expedition-logo PC hírek

Hódítsuk meg Amerikát: Expeditions Conquistador


Manapság sokféle stratégiai játék létezik, rengetegféle témakörben. Második világháborútól egészen a középkori szélmalom harcokig, de keveset láttunk eddig a földrajzi felfedezések korából. Itt egy remek példa, a Expeditions Conquistador. 

Érdekes korszak volt a nagy földrajzi felfedezések kora. Egyes európai népek megelégelték a gyaloglást így tengerre szálltak és rövidebb utat kerestek. Erre egy nagy szárazföld állta útjukat. Elnevezték Amerikának. A töri könyvek írnak az ekkor történt eseményekről melyek a spanyolok tetteit dicsérik, de nem sok feljegyzés van ebből az időből. Viszont ebben a játékban akár továbbírhatjuk ezeket a történeteket és saját konkvisztádorunk segítségével újabb gyarmati felfedezésekben lehet részünk a Nagy Vízen túli ismeretlen földrészen egy kellemes stratégiai RPG főszereplésével.

2

 

1518-at írunk. A felfedezések időszakát éljük és kalandra éhezünk. Mit tesz a kor lecsúszott spanyol nemese, szerencsét próbál a kikötőn kívüli terepen, Amerikában. Így hajóra szállunk és az út közben rendezzük sorainkat.
Konkvisztádorunk első feladata a neve megadása után a csapat tagjainak kiválasztása. Többféle egység fajta van, de mindre szükségünk lesz majd a felfedezés és a harcok során. Doctor-ok, Hunter-ek, Scholar-ok, Scout-ok és Soldier-ek közül választhatunk. Mindenkinek meg van a maga képessége és ezek jó szolgálatot tesznek ilyen-olyan körökben. A dokik sebek ápolására, a Hunter-ek távolsági harcra, a Scout-ok a gyors mozgású közelharci egységek, míg a Soldier-ek szintén a közeli harcokban, de nagyobb fegyverekkel képesek harcolni és mozgási sebességük is kisebb, ami meghatározó lehet az effajta harctéren. A Scholar pedig a harctéren kívül tudja segíteni munkánkat. Minden karakterhez tartozik egy háttértörténet, mely leírja miért szeretnének a követőnk lenni és miképpen tudják segíteni harcunkat és a diplomáciai tevékenységünket. A legkülönfélébb morálú, helyzetű, erejű embereink lehetnek.

Névtelen

A hajóút után máris látszódik pontosan mivel van dolgunk. Egy izometrikus nézetű stratégiai RPG, mely az első quest felvételével megkezdi a történetet. Az alap képen a küldetés naplót, a beállításokat és az inventoryt érhetjük el, mely egész kalandunk során nagy segítséget fog nyújtani. A fő szál átlagban 30 óra játékidőt szavatol, így nem fognak unatkozni a stílus szerelmesei. Leginkább a Might and Magic sorozatra lehet hasonlítani a játékmenetet. A csapatunkat jelképező lovassal galoppozhatunk oda küldetéseinkhez és felvételük után különböző irányba terelhetjük döntéseinkkel a történetet.

Névtelen34

Játékmenet terén három fő részlet van, a felderítés, az ellátás és a harc. Az első kettő szoros kapcsolatban van, mivel a térképet járva a csapatunknak szüksége lesz egy-két dologra, hogy mindennapi szükségleteiket és egyéb bajaikat kezelni tudjuk. Ezt a napok végén lévő táborverés alkalmával tudjuk elintézni, vadászattal vagy a készleteink elhasználásával. Csapatunk a pályán sakkbábú módjára csak meghatározott mennyiségű utat tud megtenni. Ez egy kissé idegesítő tud lenni egy nagyobb táv megtételében.
A másik nagy feladatunk pedig a harc. Egy-egy település meglátogatása vagy kaland során kerülhetünk összetűzésbe bennszülöttektől kezdve, lázadókon keresztül, ádáz harcosokig. Ezek a harcok szintén egy sakkjátszmához hasonlítanak, kicsit több és nagyobb animáció és terület mennyiséggel. A terület hatszög alakú részekből áll, amelyek a lépési lehetőségeink irányát és méreteit mutatják. Körökre osztott, így meghatározott lépésmennyiség után az ellenfelünk támadhat és rendezgetheti sorait és katonáit a táblán. A csatákhoz 6 embert választhatunk ki csapatunkból, akik képviselnek a harcmezőn. Karaktertípusonként meghatározott lépés és támadásmódjaik vannak katonáinknak, amiket jó taktikai érzékkel és ügyes helyzetfelismeréssel gyors, eredményes harcokat zárhatunk, melyek előrébb visznek a legjobb konkvisztádori cím elérése felé.

Névtelen3

Szóval a játékmenet egy stílusba illő szintet hoz, amit a grafikai motor szépen meg is jelenit. Kifejezetten szép a látvány, és a karakterek kidolgozásai is szépre sikeredett, még közelről is nagy zoom mellett is jól mutatnak. igaz van néhol egy-két elenyésző grafikai bug, vagy hiányosság, de mindent összevetve jól néz ki.

Névtelen2

A küldetések felvételét és egyéb hasonló tevékenységeket, mint a nap végi ellátást dialog-boxokkal oldja meg a játék így sok szinkronizált beszélgetésre ne számítsunk az átvezető mozik (képek) kivételével, ahol viszont kellemesre sikerült a hangalámondás. A hangok egyébként is jól vannak megcsinálva, a különféle helyek zörejei nagyon szépen jellemzik a környezetet és szépen kidolgozottak.  A zene, a kellemes, szívet melengető korabeli kedvességektől, a harcok buzdító szólamaiig nagyon szépen meg lett oldva, jól a helyén van minden helyzetben.

2013-05-27_00006-640x360

Összességében egy jól összerakott játék lett a Expeditions: Conquistador, mely egyszerű egy kezes irányításával nekem is a hasonló stílustól idegenkedő játékosnak is nagy élvezetet nyújtott. Szép látvány, gyönyörű hangzás, egyszerű, de nagyszerű játékmechanizmusok és nagyszerű játékélmény néhány idegesítő dolgon kívül.

Konkvisztádorkodásra fel, amit a Steamen kifizetett 19.99 Euro kifizetés után el is kezdhettek és meleg szívvel ajánlom nektek ezt a játékot, mert kellemes és megéri az árát, főleg a stílus rajongóinak.

Értékelés:
Grafika: 9/10
Hangok: 10/10
Irányítás: 9/10
Szavatosság: 8/10
Játékélmény: 8/10

Összességében: 88%