi kontent van és lesz a többjátékos módozatokban senkinek sem fog hiányozni az egyjátékos kampány. Október 12-ig kell várni a megjelenésig, ami szinte itt van, így nem kell sokat aludni, hogy kezünkbe vehessük PS4, Xbox One vagy PC platformon a játékot. Addig pedig, aki úgy érzi rendelje elő a játékot, én is így teszek.

Írta: Bordás Dávid

Hasonló bejegyzések: