be-quiet-silent-loop-240-egy-uj-aio-versenyzo-a-vizhutesek-kozott-teszt/2017/01/22

Be Quiet! Silent Loop 240mm - egy új AIO versenyző a vízhűtések között [Teszt]

A hazánkban is jó hírnévvel rendelkező Be Quiet! terjeszkedése megállíthatatlan. A német székhelyű cég ugyanis már nem csak processzorhűtőkkel, tápegységekkel és ventilátorokkal foglalkozik, hanem betörtt pár éve a gépházak piacára is, tavaly pedig megint új szegmensben próbált teret nyerni, ez pedig az all in one vízhűtések piaca. A piacot szinte teljesen belepő Asetek viszont elesett egy újabb partnertől, ugyanis a Be Quiet! a Cooler Master Eisberg vízhűtéseket is gyártó Alphacool megoldására szavazott, így értelemszerűen a pumpát és a radiátort az OEM gyártó készítette a számukra. Az Alphacool kevesebb partnernek nyújt megoldást, de ettől függetlenül azok is neves gyártók, ugyanis a Be Quiet! és a Cooler Master mellett a Fractal Design, az Asus és a Sapphire is mellettük tette le a voksát.

A Silent Loop 3 féle konfigurációban érhető el, 120-as, 240-es és 280-as kivitelben, melyek a radiátor ventilátor befogadására utal. Az Alphacool mellett a Be Quiet! egy meglehetősen jó érv miatt döntött, ugyanis az Alphacool radiátorai rézből készülnek, melyről közismert, hogy rendkívül jó hővezető anyag, viszont a rivális gyártókhoz képest rendkívül megnöveli a radiátor költségét, ezáltal az olcsóbb szegmensbe nem képes felvenni a versenyt a hűtő az alumínium rendszerek áraival, ugyanis azoknak az előállítási költsége jóval olcsóbb, ráadásul súlyban is könnyebb radiátort eredményeznek.

DSC06059

Az általam tesztelt verzió a Silent Loop 240mm, amely maximálisan 350W TDP-vel képes megbirkózni. Nagyobb testvére 400W TDP-vel, míg kisebb testvére 270W TPD-nyi hővel képes megküzdeni, amely közelebb áll a Dark Rock TF teljesítményéhez, mint a Silent Loop 240mm-éhez. Ettől függetlenül a termékek csak a prémium kategóriába kaptak helyet, amely sejteti, hogy úton lesz a High-End verzió is. Ez pusztán amiatt furcsa lépés, mert a Dark Rock TF a High-End kategóriába kapott helyet. Hogy az említett hűtőnek pedig miért van kulcsszerepe, kicsit később kiderül.

A Silent Loop 240mm ahogy említettem már rézből készült radiátorral érkezik, mely matt fekete festéssel lett befestve, ezzel elegáns külsőt kölcsönözve a hűtésnek. A radiátor egyébként 277x124x30 mm-es méretekkel rendelkezik, így bármilyen 240 mm-es vízhűtéssel kompatibilis gépházban könnyedén el fog férni. Jelen esetben gépházként a Silent Base 800 szolgált, mely tökéletes otthont ad a hűtésnek, köszönhetően annak, hogy akár 3 helyre is el lehet helyezni a hűtést. Jelen esetben a gépház felső részére került fel a rendszer, mely talán a leghangosabb megoldást jelenti, ugyanis a ventilátorok hangja akadály nélkül a gépház felső nyílásán könnyedén kiszűrődik. A radiátorból rögtön két 390 mm hosszúságú cső vezet a fordított áramlású pumpába. A csövek külön rugós borítást kaptak a stabilabb tartás érdekében. A radiátor természetesen kapott az újra töltésre alkalmas helyet, így ha a folyadékot le szeretnénk cserélni, nincs akadálya.

DSC06062

A fordított áramlású pumpa 2200 RPM-el dolgozik és 3 pines csatlakozást igényel az alaplapokon. A pumpa egyébként meglehetősen letisztult dizájnt kapott, szálcsiszolt felület és a gyártó logója egyszerű, mégis elegáns hatást kelt. A sapkával érintkező felület nikkelezett réz, így a hűátadásra nem lehet panasz, de az igazán csak úgy is a gyakorlatban dőlnek el a dolgok.

A rendszerhez két Pure Wings 2 120 mm-es PWM vezérlésű ventilátor jár, melyek maximális sebessége 2000 RPM, melyek összességében 36.9 dBA zajt képesek 100%-os terhelés alatt generálni. Ez minden csak nem halk. Ez pedig pláne jó visszakanyarodási lehetőség a korábban említett Dark Rock TF-re, amely maximális zajszintje mindössze 26.7 dBA, amely alig haladja meg a Silent Loop 50%-os teljesítményének zajszintjét. Az említett zajszint 23.8 dBA, míg nyugalmi állapotban szerencsére egész halk hűtésről beszélhetünk, ugyanis akkor csak mindössze 16.1 dBA zajjal dolgozik a rendszer. Ha valamiről, leginkább erről az értékről kaphatta a nevét a hűtés, ugyanis a 2000 RMP-el dolgozó ventilátorok hangja meglehetősen idegesítő tud lenni, ha több órán keresztül folyamatosan csak azt halljuk. Szerencsére ennek a veszélye nem igazán áll fent. A légnyomás 12 Volton 111.3 m3/h, amely kicsivel le van maradva a Dark Rock TF értékeitől. Ez már sejteti, hogy valamivel gyengébb hűtési teljesítményről lehet szó. A légnyomás értéke már magasabb a Dark Rock TF-től, ugyanis 2.23 mm-nyi nyomás hat a rendszerre. A ventilátorok csak 4 pólusú motort használnak, cserébe viszont 80 000 órányi üzemidővel kecsegtetnek teljes halál előtt.

DSC06066

A rendszer összességében 1,349 kg-ot nyom, mely leginkább a réznek köszönhető, ráadásul kompatibilis az Intel LGA 775, 1150, 1151, 1155, 1366, 2011 (v3) foglalatokkal és az AMD AM2(+), AM3(+), FM1 és FM2(+) foglalatokkal. AM4 támogatás ugyan még nincs mellékelve a hűtők mellé, de a gyártó lehetőséget fog kínálni az AM4 rajtnál ingyenes kompatibilitást megoldó kitek rendelésére, amelyet valószínűleg nekem is meg kell oldanom, ugyanis február vége-március eleje az AM4 várható startja.

A doboz a megszokott Be Quiet! stílust követi, így az elegancia garantált. A dobozban a hűtőrendszeren kívül Intel és AMD foglalatokhoz való csatlakoztatási készleteket kapunk, használati útmutatót, két ventilátort, hűtőpasztát, és Y kábelt is kapunk, hogy a két ventilátor csak 1 csatlakozási felületet foglaljon el.

DSC06479

A Silent Loop 240mm szerelése különösebb problémát nem okoz, ha kivesszük az alaplapot, és akkor szereljük fel a pumpát, majd később pedig az alaplapot, utoljára pedig a ventilátort rakjuk a helyére. Ha viszont valaki úgy szeretné felszerelni, hogy az alaplap a gépházba szerelve van, és hátulról támasztja meg a foglalatot, annak csak sok szerencsét tudok kívánni, ugyanis az Intel hátsó támasztófoglalatnak a minősége nem méltó a Be Quiet! nevéhez. A foglalat elhajlik, a csavarokat befogadó anyák merevítése minősíthetetlen, ugyanis a merevítők irtó könnyedén lecsúsznak az anyáról, ezáltal ha nincs mind a 4 anya hátul megtámasztva valamilyen úton módon, akkor akár horribilis folyamattá képes átmenni a szerelés. A korábban tesztelt Corsair hűtések fém foglattal érkeznek, ezáltal nem hajlanak, ráadásul a műanyag gyűrűk is irtózatosan szorosan fogják a befogadó anyákat, ezáltal ott nem szükséges a hátsó megtámasztás. Sokadik szerelés után kénytelen voltam kicserélni a gyári foglalatot a halott Corsair hűtőm foglalatjára, hogy időt spóroljak, és könnyebb legyen a szerelés is. A pumpa köré rakható foglalatok valamivel jobb minőségűek, ráadásul a csavarozás eltávolítása is egy könnyedebb folyamat, mint a felszerelés. A csavarozás rendkívül ötletes, ugyanis a foglalatba helyezett csavarok rugós támasztást kapnak egy alátéttel, ami meggátolja, hogy a rugóval lekaparjuk a foglalat festését, alul pedig mindez egy anyával meg is van támasztva, így a csavarok nem hagyják el a helyüket a foglalatból, noha, az anyák néha magától lecsúsznak.

DSC06061

Jöjjenek a teszteredmények! A rendszer tesztelése már korábban megkezdődött, csak a túl sok hardver és vizsga mellett a prioritást másra kellett helyeznem. Ez addig sült el, amíg volt egy mérési eredményem a hűtőről gyári órajelen, majd az alaplap végérvényesen megadta magát, így a régi 2550k-val mindössze egy eredménnyel tudok szolgálni. Az új processzoromra való várakozás kicsit tovább húzta a tesztelés folytatásának folyamatát, de végre sikerült megoldani a dolgokat.

A tesztrendszer ennek fényében drasztikusan megváltozott, de maradtak régi komponensek is:

  • Gigabyte AORUS Z270X Gaming 5
  • Intel Core i7 7700 (sajnos nem K, ugyanis a hirtelen kialakult helyzet miatt nem engedhettem meg magamnak a K verziót, hiába lett volna meg rá a keret, másra kell tartalékolni)
  • ASUS GTX 760 DirectCU mini (Amíg a Final Fantasy 15, vagy valami nagyobb hardverigényes játék nem jelenik meg, nem váltok)
  • ADATA XPG Dazzle 16 GB DDR4 RAM 2400 MHz
  • Be Quiet! Dark Power 750W
  • Be Quiet! Silent Base 800
  • Intel 540S 120GB SSD, Kingfast E-Drive Pro 120GB SSD, Hitachi Deskstar 7k1000.C 320GB
  • Windows 10 Pro Creators Update (Insider)

A tesztprogram ezúttal is az AIDA64 processzor terhelője volt.

Először is jöjjön az eredmény a volt 2550K-val, amelyben látható, hogy a hűtés sikeresen betuszkolta magát a CM Nepton 140 XL és a 280 L közé. Szép teljesítmény.

bq 2550k

FPU terhelésnél is meglehetősen jól teljesített a hűtő.

bq 2550kfpu

Most pedig jöjjenek az i7-el mért eredmények, ahol a hűtési rendszer a Dark Rock TF-el és az Intel gyári hűtőjével szállt szemben 3.6 GHz-es alapórajelen, és 4 GHz-es turbó órajelen. OC sajnos ez esetben nem ment még FSB-vel sem, ugyanis tavaly egy chipkészlet frissítésnek köszönhetően az Intel letiltatott minden OC lehetőséget a nem K-s modelleken, mindezt az BCLK korlátozásával. Ugyan próbáltam tuningot, de a korlát miatt a rendszer 103 MHz-nél összeomlik és visszakapcsolja a BCLK-t 100-ra, így ezt maximum csak moddolt BIOS-szal lehet majd megoldani. Ez egyhamar nem fog bekövetkezni az új chipsetnél…

77003.6

A hőmérséklet nem csak 3.6 GHz-en volt azonos, de 4 GHz-en sem volt túl sok különbség. A Dark Rock TF az i7 processzoron sokkal jobban érezte magát, mint a korábbi i5-ön, az eredményekből is ez jól látszik. A Silent Loop ugyan hozta a szintet, de külföldi elemzések alapján a tendencia magasabb órajelen vagy megfordult volna a Dark Rock TF előnyére, vagy megint azonos hőmérséklettel dolgozott volna a két hűtő.

7700turbo4

Ez pusztán amiatt nem jó, mert a Dark rock TF sokkal halkabban hozza az eredményeket, ráadásul árban is sokkal kedvezőbb, cserébe a beszerelése fejfájást okozhat. A Silent Loop könnyen beszerelhető, nem okoz memória kompatibilitási problémát, és sokkal kevesebb helyet foglal el, ezáltal letisztultságot eredményezve a gépházban.

UPDATE: 03.14.2017

A tesztgépben szereplő alaplap a teszt ideje alatt feszültség problémákkal küszködött, ezért a processzor maximálisan csak 4 GHz-es sebességgel tudott működni. Immáron a javított G5-ös UEFI frissítésben a problémák nem jelentkeznek. Az órajel már jól skálázódik, a feszültség pedig kellőképpen alacsony 1.0-1.140 Volt között mozog, amely jóval barátibb a korábbi 1.2-1.3 volthoz képest. Ugyan a 3.6 GHz-es eredményeket a változás nem érinti, ugyanis ott manuális VCore beállításokkal futott a processzor 1.1 Volton, a magasabb órajel esetében jelentős változás figyelhető meg. A gyári hűtést és a Dark Rock TF-et még ugyan nem volt idő újból bevetésre küldeni, de a Silent Loop 240mm jelentősen javult mind hőmérséklet, mind hatékonyság illetve zajszint terén is. Az utóbbi annak köszönhető, hogy az alacsonyabb hőmérséklet sokkal alacsonyabb fordulatszámú aktivitást igényelnek a ventilátorok részéről, tehát kisebb fordulatszám, alacsonyabb zajszint.  Ez 56%-os aktivitást igényelt maximum a ventilátorok részéről 64°C-on, amely 1237  RPM-nek felel meg, anmely nagyjából 25 decibeles zajszintet eredményez ventilátoronként. Ez még mindig a halk kategóriába tartozik, sőt 1500 alatt nem is lesznek hangosak a ventilátorok. De nézzük meg mennyivel javultak az eredmények:

bqsilenloopbiosfix

A korábbi véleményt viszont a fentebb mért új eredmény nem befolyásolja.

Összegzés

Őszintén megvallva nehéz döntést hozni a Silent Loop felett. Kevés helyet foglal az alaplap foglalaton, szebb, megfelelően hűt, de az árához mérten riválisai talán jobb vételnek bizonyulnak. Hiába a réz radiátor, ha a pumpa és a ventilátorok együttes ereje nem képes egy Corsair szintet hozni (külföldi forrásra hivatkozva), ráadásul egy házon belüli léghűtés is képes jobb teljesítménnyel dolgozni. A Be Quiet! hűtését csak azoknak ajánlanám, akik szeretnének egy szép hűtőt maguknak, és mindenképpen Be Quiet! hűtőt szeretnének. Ugyan a ventilátorok lecserélhetők akár Silent Wings ventilátorokra, de a hőmérsékleten nem feltétlenül javítana. A 38 000 forintos csökkentett ára pedig még mindig nem versenyképes riválisaival szemben. Ettől függetlenül a Silent Loop nagyon tetszett, ráadásul első próbálkozásnak meglehetősen jól sikerült.

tetszett

A tesztben szereplő vízhűtést a Be Quiet! bíztosította, melyet ezúton is köszönök nekik!

be-quiet_Logo_pos_RGB

Írta: Herczeg Balázs

Főszerkesztő-helyettes, hardver teszter