iden-tolti-30-szuletesnapjat-az-asus

Idén tölti 30. születésnapját az ASUS

Az elmúlt 30 év rövid áttekintése

Azt kevesen tudják, hogy 30 éve egy kávézóban indult útjára az ASUS, méghozzá egy tipikus “garázscégként” megálmodva, azzal a céllal, hogy a lehető legjobb alaplapokat kínáljuk a felhasználók számára. Ez röpke egy év után teljesült is, 1992-re pedig az ASUS és az Intel hivatalos partnerségre lépett. Az emúlt 30 év a folyamatos innováció jegyében arról szólt, hogy a lehető legtöbb szegmensben a legjobb termékekkel szolgáljuk ki a felhasználókat annak érdekében, hogy a legtöbbet hozhassák ki magukból. 1995-re a világ vezető alaplapgyártójaként új kihívások elé nézett a csapat, 1997-ben pedig megérkezett az első ASUS laptop, a P6300. 

A PC-s piac meghódítása után 2003-ban megérkezett az első 3G-s ASUS mobil, 2006-ban pedig útjára indult a gaming piac vezető márkája, a Republic of Gamers. Két évre rá, a játékosok már kifejezetten a ROG alaplapokat és grafikus kártyákat keresik. 2009-ben pedig befutott a szintén játékosoknak szánt TUF széria, mely itthon is rendkívül népszerű a kiváló ár/érték aránya miatt. 

2010-ben számos különleges együttműködés érett be, 2011 pedig az újítások éve volt. Megjelent az első gamer asztali gép, az első kifejezetten játékosoknak szánt ROG headset, valamint az Eee Pad Transformer személyében megérkezett az első ASUS 2 in 1 készülék, amit egy okostelefon/tablet hibrid a PadFone követett. 2011 nem csak a gamerek számára volt kimagaslóan jó év, hiszen 8 éve érkezett meg az első ASUS Ultrabook, ami egyben a ZenBook család rajtját is jelentette. 2013-ban hatalmas sikert aratott a Google-lel együtt fejlesztett Nexus 7-es táblagépünk. Egy évre rá bemutatásra került az ASUS ZenFone széria, mely egyre komolyabb szerephez jut a piacon. 2017-re eljutottunk a bivalyerős hardverekig, a világ legvékonyabb játékhoz optimalizált laptopjáig és az első kevert valóságos headset megjelenéséig. 

2018-ban az All in One hűtések és a tápegységek piacára is belépett a ROG márka és dedikált okostelefont is bemutattunk a játékosok számára, a vezeték nélküli internetezést pedig a WiFi 6 szabványt támogató kiegészítőkkel tették még élményteljesebbé. 2019-ben számos újítást vezettünk be itthon, többek között a két kijelzőjével a piacot megreformáló ZenBook Pro Duo és ZenBook Duo párost, a ROG Phone 2. generációját és az innovatív kamerarendszert kínáló ZenFone 6-ot. Köszönjük, hogy velünk tartottatok az első 30 évben, és reméljük, hogy továbbra is megoszthatjuk veletek és segítségetekkel a felhasználókkal a mindennapjaikat megkönnyítő megoldásainkat. 

30 év 30 ikonikus momentum

1989: Az Intel és ALR termékekben használt Cache386/33 és 486/25 alaplapok megjelenése

1992: Az ASUS hivatalosan is az Intel partnere lesz

1995: Az ASUS a világ vezető alaplap-gyártójává válik

1997: Az első laptop megjelenése: ASUS P6300.

2003: Az első ASUS 3G összecsukható telefon megjelenése: J100

2006: A Republic of Gamers (ROG), az ASUS egyetlen almárkájának megalapítása.

2007: Az első játékhoz optimalizált laptopok megjelenése: ASUS G1 és G2

2008: Az első ROG grafikus kártya megjelenése: ROG 9600/9800 GT Matrix

2008: Az ASUS első felhőszolgáltatásának indulása

2009: A különlegesen strapabíró alaplap-sorozat megjelenése: The Ultimate Force (TUF).

2011: A világ első „2-in-1” készülékének megjelenése: ASUS Eee Pad Transformer

2011: Az első játékhoz optimalizált asztali gép megjelenése: ROG CG8565

2011: Az első játékhoz optimalizált headset megjelenése: ROG Vulcan ANC

2011: Egy 4,3 hüvelykes okostelefon és egy 10,1 hüvelykes táblagép hibridjének megjelenése: ASUS PadFone sorozat

2011: Egy 4,3 hüvelykes okostelefon és egy 10,1 hüvelykes táblagép hibridjének megjelenése: ASUS PadFone sorozat

2012: A világ első „szétválasztható” ultrabook gépének megjelenése: ASUS Transformer Book

2013: Az első Google-lel együtt fejlesztett táblagép megjelenése: ASUS Nexus 7

2013: A világ első „három az egyben” mobileszközének megjelenése: ASUS TransformerBook Trio

2014: Új ASUS okostelefon-család megjelenése: ZenFone 6, ZenFone 5 és ZenFone 4

2014: Az első Android Wear technológiás ASUS okosóra megjelenése: ZenWatch

2016: Az első intelligens ASUS házirobot megjelenése: Zenbo

2017: A világ legvékonyabb játékhoz optimalizált laptopjának megjelenése: ROG Zephyrus

2018: A világ első mesh Wi-Fi rendszerének megjelenése a legfrissebb Wi-Fi 6 hálózatkezeléssel, OFDMA és MU-MIMO technológiával: ASUS AiMesh AX6100 Wi-Fi System

2018: A világ első szuperkeskeny peremű 144Hz-es képernyőjével és többantennás Wi-Fivel felszerelt játékos laptopok megjelenése: ROG Strix SCAR II és Hero II

2018: Az első ROG tápegység megjelenése: ROG Thor 1200W Platinum

2018: A világ első 4K felbontású, 144 Hz-es képfrissítési sebességű játékmonitorának megjelenése: ROG Swift PG27UQ

2018: Az első AIO CPU-hűtők megjelenése: ROG Ryujin és ROG Ryuo

2018: Az első olyan játékhoz optimalizált ROG okostelefon megjelenése, amely 3D-s párakamrás hűtést kapott: ROG Phone

2019: A három évtizedet megünneplő, limitált kiadású, bőrrel és arannyal borított ASUS ZenBook Edition 30 megjelenése

2019: A játékhoz optimalizált ROG Phone 2. generációjának megjelenése

Írta: Herczeg Balázs

Főszerkesztő-helyettes, hardver teszter

Hasonló bejegyzések: