kiprobaltuk-pro-cycling-manager-2019-teszt

Kipróbáltuk: Pro Cycling Manager 2019 teszt

2019. július 12. Kocsis Bence PC

A Pro Cycling Manager sorozat lassan húsz éves múltra tekint vissza és a játék ha nem is évről évre szebb és jobb, de a készítők minden új résznél találnak valami újat, mellyel a játékosokat meg tudják fogni. Új játékmód, vagy a meglévő játékmódok átdolgozása, csiszolása minden évben jellemző. Hogy mire számíthatunk az új részben, a Pro Cycling Manager 2019-ben? Először is természetesen egy teljesen új adatbázis lesz elérhető aktualizált versenyekkel, csapatokkal, emellett a Pro Cyclist módban is történtek változások, ahogy ez elmondható az AI viselkedéséről és a csapat menedzseléséről is.

Karrier mód:

A karrier módban kiválaszthatjuk kedvenc kerékpáros csapatunkat és egész szezonon, vagy akár szezonokon át menedzselhetjük azt. Nem csak az lesz a feladatunk, hogy a csapat minden tagját folyamatosan versenyeztessük és minél jobb eredményeket érjünk el, hanem a játék nagy részében a menüben kell tevékenykednünk. Feladatunk lesz az edzések koordinálása, a háttérstáb irányítása is. Figyelnünk kell például arra, hogy adott versenyző a szezon melyik időszakában van csúcsformában, hisz jó eredményt csak akkor lesz képes elérni, de persze ezt az edzésmunka módosításával befolyásolhatjuk. A Pro Cycling Manager 2019 a szerződések még nagyobb szerepet kapnak, ha a karrier módot nézzük, hisz ezen is sokat dolgoztak a készítők. A karrier módban több, mint 200 esemény, több, mint 600 szakaszán indíthatjuk csapatunkat. Karrier módban nem csak klubok irányítására lesz lehetőség, hanem egy általunk választott válogatott irányítását is átvehetjük a világbajnokság mezőnyversenyére és időfutamára, így rajtunk múlik, hogy a klubunkban lesz e szivárvány színű póló a szezon során. 

Pro Cyclist mód:

A játékmód magja megmaradt. Továbbra is meg kell alkotnunk nagy győzelmekre hivatott kerékpárosunkat és le kell szerződnünk egy kisebb csapathoz, hogy eredményeket, hírnevet szerezzünk. Az elért tapasztalati pontok után továbbra is szinteket léphetünk. A szintlépéseknél általunk kijelölt területeken fejlődhetünk, így javulhatunk sprintben, időfutamokon, vagy fejleszthetjük "hegymászó" képességünket. Itt jön egy újítás, szintlépésekkor skill pontokat kapunk, melyeket aztán felhasználhatunk különféle képességek fejlesztésére. Ilyenek a Performance, a Discovery, a Race és a Personality. Újdonság például, hogy a játékban nem látjuk a konkurens csapatok kerekeseinek képességeit, melyet skillek felhasználásával lehet orvosolni, de a szerezhető tapasztalati pontok száma is növelhető, ugyanúgy, mint a tréning hatékonyság, vagy a csúcsforma idejének kitolása, szóval még összetettebbé vált a játékmód.

Multiplayer:

A többjátékos mód továbbra is egy izgalmas közösségi színtér a kerékpárosok számára. Itt létrehozhatjuk saját klánunkat, vagy akár más klánokhoz is csapódhatunk. Mivel nem egy AAA játékról beszélünk, ezért nem számíthatunk arra, hogy a nap minden pillanatában százával találjuk fent a szervereken az ellenfeleket és persze a barátokat, de azért nem kell attól tartanunk, hogy egyedül kell játszadoznunk.  

Egyjátékos mód:

Ha csak versenyezgetni szeretnénk lehetőség van egy adott szakasz, vagy körverseny lejátszására is, így a 600 szakasz bármelyikét megnézhetjük, akár gyakorlásképpen is. Ezen felül megmaradt a pályakerékpár játékmód is, ahol a számos versenyszámban próbálhatjuk ki magunkat.  

Adatbázis:

Azt már megszokhattuk, hogy a játék licenszek terén komoly hiányosságokkal küzd, de ez az utóbbi 1-2 évben már nem okoz problémát, hisz a Workshop-nak köszönhetően – és természetesen azoknak hála, akik fáradságos munkával elkészítik – letölthetők a hivatalos csapatnevek, mezek és kerékpáros nevek is.

Továbbra is elérhető az összes World Tour csapat, mely mellett a kisebb profi csapatok is bekerültek a játékba, ahogy eddig is jellemző volt. Mivel már nem a 2018-as naptárat veszi figyelembe a játék, hanem egy aktuális adatbázissal dolgozik, a Sky helyett már Ineos név alatt versenyeznek Froome-ék és észrevehettük hogy a BMC is kikerült a „választékból. Richie Port például a Trek Segafredo, míg Teejay van Garderen a EF Education First kötelékét erősíti.

Ami a helyszíneket illeti, ahogy említettük nagyjából 600 szakasz érhető el, ami 200 körüli eseményt jelent, beleértve az országos bajnokságokat és a világbajnokságot is. Érdemes kitérni a magyar szekcióra is. Sajnos a Tour de Hongrie hiába 2.1-es besorolású verseny, nem találtuk meg a játékba, ugyanúgy ahogy a Magyar Nemzeti Bajnokságot sem, de magyar kerékpárosok szép számmal találhatók a játékban. Az összesen 10 kerékpáros között, Valter Attila, Peák Barna és Dina Márton is helyet kapott. 

Fizika:

A játék pozitívuma, hogy az AI viselkedésében komolyan fejlődött, így jópár gyermekbetegségétől megszabadult a játék. Ez persze nem jelenti azt, hogy könnyebb lett versenyeket nyerni, sőt. Korábban minden szökéssel el tudtunk menni, ami már nem így van, nem biztos hogy az első szökéssel kell elmennünk, lehet hogy csak a harmadik, vagy a negyedik próbálkozás lesz jó, de az is könnyen előfordulhat, hogy nem fognak elengedni bennünket, még akkor sem, ha már összetettben komoly hátrányban vagyunk, de a szakasz elsőségre veszélyesek lehetünk.  

Grafika

A játék grafikai szempontból túl sokat nem változott, ami nem is olyan nagy probléma, hisz azzal eddig sem volt probléma. A kerékpárok kimondottan szépen ki lettek dolgozva, ahogy a mez textúrák is. Ami talán már kicsit zavaró, hogy a kerékpárosokat még mindig nem lehet felismerni, bár ez a tévé közvetítések során - a szemüvegek miatt - még néha a kommentátoroknak is komoly fejtörést okoz. A játék "jellegzetességének" számító bugok száma a 2019-es játékra szépen csökkent, a teszt során csak elvétve találkoztunk egy út közepére tévedő villanypóznával, vagy egy fűvel beöltetett aszfaltrésszel.  

A következő videóban a Tour de France egyik hegyi szakaszát játszottuk végig. A verseny Froome győzelmével zárult, ami persze nem volt túl nehéz, hisz az Ineos legerősebb csapatát indítottuk el:

Összegzés:

A Pro Cycling Manager 2019 a kerékpár rajongók és a menedszer játékok szerelmeseinek egy újabb ékkő, hisz iszonyatosan behúzza az embert a számítógép elé, még akkor is, ha kint szép, kerékpáros idő van. A játék sokat javult, ami azt is eredményezi, hogy a korábbiakhoz képest talán még nehezebb lett. Ami a látványvilágot illeti, továbbra sem lehet panasz, sokat hozzátesz a játékélményhez. Az újítások és ráncfelvarrások eredménye egy hihetetlenül izgalmas játék, mely hosszú napokra, hetekre le tudja kötni az embert. Ami pozitívum, hogy a játék már nem csak digitális formában vásárolható meg, így megjelenés környékén a dobozos példányért közel 3000 forinttal olcsóbban lehet hozzájutni a Steam-es változathoz képest. 

Írta: Kocsis Bence

Hasonló bejegyzések: