iPhone X, iPhone 8 és iPhone 8 Plus megjelenés és árazás


Az Apple közzétette legújabb telefonjainak, az iPhone X-nek és az iPhone 8 párosnak árazását.Az iPhone 8 64 GB-os verziója 265 ezer forintba kerül majd, míg a 256 GB-osért 322 ezer forintot kell majd letenni. Az iPhone 8 Plus esetében ezek az árak 304 ezer forint és 361 ezer forint.  Az iPhone X 64 GB-os tárhellyel szerelt változata 380 ezer forintos áron lesz előrendelhető, míg a 256 GB-os tárhellyel büszkélkedő változatért 436 ezer forintot kérnek majd el.

Az iPhone X – melyet úgy említenek, hogy minden idők legnépszerűbb Apple telefonja lesz – október 27-től lesz előrendelhető, majd ezek után november 3-án lesz elérhető, többek között Magyarországon is.

Az iPhone 8 és iPhone 8 Plus szeptember 15-én már előrendelhető lesz és szeptember 22-től lesz megvásárolható. Itt hozzá kell tenni, hogy ez a megjelenési dátum néhány országban egy héttel csúszik, így például Magyarországon csak szeptember 29-én válik elérhetővé.

Annyit tudni kell az Apple újdonságairól, hogy mindhárom modellt egy A11 Bionic processzor hajt, mely hat magot tartalmaz. Ami a memóriát illeti, az iPhone 8 2 GB RAM-ot kap, míg az iPhone 8 Plus és iPhone X 3 GB RAM-mal gazdálkodhat. Mindhárom modell 64 GB-os és 256 GB-os változatban lesz elérhető.

Kijelző méretek mindhárom esetben eltérők. Az iPhone 8, iPhone 8 Plus és iPhone X modellek 4,7 colos, 5,5 colos és 5,8 colos kijelzővel érkeznek, melyek felbontása 750 x 1334 pixel, 1080 x 1920 pixel és 1125 x 2436 pixel.

Az iPhone 8 mindössze egy hátlapi kamerával rendelkezik, mely egy 12 megapixeles megoldás. Ezzel szemben az iPhone 8 Plus-on már kapott egy f/1.8-as rekeszértékű és egy f/2.8 rekeszértékű megoldást. Közös pont a három modellben, hogy mindegyik képes 4K / 60 FPS, és 1080p / 240FPS videók rögzítésére.