• Ki ne szeretne csatlakozni a nagy felfedezők klubjához és ki ne szeretné, ha új állatfajokat, tájakat neveznének el róla? Hát a The Curious Expedition pontosan ezt kínálja a játékosoknak.

    [caption id="attachment_58825" align="aligncenter" width="610"]A főtérkép. A főtérkép.[/caption]
    A játék még ugyan Early Acces stádiumban van, de már bő másfél hónapja nyúzom és elmondhatom, hogy nem kevés változáson ment keresztül, bár maga a váz elég stabil, azért akadt pár bug és olyan játékmechanikai elem, amelyet a fejlesztők (a játékosok visszajelzései miatt) megváltoztattak.
    Szóval, ha mindenki eldöntötte, hogy felfedez egy kontinenst vagy akár csak meg akar próbálkozni vele, annek üzenem, hogy igen csak fel kell kötnie a nadrágját, mert a játék kíméletlen és a 4. vagy 5. expedíciónk környékén már eléggé embertpróbáló lesz megnyerni a pályát. Na, de ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük csak el szép sorjában. A játék grafikáját tekintve a manapság divatos 90-es évek eleji pixeles stílust követi, de ez egyáltalán nem baj, mert hangulatos, segít megteremteni a szükséges atmoszférát.

    [caption id="attachment_58824" align="aligncenter" width="610"]Az eltérő akadályok eltérő mértékben csökkentik lépéseink számát. Az eltérő akadályok eltérő mértékben csökkentik lépéseink számát.[/caption]
    Miután a főmenüben elindítjuk az expedíciónkat, úgy 20 felfedező közül választhatunk, eleinte kevesebb, de idővel majd mindig feloldunk valakit. A felfedezőink mind-mind hírességek, így Gandhi, Darwin vagy akár Tesla is választható. Ők mind eltérő kezdeti tulajdonságokkal rendelkeznek illetve kísérőik is egyediek és ők is szintén egyedi tulajdonságokkal rendelkeznek, így például akad, aki kleptomániás, míg mások a benszülött törzseket nem kedvelik, esetleg babonásak. Szerencsénkre főhősünk nem ilyen, neki csak az expedíciónkat elősegítő skilljei vannak. Ezek közül  van, amelyik a lépéseinket növeli meg, ha új pillangófajt fedezünk fel (belőlük sok lesz, így ez egy hasznos tulajdonság), vagy az összlépésünk számát növelik, esetleg beszélik a bennszülöttek nyelvét. Elég sok és változatos tulajdonságok találhatóak meg, de játékbeli stílusunkból adódóan erősen korlátozódik azon felfedezők száma, akikkel elindulunk. Tehát, aki harcosabb jellegű, az olyan főhőst választ, aki inkább mindent helyszínt felfedezne, az a kitartóbb karakterekkel indul útnak.

    [caption id="attachment_58826" align="aligncenter" width="610"]KIraboljam? Ne raboljam? KIraboljam? Ne raboljam?[/caption]
    A sikeres karakterválasztás után azonnal a kikötőben találjuk magunkat, ahol mindig megkeres minket valaki, hogy tegyünk neki egy szívességet. Ez lehet egy levél, amelyet egy helyi törzsfőnöknek kell eljuttatni vagy akár egy ereklyét kell neki hazahozni. Érdemes átgondolni, hogy mire mondunk igent és nemet, mert a térképek random generálódnak, így sokszor nem tudjuk kiszámítani, hogy mire számítsunk. Miután döntöttünk, máris a térképen találjuk magunkat kicsiny csapatunkkal és el is indulhatunk. Lépéseink számát a felső sarokban lévő Sanity (Tudatosság) jelzi, amely, ha elfogy, akkor társaink folyamatosan elhagynak, majd végül elveszítjük a játékot. Szóval véges a lépéseink száma, de jó hír, hogy a baráti falvakban alhatunk, esetleg vízesésnél és láposabb helyen is, amely visszatölti tudatosságunk illetve az étkezés is, szóval a csokit, whiskey-t érdemes a végére hagyni.

    [caption id="attachment_58823" align="aligncenter" width="610"]Hasonló a kérdés :) Hasonló a kérdés :)[/caption]
    A fő célunk az Aranypiramis megtalálása lesz minden pályán, ebben pedig az iránytűnk van leginkább segítségre, ugyanis az mutatja, hogy merre van, de a pálya kezdetén még körbe-körbe forog. Amint elkezdjük a pályát felfedezni és bejárjuk a helyszíneket, úgy egyre inkább elkezd „beállni” az iránytű a helyes irányba.  Szóval a lényeg, hogy minél több helyen járunk, annál hamarabb meglesz a győzelmet jelentő piramis. Eközben viszont telnek a napok és a konkurencia, mert hát a többi híresség párhuzamosan máshol van felfedező úton, minden valószínűséggel igen hamar befejezi az ő expedícióját. Az elmúlt másfél hónap alatt talán egyetlen alkalommal sikerült megelőznöm egy kollégát, de mindennapos, hogy veszítek az expedíciók alatt. Kis szerencsével azonban a 4. vagy 5. expedíció alkalmával már nem feltétlenül térnek haza ellenfeleink, így előrébb kerülünk a ranglistán. Sajnos ennél biztosabb módszert nem sikerült kifejlesztenem, később le is írom, hogy miért.
    Szóval a játék elég nehéz, megnyerni még sosem sikerült. Összesen 6 expedícióról kell sikeresen hazatérnünk, de nekem a rekordom négy, mivel az ötödiken felfalt minket egy veloci raptor. Ez nem túl életszerű helyzet, de jól érzékelteti, hogy sok pálya igen csak lutri. A legjobban talán az a piciny történet érzékelteti a játék komolyságát, amely egy expedícióm során (a 3. pályán) történt. Egy korábban sikertelen expedíció utolsó táborát fedeztem fel szerény kis csapatommal és ott megelégedésünkre találtunk egy szamarat. Azonnal be is fogtuk a csomagok cipelésére, majd, ahogy teltek a napok, hetek, hónapok, úgy fogyott el a Tudatosságunk és később az ételünk is, szóval egy este választás elé kerültünk. Vagy megesszük a szamarat és a zsákmányt itthagyjuk vagy marad a szamár és éhenhalunk. Végül megettük a szamarat és később haltunk éhen. Tanulságos kis történet.

    [caption id="attachment_58827" align="aligncenter" width="610"]A kemény munka meghálálja magát. A kemény munka meghálálja magát.[/caption]
    Kicsit visszatérek a térképre, mivel a játék javát ott tölthetjük. Ot tkülönböző helyszíneken fordulhatunk meg, így régi templomokban, barlangokban, falvakban vagy akár totemeknél is megfordulhatunk. Minden helyszínen tehetünk valamit. Zsákmányolhatunk ereklyéket, vásárolhatunk, ha éppen egy kereskedőnél vagyunk, esetleg a falvakban felfeogadhatunk bennszülötteket. Érdemes átgondolni, hogy hol mit teszünk, mert a helyiek nincsenek elragadtatva tőlünk és ha folyamatosan kiraboljuk szentélyeiket, akkor idővel megtalálnak minket és hát…..hadd ne kelljen részleteznem. Emellett a szentélyek kirablása mindig beindít egyfajta láncreakciót, vagy a föld omlik be alattunk, esetleg az erdő gyullad ki vagy víz tör fel egy hatalmas területen, szóval minden ilyen rablás után iszkiri.
    Persze néha azért találkozhatunk a sikerünket jelző Aranypiramissal. Az első néhány expedíciónál ez még könnyebben megy, később már rendesen fogunk szenvedni. Szóval minden sikeres expedíció után hírnevet kapunk illetve választhatunk egy plusz tulajdonságot. Érdemes ezt is legalább olyan megfontoltan kiválasztani, mint karakterünket. Emellett a zsákmány sorsáról is dönteni kell, még pedig, hogy eladjuk, megtartjuk vagy a múzeumnak adományozzuk. Az eladásért pénz jár, megtartani ingyen lehet (ennek csak hátránya van), a múzeumnak pedig hírnévért cserébe adhatjuk, érdemes tehát megfontolni ezt is illetve kitapasztalni, hogy mely tárgyért mi jár, mert a végén már csak ezeket lesz érdemes hazacipelni, sajnos embereink kapaciátsa véges ezen a téren.

    [caption id="attachment_58831" align="aligncenter" width="610"]Minden expedíció végén választhatunk egy új tulajdonságot. Minden expedíció végén választhatunk egy új tulajdonságot.[/caption]
    Kalandjaink során harcba is keveredhetünk a térképen található állatokkal. Ezt nagyon frappánsan jelölték a készítők, így a piros terület a tigris körül azt jelenti, hogy az állat hol észlel és támad meg minket. Persze nem csak tigrisek léteznek, hanem gorillák, raptorok és még sok más kedves lény, de fontos, hogy, ha kék terület van az állat körül, akkor az nem feltétlenül fog megtámadni minket, csak akkor, ha sokáig vagyunk a területén. Sajnos a realisztikusságot (ezt egy raptorokat tartalmazó játéknál furán hangzik, igaz?) növeli, hogy az állatok mozognak a térképen, így követnek minket, szóval érdemes figyelembe venni, hogy éppen merre vannak és merre tartanak. A harcról is írnék pár szót, egyfelől, hogy nem sok esélyünk van veszteség nélkül megúszni, másfelől, hogy kockázással dől el minden. Adott egy kocka, melyet egy kör alatt háromszor dobhatunk, ez dobja fel a lehetőségeinket, amelyek közül a rezgőket választhatjuk ki, ha esetleg több ilyen is van, akkor szerencsénk van, mert combókba fűzhetjük őket, ezáltal megnövelve sebzését az alaptámadásnak. Addig tart a körünk, amíg fel nem használtuk az összes lehetőségünk, majd jön az ellenfél, aki szintén ugyanígy megy. Nem mondom, hogy teljesen esélytelenek a küzdelmek, de a fegyverek, amelyekkel győzelmet vívhatunk ki helyet foglalnak, ahogy a lőszer is, annál kevesebbet zsákmányolhatunk és a harc mindig elkerülhető, szóval érdemes inkább elkerülni, mintsem, hogy egy egész fegyvertárat kelljen magunknál hordani és ott kelljen hagyni az éppen akkor felfedezett ereklyéket.
    A másfél hónap tesztelés alatt nagyon megszerettem a játékot, bár végigjárni sosem tudtam, de idővel még ez is lehetséges. Kellő kihívást jelent, folyamatosan updatelik (jelenleg kb heti szinten jön egy ráncfelvarrás) és nagyon izgalmas. Ugyan nincsenek achievementek hozzá és lehetnének picit sokszínűbbek a helyszínek, de alapvetően a játék mégis izgalmas. Nincs két ugyanolyan expedíció, mindig akad valami új, nincs jól bevált recept a térképek teljesítésére. Az egyik legjobb vétel az idei nyár indie kollekciójából.

  • BélyegképNem titok, hogy hatalmas Mortal Kombat rajongó vagyok, ahogy az sem, hogy mindenféle verekedős játékot szívesen kipróbálok, amely valami kis színt próbál csempészni az eléggé egyvonalú stílusba.
    !–more–


    <p style="text-align: […]

  • A 199x talán az egyik legérdekesebb indie, amivel összehozott a sors az elmúlt évek alatt. Nem csupán a sajátos története miatt fogott meg, hanem a hatalmas világ és számtalan lehetőség, mely által hatást gyakorolhatunk kvázi mindenre.

    [caption id="attachment_58775" align="aligncenter" width="442"]Kezdeti helyszín a kórház... Kezdeti helyszín a kórház…[/caption]
    Miről is van itt szó? A 199x egy indie játék, amely RPG Maker-rel készült, így már nagyjából be is tudjátok lőni, hogy irányítás és grafika terén mire számíthattok. Nem is igazán emiatt került mégis be a Rindie rovat tesztjei közé, hanem a története miatt. Valójában lehetne vitatkozni azon, hogy mennyire játék is ez a játék, mert nem mondanám annak, de valahol mégis az. A következő bekezdésben ki is fejtem mire gondolok pontosan.

    [caption id="attachment_58774" align="aligncenter" width="442"]Oh, a kis rendetlen Oh, a kis rendetlen[/caption]
    A játékban egy Clara nevű hölgyet irányítunk és egy kórházban térünk magunkhoz, annak is a pszichiátriai osztályán, ahol is kiderül, hogy főhősünk hangokat hall. Ez a skizofrénia első jele, de mégsem bélyegezzük meg szegény hölgyet, mivel ezek a hangok valójában mi leszünk, játékosok. Clarával közvetlenül fogunk társalogni a játék folyamán és minden megoldandó pályarésznél szükséges is lesz. Ez így elsőre elég érdekesen hangzik, de mint fentebb kifejtettem, pontosan emiatt nem mondanám klasszikus értelemben vett játéknak. Mi irányítjuk Clarát és mi társalgunk más karakterekkel a nevében, de ha esetleg olyat teszünk, amit ő nem tenne meg, akkor azt szóvá is teszi. Tehát egy elég érdekes játékkal van ezúttal dolgunk, amely szórakoztató, de mégis azt mondom, hogy nehéz lenne nem észrevenni az olyan néhol bugyuta dolgokat, mint például a sok ismétlődő beszélgetés. Már a kórházból való kijutás is necces, ha nem pörgetjük végig Clarával a az előre beszkriptelt beszélgetéseket és mindig el kell találni a megfelelő választ minden helyen, ahhoz, hogy továbbengedjen minket a játék, ez néhol komoly frusztrációt is okozhat, mert esetleg kihagyunk valamit, amiről fogalmunk sincs, hogy merre van és hol, hogyan tudom elérni.
    A térkép mérete miatt és a megoldandó feladatok között akadnak frappánsak, látszik, hogy foglalkoztak velük a készítők, még a fentebb említett hiba ellenére is. Igyekeztek folyamatosan fenntartani a játékos érdeklődését és valahol sikerült is a készítőknek. A játéknak két végkimenetele lehet összesen, tehát nem árt majd odafigyelnünk tetteinkre, de ugyanakkor nem hiszem, hogy bárki újrajátszani a másik befejezés miatt.

    [caption id="attachment_58773" align="aligncenter" width="442"]A városban gyakran esik az eső...hmmm....milyen misztikus... A városban gyakran esik az eső…hmmm….milyen misztikus…[/caption]
    Az RPG Maker-nek megvannak a maga korlátai, de ennek ellenére sok érdekes próbálkozást láthattunk a múltban is, a 199x pedig szintén érdekes lehet a hasonló stílusú játékokat kedvelők körében, számomra picit rétegjáték. Nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog, bár Steam-en nagyon pozitív az értékelése, igaz ez a 2 EUR-os árának is köszönhető. A játékról alkotott véleményem hasonlóan pozitív, mint a többi Steam felhasználóé, de hozzáteszem, hogy lehetne még csiszolni rajta. Főleg a felbontás okozott számomra problémát, nem igazán sikerült teljes képernyőre kitennem és így a full HD monitor közepén, mint egy kis paca díszelgett, hát nem volt éppen festői, az értékelésen is látszik.
     

  • BélyegképSzeretem az olyan játékokat, amelyek nem félnek új ötleteket bemutatni. Sajnos ezt a fajta innovációt manapság már szinte csak az indie kategóriában találom meg. A Homesick is egyike azon játékoknak, amelyek […]

  • BélyegképNem régiben olvastam valamely internetes oldalon, hogy a két dimenziós platformjátékoknak már befellegzett. A szerző által felhozott tények jól mutatták az akkori trend alakulását, de mégis figyelmen kívül hagyott […]

  • BélyegképA Son of Nor nem véletlenül keltette fel az érdeklődésemet, nem a története, nem a grafikája volt az, ami megfogott, hanem a környezet alakíthatósága. Ez az, amit mindig is hiányoltam a akár egy Star Wars játékból […]

  • A Rindie rovat szinte kifogyhatatlan a tesztekből, hiszen szinte naponta jelennek meg Steam-en újabb és újabb játékok, amelyek érdemesek arra, hogy kipróbáljuk őket. A Streets of Fury egyike az ígéretesebb daraboknak, így neki is álltunk letesztelni 🙂

    [caption id="attachment_58818" align="aligncenter" width="610"]Raszta barátom talán a legizgalmasabb karakter a játékban. Raszta barátom talán a legizgalmasabb karakter a játékban.[/caption]
    Szerintem mindenki emlékszik még a Streets of Rage nevezetű igen sikeres játékra, amely még 1991-ben jelent meg. Na jó, csak vicceltem, valószínűleg nagyon kevesen emlékeztek rá, pedig hatalmas siker volt Sega-n. A Streets of Fury nagyjából sikeresen leutánozta a SoR-t,de hozzátett valami mást is, amely elődjében nem volt: humort. A SoF-ban több karaktert is választhatunk, akivel végigkívánunk menni az adott pályákon és a legtöbbje igen humoros figura és ebből adódóan a speciális mozdulataik sem lesznek hétköznapiak, személyes kedvencem a raszta figura, aki a hajával is verekszik, őt mindenképpen érdemes kipróbálni.

    [caption id="attachment_58819" align="aligncenter" width="610"]Azért akad más jó karakter is. Azért akad más jó karakter is.[/caption]
    A két játék között a grafikai megvalósítást és a már fentebb leírt elemet leszámítva nem lehet nagy különbséget tenni. Adott egy pálya, ahol balról jobbra haladunk és folyamatosan le kell csapni az éppen aktuálisan ránk támadó rosszfiúkat. Amint elvertünk mindenkit, haladhatunk is tovább. A pályák végén találkozhatunk Boss-okkal, akik jóval keményebbek, mint hétköznapi társaik, de tekintettel arra, hogy elég sok combóval rendelkezünk, így azért nem fogunk sűrűn a fűbe harapni. Szerencsénkre az játék irányítása nem túl bonyolult, annak ellenére sem, hogy elég sok mozdulatot tudunk kihozni emberünkből, ezek pedig szereplőnként egyediek minden tekintetben, tehát érdemes több szereplőt is kipróbálni. Apropó szereplők, mindenki élőszereplős, tehát nincsenek rajzolt harcosok, mindenki felvétel alapján került a játékba, mint akár a korábbi Mortal Kombatoknál. Ne lepődjünk tehát meg.
    A játék sajnos hosszú távon nem volt képes lekötni, a humor talán kevés volt ahhoz, hogy végigjárjam, ennek ellenére jól szórakoztam, de mégsem adott hozzá sokat az életemhez. Achievementeket sem kapunk, így ezek sem hajtottak előre. A Streets of Fury inkább egy kellemes kis délutáni kaland, de semmi több.

  • A hét talán egyik legizgalmasabbnak tűnő indie várományosa a Carnivores, ahol a legújabb Jurassic World körüli hype-ot meglovagolva dinoszauroszokra vadászhatunk. Nem véletlen, hogy a mi érdeklődésünket is felkeltette e független fejlesztésű játék.

    [caption id="attachment_58791" align="aligncenter" width="610"]Cukiság a célkeresztben Cukiság a célkeresztben[/caption]
    A különböző dinaszauruszvédő egyesületek, társaságok figyelmét már így az elején fel akarom hívni arra a tényre, hogy valójában minden fegyver használható altatólövedékkel is, így valójában nem esik bántódásuk a szupercuki T-rexeknek, amikor kergetőzés közben véletlenül beléjük eresztjük a lőszerjavadalmazásunk javát 🙂 Persze azoknak, akik ténylegesen szeretnének leteríteni egy ilyen fenevadat és a trófeáját kirakni, arra is lehetőséget a játék, csak aztán, nehogy úgy járjunk, mint az amerikai fogorvos, aki lelőtte Cecil-t az oroszlánt. Szóval csak óvatosan.
    Nem árt tisztáznunk, hogy mivel is állunk szemben. Akik a Deer Hunter vagy egyéb vadászprogramokhoz kívánják hasonlítani a játékot, azok csalódni fognak, a játék sokkal árkádabb jellegű az ezeknél. Már eleve a felvetés, hogy dinókra vadászhatunk eléggé szürreális, de ennek ellenére élvezetes. Ugyanakkor elképzelhető, hogy mennyire lehet realisztikusra elkészíteni egy T-Rex vs. Vadász küzdelmet, tekintettel arra, hogy a valóságban ilyenre nem kerülhetett sor. Sebaj, majd itt, bár ne szaladjunk ennyire előre, mert az már pályafutásunk csúcsa, ha le tudunk teríteni egy ilyen kis cukiságot. Kezdetben elégedjünk meg a Stegasaurus-szal és kevésbé veszélyes társaival.

    [caption id="attachment_58789" align="aligncenter" width="610"]Cukiság a földön Cukiság a földön[/caption]
    Az alapkoncepció az, hogy egy drón kitesz minket az általunk választott pályán és ott egy szál puskával és viszonylag kevés lőszerrel kell vadásznunk ezekre az ősi szerzetekre. Minden lelövés után gyémántot kapunk, amelyet emberünk/fegyverünk/eszközeink fejlesztésére használhatunk fel. A kapott gyémántok száma fordítottan arányos az általunk használt segítségekkel, amelyeket szintén gyémánttal vásárolhatunk meg. Tehát, ha viszont magunkkal radart, akkor ugyan láthatjuk, hogy merre vannak a dinók egy bizonyos körön belül, de minden találat után 35%-kal kevesebb gyémántot kapunk. Ha ebbe belevesszük a terepruhánkat, a szagmentesítő „parfümünket” és egyéb kütyüket, akkor már szinte alig kapunk valamit. Érdemes tehát minimalista módban játszani a játék elején, nem csak amiatt, mert a legtöbb eszközre amúgy sem lesz pénzünk, de a korai pályákon található dínók eleve nem adnak túl sok gyémántot.
    Említettem, hogy egy drón dob le bennünket a pályára, amelyből több is megtalálható. Ezeket pedig folyamatos játékkal fogjuk tudni feloldani. A legutolsó pályához  18ezer pont kell. Pontot pedig a lelövéseink után fogunk kapni, de attól függően, hogy hány méterről és hány lövésből történt a lelövés. Ami számomra fura, hogy amennyiben altatólövedéket használunk, pl egy Stegasaurus 1 fejlövéstől elalszik, de ha lábon lövöm, akkor ennek többszöröse kell. Ez picit értelmetlen, de sokat segít a játékon, mivel így jutalmazva van, ha ügyesen célzunk. A pályák között nagy különbségek nincsenek, kb 4 féle van és inkább az időjárás változik rajtuk. Egy köddel borított pályán jelentősen lecsökken a látótávolság, így később halljuk meg, ha egy ragadozó dínó a hátunk mögött somfordál. Érdemes tehát minfele figyelni vagy ezekre a pályákra magunkkal vinni a radart.

    [caption id="attachment_58792" align="aligncenter" width="610"]Cukiságok a kiállítótermemben :) Cukiságok a kiállítótermemben :)[/caption]
    Összesen 3 fegyver közül választhatunk, egy alap puska, nyílpuska és mesterlövész puska. Amint tudjuk az alap puskát nem fogjuk használni. A nyílpuska hangtalan és emiatt nem hallanak meg minket a ragadozók, mert hát attól, hogy mi lennénk a vadászok, ők még ugyanúgy megtámadnak minket, ha úgy adódik, sőt akár egymást is. Lőszerünk viszonylag kevés lesz, tehát érdemes takarékoskodni vele illetve jól célozni. A kevés itt azt jelenti, hogy a mesterlövész puskával összesen 7 lőszert kapunk és ezt egy extrával megduplázhatjuk, de egy T-Rex leterítéséhez az a 7 golyó éppen csak elegendő.
    Miután kiveséztük a fentieket érdemes a lényegre terelni a szót. A vadászat szenvedő alanyaira. Összesen 9 féle dínó létezik és ezek mutálódott változata. Akadnak növényevők és húsevők is. Ez utóbbiakra érdemes odafigyelni. Az előbbiek elvileg megtámadnak minket, ha túl közel merészkedünk, de ilyenre sosem került sor rövid pályafutásom során. Sőt inkább a probléma az volt, hogy elmenekültek. Ilyenkor mindenen keresztül próbálnak elszaladni, de ezzel probléma, hogy a szűken elhelyezett fák között gyakran elakadnak. A sűrű irányváltások miatt pedig nem túl élethű a mozgások. Ez egy hatalmas fekete pont, ezt jobban ki kellett volna dolgozni.
    További gond, de egyben talán szándékos is, hogy a sziklákra felugrálva nem érnek el minket a ragadozók. Érdemes tehát szikláról sziklára ugrálva haladni és meg-megállni, körbenézni. Minden lövés után várni egy picit, nem-e meghallotta azt egy közelben járó ragadozó. Óvatosnak kell lenni, ugyanakkor elég vicces, amikor egy kb 1 méter magas sziklára felugrunk és így már nem tud minket bántani a nálunk méterekkel magasabb T-Rex. Más oldalról megközelítve a dolgot pedig érthető, mivel ha nem lenne ez a kis segítség, akkor esélyünk sem lenne a játékban. Ugyanis, amíg erre nem jöttem rá, addig kb harmadik pályán szentségeltem, amiért mindig én voltam a vacsora. Jelentős könnyebbség volt, amikor rájöttem erre a lehetőségre és még ennek ellenére is el-elkaptak miközben az egyik szikláról szaladtam a másikra. Nem veszélyes tehát a feladatunk.

    [caption id="attachment_58790" align="aligncenter" width="610"]Szegény pára, nem is sejti, hogy már figyelem. Szegény pára, nem is sejti, hogy már figyelem.[/caption]
    Őszintén szólva nagyon jól szórakoztam a játékkal, nagyon izgalmas, hogy egy adott pályán egy szál magunk vagyunk és közben nem csak mi vadászunk, hanem valójában a dínók is vadásznak ránk, tehát nem árt odafigyelnünk. Nagyon szórakoztató a játék és árkád jellege miatt könnyű vele haladni. Nem fogunk órákat bolyongani, mire találkozunk egy fenevaddal. Mindenképpen ajánlom a játékot.

  • Az 1939-ben debütáló szuperhős már számtalan feldolgozásban szerepelt, akár a mozivásznon, akár a számítógépünk képernyőjén és azt hiszem egyöntetűen elmondhatjuk, hogy a játékok között az Arkham sorozat aratta a legnagyobb sikert. Az addig szinte ismeretlen Rocksteady 2009-bn egy olyan jól eltalált játékkal rukkolt elő, hogy mindenki tátott szájjal nézett és próbálta megérteni, hogy mi is történt. A hatalmas sikert 2011-ben követte a folytatás, mely méltó utódja volt az Arkham Asylumnak. A Rocsteady népszerűsége az egekben járt és kissé csalódottak is lehettünk, amikor kiderült, az Arkham Origins-t nem ők fejlesztik és az általuk készülő folytatás csak 2014-ben jelenik meg. Ezt a megjelenést tolták el idén június 23-ára. Remegő kezekkel vettem át a játékot 🙂

    [caption id="attachment_58292" align="aligncenter" width="610"]Új rész, új ruha Új rész, új ruha[/caption]
    Végül a sokévi várakozás és egy félresikerült rész után végre ki is próbálhatjuk a Batman trilógia legújabb epizódját, az Arkham Knightot. A Konzolvilág jóvoltából jutottunk e darabhoz és sajnos jóhiszeműen a PC-s verziót kértük, mivel akkor még nem tudhattunk a PC-s port khmm….hogy is fogalmazzak finoman…..szóval a hibáiról. Már itt a teszt elején jelezném, hogy a bughalmazt, fagyásokat, indokolatlan kilépéseket, azt, hogy csak ablakban hajlandó futni teljesen figyelmem kívül hagyom, mert sajnos nem tudok negatív százalékot adni, a 0% pedig nem elég kifejező, így arra jutottam, hogy ezt figyelmem kívül hagyom és pusztán a játékot értékelem. Ez utóbbi amiatt is bölcs döntés, mert amit a Rocsteady alkotott ismét kiemelkedő lett. Itt zárójelben jegyezném meg, hogy a PC-s port teljességgel az Iron Galaxy Studios munkája, maga a játék, a sztori, a játékmenet mind-mind a Rocsteady munkáját dicsérik.
    Rendhagyó cikk lesz ez, ahol a bugokat figyelmem kívül hagyom, bár néhol azért megemlítek ezt-azt, de pontosan emiatt nem tudom a grafikát elemezni, mivel a megfelelő framerate tartásához egy rakat funkciót le kell kapcsolnunk, a képeket is igyekeztem a Warner Brothers hivatalos oldaláról letölteni, mert elég lehangoló véleménnyel lennétek a játékról, főleg arra tekintettel, hogy már a neten is megjelentek képek, amelyek arról szólnak, hogy a PS4-es verzió mennyivel szebb, mint a PC-s. Ilyenre pedig a történelem során még nem volt példa. A látványvilágról tehát legyen annyi elég, hogy javításra szorul.

    [caption id="attachment_58291" align="aligncenter" width="610"]Az Arkham Knight méltó ellenfelünk lesz Az Arkham Knight méltó ellenfelünk lesz[/caption]
    Lépjünk inkább tovább a lényegesebb elemekhez, mivel a játék hibáinak felsorolásával egy testesebb regény is kijönne, így inkább igyekszem célirányosan felhívni a figyelmet a játék erényeire, mert akad belőlük bőven. Mindjárt itt van a megváltozott város, amely az előző epizódokhoz képest hatalmas változáson ment keresztül, itt nem csak a méreteiről van szó, hanem színesebb is, tele reklámokkal, gazfickókkal, autókkal, egyszóval egy élő-lélegző város, ahonnan evakuálták a lakókat, így csak a rosszfiúk maradtak. Nyílván amiatt, hogy ne kelljen azon gondolkodnunk, hogy kit bánthatunk az utcán és kit nem, mert bántani fogunk sokakat, talán még brutálisabban, mint a korábbi részekben megszokhattuk. Batman picit bepipult a „barátnője” és nemezisze (Joker) halála miatt. Nem fog kímélni senkit, picit sötétebb is a játék, komolyabb mélységekbe merül, mint az előző részek.
    A nagy pályához persze vagesz járgány is jár, így végre valahára már irányíthatjuk is a Batmobile-t. Ennek eleinte nagyon is fogunk örülni, bár Batman karakterétől mindig is távol álltak a lőfegyverek, de a valami újítás kellett ebbe a részbe is, így a kezünkbe kaphattuk a volánt, ami rendkívül élvezetes is, mert az autó a sok fanyalgó ellenére szerintem jól irányítható és kitűnően kivitelezett jármű. Ami mégis zavaró benne, hogy picit túlerőltetik, tehát a történeti szálban picit talán túl sokszor fogunk a volán mögé pattanni és kevesebbszer fogunk a klasszikus, jól megszokott módon csontokat törni, inkább drónokat fogunk robbantgatni a 60 mm-es ágyúnkkal. Ez számomra inkább negatívum és zavaró volt, mint pozitívum. A végére már eléggé untam a batmobile-os részeket, ez sokkal inkább egy Batman: Batmobile Knight verzió, mint Arkham Knight.

    [caption id="attachment_58295" align="aligncenter" width="610"]A zsoldosoknak is komoly szerep jut, nem is beszélve a drónokról A zsoldosoknak is komoly szerep jut, nem is beszélve a drónokról[/caption]
    Szerencsénkre a játékmenet is változott egy picit, ugyan sok új gadgetet nem kapunk, inkább a Batmobile használata dominál, de azért kapunk egy hangutánzó gépet, amellyel utasíthatjuk az embereket, attól függően, hogy kik a főnökük, így Riddler, az Arkham Knight vagy akár Harley hangját is leutánozhatjuk, hasznos kis ketyere lesz. A harc is mintha gyorsult volna és már követnek az ellenfelek, akik meg akarnak ütni, emiatt vigyázni kell és nyomogatni a védekező gombot. Kapunk új ellenféltípusokat is, így például a legzavaróbbat a felcsert, aki „feltámasztja” az általunk már leütött ellenfeleket vagy éppen árammal töltik fel a rosszfiókat, így nem fogjuk tudni megütni őket, csak akkor, ha a Batclaw-val húzzuk magunkhoz őket. Mellettük talán sokkal keményebbek az óriások, akik nagyjából úgy viselkednek, mint az előző részben a páncélosak, tehát itt is előtte meg kell őket szédíteni és utána lehet csak elkezdeni ütni. Ebben a részben már pajzsot is kapnak, amely további combót igényel majd, szóval érdemes odafigyelni, mert igen könnyen fűbe haraphatunk. Nem beszélve a predator módban használatos mechanikus fegyverekre, amelyek szintén megnehezítik a feladatunkat, bár egy piros fénycsóba jelzi, hogy éppen merre néznek, így kikerülhetőek, de gyakran többet alkalmaznak, így lefedve egy adott területet. Akad tehát játékmenetbeli változás és jobbára pozitív.
    A játék történetét nem szeretném elemezni, maradjunk annyiban, hogy sikerült jól eltalálni, nem véletlen az óriási titoktartás, amely a megjelenését övezte, ami számomra viszont hatalmas pozitívum, hogy a sztori mód 100%-ra való teljesítése után még nem ér véget az élet, bár elkezdhetjük a Game+ módot (ami itt inkább Story+ módnak van elnevezve), de maradjunk annyiban, hogy lesznek meglepetések akkor, ha esetlen még nem kezdenénk el a game plust. A mellékküldetések terén viszont lett volna még mit csiszolni, szerintem elfért volna még pár, bár a fél évig folyamatosan jövő DLC-k és a season pass megléte azért majd biztosan alakít ezen, de az már teljesen más kérdés, hogy azokért a DLC-két fizetni kell majd. Ha pedig olyanok lesznek, mint a Harley Quinn DLC vagy a Red Hood Story Pack, amelyet volt alkalmam kipróbálni, akkor már előre is félek, mivel ezek darabja maximum 10(!!!!) perc játékidőt jelentenek.

    [caption id="attachment_58293" align="aligncenter" width="610"]A régóta várt Batmobile, sajnos nem a magyar utakra van tervezve A régóta várt Batmobile, sajnos nem a magyar utakra van tervezve[/caption]
    Nehéz ám egy jó összefoglalót írni a játékról, amelyet ilyen slendrián módon dobtak össze. Alapvetően egy nagyon jó játékról beszélünk, amelyben jelenleg kb 30 órám van és úgy 70%-nál járok, tehát van benne tartalom bőven, de a tény, hogy csak ablakban hajlandó futni és a megfelelő framerate miatt még le is kellett kapcsolnom bizonyos effekteket, már erősen negatív irányba nyomja a végeredményt. Persze tudom, hogy a teszt elején azt ígértem, hogy figyelmem kívül hagyom ezeket és pusztán a játékélménybeli tapasztalataimra hagyatkozom a teszt megírásakor, szóval az alant található százalékból nyugodtan vonjatok le legalább 300-at, hogy a valósághoz közelebb járhatok. Szerencsénkre ezt a WB is érezte, így jelenleg meg sem vásárolható a játék és nem is lesz az a következő komolyabb javításig.
    A tesztpéldányt ezúton szeretnénk megköszönni a konzolvilágnak.
    konzolvilag_logo

  • Immáron harmadik éve követhetjük a magyar Neocore Games üdvöskéjét monitorunkon. Május 22-től ugyanis már elérhető a még mindig kimondhatatlanul hosszú nevű The Incredible Adventures of Van Helsing III. A későbbiekben csak Van Helsing vagy VH néven fogom szólítani a sorozat tagjait, mivel ínhüvelgyulladást kapnék a sok gépeléstől.

    A játék első két része nagyon pozitív fogadtatásban részesült. Játékos szempontból számomra a második kedvesebb volt, mint az első, de valahol mégis csak kellett az az előzmény, amely elindította vándor útjára a trilógiát. Valahol sajnálom, hogy ez a befejező rész, mert nem kevés örömöt okozott, akár a single vagy a multiplayer részét nézem, de elég a búbánatból, térjünk azonnal a tárgyra.

    Van Helsing IIIA VH tehát befejező részéhez érkezett, érdemes áttekinteni, hogy mi is történt az első két epizódban, akikben esetleg frissen élne még a történet, azok nyugodtan ugorjanak egy bekezdést. Kalandjaink Borgoviában indulnak, ahova az ifjú Van Helsing egy Katerina nevű szellemhölggyel érkezik és igyekszik megsegíteni az ottani lakosokat a gonosz Fulmigati professzor megfékezésében. Ezt sikeresen végre is hajtjuk (első rész vége), de a kialakult káoszt kihasználva Harker Tábornok a megmaradt mechanikus szerkezetekkel háborút indít a szabad nép ellen és természetesen újból jeles közreműködésünk szükségeltetik a győzelemhez. Persze semmit nem adnak ingyen, ugyanis a második epizódban a titkozatos 7-es rab (Prisoner Seven) segít nekünk, aki (mint az már akkor sejthető volt) ellenünk fordul, így indul el a harmadik és egyben záró epizód.

    Az intro záró képsorai után nem lesz sok időnk lepihenni, mert azonnal egy titkos laborban kezdünk, ahol máris belevethetjük magunkat az akcióba, amiből e részben sem lesz hiány. Ugyanakkor szemügyre véve a játékot az azonnal szembetűnik, hogy grafikailag nem történt előrelépés. Talán picit jobban lett optimalizálva, legalább is mintha picit gyorsult volna nálam, de alapjaiban véve nem történt feltűnő változás.
    A változatlanság nem csak a grafikát érintette, hanem a játék zenei világát is. Ezt nem, mint negatívumot írom, hanem rábízom az olvasóra, hogy miként értékeli. A titkos bázisunkban játszódó muzsika mindenesetre egy idő után eléggé zavaró volt, így mikor odateleportáltam, akkor azonnal lekapcsoltam a hangszórót és csak a külső pályákon kapcsoltam vissza.

    Van Helsing IIIA fentiek ellenére nem vagyok ennyire szőrös szívű, már csak azért sem, mert a sok negatív kritika, amit akár Steam-en is olvashattunk szerintem alaptalan illetve nem annyira zavaró.  Így számomra teljesen pozitív volt, hogy végre nem kell mana és élet italokért „visszabicikliznünk” a városba, hanem ezek alapból korlátlan mennyiségben állnak rendelkezésünkre. Persze kell nekik töltődési idő, de már legalább nem kell foglalkozni velük vagy egy nagy boss fight előtt amiatt stresszelni, hogy nem lehet a városba menni üdcsiért és le fognak nyomni.

    Ugyanígy a játék történeti száljának a rövidségét is sok kritika érte, de azért megkérdezem, hogy a rövid az pontosan hány óra játékidőt takar, mert ha mindent rendesen meg akarunk csinálni és szépen fejlesztgetjük a karakterünket, akkor azért van itt bőven tartalom. Még akkor is, ha a legtöbb dolgot már láttuk a korábbi részekben.

    Az új karakterekfajták miatt már sokkal inkább morci vagyok. Ezek által ugyan specializáltabb a játék illetve a skillek. Már nem igazán tudunk hibrid karaktereket létrehozni. Ez számomra picit zavaró, mert én szerettem váltogatni a harci stílusom attól függően, hogy éppen bal vagy jobb lábbal keltem fel, szóval itt erősen korlátozva van a szabadságunk.

    Van Helsing IIIÖsszesen egyébként 6 karakter van, a Protector egyfajta Paladin, aki a védelemben és harcban jeleskedik, mellette ott van a fejvadász, aki inkább a távolsági fegyverek mestere, a harmadik a Phlogistoneer (remélem jól írtam), aki a különböző technikai dolgokban jeleskedik. A Constructor a mérnök karakterünk, aki különböző ketyerékkel veszi körbe magát. Az Elementalist lesz a varázslónk és az Umbralist a bérgyilkosunk. E hat karakter közül válogathatunk, mindegyik teljesen egyedik skill tree-vel rendelkezik és erősen megnöveli az újrajátszási faktort. Emiatt persze már eleve kizárt a korábbi karakterek importálása, mivel ol Umbralist nem volt az előző két részben, tehát mit is is szeretnénk importálni? Ez sokakat szíven ütött és meg kell vallani érthetően. Ugyan a karakterek jók és érdekesek, de lehettek volna az első rész választható karakterei is és akkor az import megoldható lett volna a második és harmadik epizódban. Emellé kapunk még egy szintkorlátot is, ez Van Helsingnél 30, Lady Katherinánál 25.

    A felsorolást még lehet folytatni azzal, hogy a kontrolleres irányítás nem az igazi. Egérrel és billentyűzettel kitűnően kezelhető (ez maradt a régi), de Xbox kontrollerrel már nem igazán ajánlanám senkinek. Maga a főhős kezelése egyszerűbb és szerintem jobb is, mint egérrel, de az inventory és a tulajdonságok változtatása már nehézkes és lassú. Ugyanakkor lehet csak az én bénaságom, de mintha nem lenne minden menüpont elérhető kontrollerrel. Picit elkapkodottnak érzem a kiadást, még lehetett volna fejleszteni a játékon, illetve picit átgondolni pár dolgot.

    Van Helsing IIIA fentiek ellenére fontos megjegyeznem, hogy maga a játék tetszett. Persze, előlről kellett kezdenem, nem folytathattam Clarence Van Helsing Arcane Mechanic karakterem fejlesztését (bár egyben számomra érthetelen, hogy miért van benne e karaktertípus a második részben, ha a harmadikban már nincs). Kezdenem kellett egy új játékot. Mivel a kardforgatót még nem próbáltam ki igazán az előző részekben, így most erre esett a válaztásom és mondanom sem kell, hogy jól szórakoztam. A korábbi epizódokban fellelhető – gyakran fekete – humor itt is jelen van, sőt. Néha kimondottan jót mosolyogtam Lady Katerina megszólalásain. A harmadik felvonás főleg az ő előéletét (vagy csak szimplán életét) dolgozza fel, tehát többet meg fogunk tudni róla és családjáról. Ezen a téren továbbra hozza a játék az elvárt színvonalat.

    Nincs ez máshogy akkor sem, amikor eljutunk az ellenfelekhez. Akad visszatérő ismerős, de továbbra is megvannak az igen elvont és fura szerzetek. Szerencsénkre a tower defense minigame is helyet kapott itt és a Deathtrap-pel már-már tökélyre fejlesztett tudásomat itt is kamatoztatni tudtam. Továbbra is kapunk majd rádióüzeneteket, amelyekben megkérnek, hogy segítsünk itt vagy ott, esetleg a kis háziállatunk a Chimera hazaért. Elküldhetjük vadászni és ilyenkor arannyal és varázstárgyakkal tér vissza. Igyekezzünk jól tartani, mivel sokszor hozott haza értékes páncélokat, kardokat. Ő gyakorlatilag halhatatlan, tehát bárhova küljük legfeljebb nem hoz haza semmit, attól függően, hogy az etetési mutató (Feed) hány százalékon áll. A Chimera a tárgyakba beágyazható kis kristályokkal táplálkozik, így azokat most már érdemes lesz gyűjteni és nem eladni. 80% fölötti „jóllakottsági” szinten már szépen hoz, de alatta gyatra lesz a vadászat eredménye. Figyeljünk hát oda rá.

    Van Helsing IIIPicit felemás érzetem van a játék tesztelése közben. Egyfelől nagyon jól szórakoztam, bőven hozta a korábbi részek hangulatát, sőt, néhül túl is tett rajta. A humora, a számtalan lehetőség, de valahol mégis úgy érzem inkább visszanyúlt az első részhez azzal, hogy új karaktertípusokat vezetett be, talán így a végén már fölöslegesen. Maradhattak volna a régiek, nincs már Thaumaturge vagy Arcane Mechanic és nem értem miért.  Az új karakterek ugyan izgalmasak, de tényleg a nulladik szintről kezdjük újra velük. A történeti szál is rövidebb, mint azt korábban megszokhattuk. Mintha egy picit sebtiben lett volna kiadva a játék. Több esetben elmarad a korábbi résztől színvonalban, bár szó se róla a második igen magasra tette a lécet ezen a téren. A kezdeti verzió ráadásul elég bogaras volt, amin ugyan sokat javítottak az időközben kiadott javítócsomagok, de ennek ellenére számomra picit mégis csalódás ez a rész.

     

    .

  • BélyegképA 90-es évek elején járunk, a helyszín egy kisvárosi mozi játékterme. A terem fiatal suhancok hangjától visszhangzik, mindenki a terem közepén elhelyezett legújabb játékgép körül lebzsel és élteti a játékost, aki […]

  • BélyegképKi ne emlékezne a korábban megjelent borzszimulátorra, a Shelter első részére? Arra a játékra, amely egy borzcsalád életét hivatott bemutatni, annak minden viszontagságával. Most elkészült a második epizód is, […]

  • Mivel hatalmas rajongója vagyok a verekedős játékoknak, legyen az Mortal Kombat, Tekken vagy bármilyen indie, így azonnal lecsaptam a Karate Master 2-re. Magam sem tudom, hogy hogyan is sikerült lemaradnom az elő […]

  • BélyegképMivel mindig is szerettem a poind and click kalandokat, amelyeket különböző puzzle feladványokkal színesítenek, így mindig lecsapok rájuk, ha steamen felbukkanak. Nem volt ez másképp a Frankenstein: Master of […]

  • BélyegképHello….Follow me! Ennél stilszerűbben nem is kezdhettem volna a bevezetőmet, akiknek ez nem mond semmit, azok nem is értem, hogy hol voltak a 90-es évek végén, amikor megjelent az Oddworld: Abe’s Oddysee című […]

  • BélyegképMindig is szerettem a böngészőben játszható flash alapú játékokat. Bár legtöbbjük csak maximum fél órára tud lekötni, de azért akadnak igazi gyöngyszemek is, amelyek órákra lekötik az embert. Picit felemás érzésem […]

  • BélyegképA Wooden Floor egyike volt azoknak a játékoknak, amelyeket nem régen kértem tesztre és úgy gondoltam, hogy van benne fantázia. Érdemes adni neki egy esélyt. Miről is van szó? Miért gondoltam érdekesnek e […]

  • BélyegképNem könnyű ám manapság valamire való indie játékot találni. Főleg, mivel gyerekkorom óta játszom, így alapvetően az olyan játékokat szeretem, amelyek valamiért nosztalgikus érzéseket váltanak ki belőlem. Kevésbé […]

  • BélyegképA Decay: The Mare többnyire pozitív értékeléseket kapott Steamen, így én is bátran kértem egy példányt, hogy kipróbálhassam és írhassak róla egy tesztet. Egy klasszikus point and click kalandjáték, amely egy […]

  • BélyegképIndie rovatunk újabb kis gyöngyszemmel jelentkezik, ezúttal pedig a Hero of Kingdom II nevű középkori poind and click RPG lesz a tesztalanyunk.
    !–more–
    Történetünk egy halászfalu határában kezdődik, ahová […]

  • Tovább