dsc06318 Hangeszközök

Ozone Rage Z50 [Teszt]: Rage ST újragondolva


A Rage ST széria az Ozone legnépszerűbb fejhallgatóinak adott otthont, köszönhetően remek árazásának és meglehetősen jó hangzásának. A fejhallgatóval problémák viszont sokaknál előfordultak, ha nem is hangzás, hanem a mikrofon tekintetében. Alapvetően a Rage ST nem akarta felvenni a nagyobb gyártók fejhallgatóival a versenyt, arra volt más, viszont kategóriájában rendkívül jó fejhallgató volt. A visszajelzésekre építve a spanyol gyártó úgy gondolta, hogy újra alkotja a Rage ST-t, egy kiforrottabb, átgondoltabb, szebb változatban, így végül megalkotásra került a Rage Z50.

dsc06313

A Rage ST-nek voltak olyan hibái, hogy anyagminőség szempontjából tényleg nem is keltette annak látszatát, hogy túlságosan minőségi lenne, a sikerét nem is ennek köszönhette, hanem kényelmének és remek hangzásának. Persze maga a szövet fülpárna is remek ötlet volt, hiszen rendkívül jól szellőzött, ráadásul még kényelem tekintetében sem volt rossz, de lehetett min csiszolni, pláne a mikrofon apró susogásán. Az Ozone pedig megalkotta azt a fejhallgatót, amely már tényleg a nagyobbakkal is képes versenybe szállni mind dizájn, mind pedig hangzás tekintetében. Vagyis hangzásban félig-meddig, de ez csak egyéni vélemény, majd kifejtem miért. A fejhallgató Glow és sima klasszikus kivitelben is elérhetőek, melyek közül a glow széria az Ozone oldalán jóval olcsóbb, másrészt 4 színben érhető el: narancssárgában, citromsárgában, kékben és zöldben. A klasszikus széria ezzel szemben feketében és fehérben érhető el, valamivel drágább áron. Mi ez ha nem diszkrimináció kérem szépen?

dsc06307

Dizájn tekintetében a megszokott Rage alap alakja megmaradt, tehát maradt a megszokott agresszív külsejű, szögletes alakzatokat erőteljesen alkalmazó Rage ST alak, vagy mondhatni univerzális Gaming fejhallgató alak, mert rengetek gyártó ilyen alakzattal dob fejeseket a piacra. A listába a Cooler Master is, a Thermaltake is és egyéb kisebb-nagyobb gyártók is bele tartoznak, de sebaj.

dsc06310

Ugyan a váz megmaradt műanyagnak, de a szövetanyagot teljes mértékben (kivéve a fülpárnák belsejét) lecserélték műbőrre, ezáltal kényelmesebb fejpántot alkotva, illetve a fülpárnák is ennek következtében végre nem eresztik ki a hangot, cserébe elszigeteli a külvilág összes zaját. Ez koncentráció szempontjából marhajó előny, de ha valaki ijesztgetőset szeretne játszani, vagy csak simán hozzánk ér koncentrálás közben, higgyetek nekem, rá lehet hozni az emberre a szívrohamot. Levenni még mindig egyszerű a fülpárnát, viszont a visszatétellel már meggyűlhet a bajunk. Jobb lenne egy lecsatolható fülpárna rész, de ugyebár ez is plusz költségekkel járt volna.

dsc06314

Visszatérve a fejesre, a fejpánt rész nem csak a párnázásnál kapott bőrborítást, hanem a párna feletti tényleges fejpánt váz résznél is. Ez egy kiváló plusz pont dizájn tekintetében, az pedig pláne, hogy ebbe a felületbe lett beleírva az OZONE márkajelzése is. A fejpántban ezúttal egy vastag, hajlított acéllemez is helyet kapott, amely alatt egy műanyag váz is helyet kapott. Ennek hogy mi a lényege? Olyan stabilitást ad a fejhallgató szerkezetének, hogy véletlenségből szinte képtelenség eltörni. Viszont aki akar, és tud, az így is meg fogja oldani, hogy „véletlenül” eltörje. A fejhallgató két oldala fémháló felületet kapott, pusztán csak a dizájn kedvéért, amibe szintén beleillesztette a gyártó a logóját. Ez egyrészt dizájn, másrészt, ha valaki éppen nem akar pszichopata tekintettel föléd állni, hogy elolvassa a fejhallgató gyártójának nevét, az nyugodtan megteheti oldalról is, ezzel nekünk is nyugodtabb éjszakákat biztosítva.

dsc06308

A mikrofon ezúttal se nem statikus, se nem kihúzható. A gyártó belátta, hogy jobb megoldás lehet az, ha visszatolható mechanikát épít be a fejhallgatóba. Tehát ha nincs szükségünk éppen a mikrofonra, akkor nyugodtan visszatolhatjuk. Ráadásképpen ez a funkció ezekben az esetekben automatikusan kikapcsolja a mikrofont, tehát ha éppen visszatolt pozícióba van a mikrofon, nem kell aggódnunk, hogy bárki is hallgatja csodálatos magyar szokásunknak megfelelő anyaemlegetést teamspeak 3-on, vagy discordon. Nem mintha bárki is csinálni ilyet, mi játékok közben pillangókat látunk golyó helyett repkedni, ha pedig elveszítjük a mérkőzést, szépen udvariasan gratulálunk az ellenfél csapatnak, valahogy így: „Pierdol sie kurwo” vagy „Cyka blyat idi nahui suka” – No offense, csak a poén kedvéért –

