ozone-rage-st-es-ozone-xenon-teszt/2013/08/06

Ozone Rage ST és Ozone Xenon - teszt

2013. augusztus 06. Herczeg Balázs Hangeszközök

Elérkezett az a pillanat, hogy a nálam lévő maradék két teszttermék is le legyen tesztelve. A két eszköz pedig az Ozone Rage ST és az Ozone Xenon optikai egér. A tesztben szereplő termékeket ezúton is köszönjük az Ozone Magyarországi disztribútorának, az FPO Hungary-nek.

Ozone Rage ST

Őszintén szólva örültem, amikor megtudtam, hogy tesztelhetek egy Rage sztereó fejhallgatót, hiszen sok jót hallottam már róla, ráadásul olyan ismerőssel is rendelkezek, aki ezt a fejhallgatót használja, így nagyjából tudtam mire számíthatok. Először is egy kevés általános infó a headset-ről. Az ST jelzésből már sejthetjük, hogy nem egy dolby surround-os fejhallgatóval van dolgunk, hanem egy sztereó fejhallgatóval. Az ST-n kívül létezik egy 7HX nevű változat is, amelyet USB-n keresztül csatlakoztathatunk a számítógépünkbe, utána pedig élvezhetjük a 7.1 minden előnyét. Az ST öt különböző színben érhető el: fekete/fehér/kék/sárga és piros, melyekből nálunk az utolsó járt.

IMG_0282_kicsi

Dizájn

Ha egyszer a 7HX is megfordul nálunk, akkor lehetséges hogy ezt a részt ki is kell hagynom, hiszen csak abban különböznek hogy a 7.1-es változatban a gyártó ledeket helyezett el, melyek segítségével az értelemszerűen világít... A viccet félretéve egy közepes nagyságú fejhallgatóval van dolgunk, méretes fülpárnákkal ellátva, melyek kívülről szövetborítást kaptak, ráadásul a hangszórók előtti terület is kapott egy szövetborítást, amely a piros headset esetében fekete/piros színben pompázik, de értelemszerűen a színösszetétel modellfüggő. A fülpárna sajnos nem lepattintható, szóval ha megpróbáljuk levenni, akkor a visszarakással eléggé meg lehet szenvedni.  Kényelmességre elég kényelmes, bár nem annyira puha, mint az átlag-headsetek fülpárnája. A fejhallgató oldalán az Ozone logóját fedezhetjük fel igen könnyedén, alatta pedig az Ozone felirat domborítva is megtalálható a headseten. Körülöttük 3-3 ötszöget fedezhetünk fel, amely igen jópofa dizájnelemnek sikerült. Természetesen a fejhallgató felülről is párnázott, ráadásul igen kényelmes is, mindössze egy icipicit lehet súlyos az első viseletnél, nem kel sok idő, és könnyedén megszokja az ember. Ráadásul még mindig könnyebb mint a Razer Tiamat 7.1 és a Tt Esports Shock One 5.1 fejhallgató. A headset kábele nem harisnyázott viszont igen hosszú. Ezen kívül az analóg bemenetek aranyozottak, így a hangminőségre sem lehet majd panasz. A kábelen helyet kapott egy hangerőszabályzó, amelyen egy mikrofon be/ki kapcsoló is helyett kapott. És ha már a mikrofonról van szó, akkor örömmel jelentem, hogy a mikrofon opcionális eszköz, ha szükségünk van rá, akkor a headsetbe könnyedén csatlakoztathatjuk, ha viszont csak zenét szeretnénk hallgatni utazás közben, akkor a mikrofont egyszerűen csak ki kell húzni a headsetből.

Doboz, illetve mellékelt eszközök

IMG_0277_kicsi

A doboz külleme jól sikerült, elől rögtön bepillantást láthatunk arra, hogy hogyan is néz ki a fejhallgató. A hátoldalán általános információkat illetve a fejhallgató technikai specifikációit találjuk meg, míg a doboz bal oldalán pár figyelemfelhívó felirat kapott helyet.

Specifikációk:

  • Mikrofon:
  • Átmérő: Φ6.0×5.0mm
  • Irány: mindenirányú
  • Impedancia: ≤2.2KΩ
  • érzékenység: -38dB(1KHz-en)
  • Hangszóró:
  • Méretek: ø40mm
  • Frekvencia: 20~20kHz
  • Érzékenység: 85dB(At1.0 kHz)
  • Impedancia: 32Ω
  • Általános:
  • Kábel hossz: 2.5m
  • Csatlakozó: 3.5 jack
  • Súly: 300 gramm

Mellékelt eszközök terén mindössze a csatlakoztatható mikrofont, analóg kábeleken védőburkot, illetve egy használati útmutatót kapunk. Ez is valami...

IMG_0285_kicsi

Felhasználói élmény:

Nos, kezdjük azzal, hogy hangzásra nem kell tőle azt várni, mint amit a Razer Kraken Pro-tól, hiszen egy gyengébb, illetve olcsóbb kategóriába szóló fejhallgatóról beszélünk. A hangok kristálytisztán szólalnak meg a fejhallgatóból, és mély-hangok terén is igazán remekelni tud a fejhallgató a beépített hangszóróival. Hogy mi a helyzet a mikrofonnal? Nagyszerű. Egy picike susogás azért megfigyelhető de a beépített zajszűrő nem ront a mikrofon minőségén, így kristálytiszta hangon tudunk ismerőseinkkel beszélni vele. Természetesen használat közben is kényelmes. Kipróbáltam több órás zenehallgatással is a fejhallgatót, és igen jól teljesített alatta, hisz nem volt kényelmetlen, és a hangminőségre sem kellett panaszkodnom. Drivert ugyan nem kapunk, de van egy egész jó testre-szabhatósági lehetőségünk. Razer Surround! Így van, a szoftver rengetek lehetőséget ad a különböző fejhallgatók testreszabására, ráadásul még 7.1-es hangzást is kicsalhatunk a sztereó fejhallgatónkból.

Ozone Xenon

Az Ozone a radon széria után újra megpróbálkozott az egerek gyártásával, több-kevesebb sikerrel. A Xenon a Radonhoz hasonlóan szintén optikai egér, melynek a maximális felbontása 3500 DPI, ráadásul az egér teljesen szimmetrikus, így jobb és balkezesek is megvehetik maguknak. Az egér három színben kapható, fehérben/feketében pirosban, melyekből nálunk a piros verzió járt. Valószínűleg a teljes szinkron érdekében.

Dizájn

Ahogy már említettem az egér teljesen szimmetrikus, küllemre pedig semmi panaszunk nem lehet rá, hiszen igen stílusos külsővel rendelkezik. Mondhatni igazi divatdiktátor lehetne az egerek között. Kialakításilag sincs vele szerencsére semmi gond és még méretre pont jó, legalábbis az én kezemnek. Anyaghasználat szempontjából a görgő felületét, illetve az egér oldalát leszámítva műanyagból készült az egér, az említett két rész pedig gumírozott felületet kapott, viszont minőségre közel sem olyan jót, mint a Tesoro Shrike egere, így ha a tenyér izzad, az egeret lehet takarítani... Az egér közepétől nem messze, jobb oldalra a gyártó nevét csodálhatjuk meg, míg az egér alján a gyártó logóját találjuk meg, viszont az utóbbi vésett formában kapott helyet az egerén. A görgő körüli terület fekete, és a görgő fölött egy DPI kapcsolót is találunk, amelyek az egeret 1000/2000/3000 és 3500 DPI-re tudják átváltani. Ezekhez más-más szín társul, amelyeket az egér görgőjén fogunk látni, így ha figyeljük a színeket, tudni foglyuk milyen felbontásra van állítva az egér. Ez egész jó ötlet volt a gyártótól. Színek tekintetében az egér fehér(ami inkább rózsaszín)/kék/zöld és piros színekben tud pompázni, melyeket nem véletlenül írtam ebbe a sorrendbe, hiszen az előbb említett dpi értékek szerint soroltam fel a színeket. Érdemes még megemlítenem, hogy az egér kábele harisnyázott külsőt kapott, ráadásul a csatlakozó is aranyozott bevonatot kapott.

IMG_0288_kicsi

Doboz illetve mellékelt eszközök

Az egér doboza egyszerű, mégis megvan a maga varázsa. Természetesen minden fontos információ helyet kapott a dobozon, így az egér tudását könnyedén leolvashatjuk róla akár 12 nyelven is! Valamivel ki kellett tölteni a dobozon tátongó űrt... Többek között az egér paraméterei is helyet kaptak a dobozon: mérete - 120 x 71 x 38 mm, súlya - 135+/-5 g, - kábel hossza 1,8 m

Mellékelt eszközök terén valamivel szélesebb a választék, hiszen kapunk egy matricát, egy felhasználói útmutatót, egy Driver telepító CD-t és egy Quick guide-ot, amiben az egér specifikációi is helyet kaptak.

IMG_0286_kicsi

Felhasználói élmény

Sajnos ezen a téren az Ozone egere nem igazán tud túl sok mindent nyújtani a számunkra. A mindössze 3 gomb, illetve a DPI kapcsoló nem mondható soknak. Az egér kényelmes, de én egy játékra tervezett egértől elvárom, hogy minimum 2 extra gomb helyet kapjon rajta, erről az egérről viszont ez hiányzik. A görgő használata tetszett nekem, hiszen halk és pontos volt, viszont a maradék 3 gomb hangosnak mondható, legalábbis a bal-egérgomb biztosan, a jobb illetve a DPI kapcsoló valamivel halkabbra sikeredett. Szerencsére az egér jól működik nagyjából bármilyen egérpadon, hiszen a Roccat Hiro, és a Razer Goliathus egérpadján is helytállt.

xenon_driver

Az egér driverének sincs sok értelme, hiszen a görgetés sebességére, illetve arra kínál fel opciót, hogy az egér bal gombját, jobb gombját illetve a görgőjét más opciókra állítsuk... na de pont azokat állítaná át az ember, ami mindenhez kell? Azért álljon már meg a menet...

Összegzés

Elérkezett az ítéletmondás ideje. Kezdjük a Rage ST fejhallgatóval. A Rage St teljesen megérdemli az ajánlott díjat, hiszen divatos, könnyű, kitűnő hangfalakkal illetve mikrofonnal rendelkezik, amely MMO-k szempontjából nem lehet utolsó szempont. Ráadásul a 7 500 Forintos árcédulájával még drága vételnek sem minősül, szóval az Ozone igazán eltalálta azt, hogy mi is kell a népnek, legalábbis a fejhallgató szempontjából. A Xenonnal már más a helyzet, hiszen hiába a szép külső, a driverének sok hasznát nem vesszünk, ráadásul tudás szempontjából sincs a topon az egér. Ráadásul ehhez 6 700 Forint körüli ár társul, így sajnos még jó vételnek sem igazán bizonyul. Nem rossz az Ozone Xenon egere, de azért az árért, amennyié megvehetjük, rengeteg nagyobb tudású alternatívát találunk.

ajanlott

Ozone Rage ST

ozone-logo

FPO

Írta: Herczeg Balázs

Főszerkesztő-helyettes, hardver teszter

Hasonló bejegyzések: