a-szellemek-koztunk-jarnak-call-of-duty-ghosts-teszt/2013/11/13

A szellemek köztünk járnak - Call of Duty: Ghosts teszt

2013. november 13. Teszt mathy

Ha ősz akkor ismét Call of Duty! Az Activision idén sem hagyja a rajongókat unatkozni!

10 éve 2003.október 29.-én került a boltok polcaira az első Call of Duty játék amit az Infinity Ward fejlesztett. 2005-ben érkezett a mai napig nagy sikernek örvendő Call of Duty 2. A Call of Duty 3 volt az első olyan rész (és eddig egyetlen) amit az Activision nem adott ki PC-re. A Call of Duty 4-ben a modern hadviselésbe csöppenhettünk bele és a mai napig erre a motorra épül a játék. Majd a Treyarch a Call of Duty (5) World at War-al visszatért a II. világháborúba. A Call of Duty: Modern Warfare 2 a hatodik Call of Duty-rész, ami öt évvel a Modern Warfare után, 2016-ban játszódik. Fejlesztője az Infinity Ward volt, a játékot pedig 2009 novemberében adták ki.  A Call of Duty: Black Ops eddig az egyetlen, ami a hidegháborúban és a vietnámi háborúban játszódik. A Black Ops a sorozat hetedik része, a Treyarch üdvöskéje. A Call of Duty: Modern Warfare 3 a sorozat nyolcadik játéka, melyet 2011 novemberében adott ki az Activision az Infinity Ward-al karöltve. A Call of Duty: Black Ops 2 az előző részhez képest már modernebb környezetben játszódik a készítő pedig nem más mint a Treyarch, a megjelenés éve pedig 2012. A Call of Duty: Ghostsot a Black Ops II után ismét az Infinity Ward fejleszthette. A Ghosts jelentősen feljavított motorral érkezett, amely nyolcadik generációs konzolokra lett optimizálva, így az első olyan rész, amely többek között nyolcadik generációs konzolokra is megjelent.

COD-Ghosts_In-The-Weeds

Grafika

Az új konzolok megjelenésének volt köszönhető az is, hogy a Call of Duty Ghosts is megkaphatta azt a látvány világot amit a konzolosoknak szántak. A grafika szép, de azért érezhető, hogy nem mai motor hajtja a játékot, annak ellenére, hogy óriási hype volt körülötte. E motor régebbi verziójával találkozhattunk még a Call of Duty 4-ben is. Persze nagyobb felbontású textúrákat kapott, illetve megjelentek a rombolható tárgyak is (végre, de itt sem mindent dönthetünk le). A karakterek mozgása is realisztikusabb lett, érezhető a változás. Nem vonható össze egy Battlefield 4-el, de a CoD soha sem a grafikával hódított.

COD_Ghosts_Chasm_Ambush

Hangok

Némi változtatást végzett az Infinity Ward a hangok terén is, bár sok dologhoz nem kellett nyúlniuk, hiszen az előző részekben is megcsodálhattuk már a fegyverek hangzását. Ezen most még finomítottak és olyan hatást értek el, mintha tényleg a kezedben fognád a fegyvert! A karakterek megszólalása is kísértetiesen hasonlít a való élethez, így tényleg oda tudjuk magunkat képzelni a pályára.

Call-of-Duty-Ghosts-Multiplayer-screenshot-Arctic-Lumber

Egyjátékos mód 

A sorozatnak sohasem a singleplayer része volt az erőssége, és ez most sem változott hiszen 4-5 óra alatt végig tudjuk vinni a játékot, ami számokban kifejezve 18 küldetést jelent. Egy teljesen új történetet kapott a játék. A régi visszatérő hősöket (Captain Price, Soap) elfelejthetjük és az IW elkerülve a Modern Warfare és a Black Ops szálait rakott össze egy teljesen új történeten alapuló játékot. Az elején az űrben kezdhetünk, ami valami elképesztően jóra sikeredett. Majd a földre vissza csöppenve folytathatjuk menetelésünket. Az űrben, illetve a víz alatt játszódó pályák kifejezetten izgalmasak voltak és megtörték a szokásos CoD játékmenetet. Újításként élhettük meg a kukucskálást és a becsúszást amitől dinamikusabb lett a játékmenete. A küldetések során bejárjuk szinte az egész amerikai kontinenst. Az egyik élményemet meg is osztanám, amikor is egy komplexumban kellett behatolnunk. A helyszín meseszép, de ugyanakkor félelmetes volt. Az őrséget egy sniper puskával kellett levadásznunk, majd a holtesteket eltüntetve átöltözve kellett behatolnunk az épületbe. A játékmenetbeli kis újításokhoz tartozik Riley szerepe is, aki tulajdonképpen egy nagyon jól betanított, emberszerető német juhász kutya. Riley-t még irányítanunk is kell 1-2 rész erejéig és fontos szerepe van a játékban, hiszen könnyebben végezhettünk ellenfeleinkkel, halkan és észrevétlenül. A fűben meghúzódva szépen lassan kell mozogni vele, miközben az útban lévő ellenséget leterítjük egy veszélyes torok átharapással.  Logan Walker mellett irányítunk még egy bakát, akit szimplán csak Bakernek hívnak. Vele többek között helikopteres és űr csatás jeleneteket fogunk átélni. De ő nagyon mellékfigura a játékban, látszik, hogy a fejlesztők Logan Walker-re, illetve a gonosz rossz fiúra gyúrtak gőzerővel. A vége kísértetiesen hasonlít a Modern Warfare 2-ben látott végjátékhoz (ami mellesleg kicsapta a biztosítékot a rajongóknál), a történet lezárása folytatásra enged következtetni.

Call-of-Duty-Ghosts

Multiplayer

Ami a többjátékos módot illeti a játék egyik meghatározó eleme, hisz a már-már pofátlanul rövid kampány után hova vezethet az utunk, ha nem a virtuális csatatérre? Kaptunk különféle játékbeli extrát ilyen a becsúszás, vagy a tárgyak fölötti átugrás vagy épp az igen hasznos kilépés, ami segítségével könnyebben felmérhetjük a terepet, miközben nagyobb biztonságban vagyunk. Ezek az elemek nagyon jól jönnek, így mindenképpen jó ötlet volt a fejlesztők részéről. Ugyancsak újítás a testreszabható karakterek is aminek segítségével mi magunk állíthatjuk be katonáink kinézetét, igaz a választási opciók nem valami nagyok. 2013 a rombolhatóság éve az FPS játékoknál, hisz a BF4-nek is az egyik legnagyobb újítása a Levolution, így a COD-ból se maradhatott ki, igaz szerényebb módon. Vannak olyan pályák, ahol csak egy benzinkutat dönthetünk ketté, de van olyan is, ahol egy egész pályát alakíthatunk kényünk kedvünk szerint. Sajnos a vízi, illetve az űrben zajló csatákról le kell, hogy mondanunk igaz érdekes is lett volna lövöldözni a világűrben :D

Call-of-Duty-Ghosts-Multiplayer-screenshot-Octane-Environment

A játékmódok listája is elég hosszú, így biztos vagyok benne, hogy mindenki megtalálja a kedvenc módját. Az alábbi játékmódok közül válogathatunk: Search & Rescue, Kill Confirmed, a Domination, a Free for All, Team Deathmatch, Cranked, Blitz, Infected, Kill Confirmed, Hard Core Kill Confirmed, Hard Core Team Deathmatch.

Pályák tekintetében 14+1 áll rendelkezésünkre, ami nem valami sok és azt sem szabad elfeledni, hogy nem valami nagy pályákról van szó. Ennek ellenére egy jó ideig biztos nem ununk rá. A pályák listája a következő: Prison Break, Octane, Tremor, Freight, Whiteout, Stormfront, Siege, Warhawk, Sovereign, Overlord, Stonehaven, Chasm, Flooded, Strikezone, valamint a Free Fall, ami az előrendelői bónusz DLC.

Új fegyvereket is kaptunk, ami számokban kifejezve 30 új "eszközt" jelent amihez egy vadi új osztály is dukál, ami nem más mint a Marksman Rifle, ami az assault és a sniper között helyezhető el.

A Black Ops II Zombies módjának sikerét látván a srácok idén sem hagytak valami újdonság nélkül. Az új játékmód nem más mint az Extinction. A négyfős ko-operatív mókában a földönkívüliek ellen vehetjük fel a harcot miközben nyersanyagokat gyűjtünk. Ami a kasztokat illeti négyből választhatunk az egyik az a Tank, ami 25%-al több élettel rendelkezik, a Weapon Specialist aki 20%-al nagyobb sebzést ad, a Medic az elesett társakat tudja a lehető legrövidebb idő alatt meggyógyítani, valamint az Engineer aki a fúrókkal foglalkozik. Ez a mód nagyon hangulatosra sikeredett, engemet személy szerint nagyon megfogott már csak azért is mert mindig is kedveltem a co-op játékokat.

COD-Ghosts_Extinction_Made-it-Out-Alive-Next-Gen

Íme a perkek listája:

SPEED

Lényege, hogy lefussunk és beelőzzünk másokat, ehhez mérten a sebességünkre és súlyunkra koncentráló perkekről van szó. Példák:

  • Sleight of Hand: Gyorsabb újratöltés.
  • Stalker: Gyorsabb mozgás célzás közben.

HANDLING

A handling angolul kezelést jelent, és ennek megfelelően a célzással, illetve a fegyverek működtetésével kapcsolatos perkeket találunk e kategória alatt. Példák:

  • On the Go: Újratöltés sprintelés közben.
  • Steady Aim: Derékhoz emelt fegyvernél javul a célzás.