A mikrofon egyébként több irányból veszi fel a hangot, ráadásul sokkal jobb minőségben teszi mindezt mint akár elődje vagy akár a CM Storm Sirus-C. A minőség ugyan még így sem a legtisztább, egy nagyon pici tompítást lehet érzékelni a fejhallgató mikrofonjában, de közel sem olyan mértékben, ami túlzottan zavaróvá tudna válni. Amit sajnálok viszont az az, hogy a mikrofon is, illetve a fejhallgató kábele is csak gumiborítást kapott, így a harisnyázott kábel álmát kénytelenek leszünk feladni. Illetve az sem mondható túlzottan előnyösnek, hogy a ráncfelvarrást követően a fejhallgató 50 grammot hízott, így valamivel nagyobb nyomást fejt ki a fejünkre.

dsc06316

Ugyan a kábel nem harisnyázott, cserébe nagyon szép Ozone logó található a végén. Ez persze még ne minden. A gyártó élt a mai trendek kihasználásával, és 4 pólusú jack csatlakozót rakott a fejhallgató végére, ezáltal telefonunkkal is kompatibilis lesz az eszköz mikrofonja. Már persze ameddig a Samsung sem dobja el a Jack csatlakozók támogatását csak azért, hogy utánozza az Apple iPhone 7-es készülékét. Gondolhattak volna arra is, hogy a piac nincs igazán felkészülve ilyen radikális változásokra, de ki érti meg az ilyen hatalmas multinacionális vállalatok öntéseit… Mivel az eszköznek nem csak telefonnal, tablettel és laptoppal kell kompatibilisnek lennie, egy hosszabbítókábel is mellékelve lett a fejhallgató mellé, mely a 4 pólust a végén felosztja a megszokott mikrofon és sztereó jack kimenetre. Sajnos a kábelen megszokott vezérlő is eltűnt de ez nem feltétlenül negatívum.

dsc06315

Térjünk rá az egymilliós kérdésre hát. Jól szól? Hát, konkurenciához képest igen, meglepően jól. Zenére tervezett fejhallgatókkal szemben? Ameddig nem Audiophile fejhallgatókról van szó, hanem csak az alsó belépő kategóriájú fejhallgatókról, akkor igen. A hangzásvilágát egy picit kiegyensúlyozatlannak találom, a mély- és a középtartomány kicsit túl lett erőltetve, a magas meg nagyjából félig mintha hiányozna. Nem mintha nem lehetne hozzászokni, de egy olyan embernek, aki Audio-Technica MSR7-et és Sennheiser Momentumot hallgat, egy picit nehézkes az átállás. Nem mintha aki az előbb említett fejhallgatók bármelyikével is rendelkezik gamer fejhallgatót szeretne magának, mikor klasszisokkal jobb fejhallgatója van bárhonnan is nézzük, de sosem lehet tudni. Ahogy mondtam, a balansz nem teljes, de a mély basszussal rendelkező számokat kifejezetten jó vele hallgatni. Ugyan picit tompábbnak lehet vele hallani az énekhangot, nem érezni az igazi természetes tisztaságot, de árkategóriájához mérten, pláne Gamer fejhallgatóhoz képest remekül szól. Ha pedig gamingről van szó, pedig úgy is arra fog az emberek legnagyobb többsége rámenni, hogy legyen jó basszus a fejhallgatóban. Jelentem, ez megvan. A hangzás ehhez mérten tiszta, dinamikus, magasat még mindig hiányolom, de nincs olyan fejhallgató, amin egy jobb equalizer ráeresztéssel ne lehetne javítani ízlésnek megfelelően. Már értem miért hirdette a gyártó mindkét felhasználási módra (gamer + zene) a fejhallgatót. Tényleg képes egész élvezhető hangást nyújtani. Kényelem tekintetében viszont nekem már kicsit túl nagy nyomást gyakorolt a fejemre, a halántékomra kihatott nyomást pedig még inkább megéreztem. Amire ki akarok lyukadni, hogy nehezebb a kelleténél és nem túl jó hatással van az emberre az ilyen a hosszabb gaming session-ök alatt.

Összességében viszont mégis ajánlanám a Z50-et. A mikrofon erősen jobb irányba dőlti a mérleget, még ha a kényelem nem is sikerült a legtökéletesebbre. A hangzásba szintén bele lehet szeretni, pláne ha egy picit testre is tudjuk szabni. A fejhallgató 15 000 Forintos árcédulával került a boltok polcaira. Elsőre picit soknak tűnhet, de sok rosszabbul szóló konkurens termékért higgyétek el, képesek sokkal több pénzt is elkérni.

ajanlott1.png

A tesztben szereplő fejhallgatót ez úton is köszönjük az Ozone hazai képviseletének!

Dizájn
Hangzás
ÁR/Érték arány
Final Thoughts

Összességében viszont mégis ajánlanám a Z50-et. A mikrofon erősen jobb irányba dőlti a mérleget, még ha a kényelem nem is sikerült a legtökéletesebbre. A hangzásba szintén bele lehet szeretni, pláne ha egy picit testre is tudjuk szabni. A fejhallgató 15 000 Forintos árcédulával került a boltok polcaira. Elsőre picit soknak tűnhet, de sok rosszabbul szóló konkurens termékért higgyétek el, képesek sokkal több pénzt is elkérni.

Overall Score 3.9