evolve-fx420-kituno-teljesitmeny-elerheto-aron/2013/03/18

Evolve FX420 - kitűnő teljesítmény elérhető áron

2013. március 18. Bibók Richárd

A hét folyamán az Evolve rendekezésünkre bocsátott egy FX420-as telefont. A tesztből megtudhatjátok, miért éri meg kifejezetten ez a telefon, és hogy mi az ami ennyire vonzóvá teszi.

Először is szeretném megjegyezni, hogy a telefon már a gyártóját tekintve különlegesség, ugyanis, nem kínai ezertípusban tömeggyártott telefonról van szó. Az Evolve egy cseh eredetű gyártó, mely többek között strapatelefonokat, okostelefonokat illetve egyéb elektronikai termékeket gyárt. A piacon 1992 óta van jelen, azonban termékei nagy tapasztalatról árulkodnak.IMG_2442

A csomagolás / A csomag tartalma

Az Evolve okostelefonja igazán egyszerű kialakítású, azonban a célnak megfelelő csomagolásban érhető el. A felső lapján a mobilt láthatjuk illetve a gyártó logóját. A csomagban megtalálható a telefonon kívül egy miniUSB kábel, mellyel a számítógéphez illetve a töltő adapterhez csatlakoztathatjuk a telefont. Továbbá a gyártó mellékelt egy kijelzővédő-fóliát, melyet nekünk kell felhelyeznünk (akinek korábban nem volt okostelefonja, ajánlott, hogy kérje rutinos személy segítségét a fólia felhelyezésénél). Illetve a csomagban még találunk egy 3.5mm Black Ice sztereó fülhallgatót, mely hands-free funkcióval is rendelkezik.

IMG_0090 IMG_0101
A doboz A telefon és a tartozékok

A készülék

IMG_2399

Az Evolve okostelefonja 4,3"-os képernyővel van felszerelve, mely egy átlagember kezében még pont elfér, azonban egy kisebb tenyérrel rendelkező számára már kihívás megfogni a készüléket. Azonban nagysága sok esetben nem hátrány, ugyanis a billentyűzet mérete a kisebb képernyős telefonokhoz képest nagyobb, ezáltal a nagyobb ujjú emberek számára sem akkora kihívás hiba nélkül begépelni egy szöveget. Továbbá lehetőség nyílik filmnézésre is a telefonon, ugyanis a kijelző mérete szintén elegendő ahhoz, hogy a filmeket megfelelő méretben láthassuk, ne kelljen hunyorogni az apróbb részletek miatt. A képernyő 5 ujjas multitouch funkcióra is képes. A felbontása 480 * 800 képpont, mely szintén kielégíti az átlagfelhasználó igényeit. A telefon alsó felén kapott helyet a gombsor, mely négy érintőgombot jelent. A szokásos három gomb mellett egy negyedik keresés gomb is megtalálható.

IMG_2369A készülék ARM Cortex-A9 Dual Core 1 GHz-s processzorral rendelkezik, mely számára a teszt során nem igazán akadt kihívás a teszt során. A grafikai megvalósításokról egy PowerVRTM SGX 531 Ultra grafikai rendszer gondoskodik, mely a tesztjeink során kiemelkedő eredményeket mutatott fel. A memóriája 512 Mb, mely a szükséges folyamatok futtatásához pont elegendő, ugyanis a teszt során nem irreális eseteket néztünk meg, hanem az átlagfelhasználó elvárásait vettük figyelembe. A beépített tárhely 4 Gb, mely az alapprogramok tárolására bőven elegendő, amennyiben további helyre lenne szükségünk microSD segítségével tudjuk tovább bővíteni.

IMG_2371Egy érdekes tulajdonsága a készüléknek, hogy 2 SIM kártyát támogat, ezáltal interaktívabbá téve használatát, illetve akár egy telefonba vonhatjuk össze személyes illetve céges telefonunkat. Ez sok ember számára jelent kitűnő megoldást a mindennapokra.

A készülék két kamerával rendekezik, egy előlapival és egy hátlapival. Az előlapi kamera 1,3 Mp felbontásra képes, míg a hátlapi hardveresen 5Mp felbontásra, azonban ez szoftveresen feljavítható 8Mp-re. Továbbá a fényképezést elősegítendően rendekezik LED villanóval, mely sötét környezetben igazán hasznos (Google Play áruházból letölthető programmal akár elemlámpaként is használható), míg az automatikus élesítés a kép minőségét, az alakok kivehetőségét hivatott javítani.  Egyetlen észrevételünk a hátlapi kamerával kapcsolatban a kialakítása. Ugyanis a kamera a hátlapból kiugrik. A sérülés veszélye így a hátlapba belesimuló kamerákhoz képest nagyobb.

IMG_2372

Lithium-ion akkumulátorja 1500 mAh erősségű, mely alacsony terhelésénél napokat,  közepes terhelésnél akár 1-2 napot is képes kibírni, míg nagy fokú terhelés esetén 12-18 órát képes futni töltés nélkül. A microUSB csatlakozó a telefon alján található meg, mely USB csatlakozós végét lehet a töltő adapterébe csatlakoztatni.

Méretei megfelelőek, ugyanis  67 x 123 x 11 mm-es méretei minimálissá teszi a plusz felületet a kijelző mellett. Súlya akkumulátorral 141 g.

Ára a hazai piacon 52ezer forint körül van.

Tapasztalatok

A teszt során elég sok programot, beállítást kipróbáltunk. Természetesen a legalapabb funkcióval kezdtünk, mely a telefonálásra vonatkozott. Hívás esetén mind a küldött, mind a fogadott hang kitűnő volt, köszönhetően a hangszórónak és a mikrofonnak. Hívásfogadás esetén a csengőhang kifejezetten hangosan szólt, mely által akár távolról is könnyedén meghallhatjuk. Wifikapcsolatot pillanatok alatt sikerült létesíteni, és egy fontos tulajdonsága, hogy Wifi hotspot létrehozására is lehetőséget nyújt az FX420. Mindezeken kívül rendelkezik Bluetoothszal, FM-rádióval, gyorsulásmérővel, fényérzékelővel és G-sensorral. A tesztek során mind a programokban, mind a játékokban kitűnő teljesítményt nyújtott. A Temple Run 2 futtatása során a maximális grafikai beállításokon volt tapasztalható akadás, azonban az alacsonyabb fokozatokon hibátlanul futott. A nagyobb teljesítményt igénylő programok futtatása az akkumulátort viszonylag rövid idő alatt lemerült, azonban minimális igénybevétel esetén nem volt jelentős merülés tapasztalható.

IMG_2424 IMG_2430 IMG_2438
A részletek kedvéért :) Ilyen jól állunk? Szép pontszám

A készülék összességében tekintve az Evolve FX420 a teszt során az elvártakat jelentősen túlszárnyalta. Kb. 52000Ft-os ára a teljesítményéhez, minőségéhez, illetve megbízhatóságához viszonyítva vásárlóbarát, tehát kitűnő befektetés. Tesztünk során a telefon teljesmértékben felhasználóbarát képet nyújtott, teljesítménye lenyűgözött minket. Az összes futtatott program probléma nélkül futott rajta, a felmerülő problémákat rövid idő alatt megoldotta. A Rendszerigény.hu "Ajánlott" díjban részesítette.

Értékelés

Csomagolás: 10/10 Kialakítás: 9/10 Teljesítmény: 10/10 Felhasználóbarátság: 10/10

Összesen: 97%

rendszeriajanlott

IMG_2367 IMG_2384 IMG_2412
Alvó módban Rendszerigényes háttérrel Youtube közben
 

Írta: Bibók Richárd