rindie-shelter-2-teszt/2015/04/18

Rindie - Shelter 2 teszt

2015. április 18. Teszt Clarence

Ki ne emlékezne a korábban megjelent borzszimulátorra, a Shelter első részére? Arra a játékra, amely egy borzcsalád életét hivatott bemutatni, annak minden viszontagságával. Most elkészült a második epizód is, ahol szakítottak borzékkal és inkább egy ragadozó macska, a hiúzok mindennapjait szeretnék bemutatni. Szóval kijelenthetjük, hogy komoly hiánypótlás ez a játék (is).

[caption id="attachment_56903" align="aligncenter" width="610"]Shelter 2 Kalandjaink éjszaka kezdődnek, farkasok által üldözve...[/caption]

Az alapkoncepció tehát nem változott, sőt a grafika sem, de most üldözöttből átvedlettünk üldözővé, bár igazándiból csak részben, mivel a farkasok itt is kioltják az életünket illetve kölykeinkét. Azért ne szaladjunk ennyire előre. Hogy is indul a mi kis történetünk?

Lynx egy magányos, vemhes nőstény, akit egy éjszaka farkasok vesznek üldözőbe. Kénytelen menekülni a saját és a hasában növekedő négy hiúzbébi életéért futni. Miután sikeresen lehagyta üldözőit egy jelet lát az égből, mely elvezeti őt egy odúhoz, ahol a történelem eddigi legfontosabb hiúzkölykei születnek. A mi teendők a jövőben e négy fiatal macska nevelgetése. Ehhez vadászni kell járnunk, meg kell őket itatnunk. Idővel pedig felnőnek. Ez az idő pedig nagyjából 1, maximum két órát vesz igénybe. Aztán ennyi....aki esetleg csalódott lenne emiatt, az jogosan teszi, mert kb az egész játéknak nem jöttem rá az értelmére.

[caption id="attachment_56904" align="aligncenter" width="610"]Oh, a sok kis cukorborsó Oh, a sok kis cukorborsó[/caption]

Maga az ötlet, hogy irányítsuk egy hiúzt és neveljük fel a kicsinyeit, vigyázzunk rá jó. Az, hogy kb háromféle (!!!) állatra vadászhatunk, azt számomra kiábrándító. Akad a nyúl, a szarvas és a patkány, bár ez utóbbit sosem sikerült elkapnom. Emellett, ha ráakadunk bizonyos növényekre, úgy azokat is elfogyaszthatjuk, de én kb 2 gombát találtam a játék folyamán. Az sem egyértelmű, hogy a kölykök mikor lesznek éhesek és mennyit adhatunk nekik. Idővel sűrűbben nyávognak, ami jelentheti ugyan az éhséget vagy a szomjúságot, de ha ez így van, akkor tíz nyúl elfogyasztása után nem kelle nyávogniuk. Nem beszélve arról, hogy ha folyamatosan vadászunk, akkor is megesznek mindent, tehát nem akaszt ki egy kölyköt 3 szarvas elfogyasztása. Ez nem túl reális, bár sosem láttam még hiúzbébit táplálkozni, de gyanítom, hogy 3 felnőtt szarvas azért lehet sok neki. Ugyanígy a szomjúság, amit szintén nem tudni milyen gyakran jön elő. A játék sajnos nem elég intuitív, tehát legtöbbször fogalmunk sincs, hogy ugyan miért nyávognak az amúgy szupercuki ivadékaink.

[caption id="attachment_56905" align="aligncenter" width="610"]A "gyönyörű" (???) táj A "gyönyörű" (???) táj[/caption]

A fenti bekezdésből az már egyértelműsödhetett bennetek, hogy kb két órán keresztül folyamatosan vadászunk, ha akad egy tócsa, akkor iszunk és aztán hirtelen felnőttek a kölykök és elhagynak bennünket, bejön a stáblista, mi pedig ülünk és csak nézünk, hogy ez mi? Persze néha megkergetnek a farkasok, ami színt visz a játékba, de a repetatív táj, a fél óra után már frusztráló és átláthatatlanul minimalista grafika és a végletekig leegyszerűsített játékmenet (eszünk, iszunk, de például sosem alszunk) megfojtja a játékot. Ennél pedig sokkal több van benne.

Az irányításról sem tudok sok jót elmondani, nekem istennek sem akarta felismerni az Xbox kart, így kénytelen voltam egérrel és billentyűzettel játszani (hallottatok már ilyet?), ezekkel pedig nem túl egyszerű, ha kergetünk egy nyulat, akkor gyakran túlfordulunk és emiatt elveszítjük a prédát, nem beszélve arról, hogy nem lehet vertikálisan nézni, csak egy keveset. Ez akkor gond, ha például egy domb tetején állunk és próbálunk lenézni, hát nem fogunk tudni. Ugyanígy a domb tetejére sem fogunk fellátni, csak azt látjuk, ami a házimacskánk fejmagasságában van. Ez persze jó, de azt gondolom, hogy a hiúzok tudják fel le mozgatni a fejüket, így belátva az allattuk elterülő teret. Hát itt nem.

[caption id="attachment_56906" align="aligncenter" width="610"]Detective vision itt a szaglásunk által befogok jeleket dolgozza fel Detective vision itt a szaglásunk által befogok jeleket dolgozza fel[/caption]

Hogy valami pozitívat is írjak, nekem tetszett a játék indítása és a hangok. Azokkal semmi gond nincs, jó atmoszférát teremtenek, mintha mi is az erdő közepén lennénk, miközben kellemes zene szól. Bár az számomra fura, hogy e muzsikát további 2 euro kipengetése után le is tölthetjük. Nem gondolom, hogy azért annyira jó lenne, hogy bárki fizessen érte, bár ez ízlés kérdése.

Talán nincs annál szomorúbb, mint amikor egy amúgy jó játéknak kevés pontot adunk. Pedig ennél többet nem érdemel a Shelter 2. Sokkal több van benne és remélem veszik a fáradtságot a fejlesztők, hogy a harmadik epizódra javítva legyenek a hiányosságok.

Írta: Teszt Clarence