aranyelet-1x3-kritika/2015/11/23

[Sorozatkritika] Aranyélet - 1x3

2015. november 23. Teszt Matt

Elérkeztünk a sorozat harmadik részéhez is, és örömmel jelentem hogy az Aranyélet továbbra is hozza az eddig megszokott magas színvonalat. Nem lett se jobb, se rosszabb, de legalább kezd kialakulni egy végső kép a sorozatról.

Az előző kritikában már kitértem hogy mik a problémáim a sorozattal és így a harmadik részt megnézve valószínűleg meg is maradnak ezek a negatívumok. Sok bajom továbbra sincs, a sorozat még mindig izgalmas, jól kezeli a feszültséget, a karaktereket pedig minél jobban megismerjük annál inkább látszik hogy mind kidolgozott személyiségek. Mélység terén természetesen még így sem hozzák a Terápia színvonalát, de ettől még több, mint korrektek szereplők, akiket a színészek kellő beleéléssel és profizmussal játszanak el.

qwe

A párbeszédek még mindig nem a legjobbak és itt-ott becsúszott pár teljesen felesleges jelenet is, valamint a történetszálak sem voltak egyenlően izgalmasak, de ez még olyan "nagy" sorozatokban is előfordul mint pl. a Trónok Harcában.

A történet továbbra is bonyolódik, a rendőrség egyre közelebb kerül a Miklósi családhoz, Márk pedig megint életveszélybe került meggondolatlansága miatt. Janka egyre magasabbra tör, de lehet hogy a későbbiekben komoly áldozatokat kell hoznia pozíciójának megtartása érdekében. Mira egyre jobban kezd megismerkedni az éjszakai élettel, ami egyértelműen nem neki való és hacsak valaki nem kezd jobban odafigyelni rá, csúnya társaságokba keveredhet.

ewq

A család kezd szétesni.

És még csak a 3. résznél járunk.

   

Írta: Teszt Matt