uj-fejhallgatokat-mutatott-be-az-ozone-blast-4hx-es-blast-oceloteworld/2015/01/19

Új fejhallgatókat mutatott be az Ozone – BLAST 4HX és BLAST OceloteWorld

BLAST 4HX

4hx

A Gaming perifériák készítésére szakosodott spanyol gyártó egy olyan adaptert fejlesztett ki, amely kompatibilis PC-vel és konzolokkal is, ezáltal majdnem a teljes Gamer bázist sikerült lefedniük.

Az új BLAST 4HX fejhallgató prémium sztereó hangzást kínál, ráadásként a dizájnjának köszönhetően bárhová magunkkal cipelhetjük, köszönhetően az összecsukhatóságának.

A fejhallgató pántjának belseje ellenálló fémből készült, így nem igazán tudjuk akár véletlenségből is eltörni. A kábelen vezérlőpanel is helyet kapott, amelyen olyan funkciókat találhatunk, mint a némítás, hangerőszabályzás hangszórókra és mikrofonra, ráadásul egy kapcsoló is helyet kapott, rajta amivel könnyedén átkapcsolhatjuk magunkat PC-ből konzolos, vagy konzolosból PC módba.

A fejhallgatót karakteres külső jellemzi, ráadásul a gyártó még LED világítással is megfűszerezte a fejhallgatót. Ha ez nem lenne elég, a fejhallgató PS3-al, PS4-el, Xbox 360-al és PC-vel is használható hangveszteség nélkül.

A BLAST 4HX ezenfelül 44 mm-es hangsugárzókkal rendelkezik, amelyek hangminősége kiváló, így feledhetetlen élményt kreál minden játékos számára. A BLAST 4HX ezenfelül flexibilis is, köszönhetően a könnyű súlyának és összecsukhatóságának, ezáltal bárhová magunkkal vihetjük. A fejhallgató mikrofonja ráadásul felhajtató is, ezzel azt engedélyezve, hogy ha nem használnánk, nyugodtan felhajthatjuk, így nem fog zavarni minket akció közben sem.

Ajánlott végfelhasználói ár: 69,90 € – kb 22 000 Ft

Elérhetőség Magyarországon: várhatóan Február eleje

BLAST OCELOTEWORLD

ocelote

Élvezd a BLAST fejhallgató minden előnyét, ezúttal 7.1-es térhatással. Az Ozone csapata több mint 1 éve dolgozik a megfelelő térhatású fejhallgató megalkotásán, hogy egy új szintre emelje a fejhallgatók által nyújtott élményt. Az Ocelote és az Ozone közös produkciójaként létrejött BLAST OceloteWorld pedig mindenféle igényt kielégít a játékosok számára. A BLAST OceloteWorld ugyanis egy céllal készült el: egy tökéletes Gaming fejhallgatót kellet megalkotni.

A BLAST OceloteWorld egy kiválóan hangolt fejhallgató mind a PC-s társadalom, mind a PS4-es felhasználók számára!

Carlos "Ocelote" Rodríguez a következőt mondta a Blast OceloteWorld-ről: “Amikor be tudod csukni a szemet bármelyik játék közben, és ha szó szerint képes vagy a hangok alá merülni, akkor már tudod azt, hogy valamit nagyon jól csináltak. Nagyon sokat dolgoztunk ezen a terméken és a végső eredmények hihetetlenek. Mindegy hogy csak zenét hallgatsz, filmet nézel vagy éppen a kedvenc játékoddal játszol, a hangminőség észbontó lesz. Ezenfelül fontosnak tartottuk kiemelni a minőséget és a kényelmességet, így valódi high-end ergonómiai technológiákat alkalmaztunk. Nagyon büszke vagyok a Blast OceloteWorld-re. Tudom, hogy mindenki imádni fogja őket”.

ocelote2

A fejhallgató a következőket tartalmazza:

Fejlett virtuális 7.1-es térhatás

A BLAST OceloteWorld fejlett virtuális 7.1-es térhatású hangzása képes 360º-os térhatású hangzást biztosítani mindenféle pozícionált beépített hangsugárzó használata nélkül.

Exkluzív Ocelote World Dizájn

A BLAST OceloteWorld az Ocelote, professzionális E-Sport játékos rálátásával és szakértelmével készült. Az OceloteWorld karakterisztikus sárga színétől kezdve, a technikai specifikációkig; minden megfelel annak a tiszta víziónak, hogy az Ocelot hogyan képzeli el azt, hogy milyennek kell lennie egy professzionális gaming fejhallgatónak.

Könnyű, Összecsukható & Kompakt

A kényelem egy elengedhetetlen szó, ha a BLAST OceloteWorld-ről van szó. Nem csak az alapanyagok tartósak és könnyűek, hanem maga a fejhallgató is összecsukható egy kompaktabb verzióba. Tökéletes ahhoz, hogy biztonságosan eljuttassuk bármilyen LAN-partira.

Automatikusan Beálló Ergonómia

A magas minőségű alapanyagokból és a memória habból készült fülpárnák tökéletesen illeszkednek a fülre bármilyen szituációban. Mindezt a sarok-levágó ergonómiai technológia tette lehetővé.

Automata Mikrofon Némítás

Gyors és Egyszerű. Ha a mikrofon vertikálisan helyezkedik el, a mikrofon automatikusan kikapcsol, ha viszont lehajtjuk, automatikusan bekapcsolódik. Mindkét esetben a LED-es világítás tájékoztatni fog minket a mikrofon állapotáról.

Magas Minőségű Fém Fejpánt

A könnyű és erős fémből készült fejpánt rendkívül jó tartóssággal bír, miközben könnyen mozgatható, illetve kitűnő flexibilitással rendelkezik.

Ajánlott végfelhasználói ár: 74,90 € - kb 24 000 Ft

Elérhetőség Magyarországon: várhatóan Február eleje

Írta: Herczeg Balázs

Főszerkesztő-helyettes, hardver teszter

Hasonló bejegyzések: