cobra-kai-a-karate-kolyok-egy-masik-szemszogbol

Cobra Kai - A karate kölyök egy másik szemszögből

2021. január 03. Kocsis Bence Mozi

Emlékeztek még a Karate kölyök című filmre? Nem, most nem a Jackie és Jaden Smith főszereplésével készült karatés filmre gondolok, hanem az 1984-ben megjelent klasszikusra, melyben Mr. Miagi és Daniel LaRusso próbálta felvenni a harcot a Cobra Kai növendékeivel és Sensei-ével. Aztán persze a három részes film bővült egy 1994-es epizóddal, melyben 'Daniel San' helyett már egy lány került Mr. Miagi védelmébe. Nekem a film kimondottan tetszett, hisz megmutatta, hogy a gyengébb sok gyakorlással, elszántsággal legyőzheti az erősebbet, emellett volt benne szerelmi szál is, ami egy kalandfilmnél azért követelménynek mondható.

Eljött 2018 és a Netflix újraélesztette a történetet, mely 30 évvel az All Valley karate bajnokság után játszódik. A készítők nem bíztak semmit a véletlenre, nem szerették volna, hogy új színészekkel folytassák a történetet, így megkeresték az eredeti film szereplőit. Így történt, hogy Daniel LaRusso-t játszó Ralph Macchio és Johnny Lawrence-t játszó William Zabka kapták a főszerepet, rájuk épül a sorozat. Erre az időre már mindketten felnőttek, Daniel családot alapított, Johnny pedig a zűrös életéből próbál kilábalni. 

A két rivális a sorozat elején egymásra talál, de a rivalizálás és az ellenszenv nem múlott el, sőt... Még mindig úgy viselkednek egymással, mintha halálos ellenségek lennének. Persze a kibékülést nem könnyíti meg a félreértések sorozata, mely epizódról epizódra újabb és újabb bonyodalmakat okoz. Mikor már tisztulni látszik a kép és kezdenek lenyugodni a kedélyek, megjelenik a Cobra Kai alapítója, John Reese - akit természetesen az eredeti filmben szereplő Martin Kove játszik - újra elszabadul a pokol, igazi csatatérré változik az iskola, a szórakozó helyek és a bevásárló központ, mindenki a másik karate iskola növendékét próbálja eltenni láb alól, olykor hatalmas galibát, esetenként súlyos sérüléseket okozva. Johnny fia a Miagi Do-ban? Daniel lánya egy Kobra Kai-ossal jár? 

Nem egyszerű a sztori és epizódról epizódra az ember csak a fejét fogja, milyen fordulat történhet még. Féltékenység, bosszú, egyre inkább elszabadulnak az indulatok, mind a karate iskolák között, mind a kapcsolatokban. A harmadik évad vége felé újabb régi is szereplők jelennek meg. Daniel elutazik Okinawára, hogy régi szerelmével találkozzon, míg Johnny-t nem várt ismerős keresi fel...

A sorozat nagyon jó, szerintem kimondottan izgalmas, nem lehet közben unatkozni. A szereplőknek folyamatosan el kell dönteniük, hogy a gyengébbet a földbe tiporják, vagy segítenek rajta. Olykor nagy dilemma, barátságok és szerelmek mennek tönkre, de aki jó ember, az visszatalál a helyes útra és ezt is próbálja bemutatni a sorozat. Aki látta az eredeti filmet és tetszett neki, annak a Netflix saját gyártású sorozata kötelező darab.

Írta: Kocsis Bence

Hasonló bejegyzések: