asustor-lockerstor-2-gen-2-bemutato

ASUSTOR Lockerstor 2 Gen 2 bemutató

2023. március 29. Herczeg Balázs Adattárolás

Korábban már kipróbáltuk az ASUS NAS-rendszerekkel foglalkozó leányvállalatának belépő szintű megoldásair, az ASUSTOR Drivestor 2-őt és a 4 Pro-t is, ezúttal pedig a gyártó egyik erősebb NAS-megoldását volt szerencsénk kipróbálni, ami az ASUSTOR Lockerstor 2 Gen 2 nevet viseli.

A kompromisszummentes 2,5 GbE NAS

Az AS6702T modellszámú NAS igencsak erőteljes hardverkonfigurációt rejt magában, ebből is adódik az, hogy ez más az üzleti modellek sorozatát erősíti. A NAS két zárolható, kipattintható tárolórekesszel érkezik, amiken állapotjelző LED-ek is helyet kaptak, így működés közben ellenőrizni tudjuk, hogy a lemezek megfelelően működnek-e a NAS-ban. A Drivestor rendszerekkel ellentétben a Lockerstor sorozat más kicsit komolyabb külső megjelenést is kapott a gyorscserés rekeszekkel és a különböző működést jelző LED-ekkel (HDD-k, LAN portok, NAS-állapotjelzők), amik elsősorban az üzleti használatot könnyítik meg. A különböző diagnosztikai LED-ek mellett az előlapon természetesen egy bekapcsológomb, és egy USB 3.2 Gen 2 (10 Gbps) port kapott helyet, ami azonnali USB-mentési gombként is funkcionál. 

A két cserélhető meghajtóhoz biztosított a szerszámmentes hozzáférés (a lezárásukhoz már csavarhúzó kell) azonban, ha M.2 SSD-kkel szeretnénk bővíteni a NAS-t a tárolókapacitás bővítéséhez, vagy épp a gyorsítótár hozzáadásához, ahhoz már szükség lesz egy csavarhúzóra. Az M.2 SSD-k esetén azonban az ASUSTOR megkönnyítette a meghajtók rögzítését 1-1 műanyag rögzítővel, így nem kell apró csavarokkal dolgozni. A NAS egy PCIe foglalattal is rendelkezik, azonban ez már alapvetően használatban van a 4 foglalatos M.2 bővítőkártyának köszönhetően. 

A NAS hátulján további két 2,5 GbE port (támogatják a többcsatornás SMB-t, így az összesített sebességük elérheti az 5 Gbps-t is), egy USB 3.2 gen 2 (10 Gbps) port, egy HDMI-kimenet, valamint egy 12 V-os tápbement található. Utóbbiért egy 65 W-os töltőblokk felel, amelyet a Delta Electronics gyártott.

Erőteljes hardveres alapok

A NAS egy Intel Celeron N5105 Jasper Lake processzort használ, amely az Intel 10 nm-es gyártástechnológiájára épül. Ez a 10 W-os négymagos processzor maximum 2,9 GHz-es Turbo Boost órajellel képes dolgozni, valamint egy 24 számítási egységgel működő Intel UHD integrált GPU-t is tartalmaz, így a HDMI 2.0b kimeneten keresztül lehetővé teszi a közvetlen 4K lejátszást is akár 10 bites H.265 dekódolással is, így akár natívan is képes megjeleníteni a HDR tartalmakat a legtöbb konkurens NAS gyártó termékeivel ellentétben. A NAS-ban emellett 4 GB DDR4 2933 MT/s-os SODIMM RAM kapott helyet, amely cserélhető és akár 16 GB-ig bővíthető is, így különösen alkalmas tud lenni webszerverek futtatására, valamint virtualizációs környezetek létrehozására is.

CPU

CPU modell

Intel Celeron N5105

CPU architektúra

X64 64 bites

CPU frekvencia

Négymagos 2,0 GHz (Turbo Boost 2,9 GHz-ig)

Memória

Memória

4GB DDR4 2933 MT/s

Memóriabővíthetőség

Igen, max 2x8 GB

Flash memória

8 GB eMMC

Tárolás

Meghajtórekesz

2

Kompatibilis meghajtó típusa

3,5" SATA HDD

M.2 foglalat

4 db

Maximális meghajtórekeszek száma bővítőegységgel

10

Külső portok

Bővítés

2x USB 3.2 Gen 2 csatlakozó

Hálózat

2x 2,5 gigabites Ethernet (2,5G/1G/100M)
Többcsatornás SMB-kompatibilitás

HDMI kimenet

1x HDMI 2.0b

Egyéb

Rendszer ventilátor

1x 70mm

Tápegység / adapter

65 W x1

Bemeneti tápfeszültség

100 V-240 V AC

Tanúsítvány

FCC, CE, VCCI, BSMI, C-TICK, KCC, BIS, CCC, BIS, CCC

Garancia

3 év

Működés

Energiafogyasztás

21 W (működés), 13,5 W (lemez hibernáció), 0,79 W (készenléti állapot)

Zajszint

17,7 dB (HDD üresjáratban)

