the-flash-1x1-1x2-kritika/2016/03/08

The Flash 1x1 / 1x2 KRITIKA

2016. március 08. Kocsis Bence Sorozat Hírek

A "The Flash" sorozat 2014 októberében került műsorra, viszont nekünk egészen 2016 március 1-ig várnunk kellett a magyar premierre. Kedd este egyszerre két epizódot is kaptunk, így kicsit hosszabban kóstolhattunk bele az új sorozatba. Az 1990-ben készült film és 1990 és 1991 között leadott sorozat után kíváncsiak voltunk, hogy hogyan is alakul Barry Allen élete egy újrafeldolgozásban.

A történet főszereplője, de azt is mondhatjuk főhőse Barry Allen, aki édesanyja halála és édesapja börtönbe kerülése után a család barátja Joe West nyomozó örökbe fogad és a fiú mellette, illetve a nyomozó lányával Iris-szel nő fel. Barry hogy kiderítse mi is történt valójában az édesanyjával és megtalálja apja felmentéséhez szükséges bizonyítékokat a Central City rendőrség tagja lesz törvényszéki nyomozóként. A gyerekkori bűntény utáni nyomozás közben azonban élete gyökeresen megváltozik, ugyanis munkahelyén villámcsapás éri a közeli Star laborban történt robbanás következtében és kómába esik.

9 hónappal később Barry felébred a Star laborban és innentől furcsa dolgok történnek főhősünkkel, hisz emberfeletti sebességre lesz képes. Hogy kiderítsék, mi is történt vele Dr. Harrison Wells a Star labor agya, valamint Cisco Ramon  és Dr. Caitlin Snow alkalmazottai összedugják a felüket. Beigazolódott, hogy Barry anyagcseréje drasztikusan felgyorsult a villámcsapás után, ami a sebességét eredményezi.

flash

Később kiderül, hogy ami vele történt az mással, vagy másokkal is megtörténhetett, ugyanis egy alak képes az időjárást befolyásolni és hatalmas forgószelet létrehozni. Cisco elkészíti Barry szuperhős jelmezét és ebben az álruhában indul harcba. Mikor küzd metahumán ellenfelével - ugyanis így hívják a hozzá hasonló csodabogarakat -  Joe meglátja őt, így már mások is tudnak képességéről. Barry dolga egyre nehezebb lesz, hisz a metahumánok üldözése mellett szeretné képességét a jóra is fordítani és bajbajutottakon segíteni. Joe ezt nem nézi jó szemmel, hisz aggódik amiatt, hogy lánya Iris tudomást vesz a Barry képességéről és így élete veszélybe kerül. A dolgot nehezíti az, hogy főhősünk komoly érzelmeket táplál mostoha testvére iránt és hab a tortán hogy Iris  Eddie Thawne nyomozót szereti. A folyamatos titkolózás miatt egyre nagyobb a feszültség Barry is Iris között, amit még tetéz, hogy egy újabb metahumán kerül elő, aki képes sokszorozni önmagát.

barry_121

Hogy az első két rész óriási kérdőjellel záródjon Dr. Harrison Wells, akit eddig csak tolószékben láthattunk, kiderül, hogy a részecskegyorsító baleset közben szerzett sérülése nem is olyan komoly, hisz két lábra áll és megöli Simon Stagg-et, a Stagg Industries vezérigazgatóját, akinek komoly tervei vannak a villámmal és a hasonló képességű metahumánokkal. Az biztos hogy az első két rész nagyon izgalmas volt és a vége egy komoly csattanó volt, ami komoly kérdéseket vet fel, vajon ki ez a Dr. Harrison Wells és miért színleli, hogy lebénult? A harmadik részben talán többet megtudunk...

Írta: Kocsis Bence

Hasonló bejegyzések: