Stranger Things - 1. évad kritika
A Netflix idei nagy durranása még a nyáron futott be, Stranger Things címmel. Ez egy nyolc epizódból álló 80-as évek stílusával rendelkező misztikus sorozat, ami a korszak rajongóival alaposan feltörölte a padlót. A kritikusok és nézők által magasztalt alkotás sok ember kedvencévé vált, de most lássuk, hogy valóban megéri-e a pénzét ez a sorozat.
A történet elég erőteljesen épít a misztikumra, így sokat nem beszélnék róla. Az alapsztori meglehetősen egyszerű, egy a valóságban nem létező kisvárosban furcsa dolgok eseménysorozata indul be. A városban sok-sok évtized eltelte után újra eltűnik valaki, egy helyi kisfiú névszerint Will Byers. Ezután nem sokkal pedig gyilkosság is történik, majd egy szinte kopaszra borotvált telekinetikus képességekkel rendelkező lány is előkerül a semmiből. Eközben egy ismeretlen bestia rója az erdőket, zsákmányra vadászva.
A történet hangsúlya leginkább Will keresésén van, de nem kevés mellékszál is jelen van a sorozatban amik szerencsére nem lógnak ki a sztoriból, sőt néha a főszálhoz is hozzákapcsolódnak.
Főszereplőből több is van, csak hogy a fontosabbakat említsem, ott van a barátjukat megszállottan kereső „gyerekcsapat” Mike, Dustin és Lucas, az eleinte szintén eltűntet kereső, majd később egyre nagyobb dolgokba belekeveredő Hopper rendőrfőnök, Will Byers anyja Joyce és testvére Jonathan, valamint Mike nővére Nancy fogják eltölteni a legtöbb időt a képernyőn. Aztán még ott van a személyes kedvencem Eleven, a már korábban említett emberfeletti képességekkel rendelkező fiatal lány, aki talán a legfontosabb szerepet tölti be a történetben.
Bár a sorozat nagyban tiszteleg a 80-as évek hasonló stílusban készült filmjei előtt, szerencsére képes újat mutatni és a már ezerszer látott klisé/sablon megoldásokat sikeresen hasznosítja újra. Ez már önmagában elég lenne arra, hogy azt mondjuk a Stranger Things egy jó sorozat, de emellett még rengeteg más pozitívummal is rendelkezik.
Nem csak történetmesélési elemeiben, de vizuálisan is szinte tökéletesen adja át a korszak stílusát. A fényképezésre egy rossz szó nem lehet, de ez érvényes a vizuális effektekre és egyéb képi megoldásokra is. Ugyanez érvényes a hangokra is, a zene csillagos ötös, a szörny hangja és egyéb hangeffektek mind nagy odafigyeléssel lettek megvalósítva és jelentős szerepet töltenek be az atmoszféra megteremtésében.
Színészi alakítások terén is remekel a sorozat. A felnőtt színészek mind profizmussal és zéró túljátszással adják elő a karaktereiket, de akiket mindenképpen érdemes kiemelni azok a gyerekszínészek, mert mind elképesztően hitelesen adják elő a szerepeiket. A csúcs számomra Millie Bobbie Brown, aka Eleven alakítása volt. Arcjáték terén nem kellett igazán megerőltetnie magát, de volt néhány elképesztően erős jelenete és hihetetlen, hogy ez a 11-12 éves lány milyen játszi könnyedséggel játszotta le a többi szereplőt a képernyőről.
A sorozat legfontosabb feladata műfaját tekintve leginkább az, hogy képes legyen részről-részre meglepni a nézőt és a dolgokról szépen lassan rántsa csak le a leplet, hogy a nézők ki tudják alakítani a saját teóriájukat a történet alakulásáról. Ha e tekintetből kellene értékelnem a Stranger Things-t megint csak azt kéne mondanom, hogy pozitív véleménnyel vagyok róla, de azért történetvezetési szempontból korántsem tökéletes a sorozat.
Nem szeretném spoilerekkel teleírni a cikket, így csak annyit mondanék, hogy a sorozat bizonyos jelenetei, nem lettek eléggé, vagy nem lettek sehogyan sem megmagyarázva. Voltak olyan részek, amik igen nagy mértékben befolyásolták a történet folyását, de egyszerűen nem láttam értelmüket. Volt például egy rész, amikor az egyik karakter sikeresen betör egy szigorúan őrzött létesítménybe (amitől már önmagában húzza a száját az ember) de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy amikor elkapják egyszerűen csak elengedik és semmi mást nem tesznek vele az égvilágon, azon kívül, hogy bepoloskázzák a lakókocsiját aminek szintén nem volt semmi értelme.
A másik dolog pedig a szörnyeteggel kapcsolatos, aki szabadon kóricál a város környékén és látszólag senki sem próbálja megállítani azok közül akik tudnak a létezéséről, és itt most a leginkább az előbb említett létesítményre gondolok, ahonnan elszökött. Voltak még ezen kívül is hasonló hibák a sorozatban amiket nem tudok hova tenni, de szerencsére egyik sem olyan hű de nagy mellévetés, hogy az egész történet kárára menjen.
