alex-hunter-t-a-vilag-tetejere-fifa-17-teszt/2016/09/29

Alex Hunter-t a világ tetejére! FIFA 17 Teszt

2016. szeptember 29. Kocsis Bence PC

A tavalyi évben az EA Canada munkatársai a FIFA 16-ban legnagyobb újításként a női labdarúgás integrálták a játékba. Az idei évben két okból is nagy várakozás övezte a FIFA sorozat legújabb tagját a FIFA 17-et. Első körben a készítők bejelentették hogy a Frostbite Engine fog működni a játék alatt, ami már nagyon beindította a rajongók fantáziáját. Aztán egy újabb bejelentésben az a hír fogadta a FIFA rajongóit, hogy egy sztori mód is helyet kap a FIFA 17-ben. Emellett ígéretek voltak az irányítás frissítésére és a már meglévő játékmódokban is eszközöltek apróbb módosításokat. Ennek tudatában nagy várakozásokkal vágtunk neki a játék kipróbálásának, hirtelen nem is tudtuk, hova kapjunk, melyik játékmódba vessük bele magunkat.

A menü:

A játék menüje alapvetően nem változott. Továbbra is a "Home" fül alatt a leggyakrabban használt eseményeket érjük el, majd a "Play" fül alatt az egyjátékos, az "Online" fül alatt pedig a többjátékos módok közül válogathatunk. A "Customise" pedig értelem szerűen a beállításokat rejti.

menu2

Játékmódok:

A FIFA 17 a bizonyíték arra, hogy mindig van egy olyan irány, melyet nem céloztak meg a készítők. A játék legnagyobb újítása a sztori módként felfogható Journey, emellett megmaradt a normál karrier mód (ahol menedzser és játékos bőrébe is belebújhatunk). Játszhatunk gyors mérkőzéseket, rendezhetünk tornákat és természetesen megmaradt a FUT - FIFA Ultimate Team is. Az online részben rendezhetünk Co-op szezont, egymás elleni barátságos mérkőzéseket, de lehetőségünk lesz a "Pro Clubs" módban a haverokkal csapatot szervezni és akár 11 a 11 elleni játékot folytatni

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=ChI5vBQ2WGQ[/youtube]

.

Karrier mód:

A karrier mód a korábbiakhoz képest még összetettebb lett. Először is 11 fajta külső közül választhatunk, melyet a Frostbite Engine kivételes részletességgel jelenít meg a játék során. Munkába lépésünk után a tulajdonosi kör számos elvárást fogalmazhat meg, ami a bajnokságban elért eredményekre, nemzetközi kupákban elért eredményekre vonatkozik. Emellett igényt tarthat arra, hogy fiatal tehetségeket neveljünk ki, vagy népszerűsítsük a csapat nevét, mint márkanevet és természetesen az is elvárás, hogy a tulajdonosok a szezon végén profittal zárjanak. A menedzser mód pénzügyi része szintén nagyon összetett. Játékosok kölcsönadása, eladása, jegybevételek, média bevételek, szurkolói tárgyak eladása produkálja a bevételi részt, míg a zsák alján a stadion, akadémia fenntartása, játékosok eladása emészt fel komoly pénzeket.

budget

Journey:

A Journey a játék sztori módja, melyben Alex Hunter-t kell alakítanunk. A készítők nem adnak arra lehetőséget, hogy saját magunk által kreált játékost, vagy magunkat alakítsuk, ami a 2K Games próbálkozásának kudarcára vezethető vissza. A sztori mód elején főhősünk még gyerek, majd egy nagy ugrással, pár év múlva nagy lehetőség előtt áll, kedvenc csapata edzőtáborában, válogatón vehet részt. Alex karrierjét nagyapja, Jim Hunter egyengeti, aki maga is futballista volt a 60-as években.  Innentől aztán csak rajtunk múlik, hogy alakul Alex Hunter karrierje. Nem csak a mérkőzéseken nyújtott teljesítmény határozza meg pályafutásunkat, hanem az edzések eredményessége, illetve  a lefolytatott párbeszédekben adott válasz. Az edzéseken végzett munkánk nagyban meghatározza, hogy benne leszünk-e a kezdőcsapatban, vagy sem. A párbeszédekben, interjúkban adott válaszokkal kedvében járhatunk a rajongóinknak és a menedzsernek is, de választhatjuk az aranyközép utat is.

[caption id="attachment_69465" align="aligncenter" width="610"]finish2 Válogató, vajon sikerülni fog?[/caption]

A Journey mód nem csak a játékról, edzésekről szól, a játékmód szerves része a magánélet is. A család együtt örül, mikor sikeresen túljutunk a válogatón, vagy épp a játékosügynökkel aláírjuk a szerződést. Természetesen az élet nem habos torta, hisz nem tudunk majd 100%-ig a futballra koncentrálni, hisz lesznek ellentétek a csapatban, magánéletben, közre játszanak olyan tényezők, melyek hatással lesznek pályafutásunkra, így feljuthatunk a csúcsra, de akár végig is padozhatjuk a szezont. Edzéseken a megszokott skill feladatok várnak ránk, melyek teljesítésével a képességeink is fejlődnek.

[caption id="attachment_69467" align="aligncenter" width="610"]klopp2 Kedvenc csapatunk edzője köszön ránk. Egy álom valóra vállt....[/caption]

A párbeszédekben, interjúkban adott válaszokkal kedvében járhatunk a rajongóinknak és a menedzsernek is, de választhatjuk az aranyközéputat is. Az átvezető videókról érdemes megemlíteni, hogy szép számmal fordulnak elő. A játék elején szinte többet "tévézünk", mint amennyit a pályán töltünk, de ez igazából nem probléma, hisz így látjuk át teljes egészében a történetet.

[caption id="attachment_69466" align="aligncenter" width="610"]inter Mérkőzés utáni interjú...[/caption] FUT (FIFA Ultimate Team):

Az Ultimate Team lehetőséget ad arra, hogy a játékért kifizetett pénz mellett további komoly összegeket fizessünk ki az Electronic Arts kasszájába egy Lionel Messi, Christiano Ronaldo, vagy Zlatan Ibrahimovic megszerzése reményében. Nagy újítás, hogy a játékmódban bemutatkoznak a dinamikus lapok. Ez azt jelenti, hogy egy-egy játékos pontértékét a valós teljesítménye alapján növelheti, vagy csökkenthetik a készítők, így a birtokunkban lévő kártya értéke akár többszörösére is nőhet, míg rajta "ülünk", de akár nagyot is bukhatunk rajta. Visszatérnek a legendák is, így Pelé, Beckenbauer, vagy akár Luis Figo is beszerezhető lesz. A készítők átszabták a csomagok nyitásának animációját, ami még hangulatosabbá teszi a folyamatot. Továbbra is lesznek csapatépítő kihívások és újdonságként a készítők minden héten rendeznek FUT bajnokságot, amelyeknek csúcspontjai a hétvégenként rendezett külön tornák, természetesen értékes jutalmakért, díjakért.

reus2

Irányítás:

Az irányítás terén komoly változásokat eszközöltek a készítők. Ez legfőképp a pontrúgásokat, azaz a szögletet, szabadrúgást és büntetőrúgást érinti. A büntetőrúgásnál továbbra is nekünk kell megadni a a lövés irányát és az erősségét, de most már egy szaggatott nyilat látunk, melyet jobbra-balra mozgathatunk és a lövés erősségét egy zöldből pirosba tartó skálán figyelhetjük, amit természetesen mi befolyásolunk. A szabadrúgásoknál nekifutás közben is irányíthatjuk a játékosunkat, megszabhatjuk, hogy milyen messziről, milyen szögben és milyen tempóban fusson neki a szabadrúgásnak. Szögletnél kapunk egy célkeresztet, ahová a labdát szánjuk és a benn helyezkedő játékosokkal akár meg is zavarhatjuk az ellenfelet. Ráncfelvarráson esett át a bedobások mechanizmusa is. Lehetőségünk van ugyanis néhány lépést előre, vagy hátra araszolnunk, hogy jobb pozícióba kerülhessünk, de ha úgy tartja kedvünk egy dobócsellel be is csaphatjuk az ellenfelet. Lehetőségünk lesz a labda minden oldalról történő fedezésére, így ha több védő rohamoz meg bennünket be tudjuk várni a segítséget.

physicalplay-npi-lg-2x physicalplay-pushbacktech-md-2x physicalplay-360shielddribble-md-2x
.
Adatbázis:

