a-sovany-vigasz-cooler-master-h500-teszt

A sovány vigasz? - Cooler Master H500 teszt

2018. november 06. Ficsor Tamás Gépház

Még év elején volt szerencsém tesztelni a Cooler Master új generációs HAF házát a H500p-t, melyet azóta ért hideg és meleg is. Nem hiába nem tetszett a közönség nagy részének, mivel pont azt a funkcióját nem tudta betölteni, amiről a nevét is kapta: High Air Flow. Köszönhetően az előlapon lévő plexinek a 2 db látványos 200 mm-es ventilátor nem tudom elég mennyiségű levegőt a házba juttatni. Ennek javítására került piacra a H500P Mesh, amin nemes egyszerűséggel a plexit fém rácsra cserélték. Ám itt nem áll meg a sztori, mivel tovább fejlődött a ház a H500M-re, mely több érdekességet és egy teljesen új dizájnú előlapot kapott. Talán ezzel el is érkeztünk a HAF széria ki maxolásához, mivel 1-2 hónapja debütált a lesoványított H500. Most ezt a házat veszem górcső alá. A legnagyobb kérdés az, hogy mennyivel kapunk kevesebbet.

Csomagolás:

Nos már kapásból a dobozon spóroltak. Oda a szép lila és fekete színű csomagolás a hatalmas CM-es szatyorral együtt. A ház a szokásosnak mondható dobozban érkezik, a szokásos szivacs védelemmel és a szokásos fóliával. Még az edzett üveg oldallapra sem ragasztottak fóliát. A dobozban mellékelve találunk egy plexi lapot, ami az előlapra illeszkedik. A ház mellé kapunk még 2 dokumentációt, csavarokat, gyors kötözőket, törlőkendőt, Molex végű ventilátor táp átalakítót és egy kontrollert a két RGB-s ventilátornak.

Külső:

A H500 fekete és úgynevezett Iron Grey (vas szürke?) színekben pompázik és 525 x 228 x 502 mm méretekkel rendelkezik. Első ránézésre tényleg egy lesoványított H500P-t látunk, viszont többről van itt szó. Ha például a ház tápalagútját és HDD ketrecét nézzük, akkor eszünkbe jutnak a MasterBox széria egyes tagjai, mint a MB 5 vagy az MB 5t. Ezen kívül olyan extra funkciót is kapott, mint a MB 5t. De ne rohanjunk ennyire előre.

A H500P egyértelmű ismertető jele a hatalmas előlap és a mögötte lévő 2 db 200 mm-es ventilátor. Ezek itt is megtalálhatók. Az előlap egy kissé át lett szabva, így nem tudjuk azt lenyitni. Az előlapon lévő gyárilag felszerelt rácsos letudjuk cserélni egy plexire, amit mellékelve találunk a dobozban. A cseréhez mindössze 8 csavart kell kitekerni. Viszont, ha megtesszük akkor ugyan ott kötünk ki, mit már leírtam a bevezetőben, de ez a felhasználó döntése.

A ház tetején lévő I/O portok és gombok teljes mértékben megegyeznek a H500P-vel, azaz kapunk 2-2 db USB 2.0 és 3.0 csatlakozást, audio be és kimeneteket, egy nagy bekapcsoló gombot és ki Reset gombot, valamint egy HDD/SSD LED-et.

A H500, H500P és H500M legszembetűnőbb különbségét a ház tetején találjuk, ahol a levehető plexis/ edzett üveges top panel teljes mértékben eltűnt. Ennek helyén találunk egy mágneses porszűrőt, valamint egy, az I/O portok alatt húzódó fogantyút. Ez a megoldás nem új a gyártótól, hisz már a MasterBox 5t is így érkezett. És, ha jobban megnézzük, akkor nem kis hasonlóságot láthatunk a H500 és az 5t között.

Hátsó rész is szintén hasonlít a MasterBox egyes tagjaihoz, ahol kapunk egy 120 mm-es ventilátor helyet és 7 bővítőkártya nyílást.

Mint ne mondja a ház alsó elrendezése is kiköpött olyan mint például az MB 5 és 5t, vagyis elől és hátul kapunk 2 nagy méretű műanya lábakat, amikre 2-2 gumis talp lett ragasztva. A tápegység alatt helyezkedik el a kihúzható és mosható porszűrő.

Belső:

A fő oldalt egy teljes méretű edzett üveg lapot kapunk, ami egy kicsit sötétítve lett. Az üveg levételéhez két csavart kell kitekerni, amik egyes házak oldallapjaihoz hasonlóan "lógva" maradnak. A gép belsejébe nézve egy hasonló, de átszabott alaplaptálcát látunk, ami ATX, Micro-ATX, Mini-ITX lapokat képes fogadni. A 3 gumis kábelnyílás takaró meg maradt csak kisebb méretű lett. Ugyan ez elmondható az ezek mellett húzódó mintás, hajlított fém lemezre, ami a H500P-től eltérően nem teljes mértékben takarja el a mögötte lévő nagy nyílást.

Az alaplap távtartói közül csak 2 van előre szerelve, amik "vállal" rendelkezek, így könnyebb beszerelést biztosítanak. Az alaplap felső éle és a ház teteje között kevesebb lett a hely, ami aggodalomra adhat okot, ha fentre szeretnénk a radiátort telepíteni.

A ház alsó elrendezéséről már esett szó. Maga a 2 fiókos HDD ketrec és a tápegységet eltakaró műanyag elem egy az egyben megegyezik a MasterBox 5 és 5t-ben lévőkkel. Annyi a sajnálatos különbség, hogy itt maga a ketrec nem helyezhető más pozícióba csupán csak ki szerelni tudjuk 2 csavar segítségével. 

Ventilátorokat tekintve elől van hely 3 x 120 / 2 x 140 / 2 x 200 mm méretűeknek. Radiátorból itt 120 / 140 / 200 / 240 / 280 / 360 mm méretűek férnek. Fent 2 x 120 / 2 x 140 / 1 x 200 mm-es ventilátorok mehetnek, míg radiátorból 120 / 140 / 240 mm-es mehet, de itt figyelni kell memóriák magasságára. A házhoz kapunk elől 2 db 200 mm-es hátul pedig egy 120 mm-es ventilátort. 


Az adattárolókat tekintve elsőre felszökhet a szemöldökünk, mivel csak 2 tálca látható, amikbe 1-1 db 3,5" vagy 2,5" tároló fér. Nem kell megijedni, mert további 2 db 2,5" meghajtónak van hely az alaplap táca mögött, de a szokványostól eltérő a felfogatás. A gyártó újdonsága, hogy elhagyta a 2,5" tálcákat. Ezek helyett kapunk 4 db csavarozható lábat, amiket a meghajtóba kell tekerni, majd a felhelyezett 4 gumis lyukba kell ezeket dugni. Ezzel a megoldással igazán könnyű a cserélés is, illetve egyáltalán nem keletkezik rezonancia. Ez a megoldás egyébként a H500M-nél debütált először. 

Az alaplaptálca mögé pillantva szomorúan vettem tudomásul azt, hogy a táp körül rész több éves házaz megoldásihoz hasonlít. Itt arra gondolok, hogy nincs egy egységes nagy perforáció a fém lemezen, ami nagyban megkönnyíti a kábelek elrendezését. E helyett az úgymond szokásos megoldást kapjuk, ami véleményem szerint egy ilyen kategóriás háznál szomorú dolog. Viszont valamennyire kárpótol a gyártó a sok kábel kötegelő pozíciókkal és a hátlaptól is távol van a tálca.

Szerelés:

A konfiguráció összeállítása közben nem tapasztaltam semmi féle hibát vagy nehézséget. A mellékelt alaplap távtartókat nekünk kell fel csavarni, amihez segítséget nyújt a kis átalakító. Mindössze abba a zsákutcába futottam, amit sejteni véltem az elején, hogy a magas RAM miatt a radiátor a ventilátorokkal nem fognak elférni fentre.

Tapasztalat, vélemény:

A teszt végére talán az olvasó is belátja, hogy a H500 egy mix vagy csúnyán fogalmazva egy korcs ház lett, ami alapjaiban a H500P-re épül, de a MasterBox szintjeire (néhol annál is lejjebb) van butítva. Viszont pár (konkrétan csak egy) dolgot azért örökölt a nagy tesó H500M-től is. Gondolok itt az új fajta, felbiggyeszthető 2,5"-os meghajtókra.

Ettől függetlenül nem egy rossz házról van szó, hisz anyagminőségben semmi probléma nincs vele. Sőt, aki nem is foglalkozik az összehasonlításokkal, vagy épp nem néz utána annak fel sem fog tűnni semmi. Bennem csak azért hagyott negatív nyomot a ház mert ez már nem nevezhető MasterCase-nek. Az előlapon lévő fém rács / plexi változgatáson, a kivehető a tápegységet takaró elemen és a HDD ketrecen kívül semmi modularitást nem kap a vásárló. Ráadásul a felsoroltak közül is a legtöbb felhasználó max az előlapot fogja kipróbálni, hogy melyik áll jobban. Véleményem szerint ez egy van is meg nem is megoldás, hisz a H500P alapból a plexis előlap miatt lett nem sokkal később felújítva. Így a plexi tartozé kb. mehet a kukába mert azt senki sem fogja felhasználni.

A Cooler Master H500 kb. 34-35 ezer forintos áron vásárolható meg.

Írta: Ficsor Tamás

Hasonló bejegyzések: