cryorig-r1-ultimate-processzorhuto-jart-nalunk/2014/06/09

Cryorig R1 Ultimate processzorhűtő járt nálunk

2014. június 09. Kocsis Bence Processzor Hűtés

A Cryorig név sokak számára ismeretlen, nem véletlenül, hisz a márka 2013-ban jött létre. A Cryorig csapatáról annyit kell tudni, hogy már a 2000-es évektől jelen vannak a tuningolás világában, emellett részt vettek közvetve, vagy közvetlenül például  a Thermalright, Prolimatech, Phanteks és sok más hűtéstechnikával foglalkozó gyártó munkájában. A hosszú tesztidőszak, a prototípusok próbálgatása után meg is lett az eredmény, hisz a gyártó előrukkolt az év első felében processzorhűtőivel és ventilátoraival, emellett az idei Computex 2014-en már standot is felállítottak legújabb termékeinek prezentálására. A már bemutatott termékek között találjuk a C1 alacsony profilú processzorhűtőt, ar R1 Ultimate és R1 Universal elnevezésű toronyhűtő megoldásokat, valamint a rajtuk található XF140 és XT140 ventilátorokat. A gyártó megkeresésére örömmel igent mondtunk, így a mai tesztünkben egy Cryorig R1 Ultimate processzorhűtőt próbálhattunk ki.

Cryorig R1 Ultimate:

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A hűtő egy igényes karton csomagolást kapott. Ami azonban a legszembetűnőbb volt számunkra, az a tartozékok elrendezése, ami egy nagyon érdekes megoldás és szerintem sokkal hasznosabb, mint a kis dobozkába minden alkatrész bedobálása. Áttekinthető kis tálca, számozott kis csomagokkal, hogy az útmutatóban leírtak alapján könnyen össze tudjuk szerelni a hűtést. A készlet tartalmaz egy CP9 elnevezésű magas ezüsttartalmú hővezető pasztát, amellyel minden bizonnyal külön megvásárolható kiszerelésben is találkozhatunk majd.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Maga a hűtő egy 140 x 142 x 168 mm-es méretekkel megáldott monstrum, mely teljes felszereltséggel 1285 gramm. A hűtő kialakítása ikertorony jellegű, azaz két darab különálló oszlop. Ennek köszönhetően belülre is elhelyezésre került egy ventilátor, olyan módon, mint ahogy egy Noctua NH-D14, vagy NH-D15 esetében láthattunk. A torony bordázata azonban eléggé különc megoldás, hisz két részből - ezüst és feketére festett- áll. A ventilátorok által beszívott levegő először a nikkelezett réz lamellákkal érintkezik, melyen könnyedén átjut, hisz a köz itt nagyobb. Ezután sűrűbb fekete lamellákhoz jut, ahol beszűkül a hely, így a levegő felgyorsul, Ez a rendszer a "Jet Fin Acceleration System". Fontos megemlíteni, hogy nagyobb térközű bordarész egy műanyag borítást kapott, melynek csak az lehet a célja, hogy a ventilátorok által szívott levegőt egyenesen tovább irányítsák. Ezek után a levegő a már említett, sűrűbben bordázott fekete színre fújt bordarészhez jut.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Két ilyen nagyméretű borda hatékony kihasználásához komoly hőcső kialakítás dukál, ami ebben az esetben adott. A gyártó összesen 7 darab 6 mm átmérőjű nikkelezett réz hőcsövet helyezett el a hűtőben, ami egyel több az ilyen toronyhűtőknél megszokottnál. A gyártó saját "Heatpipe Convex-Align" megoldását alkalmazta, mely annyit jelent, hogy a hőcsövek a réz alap szinte teljes felületén végigfutnak, maximalizálva a hőátadást. A fenti képen látható, hogy a hőcsövek végződése, lezárása a műanyag CR felirattal ellátott borítás miatt nem látszik, ami esztétikai szempontból jó pont. Ha nem csak az esztétikumot vesszük figyelembe, hanem a hűtést is, akkor megemlíthető, hogy a hűtéstérbe ezek a végződések is beleesnek, a borításnak köszönhetően.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Körbejártuk a hűtőt, de még nem tettünk említést az R1 Ultimate hűtőn szolgálatot teljesítő két XF140 ventilátorról. Ezek a ventilátorok 140 x 140 x 25,1 mm-es méretekkel és 156 gramm súllyal rendelkeznek. A lapátokat körülvevő keret lekerekített, ami a processzorhűtőkre helyezett nagyobb méretű ventilátoroknál már bevett szokás.  A ventilátor lapátok száma is különleges, hisz a 140 mm-es modelleknél megszokottnak számító 8-9 lapát helyett az XF140 esetében 10-et találunk. A ventilátor fordulatszáma viszonylag alacsony, ami 700-1300 RPM közötti számot jelent, ami 76 CFM légszállítást produkál maximálisan. Hogy ez mennyire elég, azt későbbiekben megtudjuk, de az biztos, hogy a zajszintre kedvező hatással van, hisz ez az érték mindössze 23 dBA.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A képen látható XF140 ventilátorból tehát 2 darab teljesít szolgálatot az R1 Ultimate processzorhűtőn és a Noctua ventilátoroknál látható módon a rögzítési pontokon szilikon borítást kapott, így a ventilátor rezonanciája nem jut át a hűtőbordára, alaplapra, így a ház sem fog rezonálni. A dobozos kivitelben, ami külön megvásárolható, cserélhető gumibakok kerültek csomagolásra, így a fekete alapszín mellett piros és fehér színűre is lecserélhetjük azokat, emellett találunk dobozban még szilikon rögzítőket is, hogy csavar nélkül tudjuk a számítógépházba a ventilátort beszerelni.

Specifikációk:

  • Méretek: 142.4 mm x 140 mm x 168.3 mm
  • Súly: 1282 g (ventilátorokkal)
  • Hőcsövek: 7 x 6 mm nikkelezett réz
  • Támogatott memória magasság: 30-35 mm (állítható ventilátor-rögzítő)
  • Ventilátor: 2 x XF140
  • Fordulatszám: 700-1300 RPM (PWM)
  • Zajszint: 41 dBa
  • Hűtési teljesítmény: 250W
  • Processzor kompatibilitás: LGA 775, 1150, 1155, 1156, 1366, 2011, AMD FM1, AM2(+), AM3(+)

Összeszerelés, tesztkonfiguráció:

A Cryorig R1 Ultimate összeszereléséhez nem kell nagy szakértelem, hisz a leírás könnyen értelmezhető és az alkatrészek alaplapra történő felhelyezése sem bonyolult. A hátlapi Intel, vagy AMD keretre felszereljük a tornyot tartó bakot, majd ezután már csak a ventilátorokat kell rögzíteni. Fontos megemlíteni, hogy a torony két csavarjának kivételéven az egész hűtés szerszám nélkül szerelhető.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ha a torony a helyén van, láthatjuk, hogy egy ventilátoros módban az összes memóriafoglalat szabadon van, ez annak köszönhető, hogy a torony a ház hátulja felé orientálódik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Több memóriamodult is kipróbáltunk. Arra jutottunk, hogy a magas profilú memóriák, mint például a Corsair Vengeance Pro, vagy a Patriot Víper Series 3 nem használható mind a 4 slotban, csak abban az esetben, ha a ventilátort nem tesszük fel. Alacsony profilú ramoknál, mint a normál Kingston HyperX semmi probléma nincs. természetesen van lehetőség játszadozni a ventilátorral, hisz a csatok állíthatóak, így ha pár mm-en múlik memóriáink épsége, akkor ezt orvosolhatjuk.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ha minden összeállt, akkor így néz ki az eredmény. Mi a tuning miatt az XMP profilos Corsair memóriákat tettük be, hogy a processzort magas órajelen tudjuk járatni, így feszegetve a Cryorig R1 Ultimate határait.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A tesztkonfigurációnk a következő komponensekből áll:

  • Alaplap: MSI Z77A-GD65
  • Processzor: Intel Core i5-3570K
  • Memória: 2 x Corsair Vengeance Pro 1600 Mhz 4 GB
  • Tápegység: Silverstone ST50F-ESG 500W
  • Merevlemez: SanDisk Extreme II 240 GB SSD
  • Ház: Fractal Design ARC XL
4600

A teszteket az AIDA 64 rendszerdiagnosztikai alkalmazás rendszerstabilitás tesztjével végeztük. Először a processzor Turbo Boost funkcióját kihasználva a 3400 Mhz helyett 3800 Mhz-en mértünk, majd az MSI Z77A-GD65 lap OC Genie funkciójával felmerészkedtünk 4600 Mhz-re merészkedtünk fel.

cpu

Teszteredmények:

[caption id="attachment_48715" align="aligncenter" width="500"]

temp2

Core I5-3570K @ 3800-4600 Mhz[/caption]

A teszteredményekből látszik, hogy a Cryorig R1 Ultimate nemcsak a kinézetével hódít. A 3800 Mhz-es Turbo Boost órajelen fej-fej mellett haladt a Noctua zászlóshajójának számító NH-D15-el és csak 3 °C-al maradt el a Corsair H110-től. Mikor a processzort 4600 Mhz-es órajelre pörgettük fel (1.25V) a hőmérsékletek természetesen emelkedtek, de az R1 Ultimate itt sem maradt szégyenben, azonos hőmérsékleten tartotta a processzort, mint a Noctua NH-D15. Ha a zajszintet nézzük, akkor az R1 Ultimate az 1300-as fordulatával az NH-D15 és Corsair H110 alatt maradt, ami egy nagy pozitívum és mutatja hogy a 200 RPM mínusz mellett a hűtőborda milyen jól muzsikál.

Összegzés:

A Cryorig bemutatkozása jól sikerült. Egy olyan hűtőt készített, ami felveszi a versenyt a felső kategóriás processzorhűtőkkel, emellett alacsony zajszinten képes működni. A memória kompatibilitással vannak kisebb problémák, hisz magas profilú memóriákból ebben az esetben is csak 2 egymás mellé elhelyezett modul használható, de ne legyünk telhetetlenek. Egy alternatíva a teljes körű memória kompatibilitásra az egy ventilátoros mód, vagy az R1 Universal lehet, ami egy vékony kivitelű szélső ventilátorral és 0,45 cm-el vékonyabb hűtőbordával rendelkezik. Az R1 Ultimate 90 dollár körüli áron hamarosan nálunk is lesz kapható lesz..

+ Hűtési teljesítmény, alacsony zajszint, könnyű szerelhetőség

- Visszafogott memória kompatibilitás

tetszett_s

cryorig-logo_typeface_black

Írta: Kocsis Bence