vigyazz-zsaruk-need-for-speed-payback/2017/08/21

Vigyázz ZSARUK!!! - Need for Speed Payback

2017. augusztus 21. Bordás Dávid

Az ideén sivatagi körülmények közt menekülhetünk a zsernyákok elől. De mit vonultatnak fel ellenünk?

Az NFS Payback-ról sok érdekesség kiderült már, például hogyan fogjuk majd a kocsikat tuningolniDe most a rendőri figyelem kerül terítékre. Első körben ha valami kihágást követünk el egyszerű Crown Vic-ek fognak minket lenyomni az útról remélhetőleg változó sikerrel. Persze később már gyorsabb szekerek vesznek célba minket, Corvette-k formájában. Ha igazán kellünk majd a yard-nak a korábbról ismert Rhino-kat vetik be ellenünk, amiktől már bárki félhet. Majd a levegőből is támadhatnak ránk, helikopterek segítségével. Persze nem csak egyszerűen lefordítani akarnak majd minket az útról, lesznek más eszközeik is a megállításunkra. Egyik külső fegyverük a szögesdrót lesz, ami végzetes (vagy nem?) lesz gépünk abroncsai számára. A másik bevethető okosságuk a Killswitch lesz. Ez egy álcázott nevű EMP lenne, ami áramtalanítja kocsidat és egy darabig sehogy sem tudsz megmozdulni vele. 

Ezen kívül a rend éber őrei másik titkos fegyverrel is készülnek ellenünk. Ez pedig az eszük lesz. Az Ghost Games új mesterséges intelligenciát készít nekik, így nem káosz-szerű lesz az a történet, mikor el akarnak minket kapni. Együtt fognak dolgozni ellenünk, mint egy valódi rendőrségi egység, ha le akarjuk szorítani őket ők erősebben fognak próbálkozni. 

Ezt megfejelték nekünk egy trailerrel is.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=kf2qDAEZc2w[/youtube]

A kész produktum idén november 10-én jelenik meg PS4-re Xbox ONE-ra és PC-re.

Írta: Bordás Dávid