wasteland-2-beta-teszt-egy-regi-klasszikus-uj-kontosben/2014/01/05

Wasteland 2 Beta Teszt- egy régi klasszikus új köntösben

2014. január 05. Teszt Clarence

A Wasteland 2 kipróbálására már régóta vágyódom. Az első részével nem sikerült játszanom, de mivel az egyik kedvencemet a Fallout sorozatot is ez ihlette, így azonnal lecsaptam a második rész kipróbálására. Jelenleg még a beta verziónál járunk, így a játékról olyan hibákat is említeni fogok, amelyeket biztosan javítani fognak, de úgy gondolom, hogy aki rászánja a pénzt, hogy a beta tesztelésben részt vehessen, nem árt, ha ismeri ezeket.

Hol is kezdjem? Intro ugyebár még ebben a verzióban nincs, de majd biztosan beépítenek valamit. A játék indítása után a menübe kerülünk, mely eléggé autentikus külsőt kapott. Eléggé egyszerű és könnyű rajta eligazodni, tekintettel a gombok számára is, melyet egy kezünkön megszámolunk. Ami számomra zavaró volt, hogy amint elkezdjük az új játékot, úgy már választhatunk is a karakterek között. Ugyanakkor kreálhatunk is magunknak, ha úri kedvünk úgy tartja. Itt kezdődtek a problémáim, ugyanis eléggé sok tulajdonságot tudunk emberünkre aggatni. Ebben az a zavaró, hogy amíg a játékot nem próbáltuk ki, addig nem igazán tudjuk, hogy mit érdemes fejleszteni. Tehát én is, mint szerintem sokan mások, beleestem abba a hibába, hogy csináltam egy teljesen használhatatlan karaktert.

2014-01-05_00001A tulajdonságok között akad kuriózum is, amellyel nem találkozhattunk korábbi játékokban, így például itt a széfek feltörését a zárfeltöréstől külön számolja a gép. Ugyanígy több összefüggő képességet külön választottak. Szerintem ezek összefügghettek volna. Pl. egy profi szerelő, aki karbantartja az eszközeinket alapból értsen már valamennyire minden szerelhető dologhoz. Nem kell mindent szétbontani. További zavaró dolog, hogy a tulajdonságok fejlesztéséért minimum 2 skill pontot kell elhasználni, ami számomra teljesen nonszensz. Tehát kapunk 10 skill pontot és csak 5 skillt fejleszthetünk vele. Emiatt még szintlépések alkalmakor is általában csak 1 dologhoz tudunk 1 hozzáértési pontot adni. Magyarul elég nehéz fejlődni benne, főleg mivel az egész csapatunk harcolni fog, így midnenkinek érdemes legalább egy fegyverhez érteni, de akkor most a fegyverhez való értést fejlesszem vagy a szerelést a szerelőnél? Örök dilemma. Fejleszteni viszont muszáj, mert viszonylag hamar elhalálozunk a csatatéren, kell egy kis idő, mire beleszokunk az irányításba.

[caption id="attachment_40257" align="aligncenter" width="610"]2013-12-27_00001 A játék kicsit Jagged Alliance-es[/caption]

Grafikailag is van mit fejleszteni és optimalizálni, mert magasabb beállítások mellett a játék már kevesebb fps-t produkál és azért nem egy Crysis 3 szintű a grafikája. Néhol eléggé elnagyolt és kissé steril a környezet. Ezt nyílván majd javítják, mert több probléma is érkezett a témában a fejlesztőkhöz. Számomra, ami nem tetszett az a tereptárgyak átlátszósága. Néha azért vagyunk kénytelenek forgatni a kamerát, mert nem teszi a gép átlátszóvá az előttünk lévő tereptárgyat. Elforgatjuk, erre átlátszóvá teszi, pedig akkor már fölösleges. Ugyanígy, ha egy folyosón megyünk és oldalról próbáljuk szemlélni a történéseket, akkor a két oldalon lévő falakat gyakran eltünteni, amely miatt eléggé érdekesen néz ki előrehaladásunk.

[caption id="attachment_40258" align="aligncenter" width="610"]2013-12-27_00002 Az említett képességfa egy oldala[/caption]

A Fallout sorozat sikerét mindig is a felépített világ és az abban elrejtett utalások a mai, valós világra adták. Mindezt megspékelték egy hatalmas adag agyament humorral (UFO-k, NPC-k  nevei stb.), amely néhol eléggé morbid volt, de humoros is egyben. A Wasteland 2 ezen a téren nem igazán tud felnőni a Fallout-hoz, keveseltem benne a humort, bár talán néhol nem is hiányzik.

[caption id="attachment_40261" align="aligncenter" width="610"]2014-01-05_00004 Az ablakon túl sötétség van, pedig ki kellene látnunk....[/caption]

Most, hogy így leírtam a játékot, gondolom már senkinek sincs kedve megvásárolni, de az írásomnak nem ez volt a valódi célja. A játék eléggé bugos, kicsit csiszolni kellene az irányításon, bővíteni a térképet, mert ez így eléggé pici, a képességfa hozzáértést igényel, első ránézésre átláthatatlan. Nehézkes a skillek használata, az életnövelés, lelőtt bajtársainkat megmenteni sem egyszerű (még most sem jöttem rá, hogyan kell, így általában load game és újra próba). Mindezt azért, mert kevés a segítség a játéktól, nincs tutorial, pedig nem ártana egy első pálya, mint az volt a Falloutokban is.

[caption id="attachment_40260" align="aligncenter" width="610"]2014-01-05_00003 Vajon be merjek lépni?[/caption]

Első nekifutásra körülbelül 20 percet bírtam vele játszani, másodikra viszont órákat ültem előtte. Hogy miért? Azért, mert maga a játék viszont iszonyat fantáziadús, ha kitanulod a használatát, átnézed a képességfát és ésszerűen kezdjük el összerakni karaktereinket, akkor egy nagyon jól összetett és érdekes világ tárul elénk. Találkozhatunk igen egyedi megoldásokkal is, maga a harc is elég jól megoldott és viszonylag egyszerű. Kissé nehézkes az irányítás, de megszokható. Az igazat megvallva a játék nagyon sokat fejlődött az elmúlt időszakban és remélhetőleg még sokat is fog, mert hiba akad bőven az általam felsoroltakon kívül is, de ennek ellenére teljesen ajánlom, hogy kipróbálja, aki szereti a posztapokaliptikus rpg-ket. Több óra játék után elmondhatom, hogy hibái ellenére hatalmas potenciál van a játékban. Kérdés, hogy sikerül-e a hibákat kijavítani és a lehetőségeket kiaknázni. Én mindenesetre már nagyon várom a végleges verziót.

Mennyire várjuk?

9

Írta: Teszt Clarence