Már megszokhattuk, hogy a játék tartalma évről-évre gyarapszik, persze azért vannak olyan klubcsapatok és válogatottak, melyek kikerültek az új részből. A női futball továbbra is szerepel, összesen 14 válogatott került a FIFA 17-be. A férfi válogatottak terén a 47-es szám alacsonynak tűnhet, de úgy gondolom egy kivétellel (európai szemmel) teljes a felhozatal. Izland válogatottja ugyanis licenszproblémák miatt nem szerepel. Klubcsapatok terén 28 ország, összesen 35 bajnokságát tudja magáénak a játék, a megszokott módon Angliából 4 osztályt is kapunk. Lesz "Rest of World" maréknyi csapattal. Ebben a kalapban a kimaradó görög klubok, amerikai és brazil első osztályban nem szereplő fontosabb klubok kaptak helyet, de lesznek All Star csapatok és még egy HJK Helsinki is szerepel a listán. Mondanom sem kell a játékban a magyar futballt továbbra is csak a Magyar Labdarúgó Válogatott képviseli, bajnokság és klubcsapat nincs. Játékosaink száma ennek megfelelően eléggé elszomorító, Dzsudzsák Balázzsal pl. csak válogatott mezben találkozhatunk.

A FIFA 17 összesen 39 magyar játékost tartalmaz. Ez magyar klubok hiányában annyit jelent, hogy csak a válogatottban helyet kapó, vagy a 35 bajnokság egyikében szereplő játékosok közül válogathatunk. Szerencsére, aki válogatott (gondolok most Dzsudzsák Balázsra, Böde Dánielre, Dibusz Dénesre, Gera Zoltánra, vagy épp Lovrencsics Gergőre) karrier módban leigazolhatók (szét vannak szórva Európa kisebb klubjaiban) az általunk választott csapatba, de például a FIFA Ultimate Team-ben már nem találkozhatunk velük.

001 002
.
Grafika:

Az idei évtől a FIFA átváltott arra a Frostbite Engine-re, melyet például a Need for Speed és a Mirror’s Edge Catalyst is használ. Ez komoly változásokat eredményezett a grafika terén, szerencsére a játék előnyére. Az új motornak köszönhetően mind a játékosok, mind az animációk csodaszépek lettek. A Frostbite Engine hozadéka a még a játékosok mozgása, mely még élethűbb lett.

Az új motor megérkeztével természetesen az évekig alig változó rendszerkövetelmény is megváltozott. Szerencsére azért nem kell egy erőgépet összerakni, a motor váltás a FIFA 16-hoz képest legfőképpen a RAM memóriára és helyigényre van komolyabb hatással. A FIFA 16-nál elegendő volt 4 GB RAM, ami a FIFA 17 esetében 8 GB-ra nőtt. "A RAM-éhség" mellett a játék helyigénye is nagyjából a triplájára nőtt, így érdemes telepítés előtt nagyjából 50 GB-ot felszabadítani (nálunk a játék 32 GB-ot foglal).

Egy rövidke összeállítás a mérkőzések felvezetőiből:

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=_FPyhSA55Hs[/youtube]

.

Hangok:

Egy futballmérkőzés hangulatát mindig a szurkolótábor adja. A FIFA 17 szurkolói hangok terén ismételten jól vizsgázott. Számítógépes játék ide, vagy oda, mikor egy Liverpool meccsen az Anfield Road-on a nézők elkezdik énekelni a You'll Never Walk Alone-t, borsózik a hátam. A készítők természetesen a menüt és a visszajátszások alatti perceket arra használták, hogy ismételten telepakolják különféle zenékkel. A megszokott módon a készítők a feltörekvő, javarészt ismeretlen előadók zenéit tették a játékba, pontosan 41-et, melyek közül egy "High and Low", "Chariots" vagy "Anyway" kimondottan hangulatossá és élvezhetővé teszi a menüben eltöltött időt.

Összegzés:

A FIFA 17 a Frostbite Engine-nek köszönhetően még szebb lett. A játékosok és a lelátó közönsége még élethűbb a korábbiakhoz képest és az edzők is szépen ki lettek dolgozva. Játékmódokból továbbra is jól szerepel kicsit megújult a karrier mód és ráncfelvarrott FUT is, emellett a Journey nagyon sokat hozzátesz a játékhoz, már-már elhiszi az ember, hogy róla szól a történet, még ha nem is saját karaktert készített. Mind szurkolói hangok, mind zenék terén jól teljesített a játék, így erre sem lehet panasz. Összességében a játék készítői jó munkát végeztek, a számos játékmódnak köszönhetően sok-sok órára a gép elé fogja szegezni a vásárlókat.

konzolvilag_logo

 

Írta: Kocsis Bence

Hasonló bejegyzések: