bajban-az-apple-nem-fogy-az-iphone-x/2018/01/04

Bajban az Apple, nem fogy az iPhone X

2018. január 04. Kocsis Bence IOS hírek

A korábban felröppent híreket, miszerint az Apple csökkenti a legújabb okostelefonjának gyártási mennyiségét, úgy tűnik a karácsony és az újév elkezdésével több forrás is megerősíti. A nagyobb gyártók eladási statisztikái szerint az idén is az Apple adta el a legtöbb készüléket, azonban egyáltalán nem a várakozások szerinti összetételben. Elsőnek az Apple, másodiknak a Samsung és harmadiknak pedig a Huawei futott be a legtöbb készüléket eladók versenyében.

A frissen napvilágot látott hírek szerint közel sem a legújabb készülékükkel aratták le a babérokat. A legtöbbet eladott készülék ugyanis a tavaly bemutatott iPhone 7 volt. Ez megerősíti a Bloomberg által nyilvánosságra hozott információt miszerint az Apple 35 millió példányról 25 millióra csökkentette az első negyedév eladási terveit.

A tavalyi évhez képest gyenge teljesítmény a Phonebox megerősítése szerint, az iPhone X kiemelkedően magas árának köszönhető, továbbá a még kiforratlan és több gyerekhibával is rendelkező FaceID bizonytalanságának tudható be. Jelenleg Magyarországon kapható a világon a legdrágábban az új iPhone X, a kisebbik 64Gb os modell 379.990 Forintért, a nagyobb 256Gb tárhellyel rendelkező pedig 436.990 Forintért vihető haza kártyafüggetlenül. Köztes kapacitást a csúcskészülékből idén nem dobtak piacra, ezzel akarja a gyártó a drágább készülék felé terelni a vásárlókat.

A 2018-as eladásokra valószínűleg további negatív hatással lesz a legfrissebb botrány, mely szerint az Apple bevallottan csökkenti régebbi készülékeinek a teljesítményét, az ígért akkumulátor üzemidő megtartása érdekében.

forrás: Phonebox

Írta: Kocsis Bence

Hasonló bejegyzések: