Tag Archives: release date
Aliens: Colonial Marines – megjelenési dátum és trailer
A SEGA bejelentette az Aliens: Colonial Marines nevű FPS játék pontos megjelenési dátumát, mely hírt egy előzetes videóval egészített ki. Az év elején még a SEGA azzal a hírrel szolgát, hogy a játék 2012 őszén fog érkezni, de úgy néz ki a megjelenés jócskán csúszik, és ebben az évben már nem jelenik meg. A legújabb, hivatalos
Az Angry Birds Space március 22-én érkezik!
Március 22-én érkezik a nagysikerű Angry Birds sorozat következő darabja, amelyben most az ürben kell eltennünk láb alól a disznókat. Mint már említettük a játék az űrben játszódik, így nem lesz egyszerű elkapni a disznókat, hiszen az űrben teljesen más hatások érik kis maradainkat, mint itt a Földön. A játékban 60 pálya lesz elérhető, amely
Test Drive: Ferrari – új autóverseny játék a láthatáron
A Sony Computer Entertainment bejelentette, hogy új autóverseny játékon dolgozik, mely a Test Drive: ferrari nevet viseli, és 2012 márciusában fog megjelenni. A Test Drive sorozat hamarosan folytatódik. A Sony Computer Entertainment hivatalos sajtóközleményben jelentette be a sorozat következő részének érkezését, emellett a megjelenési dátumot 2012 március 30-ára tűzte ki. A jártékról további információkat nem
Afterfall Insanity trailer
November 25-én érkezik a 2032-ben, a harmadik világháború után játszódó akció-horror játék. A történet szerint a háború után a túlélők a föld alá menekültek, ahol mutáns szörnyekkel és csak a pénzre hajtó zsoldosokkal veszik fel a harcot. A főhős egy orvos pszichológus, akinek fordulatokkal teli történetben kell helyt állnia. A játék ötletét valószínűleg a Fallout
Ridge Racer Unbounded megjelenési dátum
Megvan a Namco Bandai által készített Ridge Racer Unbounded pontos megjelenési dátuma. A tervek szerint 2012 március 2-án fog megjelenni a játék PC-re, PlayStation 3-ra valamint Xbox 360-ra. Az amerikai megjelenési dárum március 6. A játékot a Namco Bandai megbízásából a Bugbear Entertainment készíti, és a hírek szerint Burnout szerű játékmenetre számíthatunk majd, ez nem újdonság
Syndicate – Megjelenési dátum
Egy Las Vegas-i sajtótájékoztatón a minap, az Electronic Arts bejelentette a Syndicate megjelenési dátumát. Az új FPS játék megjelenéséről korábban csak annyit lehetett tudni, hogy valamikor 2012 év elején fog esedékessé válni, de ma már konkrétumokkal is szolgálhatunk. Az említett sajjtótájékoztatón az EA ugyanis bejelentette, hogy A Syndicate 2012 február 24-én fog megjelenni Európában.






























