corsair-740-air-kockahaz-teszt/2017/07/31

Corsair 740 Air - "kockaház" teszt !

2017. július 31. Kocsis Bence Gépház

Manapság a számítógépházak nem azt az egyetlen célt szolgálják, hogy belepakoljuk az alkatrészeket. Az utóbbi időben a felhasználói igények - és valljuk be, hogy a felhasználókra erőltetett trendek is - új irányba mozdították el a számítógépházak kialakítását és megjelenését. Sok esetben a helytakarékosság, más esetben a tágas belső az elsődleges szempont és persze egyre nagyobb az igény a látványvilágra. Ennek eredményeképp a legtöbb gyártó sorra dobja piacra házait, melyek sok esetben innovatív megoldásokat vonultatnak fel, de persze előfordul az is, hogy egy láncfelvarrott változat kerül a boltok polcaira.

A Corsair nemrégiben bemutatta új, 740 Air számítógépházát, ami egy "kockaház", kettéosztott belsővel, mely átlátszó oldallapjával és esztétikus megjelenésével próbálja a felhasználókat vásárlásra ösztönözni. Ezt a házat próbáltuk most ki és megnéztük, milyen előnyei, illetve hátrányai vannak egy ilyen megoldásnak.

Csomagolás:

A méretes kartondobozba bújtatott Air 740 nem a megszokott módon lett becsomagolva. Más házaknál a nylon tasak a bevett szokás, de ebben az esetben egy szövetzsák lett a házra ráhúzva. Ennek igazából nincs komolyabb jelentősége de mégis egy bizalomgerjesztő apróság.

[caption id="attachment_76145" align="aligncenter" width="610"]

A csomagolás[/caption]

Külső:

Ami a Corsair 740 Air külsejét illeti, sok mindent el lehet mondani róla, csak azt nem, hogy letisztult. Persze ez nem egy negatív dolog, hisz egy kockaház extra élek és törések nélkül kimondottan unalmasan festene. Ami a formát illeti, a ház 340 mm-es szélességgel, 426 mm-es hosszúsággal és 510 mm-es magassággal rendelkezik.

[caption id="attachment_76129" align="aligncenter" width="610"]

A bordázott kialakítás[/caption]

A Corsair 740 Air tagoltsága nem csak belül, hanem kívül is látható, hisz az alaplapi oldalon elől és felül is perforált szellőző fut végig, míg a tápegység /kábelrendező kamra fedett borítást kapott. A perforált részt és a fedett elemet elől és felül is érdes felületű bordák kötik össze.

Az előlapi I/O panel egy bekapcsoló gombból, egy reset gombból, két darab USB 3.0 portból és egy 3,5 mm-es mikrofon, valamint fejhallgató Jack csatlakozóból áll, emellett találunk egy LED világítás szabályozására alkalmas gombot, amelyre később ki fogunk térni.

[caption id="attachment_76147" align="aligncenter" width="610"]

Az előlapi I/O panel[/caption]

Az oldallapok közül az alaplap felőli oldal az érdekesebb, hisz itt egy átlátszó ajtó kapott helyet, mely kimondottan jól mutat. Érdemese megemlíteni, hogy szinte a teljes ajtó átlátszó, csak felül és alul van néhány cm zárt rész - minden bizonnyal a stabilitás megőrzése céljából - illetve a nyitó szerkezet vesz el még néhány négyzetcentimétert a teljes átláthatóságból.

[caption id="attachment_76130" align="aligncenter" width="610"]

Az oldallap nagyon ott van...[/caption]

[caption id="attachment_76132" align="aligncenter" width="610"]

A zsanérok[/caption]

A másik oldallap majdnem teljesen fedett, de találunk rajta egy méretes perforált részt, ami a ház belső kialakítása miatt volt szükséges, ugyanis a perforált rész mögött kerül beszerelésre a tápegység.

A hátoldal nem a megszokott látványt nyújtja. Ami ismerős lehet, az a jobb oldali rész, ahol megtaláljuk a ventilátorhelyet, a PCI bővítőhelyek nyílását, az alaplapi I/O panel számára kihagyott részt és kapunk két méretes szellőzőt is. Ami viszont érdekesség, hogy a bal oldalra álló helyzetbe került a tápegység helye, felette pedig egy újabb méretes szellőző lett kialakítva. Az alaplapi tálcán két kivágás is helyet kapott, míg a nagyobbik a processzorhűtő szerelését könnyíti meg, addig a másik az olyan alaplapok számára hasznos, ahol a helyhiány miatt egy SSD, vagy egyéb modul  a hátoldalra kerül.

[caption id="attachment_76128" align="aligncenter" width="610"]

A hátoldali panel[/caption]

Belső:

Ha az alaplap felőli oldalt megnézzük, érdekes látvány fogad bennünket, hisz a rendelkezésre álló tér nem sokkal nagyobb, mint maga a normál, ATX méretű alaplap. Az alaplapi tálca körüli részen összesen 9 darab gumiborítású nyílás került elhelyezésre, melyek segítségével a kábelrendezés könnyedén megoldható.

A ház összesen 8  darab PCI bővítőhellyel rendelkezik. Alaplapból mini-ITX, micro-ATX és ATX támogatásról beszélhetünk, melyek szélessége maximálisan 272 mm lehet. A bővítőhelyekbe 330 mm-es hosszú kártyák beszerelése a maximálisan megengedett.

.

Ha tovább nézelődünk, három darab 140 mm-es ventilátort pillanthatunk meg, melyek a gyártó által előre szerelt megoldások. Ezek közül kettő az előlapi panel mögött, egy pedig a hátoldalon találhatók. Itt nincs vége, hisz a 740 Air kiemelkedő hűtési potenciállal rendelkezik. Elől 3 darab 120 mm-es, vagy két darab 140 mm-es ventilátor szerelhető fel, alul és felül két darab 120, vagy két darab 140 mm-es ventilátorhely található, míg hátra egy 120, vagy 140 mm-es hűtőt pakolhatunk be. Ez a nagy számú ventilátorhely lehetőséget ad 120, 140, 240, 280 és 380 mm-es radiátorok beszerelésére. A kialakításnak köszönhetően a felső és elülső részen sok hely marad a radiátorok számára, így lehetőség van a szabványosnál vastagabb hűtők beszerelésére anélkül, hogy az alaplap, vagy alaplapra szerelt komponensek bezavarnának.

A 740 Air fontos része a második kamra, ahol a tápegység helye találhatók és a merevlemezek keretek kerültek elhelyezésre. Emellett még egy fontos funkciót tölt be ez a kamra, ugyanis ide helyezhetjük el az összes tápkábelt, amit használni szeretnénk.

[caption id="attachment_76127" align="aligncenter" width="610"]

A második kamra...[/caption]

A tápegységet egy bakra kell helyezni, melyen egy mozgatható zárólemez kapott helyet, így a tápegységet nem csak a 4 hátlapi csavar tartja a helyén. A két merevlemez keret 3 darab 3,5 hüvelykes HDD-t és 4 darab 2,5 hüvelykes HDD-t, vagy SSD-t képes fogadni. Lehetőségünk van arra, hogy ezeket a kereteket eltávolítsuk, de igazából ennek csak szerelésnél van jelentősége, esztétikai szempontból nem sok vizet zavar. A szerelés szempontjából azért is fontos a 3,5"-os keret eltávolítása, ugyanis az előlap leszereléséhez szükséges csavarok csak így távolíthatók el. A keretek nagy előnye, hogy szerszám és csavar nélkül rögzíthetjük benne a merevlemezeket.

 

Porszűrők:

A ház belső terének tisztábban tartásában nagy segítséget nyújtanak az elhelyezett porszűrők, melyek az előlapi panel és elülső ventilátorok közé, illetve az oldalsó panelen a panel és a tápegység közé lettek bepakolva. Fontos megemlíteni, hogy a porszűrők mágneses betéttel lettek ellátva, így a levétel és tisztántartás megkönnyített.

[caption id="attachment_76119" align="aligncenter" width="610"]

A két porszűrő[/caption]

Specifikáció:

740air

Tesztkonfiguráció:

A Corsair 740 Air számítógépházba egy Intel Z170 chipkészletre épülő konfigurációt pakoltunk bele. Az alaplap egy Gigabyte Z170X Gaming 5 modell volt, melybe egy Intel Core i7-6700K processzort és 16 GB Hyperx Savage DDR4 2400 Mhz memóriát pakoltunk. A Grafikus kártya egy Gigabyte Geforce GTX 1070 G1 Gaming 8 GB modell volt, merevlemezekből pedig egy Adata 240 GB-os SSD és egy WD RED 2 TB-os HDD szolgáltatott tárhelyet.  A processzor hűtését egy Corsair H110i GTX 280 mm-es vízhűtéssel oldottuk meg, míg a tápellátásról egy Corsair RM750i moduláris megoldás gondoskodott.

Összeszerelés:

Az összeszerelés során számos, a megszokottnál egyszerűbb feladattal találkoztunk, de voltak olyan mozzanatok is, amelyek megnehezítették a dolgunkat. Az alaplap beszerelése kimondottan egyszerű volt. Az alaplapot akár a ház álló helyzetében is beszerelhettük, ugyanis az egyik csavarhely helyett egy kis nyúlvány lett kialakítva, amely átnyúlt az alaplap nyílásán megtartva azt. A folyadékhűtés beszerelése is kimondottan könnyű volt - leszerelhető felső panel, méretes szerelőnyílás, 180 foknál jobban kitárható oldalajtó - és a merevlemezeket is szerszám nélkül egyszerűen a helyükre tudtuk tenni. Kisebb problémát jelentett viszont az elülső ventilátorok cseréje.

[caption id="attachment_76150" align="aligncenter" width="610"]

Az eredeti felállás[/caption]

[caption id="attachment_76118" align="aligncenter" width="610"]

HD120 RGB ventiket szereltünk be[/caption]

Ahhoz hogy le tudjuk szerelni a ventilátorokat, el kellett távolítani az előlapot, amit 9 darab csavar tartott. Ebből a 9 csavarból viszont néhányat csak a 3,5 hüvelykes meghajtókeret és annak tartókonzolja eltávolításával érünk el.

[caption id="attachment_76120" align="aligncenter" width="610"]

Elkészültünk...[/caption]

[caption id="attachment_76126" align="aligncenter" width="610"]

Van hova rendezni a kábeleket...[/caption]

 

Korábban már említettük a ház elején elhelyezett LED gombot. Ennek a gombnak egy LED SW kivezetése van, mellyel a ház LED világítását tudjuk állítgatni. Ehhez természetesen kompatibilis ventilátor és ventilátor vezérlő szükséges, mint pl. a HD120 RGB. A ház LED SW csatlakozóját a ventilátor vezérlő Mode, Speed, vagy Color csatlakozójára dughatjuk, így lehetőségünk van arra, hogy az RGB effektet, a színt, vagy az effekt sebességét állítsuk.

[caption id="attachment_76123" align="aligncenter" width="610"]

Dolgoznak az RGB ventik...[/caption]

Összegzés:

A Corsair 740 Air egy minőségi ház, mely külsőre nagyon tetszetős és széleskörű hardver-kompatibilitással rendelkezik. Hűtés terén nem lehet okunk panaszra, mind léghűtés, mind vízhűtés terén komoly a támogatottság. A két kamrás kialakításnak köszönhetően a belső esztétikai szempontból kiemelkedő. Ami problémát jelenthet az a 340 mm-es szélességből adódhat. Aki íróasztal alsó részére tervezi a ház beszerzését, annak nem javasolt, viszont asztalra - persze, ha van hely - tökéletes alternatíva. Ami az árat illeti, 42-43 ezer forintért már használatba is vehetjük...

Írta: Kocsis Bence

Hasonló bejegyzések: