hungarikum-twisted-tribe-inetrju/2013/02/07

Hungarikum - Twisted Tribe interjú

2013. február 07. Teszt Clarence

A következő interjú a Rendszerigény.hu magazinjának decemberi számában már olvashattátok, de aki esetleg lemaradt róla (szégyellje el magát:)), az most itt is elolvashatja. Fogyasszátok örömmel és próbáljátok ki. Nem fogtok csalódni, efelől kezeskedem:)

Clarence: Mikor alakult a cég? Twisted Tribe: A Twisted Tribe 2010 elején jött létre azzal a céllal, hogy az akkor még a Digital Reality keretein belül fejlesztett játék, a Nadirim kiadói fel-adatait ellássa.

C: Miért ez a neve? T: A cég neve arra utal, hogy a csapat tagjai nem feltétlenül a konvencionális módon működnek, ha szabad ezt így fogalmazni:). És azért angol, mert a piac, a célcsoport és a partnerek nagyrészt külföldiek.

C: Hányan alapítottátok? Hányan dolgoznak most a cégnél? T: A céget néhány fővel alapítottuk aztán meglehető-sen nagyra duzzadt, amikor a fejlesztés és ezzel együtt a fejlesztők, grafikusok, designerek, tesztelők is átkerültek a Digital Reality-től a Twisted Tribe-hoz. Majd amikor elkészült a játék és a fő fókusz a terjesztésre és új piacok szerzésére került, újra visszaálltunk egy kisebb létszámú csapatra, azaz a cég alapjában véve projekt alapon szerveződve, az aktuális feladatokhoz igazított létszámmal működik.

C: Korábbi játékok/projektek? Jelenleg futó projekt? T: A Nadirim a cég első és jelenleg egyetlen fejlesztése. Azért választottuk a böngészős formát, hogy minél többen, minél egyszerűbben elérhessék a játékot a világ minden pontjáról.

C: Milyen világban játszódik a játék és miért Nadirim a neve? T: A játék egy, az Ezeregyéjszaka meséi által ihletett fantáziavilágot elevenít meg kétdimenziós formában, ahol a játékos harcos, bölcs vagy éppen zsivány szerepébe bújva élheti át a jó és a rossz harcának örök témáját, kicsit másképpen. A történet kezdetén Anwar, a szegény és jólelkű tol-vaj, egyik vándorútja során a sivatag homokjában egy kopott olajlámpást talál. A lámpa a sötétség urának, a világ leghatalmasabb dzsinnjének, a Nadirnak szolgált börtönül hosszú évszázadokon át, míg Anwar ki nem szabadította onnan. Cserébe a dzsinn teljesítette a tolvaj egyetlen kívánságát, amely nem volt más, mint egy tündöklő birodalom a sivatag közepén. Generációk jöttek és tűntek el a múlt feledésében, mialatt Anwar halhatatlan, legendás uralkodóként irányította hálás alattvalóit birodalma élén. Az emberek és dzsinnek szerződéseinek ősi törvénye alapján viszont minden jót, ami a dzsinnek által száll az emberekre, ugyanolyan mértékű rossz követ. Pusztulás és szenvedés várt Anwar birodalmának lakóira, amikor a Nadir visszatért, hogy betöltse az egyezség sötét oldalát, hogy tűzzel és vassal vegye vissza azt, amit korábban adott. A Nadir démoni seregei éjjel támadták a birodalmat, nappal viszont tehetetlenek voltak. Anwar seregei nappal javíthatták a rombolások nyomait, de éjjel védtelenek voltak a sötét erők pusztításaival szemben. Az elkeseredett küzdelem egészen addig folytatódott, míg Anwar a birodalma megmentése érdekében feláldozta magát a Nap Templomában, megállítva ezzel a Napot a Zeniten és végképp elűzve a Nadir seregeit.

Ezzel megszületett Az Örök Nap birodalma, ahol soha nincs éjszaka, és tíz generáció nőtt fel úgy, hogy nem látta a csillagokat és nem tapasztalta meg a gonoszság pusztító erejét. A nemes lelkű lakosok tudatában Anwar leszármazottai, az Inama papnők tartották életben Anwar emlékét és őrizték a jóság erényét. Azonban mire a tizenegyedik generáció felnőtt, a go-noszság kezdett visszaszivárogni az emberek lelkébe és ezzel egyidejűleg a Nap lassan újra elmozdult a zenitről, ereszkedni kezdett, előre jelezve ezzel a Nadir rettegett visszatérését. Az Inama papnők harcba hívnak hát mindenkit, aki felveheti a küzdelmet a go-nosz erőivel, és itt érkeztünk el arra a pontra, ahol a játékos az Inamák hívó szavára bekapcsolódik a törté-netbe. A kézzel rajzolt pályák minden részében érezhető az arab világ mitikus jelenléte. A Nadirim grafikája, más böngésző alapú játékoktól eltérően, nagy figyelmet szentel a részletekre és kidolgozottságra.

[caption id="attachment_21649" align="aligncenter" width="610"] Vérfagyasztó viadal[/caption]

A játékélményt gazdagítja az arab motívumokra építő GUI, a pályák 2.5 D-s megjelenítése, a karakterek apró részletekig terjedő kidolgozottsága mellett a zónákként változó, külön a Nadirim számára megkom-ponált zenei betétek alkalmazása. Körökre osztott képesség alapú csaták jellemzik a Nadirimet. A játékos minden egyes harcba előre beállított skill settel indulhat. A játékot alapvetően PVE küzdelmek jellemzik, de lehetőség van PVP csatákra is. A csatákba segítők is bevihetők, és ami az igazi közösség formáló erő a játékban az a közös, csapatban lefolytatott csaták lehetősége.Jelenleg a játékban négy nagyobb zónában és számos kisebb instában, több száz küldetés teljesíthető. Az RPG rajongók több hónapnyi tiszta játékélményt találnak a Nadirimben, de amit talán a legfontosabb kiemelni a játék pozitívumai közül, az a kiváló játékos közösség, amely nem csak a magyar, de a többi játék-szerverre is jellemző.

C: Mennyire nemzetközi a játék? T: Ahogy korábban említettem a Nadirim főleg nemzetközi piacra készült és jelenleg hét nyelven érhető el. Ennek ellenére van külön magyar szerver a hazai játékosoknak is és terveink között szerepel további nyelvi verziók készítése, további területek felé történő nyitás is.

Remélhetőleg az interjú hatására megjön több olvasó kedve is a játék kipróbálására. Természetesen  egy teszt is várható a játékról az oldalon. Szóval érdemes visszatérnetek.

Írta: Teszt Clarence