Trónok harca – 7. évad kritika


Lezárult a Trónok harcának az utolsó előtti évada, ami bár rövidebb volt a szokásosnál, képes volt tartani a színvonalat. Az esetek nagy részében…

A kevesebb epizódszámból már következtetni lehetett arra, hogy az események gyorsabban fognak zajlani. A sorozat felváltotta az eddigi jól bevált receptet és ezúttal nem az évad legvégén kaptunk csak látványos részeket, hanem több epizód is látványorgiával várt minket.

Kár lenne tagadni azt, hogy ez volt az eddigi leglátványosabb és legakciódúsabb évad, de vajon sikerült-e a felgyorsított tempó mellett megtartani a tartalmi színvonalat is? A történet, a karakterek és a párbeszédek továbbra is olyan magas színvonalúan voltak megírva ahogyan eddig is?

A rövid válasz az, hogy nagyjából igen, de mivel ez egy kritika, így hosszaban is kitérek mindenre. A sorozat nagyon megváltozott, sokkal kevesebb a karakter és a mellékszál, háború folyik, eljött a tettek ideje. Északon családi viszályok folynak a Starkok között, délen acsarkodás megy, Sam pedig a Fellegvárban próbál boldogulni. Több történetszál és karakter össze is lett hozva, mint például Jorah Sammel vagy a Véreb a Testvériség tagjaival. A sorozat történetében most először nem a dialógusok adták a történet gyökerét, hanem a karakterek cselekedetei és a velük történt események. Ez viszont nem jelent feltétlenül rosszat.

Én a Trónok harcától mindig három dolgot várok el: Legyen a cselekménye fordulatos és izgalmas (esetenként drámai), legyen jó a karakterábrázolás és halljak szellemes párbeszédeket. Természetesen mind a háromnak rendkívül magas színvonalúnak kell lennie, hiszen ezek a sorozat legnagyobb erősségei. És azt érzem, a 7. évad eleget tett a várakozásaimnak. A történet többször is meglepett, nem gondoltam volna, hogy Daenerys és Tyrion ennyi taktikai hibát fog véteni a háború elején. Egyik pillanatban Daenerys még hatalmas túlerőben volt, a másikban pedig már szorulni kezdett a nyaka körül a hurok, a következő pillanatban pedig azt látom, hogy a sárkánykirálynő épp a Lannisterek seregeit égeti fel. Az évad első fele tehát nagyon jól működött nálam, a karakterek hibáztak mindkét oldalról és valójában teljesen reális volt az, hogy Tyrion rossz döntéseket hozott, mivel ő nem volt se stratéga, se katona, nem értett a hadviseléshez. Ebből a szempontból Daenerys rendkívül erős szövetségeseket vesztett el Berristen Selmy és Jorah Mormont képében (de talán még Daario-t is ide sorolhatjuk). A Lannister oldalon viszont ott volt Jamie és Randyll Tarly akik talán a legjobbak abban, amit csinálnak.

A Lannister sereg felszámolása után azonban újabb irányt vett a cselekmény, Jon próbált mindent megtenni azért, hogy jobb belátásra bírja Dany-t a „valódi veszéllyel” kapcsolatban. Az új terv az volt, hogy megszerzik egy valódi Más hulláját amit majd megmutatnak Cersei-nek, ezzel meggyőzve őt, hogy van fontosabb dolog is a fiatal Targaryen lánnyal vívott háborúnál. Sokaknak nem tetszett a terv és bevallom én sem tartottam a legokosabbnak, ahogyan azt sem, hogy Jon is részt vett az akcióban, nekem az egész túl nagy kockázatnak tűnt. Később pedig ki is derül, hogy valóban rossz terv volt. De ez még mindig nem ér fel azzal a logikai bakikban hemzsegő hullámvasúttal, ami a hatodik részben volt.

A hatodik rész volt nem csak az évad, de a sorozat mélypontja is volt. Engem általában nem zavarnak a logisztikai hibák, amíg nem zavaróan kirívóak. Egy krimi esetében a legkisebb logikai baki sem bocsátható meg, de egy fantasy esetében sokkal elnézőbb vagyok. Ami viszont az előbb említett részben történt az már sok volt nekem. Karakteridegen, érthetetlen döntések, az utolsó pillanatban történő megmentések (ebből minimum négy volt csak a hatodik részben) és még sorolhatnám. Nálam már egyszerűen átlépte a határt a sorozat ebből a szempontból. Még jó, hogy az évadzáró kárpótolt.

A hetedik és egyben utolsó része az évadnak, a legjobb volt a negyedik rész mellett, ami nem csak a látványos akció miatt volt tökéletes, hanem a csatában jelenlévő dramaturgia miatt is, ami már-már a Battle of the Bastards szintjén volt. De térjünk vissza az utolsó részre.

Egyszerűen tökéletesen egyben volt. Megtörténtek a nagy találkozások és bár ezúttal egészen az utolsó percekig akció nélkül maradtunk, a sorozat sokadszorra is bebizonyította, hogy nem az akció és nem a látvány az, ami az egyik legjobb sorozattá teszi. Hanem azok a dolgok, amikről már korábban írtam: A karakteres komplexitása, a köztük lévő interakció és a fordulatos cselekmény. Az évadzáró mindezen szempontokból a maximálisat nyújtotta.

A sorozat technikai részére és a színészekre felesleges kitérnem, mert mindenki tudja, hogy a Trónok harca lehengerlő ebből a szempontból. Sokaknak nem tetszett az évadban a gyors tempó, az össze-vissza ugrálás térben és időben, a logikai hibák (amikről egyébként vegyesek a vélemények, egyesek szerint nem volt sok az évadban), de én azt gondolom, hogyha nem is teljesen megbocsáthatóak ezek a hibák, még mindig lekicsinylődnek a sorozat érdemei mellett. Hiába vannak ott ezek a problémák, ha maga a sorozat továbbra is szórakoztató és csak ámulunk azon, hogy mindez nem mozivásznon, hanem a tévéképernyőnkön/monitorainkon zajlik.

A Trónok harca még mindig a jelenleg futó legszínvonalasabb sorozat és nem csak látvány tekintetében.

Final Thoughts

Nem a hetedik évad volt a sorozat legerősebb évada, de továbbra is színvonalas tudott maradni és elérte azt, hogy úgy várjuk a következő évadot, ahogyan tavaly. Vagy még jobban.

Overall Score 4.5