STEALTH

Lopakodós perkek, hogy minél halkabban, észrevétlenebbül közelíthessük meg az ellenséget. Szűk pályákon jól jöhet. Példák:

  • Takedown: Az ellenfél megölésekor nem jelenünk meg a radaron.
  • Incog: Teljes védelem a megfigyelő felszerelések és berendezések ellen, sőt, még a nevünk sem íródik ki a célkeresztben.

AWARENESS

Nemcsak az ér sokat, ha mi vagyunk észrevétlenek, de az is, ha a többieket könnyebben vesszük észre. Az Awareness perkek az érzékelésünket hivatottak javítani. Példák:

  • SitRep: Ellenséges robbanószerek és csapdák detektálása.
  • Wiretap: Minden baráti és ellenséges SATCOM-ot használhatóvá tesz.

RESISTANCE

A fizikai erőnlétünket és az állóképességünket javító perkek gyűjtője. Ha nem akarunk azonnal elpatkolni, ha főbe lőnek minket, a legjobb a Resistance perkekre bízni magunkat. Példák:

  • Focus: Kevésbé rúg vissza a fegyverünk, azaz pontosabban lőhetünk sorozatban.
  • Blast Shield:  Jobban bírjuk a robbanólövegek okozta sebesüléseket.

EQUIPMENT

A katona a csatatéren megfelelő felszerelés nélkül fél lábbal a sírban van. Ezért is fontos, hogy minden cuccunk a legjobb legyen. Példák:

  • Extra Tactical: Extra taktikai felszerelés.
  • Extra Attachment: Egy extra fegyverfejlesztő hely.

ELITE

Az Elite perkek extra képességekkel látják el a teljes loadout-unkat. Ezek a legértékesebb perkek a játékban, de használatukhoz érteni kell hozzájuk. Példák:

  • Gambler: Véletlenszerű perkkel éledünk újra.
  • Ping: A megölt ellenfél körüli többi ellenfél is azonnal láthatóvá válik a radaron.
Call-of-Duty-Ghosts-a-bit-of-spanish

Játékélmény

Ahogy azt már megszokhattuk a sztori itt is lineárisra sikeredett, ami azt jelenti, hogy nem enged most sem mást csinálni, mint amit megírtak a programozók, tehát ha én nem akarok arra menni amerre kellene, akkor nem tudok messzire jutni, mert falba ütközök. Voltak benne meglepő fordulatok, pl mikor elöntötte a víz a várost és víz alatt lehetett lőni a fegyverekkel. A játékélményt tovább növeli a többjátékos mód is, ahol megalkothatjuk saját "karakterünket" igaz némi kompromisszummal. Nem egy SIMS szintű a karakter megtervezése de most már végre nem mindenki ugyan úgy néz ki a csatatéren.

call-duty-ghosts

Gépigény:

Minimális rendszerkövetelmény:

  • OS: Windows 7 64-Bit / Windows 8 64-Bit
  • Processzor: Intel® Core™ 2 Duo E8200 2.66 GHZ / AMD Phenom™ X3 8750 2.4 GHZ vagy jobb
  • Memória: 6 GB RAM
  • Videókártya:  NVIDIA® GeForce™ GTS 450 / ATI® Radeon™ HD 5870 vagy jobb
  • DirectX: 11
  • HDD: 40 GB szabad hely
  • Hangkártya: Direct X kompatibilis hangkártya

Ajánlott rendszerkövetelmény:

  • OS: Windows Vista vagy Windows 7 64 bit
  • Processzor:  Intel® Core™ i5 – 680 @ 3.6GHz
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videókártya: NVIDIA® GeForce™ GTX 760 @ 4GB
  • DirectX:  11
  • HDD: 40 GB szabad hely
  • Hangkártya: Direct X kompatibilis hangkártya

Gameplay

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=K2uN1gwxM8o[/youtube]

Szavatosság

Szavatosság tekintetében nincs valami toppon a játék főleg a 3-4 órás kampány miatt, viszont ahogy már fentebb említve volt inkább a multiplayeren van a hangsúly. A szintfejlődés mint mindig most is remekül sikerült, így hosszú időre (vagy a következő CoD megjelenéséig) biztos lefog minket kötni!

Értékelés: összességben nem lehet panaszunk az új epizódra. Persze lehetne még rajta mit javítani de az eladások már most túlszárnyalták a Battlefield 4-ét. Nagyon sok újítás is helyet kapott a játékban (a fejlesztők szerint) aminek egy része igen csak megváltoztatta a játékélményt pozitív irányba. Ha úgy döntöttetek, hogy megvásárolnátok a játékot, azt megtehetitek a Steam rendszerén keresztül, ahol 59,99 euróért tudhatjátok magatokévá.

Pozitívum:

  • Jó multiplayer élmény
  • Fantasztikus hangzás
  • Jó optimalizáció
  • Kutya
  • Több karakter többszemélyes módban

Negatívum:

  • Rövid egyjátékos kampány
  • Bugok
  • Indokolatlanul magas gépigény (6 GB RAM)

Grafika: 8/10

Játékélmény: 9/10

Hangok: 9/10

Szavatosság: 7/10

83%

Írta: Teszt mathy