Assassin’s Creed Unity – Teszt
Azt hiszem senkinek sem kell bemutatni az Assassin’s Creed szériát a Ubisoftól, aminek a legújabb részének a tesztjét olvashatjátok alább.
Ám ha mégis bemutatás kellene, akkor röviden összefoglalva az AC szériában az assassinok és templomosok korokon átívelő harcát követhetjük végig (figyelemmel), ahogy az emberiség sorsáért harcolnak. Általában (de nem mindig) egy assassint irányítunk, akinek főbb képességei a lopakodás, harc és a parkour. Így van ez a Unityben is, ráadásul minden téren próbáltak több-kevesebb sikerrel újítani, ám sajnos inkább a kevesebb dominál.
A Unity a forradalomkori Franciaországba visz el bennünket, azon belül is Párizsba. Főszereplőnk Arno Dorian, egy félig francia, félig osztrák ifjú, akinek a bosszú és a szerelem lesznek mozgatórugói a történetben. Ám ezúttal nem csak egyedül szállhatunk szembe az ellenfeleinkkel, van coop mód is, először a szériában! Ezen kívül átdolgozták a harcrendszert, a mozgást, a lopakodást illetve a skill és tárgy rendszert.
Ahogy korábban előrevetítettem, szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a játék nem tökéletes. Így úgy gondoltam egy olyan beosztást használok, amiben sorba szedem a jól, a közepesen, és a rosszul megvalósított elemeket, s így mutatom be őket.
Még egy utolsó megjegyzés: A teszt írásának pillanatában 1.5 a játék verziója, ami javította a legtöbb hibát, valamint kb. így kellett volna kijöjjön a játék, ezért a következőkről nem teszek negatív megjegyzéseket, amiket korai tesztekben lehetett olvasni: gamebreaker bugok, grafikai bugok, indokolatlan frame drop és a társalkalmazások (ezeket az utolsó patchben kikapcsolták, és most mindenkinek elérhetőek).
Jó megvalósítások
Grafika
Egyszerű pont, de mégis beszélni kell róla. A látvány egyszerűen isteni! A játék igazán gyönyörű, jó példája a next gennek. Volt szerencsém a játékot maximális beállításokon, közel 60 FPS mellett játszani, így néha csak áll leejtve bámészkodtam a messzeségbe. A belső terekben használt arany és egyéb díszítések remekül csillognak, az üvegek fajtájuktól függően átlátszóak, vagy éppen nem, stb. Lehetne erről még áradozni, maradjunk annyiban, hogy nagyon szép.
Párizs
A játék (majdnem) egyetlen helyszíne, ám bőven elég. Hatalmas és lélegző. Egyetlen város sem volt még ekkora egy AC játékban. Nem szeretnék tippelgetni, de kb. akkora lehet (ha nem nagyobb) mint a Brotherhoodból Róma területe, csak épp végig megtöltve épületekkel. Szokásos mód megtöltve a helyi híres épületekkel, mint a Notre Dame (ami 1:1-ben lett beemelve a játékba!), Bastille, Pantheon és egy csomó, különböző palota és egyéb. A Ubisoft több ezer npc-t ígért a képernyőnkre, amit meg is kapunk. Néhány helyen (pl: kivégzőhelyeken) rengeteg bámészkodó/tüntető ember gyűlik össze, akik legtöbbször (bár nem mindig) intelligensen reagálnak egymásra. Például a velünk szövetségesek, és a templomoshoz szövetséges frakciók ha találkoznak, előbb csak szóváltásba kezdenek, majd egy idő után tettlegességbe fajul a dolog. Egyszer unalomból követtem egy nemes hölgyet az utcán, kezet csókoltak neki a férfiak, leállt beszélgetni és hasonlók. Láttam olyat is, hogy egy munkás deszkákkal módszeresen bedeszkázott egy ajtót. Ehhez hasonló momentumokkal van tele a játék, így igazán azt érezhetjük, hogy Arno csak egy lakos a sok közül, akiknek mind megvan a maga baja. Ezen kívül megemlíteném, hogy az eddigieknél sokkal több belső tér áll rendelkezésünkre, amik mind aprólékosan kidolgozottak.
Mellékküldetések
A mellékküldetések (és egyéb sandbox tartalmak) mindig két végletbe csapnak át az AC játékokban, vagy alig van 1-2 dolog, vagy lépten-nyomon valami feladatba, gyűjtögethető valamibe botlunk. A Unity szerencsésen az utóbbiba tartozik. Vannak coop küldetések, heistok, riftek, paris story-k, murder mysterik, stb.. Ha minden meg akarunk csinálni, könnyen belecsúszunk a 100 órába, ami elég jónak mondható manapság, a 10-20 órás játékok korában. Szóval igazi sandbox élményt kaphatunk, mindig lesz valami, ami elvonja a figyelmünket az aktuális céltól. Kiemelném a Murder Mysteri küldetéseket, amik zseniálisan jóra sikeredtek, ráadásul teljesen új színfoltok a szériában. Ebben amolyan párizsi detektívként kell gyilkosságokat megoldani, és dutyiba csukni az elkövetőket. Szemtanúkat hallgathatunk ki, bizonyítékokat elemezhetünk, stb., valamint ezeket mindig vérontás nélkül. Pluszpont, hogy rossz embereket is meggyanúsíthatunk, ezzel csökkentve a jutalmat. Kedvenc küldetéseim voltak a Unityben.
Felszerelés
Kedvenc, és határozottan jól működő újítás a játékban. Eddig is vásárolhattunk fegyvereket és páncélokat, ám általában a rosszabbaktól haladtunk a jobbak felé, mind tulajdonságban, mind kinézetben, ez azonban megváltozott erre a részre. Kis rpg-s beütéssel teljes mértékben testre szabhatjuk Arno-t. Megválaszthatjuk milyen fegyvert használjon: egykezes, kétkezes, lándzsa, pisztoly, puska és guillotine gun (DLC), milyen színeket viseljen, illetve maga a páncél. Hat részből tehetjük össze védelmünket, ami nem csak páncélt és életerőt ad, de növelhet lőszerkapacitást, eagle vision range-et, mekkora zajt keltünk, stb.. Minden felszerelés szintre jut 6-7 különböző kinézetű (és statú) páncél, így mindenki megcsinálhatja a magának tetsző assassint. S gondoltak azokra is, akik a tulajdonságra mennek elsősorban, ami nem feltétlen hoz ki összeillő darabokat, így ők használhatnak egy seregnyi outfitet. Összességében ez egy nagyon jó, és nagyon jól működő rendszer, amit még remélem, látunk a jövőben.
Közepes megvalósítások
Képességek
RPG vonalon továbbhaladva jön egy kevésbé jó megvalósítás: megvehető képességek. Azokat a képességet, amelyek nagy részét eddig alapból megkaptuk, most úgy kell megvenni skillpontból, ami küldetések teljesítéséért jár (story és coop). Ezzel a bajom az volt, hogy a négy multiplayer skillt kivéve, csak a régi képességek elzárását láthattuk. Mindenesetre az ötlet jó, egy kiforrottabb rendszernek örülnék a következő részben.
Lopakodás
Egyik „nagy” újítása a játéknak. Annak ellenére, hogy minden AC játékban lopakodtunk, erre eddig sosem volt külön rendszer, egyszerűen nem zajosodtunk, kisétáltunk a látóterekből. Most egy külön gombbal extra halk üzemmódra váltunk, amiben halkan ölünk, és egy picit kevésbé vesznek észre, valamint minden mögé elbújhatunk. Probléma ezzel, hogy sarkon befordulni nem lehet (ergó egy asztal körül nem tudsz körbelopakodni anélkül, hogy fel ne állj), illetve a két fedezék közti mozgás is igen macerás, így ilyen helyzetekben szinte mindig észrevettek. Jó elgondolás, közepes megvalósítás.
Rossz megvalósítások
Történet (ez a pont spoilereket tartalmaz)
A történet több sebből vérzik, ezen nincs mit szépíteni, ami azért is igazán fájó pont, mert az AC játékok mindig is story központú, jó történettel rendelkező játékok voltak. Kezdjük a történettel: sablonos, Élise halála igen hamar borítékolható, illetve maga az alapfelállás… Nevelőapánkat megölik, minket is el akarnak intézni, majd bosszúhadjáratba kezdünk assassinként. Hol is láttuk már ezt? Ja, hát az AC2! (csak az tízszer jobban volt megírva) Ezenkívül amennyire nem akartam belefolyni az AC3-ban, itt annyira szerettem volna belefolyni a forradalomba, ám az alaptörténetben egyáltalán nem szerepelnek a harcok, míg a coop küldetésekben igen, de azok se az igaziak… A történetvezetés Bellec halálig rendben volt, de utána már csak célpontról célpontra ugrált a story, olyan érzést keltve, hogy csak nyújtani akarták már a végén. Ezen kívül a karakterek kidolgozása mellett sem mehetünk el. Arno, Élise, Bellec és még néhány karakter többé-kevésbé ki van dolgozva, de a legtöbb karakter igen harmatos, főleg az ellenfelek terén. Van olyan, akivel akkor találkozunk először, amikor megöljük. Hol ebben a logika? Semmit nem tudunk róluk, mit akarnak, kik ők, stb., egyszerűen megjelennek a történetben, hamar meghalnak, majd el is felejtjük őket. Szintén egy fájó pont, hogy Arno ismét nem egy igazi átszellemült assassin. Ezio óta nem volt igazi tagja a Testvériségnek. Connor forradalmár volt inkább, Edward kalóz, Shay templomos, Arno pedig egy bosszúálló egyszerűen.
Mozgás
Átszabták kicsit az irányítást, most már lefelé is lehet parkourözni, ami azt a célt szolgálta volna, hogy megkönnyítse a lefelé való mászást, és ne csak egyszerűen „leessünk”, ahogy eddig. Fú hát ebből mi lett… Aki játszott már a játékkal, az tudja, hogy milyen érzés, amikor valaki a tetőről leugorva szeretne bemenne egy erkély ajtón. Ez általában néhány perces tánc a falon, mert bármit nyomsz, Arno nem fogja azt csinálni, amit szeretnél. Ha be szeretnél menni egy ablakon, felugrik a párkányra. Ha tovább szeretnél mászni, akkor biztosan bemászik az ablakon. Néhány helyen bárhogy is szeretnél, nem lehet lejutni, mert nincs elem a falon parkourözni, elengedni pedig nem fogja a tető szélét. Néha véletlen felállsz egy székre vagy asztalra és az istenért sem jön le, bármit is nyomsz, majd később lejön egy olyan kombinációval, amit előtte már biztos, hogy háromszor próbáltál. Katasztrófa.
Harc
Másik nagy gyenge pontja a játéknak. Az alapelgondolás az volt, hogy átalakítják a régi egygombos harcot, egy ilyen ritmus alapú védekezős-ellentámadósra. A mostani rendszerben, ha támadnak, háríthatunk, vagy elgurulhatunk, ha hárítunk, és időben is csináljuk, van lehetőségünk visszavágni, ám a védekezés még nem visszatámadás önmagában. Ezzel a módszerrel egy olyan harc jött létre, hogyha sokan vannak körülöttünk, simán ledarálnak, mert ha tudunk is mindent hárítani, visszatámadni már aligha. Ez eddig jól hangzik, de mi is a probléma itt? Ígértek nekünk kombókat, ám végül az alaptámadáson kívül két dolog került be: egy speciális támadás fegyverenként, és egy fellökés, ami igen rosszul működik, mert ugyanazon a gombon van, mint a gurulás, csak nyomva tartani kell, de esetek felében gurul a fellökés helyett, hiába tartom a gombot. Ezeket igen csak bátor dolog kombónak hívni, ám még nem is ez a nagyobb gond, hanem a lőfegyverek. A legtöbb katona lő minket, ha nem ér el, ami vagy azért van, mert sokan állnak körbe, vagy azért mert bugos, és beakad egy lépcsőben. Ám a legjobban idegesítő pont ebben a sniperek. Puskás őrök, akik egy lövéssel megölnek majdnem a játék legvégéig. S mivel minden fontos küldetés épületének tetején vannak, ezért minden misszió a mesterlövészek görcsös keresésével kezdődik, ami igen csak idegesítő. Lehetne mondani, hogy védjük ki őket, ám nem olyan egyszerű azt… a lövések elkerülésére egyetlen mód az elgurulás, ami alapból nem könnyű (jól kell időzíteni), de ha nem vagy harcban, nem tudsz elkerülni. S ha csak egy mesterlövés céloz be téged, akkor te bizony nem vagy harcban. Ami ahhoz vezet, hogy effektíve nem tudod elkerülni a lövését. Ez pedig rettentően idegesítő volt az egész játék alatt. S tegyük hozzá, hogy maxos karakterrel se bírsz ki két lövés, ami nonszensz. S az sem válasz erre, hogy ez már a lőfegyverek kora, mert ez nem egy fps. Értem én, hogy ezekkel a lövészekkel a lopakodást akarták erősíteni, ám ezt nem így kéne. Ezen kívül még kiemelném, hogy a belső terekben ritka rossz a kamerakezelés, és sokszor nem látni semmit. Illetve arról se említettem egy szót se, hogy az AC2 óta érvényben lévő őrfelosztás semmit se változott (közkatona, tiszt, nehéz fegyveres, hosszú fegyveres, gyors és mesterlövész).
Coop
A coopot háromféle módon lehet játszani: vannak heist küldetések, amik alapvetően valami ellopására irányulnak, díjazva, ha nem vesznek észre; vannak a coop mission küldetések, amik kis story tartalmú feladatok; illetve át lehet menni a másik „világába”, ahol lehet ökörködni, de mást nem nagyon, mert egyszemélyes küldetéseket ott nem lehet indítani, a többszemélyeshez pedig nem kell átmenni. Az alapvető problémám ezzel, hogy ezeken a küldetéseken semmit se dolgoztak, hogy „coop” küldetés legyen. Nincsenek olyan feladatok, hogy egyszerre kell két embernek meghúznia 1-1 kart, vagy, hogy időre megvédeni két pontot, vagy bármi hasonló. Mindent meglehet csinálni egyedül, amivel a magányos farkasoknak akartak kedveskedni gondolom, de igazán betehettek volna egy skálázást, így semmi értelme. Ezen kívül én nagyon hiányoltam az írásbeli chatet, mert ha randomokkal mentem, sosem volt semmi kommunikáció, s mindenki csak ment a maga feje után. Ennyi erővel npcket is berakhatnék magam mellé. Nem tudom ki emlékszik rá, az E3 demóban volt egy coop ingame demó, aminek a végén egy átvezetőben, a négy assassin kidobta a márkit az ablakon. Na, ilyen sincs. Nem, hogy átvezetőben nem szerepel együtt soha a négy assassin, még csak meg se szólal soha senki a coop küldetésekben (mármint maguk a karakterek), még csak Arno sem. Minket is mindig az angol számára igen kényelmes „you” (te/ti) szóval illetnek. Hogy így a végére egy kis jót is szóljak, a match making elég jól működik, könnyű menetet találni, abba belépni/kilépni, ha a host lelép, az se gond, egyből kiosztja a gép valaki másnak. Persze ez nem viszi el a hátán, de azért örültem, hogy nem kell még ezzel is külön szenvedni, mint sok más játékban.
Dead Kings
Ha már itt tartunk, hogy Unity teszt, gondoltam írok egy kicsit az ingyenes DLC-ről is. Nem szándékozok értékelni, vagy ítéletet mondani egy ingyenes tartalom felett, inkább csak elmondom milyen, és igazából tetszett-e.
Területileg egy Párizstól északra lévő kisvárosban vagyunk, ami igazi depresszív hangulatú, mint maga Arno is, akit még mindig Élise kísért. Napóleon emberei kutakodnak itt, akik egy elrejtett ereklyét kutatnak a város alatt. Persze Arno is belekeveredik a dologba.
Játékmechanikailag három újdonságot lehetne mondani: a guillotine gunt, ami egy balta és mortár összeolvasztása; egy új ellenfél típust (csoport inkább); illetve az utolsó újdonság egy lámpa, amivel világítani lehet a sötétben, illetve sok helyen csak ennek a segítségével lehet továbbjutni, mert kell patkányok elijesztéséhez, vagy fáklyák meggyújtásához.
Volt egy igen szimpatikus eleme a DLC-nek, mégpedig a földalatti világ. A városka alatt nagyméretű katakombák és egyebek húzódtak, amiket szabadon be lehetett járni. Ez nagyon tetszett, érdekes ízt adott a játéknak kőfolyosókban sunnyogni. Párizsba is valami ilyesmit kellett volna a csatornákkal csinálni.
Összességében mondhatjuk, hogy tetszett, de a játék alapvető hibái itt is belerondítanak a dologba.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=xzCEdSKMkdU[/youtube]