Működési hőmérséklet

0°C~40°C (32°F~104°F)

Páratartalom

5% és 95% RH között

Méret és súly



Méret

163,5 (magasság) x 108 (szélesség) x 230 (mélység) mm

Súly

2 kg / 4,4 lbs

Szoftveres háttér

Az AS1102T az Asustor ADM 4.0 operációs rendszerével működik, amely felhasználóbarát kezelőfelülettel rendelkezik. A webalapú ADM egy a Windowsra emlékeztető felületet használ, így megkönnyíti az adatok biztonsági mentését, az alkalmazások letöltését, valamint a mappák létrehozását és megosztását. Az Asustor mobilalkalmazással pedig több funkció is elvégezhető, azonban sajnos maga az alkalmazás nem helyettesíti teljesen az az ADM-konzolt.

Telepítés és szoftveres lehetőségek

A NAS telepítési folyamata rendkívül gyors, mindössze pár percet vesz igénybe a teljes inicializálás (a mellékelt SSD-knek köszönhetően), így szinte pillanatok alatt használatba lehet venni a rendszert. Az ADM első megnyitását követően az asztalon többféle menüpont közül is választhatunk, azonban a legfontosabbak a következők: Tároló kezelés, a Belépés ellenőrzés, App Central, File Explorer, Aktivitás monitor, Backup & Helyreállítás, Online Help – Segítség, Beállítások, Web Center és a Dr. ASUSTOR.

Ezeket persze az App Centrálból tovább bővíthetjük az ASUSTOR Portallal, a Photo Gallery 3-mal és az ASUSTOR Live alkalmazásokkal is. Utóbbi egy olyan egyedi szoftveres megoldás, amely lehetővé teszi, hogy akár élőben streamelhessünk közvetlenül a NAS-ról akár 2-3 közösségi oldalra is egyszerre. Ez az RTMP protokollt használja, ami lehetővé teszi, hogy PC-ről vagy telefonról is képes legyen videoadatokat fogadni, majd azokat tovább streamelni a társított platformokra. Gamereknek és tartalomgyártóknak ez egy különösen hasznos funkció. Ha pedig Gamerekról beszélünk, lehetőség van még dedikált Teamspeak 3 szerver vagy éppen Minecraft szerver hosztolására is. 

A kicsit komolyabb igényű felhasználók pedig komplett PHP webszervereket is működtethetnek a NAS-on. Ha pedig a szórakoztatás a fő célunk, a Plex Media Server lehetővé teszi, hogy akár saját NETFLIX-hez hasonló filmkönyvtárunk legyen, de akár egy Spotify szerű Audioszervert is létrehozhatunk rajta. Közvetlen HDMI-s használat esetén pedig elérhető a Disney+ és a Spotify, de akár a neten is böngészhetünk a NAS-sal a beépített Mozzila Firefox böngészőn keresztül. Támogatja a felügyeleti szerverek létrehozását, a virtualizációt, így szinte tényleg korlátlan lehetőséget biztosít, miközben az adatainkat nemcsak egyszerű biztonsági mentéssel, hanem pillanatképvédelemmel is ellátja, így zsarolóvírusos fertőzést követően könnyedén visszaállíthatjuk a mentett adatainkat.

Verdikt

Az ASUSTOR Lockerstor 2 Gen 2 egy igencsak sokrétű készülék, amely megannyi lehetőséget rejt magában, ráadásul különösen jó választás lehet a játékosoknak is a streamelési és a szerverfuttatási lehetőségeinek köszönhetően. A felhasználói felületen való navigáció rendkívül könnyű, a NAS hardveres képességei pedig rengeteg lehetőséget ad a kezünkbe. Az AS6702T egyetlen szépséghibája a bruttó 263 000 forintos árcédulája, ami minden, csak nem olcsó, ha viszont figyelembe vesszük azt, hogy mennyi lehetőséget nyújt a NAS számunkra az egyszerű adattároláson kívül, máris jobban meg lehet barátkozni ezzel az összeggel. Annak, aki egy nagy tudású NAS-t keres, csak ajánlani tudjuk az ASUSTOR Lockerstor 2 Gen 2-t.

Írta: Herczeg Balázs

Főszerkesztő-helyettes, hardver teszter

Hasonló bejegyzések: