Tag Archives: Assassin’s Creed 3
Assassin’s Creed 3 – Tyranny of King Washington: The Infamy Teszt
A Ubisoft nem túlságosan régen kiadta a Tyranny of King Washington DLC sorozat első részét, az Infamy-t, amit nagy lelkességgel teszteltünk le, de más volt, mint amire számítottunk.
Assassin’s Creed 3 – teszt
Őszintén be kell, hogy valljam, már nagyon vártam az Ubisoft kasszasikerének PC-s portját, így ahogy kapható volt, mentem is érte a boltba, hogy bele bírjam magam vetni a tesztbe. Az érzések kavarognak bennem, hiszen a játék története, és a kivitelezés nagyon jól sikerült, de mint mindennek, sajnos ennek is vannak negatívumai, amik jócskán a játékélmény
Assassin’s Creed 3 – Új gameplay
Közel már a várva várt megjelenés, és ezt a Ubisoft is jól tudja! Ennek következtében egyre több interjút adnak a fejlesztők, és egyre több gameplay kerül ki. Unalommal eltöltött perceimben találtam videókat, amelyeket összesűrítve egy interjú formájában meg is tudok mutatni nektek.
Assassin’s Creed 3: megjelenési dátum
Az Assassin’s Creed 3: Join or Die Edition borítóján a konzolos verzió megjelenési dátuma szerepel, mely 2012 október 31. Az Ubisoft rendszeresen kisebb késéssel jelenteti meg a PC-s vcrziót. Ez a dátum is szerepel. a PC-sek november 23-án, majdnem egy hónapos csúsztatással vehetik először kézbe a játékot.
E3 2012: Assassin’s Creed 3 – a SONY konferenciáról
Az éjszaka őszintén bevallva virrasztottam a(z) Ubisfot konferencia befejezéséig, és amikor megláttam az AC3-at, őszintén szólva kellemesen csalódtam benne… Ezek után a Sony konferencia kezdődött hajnali 3-kor, ahol szintén mutattak be Assassin’s Creed 3 gameplayt. Ahogy most reggelről néztem a videót, tetszett nagyon amit láttam, de valljuk be, eléggé Karib Tenger Kalózai beütése van.
Assassin’s creed 3: az első gameplay
Igen, jól látjátok a címet! Az Ubi napokban feltöltött egy mini gameplay videót, melyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a franchise rajongói képesek csak az első gameplay videót feloldani. Így a rajongók (köztük én is) megtették az Ubisoft akaratát, így a videó a nagyközönség elé került!
Assassin’s Creed III képáradat
Bizonyára mindenki tudja, hogy a Ubisoft Montreal-nál azon dolgoznak , hogy miként tudnák a Red Dead Redemptionban látott vadászatot továbbfejleszteni. Ennek alkalmából a Ubisoft kiadott egy képet a játékból.
Assassin’s Creed 3 az első játékmenet videó
A Ubisoft bejelentette, hogy ma Bostonban be fognak mutatni egy pár játékot, hogy csillapítsák a rajongók türelmetlenségét. Ezek közé tartozik a Tom Clancy’s Ghost Recon Future Soldier, Far Cry 3 és az Assassin’s Creed 3 is!
Assassin’s Creed 3 – trailer
Az Assassin’s Creed 3 Október 31-én érkezik PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra. A játék tárgya az amerikai függetlenségi háború lesz, melyben a főhős a félig indián Connor lesz. Az Assassin’s Creed 3 motorja ugyanaz, mint az előző részeké, bár kicsit átdolgozták annak érdekében hogy akár több ezer karaktert felvonultató csatajelenetet is elbírjon.






























