rindie-oddworld-new-n-tasty/2015/04/18

Rindie - Oddworld: New 'n' Tasty

2015. április 18. Teszt Clarence

Hello....Follow me! Ennél stilszerűbben nem is kezdhettem volna a bevezetőmet, akiknek ez nem mond semmit, azok nem is értem, hogy hol voltak a 90-es évek végén, amikor megjelent az Oddworld: Abe’s Oddysee című hatalmas sikerű játék.

Ha pontosak akarunk lenni, akkor  a játék 1997 szeptemberében látta meg a napvilágot a GT Interactive szárnyai alatt. Megjelent Playstation-re és PC-re is egyaránt. Az akkoriban már haldokló platformjátékok rendszerét újította meg . A beszéd funkció, az ügyes fejtörők, a picit talán elhibázott nehézsége, a története, egyedisége és humora tette igazán különlegessé.

[caption id="attachment_56881" align="aligncenter" width="610"]A menü megmaradt az eredetinél A menü megmaradt az eredetinél[/caption]

A játék újrakiadott verziója már elérhető Steam-en, szóval vessük bele magunkat, hogy vajon mi változott a játék eredeti kiadása óta. Lényegében semmi, de mégis minden. Hogy lehetséges ez? Pontosan úgy, hogy a játékot sikerült megőrízniük olyannak, amilyen volt, tehát maradtak a lényeges elemek, úgy, mint a történet, az irányítás, maga az egész játék, viszont mindezt beemelték egy teljesen 3D-s verzióba. Tehát Abe és a környezet immár teljesen 3 dimenziós. Ez persze nem sokat jelent a játék szempontjából, mivel az megmaradt platform játék, tehát oldalnézetes, de ennek ellenére lényegesen szebb így, mint volt 18 éve. Ennek persze sajnos ára is van. Az optimalizálás nem sikerült túl jó, így nem is tudtam teljes fényében kipróbálni a játékot. Sajnos Full HD felbontásnál már erősen szaggatott az amúgy erős gépemen. Pl egy Total War – Attila vígan elfutkorászik rajta FHD felbontásban, de az Abe nem. Ez elég zavaró, mert így lejjebb kellett vennem a felbontást és a grafikai beállításokat. Ez valószínáleg abból ered, hogy gamer laptopot használok és csak az alap Intel videókártyát ismeri fel a játék. Remélhetőleg ezt majd egy javításcsomag orvosolja.

[caption id="attachment_56880" align="aligncenter" width="610"]Úgy érzem muszáj lesz lopakodnom... Úgy érzem muszáj lesz lopakodnom...[/caption]

A fenti fps hiány ellenére a játék szerencsére megőrízte varázsát és visszahozta a régi emlékeket. Nagyságrendekkel szebb a grafikája, humora megmaradt. A hangokat újraszinkronizálták (szerintem hátrányára), de megszokható és egyáltalán nem zavaró az új szinkron. Az irányítása kissé nehézkes...könnyű túlszaladni egy platformon, emiatt néha hamarabb fogjuk az ugrás gombot  nyomni, mint kellene, emiatt is meghalunk majd. Szóval lényeg a lényeg, kissé nehézkesen irányítható, de ez már az eredetire is igaz volt. Arról nem is beszélve, hogy maga a játék sem egy péntek délutáni piknik. Gyakran nagyon ki vannak centizve a megoldások. Pont annyi időnk van elslisszolni valahonnan, ameddig az őr nem figyel, mert ha fél tizedmásodperccel tovább csellengünk, akkor máris kiszúrnak és lelőnek. Emiatt pedig gyakran csak hajszálon múlik az életünk. Abe tehát szeret veszélyesen élni.

[caption id="attachment_56882" align="aligncenter" width="610"]A készítők a kijelzőkön futó tanácsokkal segítik a  játékost A készítők a kijelzőkön futó tanácsokkal segítik a játékost[/caption]

A történet is maradt a régi, tehát a gonosz RuptureFarm igazgatója úgy dönt, hogy a rabszolgaként dolgozó Mudokonokat fogja felhasználni legújabb húsipari termékének  elkészítéséhez. Miután Abe takarítás közben véletlenül (?!) kihallgatja az igazgatótanács beszélgetését, úgy dönt, hogy nem hagyja annyiban és kimenekíti sorstársait. Így indulnak kalandjaink, amelynek során legtöbbször inkább káromkodni fogunk, mint játszani. Összesen 300 Mudokont kell kimenekítenünk. Ezt nehezíti, hogy néhányuk egészen elrejtett helyszíneken van, így ne csodálkozzunk, hogy egy befejezett pálya után a következőnél veszteségként odacsapnak nekünk 20-30 Mudokont. A játék iszonyatosan nehéz, nem is értem, hogy legmagasabb fokozaton ki képes végigvinni, ezt persze megfejeli az irányítása is. Szóval minden összejátszik, hogy lassan haladjunk előre.

Dolgozó társainkat úgy tudjuk kimenekíteni, ha megszólítjuk őket egy szimpla hello-val, majd megkérjük őket, hogy kövessenek minket. Ilyenkor el kell vinnünk őket a legközelebbi „galambportálhoz” és ott imádkozni, így megnyílik egy portál, amelyen keresztük a Mudokonok elmenekülhetnek. Azt, hogy hova, nem derül ki. Kommunikációra 4 fél lehetőségünk van. Egyfelől a hello, ha egyszerre több Mudokonnak szólunk, akkor van egy hello everybody parancs is, emellett követni tudnak és megálljt is parancsolhatunk. Az ellenség persze folyamatosan megpróbálja megakadályozni sikerünket. Belőlük többféle van. Akad az alap Slig, ami az alap harcos, a Slog, ami az őrkutyája és még akkor a Slegekről nem is beszéltem. Szóval akad többféle ellenfél, melyeket mind-mind egyedi módon kell legyőznünk. Legyőzés alatt nem feltétlenül a megsemmisítésüket értem, hanem kicselezésüket is.

[caption id="attachment_56879" align="aligncenter" width="610"]Oddworld A fenti kivetítő is kitűnően jelzi, hogy nem túl jó a megmentettek kontra elhunytak arányom :)[/caption]

Hogy ne csak az alapjátékot kapjuk, megfejelték még egy Alf’s Escape nevű aljátékkal is, amely talán még az alapnál is fortélyosabb megoldásokat kíván. Nem lesz tehát egyszerű dolgunk ott sem, de további izgalmakat rejt. Emellett egy Leaderboardon folyamatosan nyomon követhetjük, hogy éppen hogyan is állunk a világ többi játékosával szemben. Hát én nem álltam soha túl jól, szóval van hova fejlődnöm. Természetesen kapunk achievementeket, amelyeknek úgy a felét kb sosem szerezzünk meg, mert a lehetetlen kategóriába esik, így pl, hogy mentsük meg az összes társunkat. Tehát akad itt minden, ami nem kis kihívást jelent.

Végszóként annyit tudok hozzáfűzni, hogy a játék nagyon tetszett. Szerintem nagyon jól eltalálták, hogy nem nyúltak bele az alapjátékba, csak szimplán feljavították a grafikáját és inkább külön beleraktak extrákat, melyek színesítik az alapjátékot. A recept közel 20 éve is kitűnő volt, így most is bőven megállja a helyét. Aki imádta a régi verziót annak ez is kötelező darab kell, hogy legyen.

Írta: Teszt Clarence