interceptor-teszt-szornyeteg-szamitogephaz-a-xilence-muhelyebol/2013/02/28

Interceptor TESZT - szörnyeteg számítógépház a Xilence műhelyéből

2013. február 28. Kocsis Bence

Mai tesztünkben egy olyan házat szeretnénk bemutatni, mely különbözik a "megszokott" számítógép házaktól. Ez a differencia nemcsak a hatalmas méreteiben mutatkozik meg, hanem a kialakításában is, hiszen rengeteg olyan kütyü és alkalmazott megoldás található benne mely kiemeli a számítógépházak sorából. A vizsgálat során bemutatjuk kívülről-belülről az Interceptor-t, és be is lakjuk két különböző konfigurációval, és bízunk abban, hogy nem fognak  elveszni benne alkatrészeink. A tesztlehetőséget ezúton szeretnénk megköszönni a Xilence-nek.

Bevezető:

A Xilence 2003 óta van jelen a piacon, mely nagy teljesítményű hűtési megoldásairól vált híressé. Azonban, mint a többi nagyobb, számítógépes kiegészítőket gyártó vállalat, ők is próbáltak minél több szegmensben érdekeltetni magukat. Ennek végeredménye az lett, hogy a gyártó 2012-ben létrehozta az úgynevezett XQ sorozatot processzor hűtőkkel, tápegységekkel és számítógép házakkal. Ennek a sorozatnak egyik tagja az Interceptor névre hallgató "Full Tower" HPTX számítógépház, mely teljes mértékben támogatja az XL-ATX, valamint E-ATX alaplapokat, a hot-swap HDD megoldásokat, valamint a legkülönfélébb vízhűtéses összeállításokat, emellett a csúcskategóriás videókártyákat is felhalmozhatjuk a házon belül. Úgy tűnik ez a sok-sok alternatíva jó recept lehet a Xilence sikeréhet, és az Interceptor meghódíthatja a piacot ebben a kategóriában.

IMG_2154

Csomagolás, az első pillanatok:

Mikor megérkezett szerkesztőségünkbe a Xilence Interceptor kicsit ledöbbentünk, hiszen egy 80-90 cm magas és 30 cm széles dobozt adott át nekünk a futár. Bíztunk benne, hogy csak ki van bélelve a karton, de mikor kinyitottunk, elénk tárult az ugyanekkora gyári dobozt pillantottunk meg. Miután gyönyörködtünk egy sort a csomagolás hatalmas méreteiben, nekiálltunk azt kibontani, mint a jó gyerek a karácsonyi ajándékot. Újabb döbbenet, a gyári dobozon belül meglapuló Interceptor hatalmas volt, alig tudtuk kiimádkozni belőle.ű

IMG_2162

Kitettük a földre és kíváncsiságból mellé tettük két meglévő házunkat, hogy hogyan is mutatnak egymás mellett. A kép magáért beszél, már első ránézésre látszik, hogy egy nagyon komoly szerkezettel állunk szemben.

IMG_2176 IMG_2177

Külső:

Ha megnézzük a házat, hatalmas méretei mellett szembetűnő az aprólékos kidolgozottsága, igényessége. Ha megnézzük a ház front részét a rengeteg törésen, élen kívül nem látunk semmi érdekeset. De természetesen több, mint aminek elsőre látszik, ugyanis az 5,25"-os meghajtóhelyek alatti rész kihajtható a ventilátorokkal együtt.

0003Az előlapi I/O panelen egy USB 2.0, 2 darab USB 3.0 csatlakozó, power, reset gombok, valamint mikrofon és fejhallgató csatlakozók találhatók xilence_interceptor_099
0001

0002Itt láthatóak azok a meghajtó rekeszek,amelyekről a későbbiekben beszélni fogunk. Nagyon érdekes, és főképp hasznos megoldás

Ha megnézzük a ház két oldalsó paneljét, hasonlóságot tapasztalhatunk, de míg a hátsó panel zárt, addig az első fedőlemez jókora perforációt és egy plexi "kémlelőnyílást" kapott. a perforált rész alatt találjuk a hatalmas méretű porszűrő lemezt, mely kivehető és könnyedén tisztítható.

Haladjunk felfelé, és nézzük meg, mit is találunk odafent. Érdekes... sehol egy ventilátorhely, mi a fene. Viszont találtunk egy kapcsolót, melyet ha elfordítunk a bordázat - mely 7 lemezből áll - néhány fokban megdől teret adva a kiáramló levegőnek. Ez a megoldás nagyon innovatív.IMG_2186

IMG_2188 IMG_2187

A hátsó panel is érdekes, hiszen rengeteg nyílás található rajta, melyek arra hivatottak, hogy a folyadékhűtéses megoldásokat 100%-ig kiszolgálják. A hátsó részen még találunk egy hatalmas perforált részt is, mely mögött, belül egy 140 mm-es ventilátor rejtőzik. Az Interceptor fő színei a fekete és a vörös. A vörös szín itt, hátul is megjelenik, hiszen a kivehető, PCI slot fedelek vörös színűek, valamint, ha megnézzük a ház oldalát egy vörös színű vonal húzódik a ház elejétől a végéig mindkét oldalon.

xilence_interceptor_056

Termék specikifáció:

Anyag és Méretek

  • Ház anyaga/vastagsága: SECC 0.6 / 0.8mm
  • Front panel anyaga: ABS
  • Méretek: 230mm x 605mm x 580mm

Meghajtó helyek:

  • 4x 5.25”
  • összesen 10 "hot swap" SSD/HDD rekesz, ebből 4 SSD-hez.
  • 2 rejtett HDD (belül szerelhető)

Bővítőhelyek:

  • 10x PCI

Ventilátorok:

  • Hátul: 1x 140mm
  • Elől: 2x 120mm
  • Oldalt: 2x 120mm vagy 2x 140mm vagy 1x 230mm (opcionális)

Felső:

  • 3x 120mm vagy 2x 140mm vagy 1x 230mm (opcionális)
  • folyadékhűtés esetén: 120 / 240 / 360 mm-es radiátor 120 mm-es ventilátorokkal

Front Panel:

  • 2xUSB 3.0 + 1xUSB 2.0 + HDaudio +Reset + Power

A cikk tovább folytatódik:

TOVÁBB

Írta: Kocsis Bence