War of the Roses teszt

2013. január 09. Teszt kolaka PC
2012 elején halottam először hogy a Fatshark és a Paradox egy új multiplayer alapú középkori játékon dolgozik. A játék azonnal felkeltette az érdeklődésem révén nagy középkor rajongó vagyok. Decemberben kézhez is kaptam a tesztpéldányom és belevetettem magam a Rózsák háborújába.

Egy kis történelem óra:

A Fatshark emberei bátran hozzányúltak egy kevésbé ismert történelmi eseményhez amely úgy vonult be a történelembe mint a Rózsák háborúja. Mivel a játék ezen esemény köré épült érdemes tudni mi is történt. A Rózsák háborúja  egy 30 évig húzódó belviszály volt Anglia történelmében. Két család a Lancesterek (vörös rózsa) és a Yorkok (fehér rózsa) csaptak össze Anglia trónjáért. A két család gyakran ütközött meg nyílt terepeken és városokban. Ezen csatákat eleveníti fel a játék. Az esemény a nevét onnan kapta hogy a mindkét család címerében rózsa szerepelt ám egyikben vörös a másikban fehér. A háborút a Lancasterek nyerték és megalapítottak a híres Tudor-házat amely 116 évig uralkodott Anglia és Wales felett.

Játékmenet:

A játékmenet izgalmas és pörgős akciót kínál némi brutalitással fűszerezve. A játékban történet mód nincs helyette egy kiképző részt csináltak ami nyomokban tartalmaz "történetet". A játék lényege a multiplayerben van ami kolosszális lett. Kapunk sok szépen kidolgozott pályát melyek egy egy csatát elevenítenek fel a háborúból. 2 fő a multiplayer FPS-ek ből már jól ismert játékmódot kapunk, ezek a TDM és a Conquest.  Alapból kapunk 4 kasztot melyeket már előre megalkottak nekünk. Ezen 4 kaszt jól megállják a helyüket addig míg saját harcosunk nem szerkeszthetjük meg. Ha kiválasztottuk a nekünk tetsző kasztot irány a csatatér. A harcrendszer eleinte furcsa és nehéz is de aki ismeri a Mount & Blade játékot annak nem lesz teljesen idegen. Az egérrel tudunk 4 irányba támadni és védekezni. Az ütés irányát a képernyőn egy csík jelzi ugyanígy nekünk is jelzi a rendszer honnan várható az ellenség ütése. Az íjászok esetében az egérrel lehet kifeszíteni a húrt majd egy kattintással kilőni a nyilat. Az íjászkodás meglehetősen nehéz de rendkívül hatékony. A nyílpuskával ugyanez a helyzet csak ott figyelni kell mert hosszadalmas az újratöltés. Minden sikeresen bevitt találat mind karddal mint íjjal pénzt és tapasztalati pontot ért melyet saját lovagunkra költhetünk.

[caption id="attachment_19873" align="aligncenter" width="610"] Védd magad![/caption]

A kivégzés művészete: Említettem a játékban a brutalitást mely a  kivégzésekben mutatkozik meg. Miután ellenfelünket földre küldtük nem hal meg csak megsebesül. Ilyenkor van lehetőségünk kivégezni őt amely rendkívül látványos és durva. Fegyvernemtől függően sok variáció van. Ha pl. pajzs van nálunk akkor azzal vágjuk el szerencsétlen nyakát, de ha pallos akkor csak beledöfünk ellenfelünk mellkasába.  De ez még nem minden mert ha minket végeznek ki akkor mindezt belső nézetből láthatjuk!

[caption id="attachment_19867" align="aligncenter" width="610"] Nem túl rózsás helyzet.[/caption]

Saját lovagod megalkotása:

Pár óra játék után lesz elég pénz az első saját lovag megalkotásához. A lovag eleinte semmivel nem rendelkezik egy közepes páncélon és egy kardon kívül. Először is perkeket kell rárakni. 4 Perkhely van. Vannak támadó, védekező, támogató, mozgás és parancsnoki perkek. Ezek instant bónuszokat adnak és ezenfelül minden perkhez választhatunk még 2 képességet mint pl. gyorsabb futás, pajzzsal való roham és egyebek. Miután ezek megvannak vehetünk páncélt vagy fegyvereket. A játék arzenálja folyamatosan bővül így nem lesz hiány a jóból. Kardok és más fegyverek esetén lehetőségünk van kiválasztani, hogy a kardunk milyen "harcstílust" képviseljen illetve milyen acélból készüljön sőt még a keresztvasat is mi állíthatjuk be, és ha ez nem elég még a markolatgomb is testreszabható. Páncélok esetében csak a festés állítható. Nem csak a lovagot alkothatsz sajátot de címert is! A játék rendelkezik egy beépített címerkészítővel mely a motívumok és színek széles tárházát hozza elénk.

[caption id="attachment_19872" align="aligncenter" width="610"] 1. Lovagom[/caption]

Hibák:

Bár a játék rendkívül jó és szórakoztató bugoktól sajna nem mentes. Egyik csatám alkalmával például egy ellenséges ember beszorult egy fal és egy szénakazal közé, de máskor olyat láttam hogy valaki egy bug révén bejutott egy házba majd onnan idegesítette a többieket aki nem tehettek ellene semmit. És velem kétszer is előfordult hogy beestem a textúra alá. Sajnos szomorú tapasztalat de szerintem kevés a szerver és a játékos bár remélem csak én voltam rosszkor fent.

[caption id="attachment_19871" align="aligncenter" width="610"] Az alvilág.[/caption]

Értékelés:

A hangulat amit a Fatshark emberei alkottak remek! Aki szereti a középkort annak bátran ajánlom! A tartalom folyamatosan bővül így mindig lesz miért gyűjteni szorgosan a pénzt.

Ami tetszett:

  • Rózsák háborúja
  • Kidolgozott karatkerek
  • Sok fegyver
  • Kivégzések
  • Testreszabhatóság
Ami nem:
  • Bugok
  • Játékmódok hiánya
  • Singleplayer hiánya
Összesítés: 80%

A játék tesztelésében nyújtott segítségéért köszönet Áron-nak! A játékot a Paradox Interactive adta tesztelésre, ezúton is köszönjük nekik!

Írta: Teszt kolaka

Hasonló bejegyzések: