nagyobb-jobb-nzxt-kraken-x52-teszt/2018/01/14

Nagyobb = jobb? - NZXT Kraken X52 teszt

2018. január 14. Ficsor Tamás Processzor Hűtés

Lassan egy éves lesz a Kraken új szériás vízhűtői. A három közül eddig a legkisebb az X42 járt nálunk és meg is emeltük a kalapunkat. Kíváncsiak lettünk, hogy a nála nagyobb X52 mire lehet képes, hisz szinte kétszer akkora radiátor áll a rendelkezésre.

Csomagolás:

A letisztul színes doboz nem változott csak megnőtt. A masszív védelemről egy kemény karton gondoskodik, mely a hűtőt és a hozzávalókat fixen, egy helyen tartja. Maga a pumpa és a két cső nejlonba van csomagolva, de az előbbi lábaira még helyeztek egy műanyag elemet.  A csomagban megtaláljuk a két ventilátort, amiket a radiátorral együtt egy plusz papír védelemmel láttak el. Egy-egy műanyag tasakba kerültek a kábelek és felszereléshez szükséges elemek∕csavarok. A több nyelvű user guide sem maradt ki.

Külső:

Kicsivel több mint egy éve, hogy a piacra kerültek az új szériás Kraken coolerek, melyek legfeltűnőbb újdonsága a pumpa. Mondanom sem kell, hogy az elmúlt időben mindenhova beférkőzött az RGB és ennek tudatában az a komponens vagy periféria néz ki a legjobban, amelyik a legjobb módon tudja demonstrálni azt a rengeteg színt. Ezt az NZXT nagyon jól eltalálta. Többnyire négyzet alakú pumpához vagyunk szokva, de ezt a dizájnt dobta a gyártó és egy „egyszerű” körben helyezte el az okosságokat.

A pumpa két részből áll, melyek színei kissé eltérnek egymástól. Míg a CPU-hoz közelebbi fekete, addig a külső sötét grafit színt kapott, ami még amolyan szál csiszolt hatással is felruháztak. Az pumpa felénk néző részén egy üveg található. Csak akkor esik le, hogy miről is van szó, amikor áram alá helyezzük a hűtőt. A gyártó egy kisebb végtelen tükröt varázsolt a pumpába. A trükk lényege annyi, hogy egy sötétített üveg és egy tükör közé helyeznek LED fényeket, amik azt az optikai csalódást keltik, hogy a fénygyűrű többször, de egyre halványabban jelenik meg. Mintha egy végtelen lyuk lenne hűtőben. A hatás egyszerűen nagyszerű. Természetesen nem csak külcsínen javítottak, hanem a zajszinten és a hatékonyságon is, ugyanis a korábbi 2400-3600-as fordulatszámot 1,600-2,800 RPM-re csökkentették.

A korábbi modellek X31, X41, X51 és X61 számozásai csak egyel ugrottak, így az új generációt X42, X52 és X62 néven találjuk. Igen a négyből három lett, ugyanis a 120 mm-es variációt elhagyták. Pontosan nem tudom miért, talán a hatásfok miatt, vagy mert az új házak már támogatják a 140 mm-es radiátorokat is Tehát az X42 1 x 140 mm-es, míg az X62 2 x 140 mm-es radiátorral rendelkezik. Az X52-t pedig 2 x 120 mm-es radiátorral látták el.

Maga a radiátor nem sokban, szinte semmiben sem változott, viszont a rá szerelhető ventilátor igen. A korábbiakhoz FX120 V2 típust mellékeltek, mely 800-2000 RPM fordulat mellett 18-34 dBA zajszinten működött. Emellett max 81,32 CFM levegőt tud szállítani, valamint 0,44 – 2,76 mmH20 nyomással képes a lamellák között átpréselni a levegőt. Ezzel szemben az új Aer P120 csak itt ott képes többet nyújtani. Az új ventilátor 500~2000 RPM fordulat mellett 21-36 dBA zajszinten működik. Maximum 73,11 CFM levegőt tud szállítani és 0,18~2,93 mm-H2O nyomással fújja a levegőt. E mellett új csöveket is kapunk, amik a fonott nejlon bevonatnak hála sokkal strapabíróbbak lettek. A 400 mm-es hosszuk nem változott, így egy Full-Tower házakba is kényelmesen telepíthetjük. A pumpán található derékszögű csatlakozópontok mozgathatók ezzel is megkönnyítve a felhasználók dolgát.

Specifikáció:

  • Pumpa:

Támogatott CPU foglalatok:

  • AMD
    • TR4 / AM4 / AM3+ / AM3 / AM2+ / AM2 / FM2+ / FM2 / FM1;
  • Intel
    • 2066 / 2011-v3 / 2011 / 1366 / 1156 / 1155 / 1151 / 1150;

Méret: 52.90 x 80.00 x 80.00 mm; Fénymódok: Fixed, Breathing, Fading, Pulse, Spectrum Wave, Marquee, Covering Marquee, Alternating, Loading, Heat Exchange, Smart, Audio;

  • Radiátor:

Méret: 275 x 123 x 30 mm; Anyagminőség: Alumínium;

  • Ventilátor:

Típus: Aer P120; Méret: 120 x 120 x 26 mm; Csapágyazás: Folyadék dinamikus; Fordulatszám: 500 – 2000 +/- 300 RPM; Légszállítás: 18,28 – 73,11 CFM; Légnyomás: 0,18 – 2,93 mm-H2O; Zajszint: 21 – 36 dBA; Csatlakozó: 4 pin PWM;

  • Cső:

Hossz: 400 mm; Anyagminőség: ultra alacsony párolgású gumi, fonott nylon borítással.

Szerelés:

Természetesen a hűtő sikeres felszereléshez minden szükséges elemet megkapunk. A gyártótól megszokott módon most is egy hatalmas user guide lesz a segítségünkre. A zacskóban külön-külön találunk az Intel és az AMD foglalataira illő konzolt, valamint távtartókat.

Először is ki kell válogatnunk a foglalthoz való távtartókat. Ebben az esetben egy 1151-es socket-ről van szó, amihez négy darab egyforma, mindkét végén menetes végű távtartó kell. Papíron úgy zajlik a dolog, hogy a mellékelt backplate-et az alaplap hátára kell helyezni. A rajta lévő mozgatható „anyák” pedig az alaplap furataiban illeszkednek. Ez után csak a megfelelő távtartókat kell betekerni, pasztát nyomni a processzorra és már mehet is fel a pumpa. Azonban ez nem ilyen egyszerű. Már az X42-nél is az volt a probléma, hogy a backplate-en lévő anyákba a távtartókat nem lehet teljesen betekerni. Szóval felkészült voltam, de itt annyi volt a különbség, hogy a távtartók sikeresen és tövib bele mentek az anyákba, viszont a felhelyezett és rögzített pumpa lötyögött a CPU-n. Úgyhogy, megint azt a trükköt vetettem be, amit az X42-nél, azaz a mellékelt alátétek közül egyet-egyet a backplate-en lévő anyákra helyeztem, majd ez után raktam fel az alaplap hátuljára. Ezzel a megoldással sikerült kiküszöbölni a problémát és a pumpa tökéletesen működött.

A pumpán két csatlakozó felületet találunk. Ezekből az egyik egy micro-USB, mely a szoftveres beállíthatóságot teszi elérhetővé, a másik a tápellátást szolgálja. Az utóbbi kábel több felé ágazik, megtalálunk rajta egy SATA táp kimenetet a fényeknek, 4 db 4 pines ventilátor HUB-ot, valamint egy 3 pines véget, amit az alaplapba kell dugni a pumpa tápellátásáért.

Szoftver:

-

Ugyancsak a gyártótól megszokott módon a testre szabásokat a CAM szoftver segítségével kezdhetjük meg, ami egy komplett vezérlőpult, sőt hardver monitorozó is. A program ingyenesen letölthető EZEN a linken. A UI-al már megismerkedhettünk a korábban tesztelt Aer RGB és Advanced Lighting pack tesztben, így nem sok újat tudok mondani róla. A telepítés után a szoftver automatikusan felismeri a csatlakoztatott NZXT termékeket. A Kraken-hez három féle működési opció rendelhető, így a pumpát és a ventilátort külön-külön üzemeltethetjük Silent vagy Performance módban. A harmadik lehetőség a Custom, ahová a saját igényeinket írhajtuk.

-

Az RGB fényeket összetudjuk szinkronizálni más NZXT termékkel, így ebben az esetben 3 db LED szalaggal. Az eredmény egy nagyon smooth fényárban úszó gépszörny lenne, de ezzel a Sync-el csak majdnem valósul meg, hisz pl. a Spectrum Wave-nél ellentétes irányba mennek a színek. vagy Pulse módban nem egyszerre halványulnak a színek. Természetesen Sync nélkül jól belehet állítani az irányt, valamint a sebességet.

Tapasztalat, vélemény:

Az Kraken széria új generációjának középső tagja is nagyon jóra sikerült. Az RGB megvilágítás csodálatos. Jobbat ki sem lehetett volna találni. A piacon sok fajta AIO vízhűtővel találkozhatunk, ezek közül is rengetegnek egyforma alakú a pumpájuk. Az NZXT-nek sikerült színt vinni ezen a téren és amellett, hogy színpompás, még szép is az új generációs Kraken pumpa. Bár óvatosan kell tisztítani az üveget, hisz könnyen összetudjuk karcolni az üveget.

Természetesen nem a külső a legesleglényegesebb, hanem a teljesítmény. Szerencsére ezen a téren sem okoz csalódást, ami a teszt eredményeken is látszik, ahol egy 4 GHz-en pörgő Intel i7 7700-t kellett hűtenie. Kíváncsi voltam, hogy a kis tesójával egybe vetve milyen eredmények születnek. Az eredményért nem vagyok elragadtatva, hisz szinte ugyan azt a teljesítményt hozta, mint a 140 mm-es variánsa. Ha így nézzük akkor semmi értelme beruházni a nagyobbra, hisz csak 1-2 fokkal hűt jobban, mint a kisebb tesó.

Az NZXT Kraken X52 kb. 45 ezer forintért vásárolható meg.

[youtube]https://youtu.be/rGykYErmfaM[/youtube]

Írta: Ficsor Tamás