A történet tehát fordulatos, izgalmas és bár nem hibátlan kétségkívül szórakoztató. Vizuálisan lehetetlen belekötni, a színészek mind kitesznek magukért, az atmoszféra pedig kézzel fogható. Akik nyerőek erre a stílusra, azoknál garantáltan befutó a Stranger Things.
A történet elég erőteljesen épít a misztikumra, így sokat nem beszélnék róla. Az alapsztori meglehetősen egyszerű, egy a valóságban nem létező kisvárosban furcsa dolgok eseménysorozata indul be. A városban sok-sok évtized eltelte után újra eltűnik valaki, egy helyi kisfiú névszerint Will Byers. Ezután nem sokkal pedig gyilkosság is történik, majd egy szinte kopaszra borotvált telekinetikus képességekkel rendelkező lány is előkerül a semmiből. Eközben egy ismeretlen bestia rója az erdőket, zsákmányra vadászva.
A történet hangsúlya leginkább Will keresésén van, de nem kevés mellékszál is jelen van a sorozatban amik szerencsére nem lógnak ki a sztoriból, sőt néha a főszálhoz is hozzákapcsolódnak.
Főszereplőből több is van, csak hogy a fontosabbakat említsem, ott van a barátjukat megszállottan kereső „gyerekcsapat” Mike, Dustin és Lucas, az eleinte szintén eltűntet kereső, majd később egyre nagyobb dolgokba belekeveredő Hopper rendőrfőnök, Will Byers anyja Joyce és testvére Jonathan, valamint Mike nővére Nancy fogják eltölteni a legtöbb időt a képernyőn. Aztán még ott van a személyes kedvencem Eleven, a már korábban említett emberfeletti képességekkel rendelkező fiatal lány, aki talán a legfontosabb szerepet tölti be a történetben.
Bár a sorozat nagyban tiszteleg a 80-as évek hasonló stílusban készült filmjei előtt, szerencsére képes újat mutatni és a már ezerszer látott klisé/sablon megoldásokat sikeresen hasznosítja újra. Ez már önmagában elég lenne arra, hogy azt mondjuk a Stranger Things egy jó sorozat, de emellett még rengeteg más pozitívummal is rendelkezik.
Nem csak történetmesélési elemeiben, de vizuálisan is szinte tökéletesen adja át a korszak stílusát. A fényképezésre egy rossz szó nem lehet, de ez érvényes a vizuális effektekre és egyéb képi megoldásokra is. Ugyanez érvényes a hangokra is, a zene csillagos ötös, a szörny hangja és egyéb hangeffektek mind nagy odafigyeléssel lettek megvalósítva és jelentős szerepet töltenek be az atmoszféra megteremtésében.
Színészi alakítások terén is remekel a sorozat. A felnőtt színészek mind profizmussal és zéró túljátszással adják elő a karaktereiket, de akiket mindenképpen érdemes kiemelni azok a gyerekszínészek, mert mind elképesztően hitelesen adják elő a szerepeiket. A csúcs számomra Millie Bobbie Brown, aka Eleven alakítása volt. Arcjáték terén nem kellett igazán megerőltetnie magát, de volt néhány elképesztően erős jelenete és hihetetlen, hogy ez a 11-12 éves lány milyen játszi könnyedséggel játszotta le a többi szereplőt a képernyőről.
A sorozat legfontosabb feladata műfaját tekintve leginkább az, hogy képes legyen részről-részre meglepni a nézőt és a dolgokról szépen lassan rántsa csak le a leplet, hogy a nézők ki tudják alakítani a saját teóriájukat a történet alakulásáról. Ha e tekintetből kellene értékelnem a Stranger Things-t megint csak azt kéne mondanom, hogy pozitív véleménnyel vagyok róla, de azért történetvezetési szempontból korántsem tökéletes a sorozat.
Nem szeretném spoilerekkel teleírni a cikket, így csak annyit mondanék, hogy a sorozat bizonyos jelenetei, nem lettek eléggé, vagy nem lettek sehogyan sem megmagyarázva. Voltak olyan részek, amik igen nagy mértékben befolyásolták a történet folyását, de egyszerűen nem láttam értelmüket. Volt például egy rész, amikor az egyik karakter sikeresen betör egy szigorúan őrzött létesítménybe (amitől már önmagában húzza a száját az ember) de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy amikor elkapják egyszerűen csak elengedik és semmi mást nem tesznek vele az égvilágon, azon kívül, hogy bepoloskázzák a lakókocsiját aminek szintén nem volt semmi értelme.
A másik dolog pedig a szörnyeteggel kapcsolatos, aki szabadon kóricál a város környékén és látszólag senki sem próbálja megállítani azok közül akik tudnak a létezéséről, és itt most a leginkább az előbb említett létesítményre gondolok, ahonnan elszökött. Voltak még ezen kívül is hasonló hibák a sorozatban amiket nem tudok hova tenni, de szerencsére egyik sem olyan hű de nagy mellévetés, hogy az egész történet kárára menjen.
A történet tehát fordulatos, izgalmas és bár nem hibátlan kétségkívül szórakoztató. Vizuálisan lehetetlen belekötni, a színészek mind kitesznek magukért, az atmoszféra pedig kézzel fogható. Akik nyerőek erre a stílusra, azoknál garantáltan befutó a Stranger Things.
