corsair-h110i-gtx-a-corsair-csucshutoje-jart-nalunk/2015/09/24

Corsair H110i GTX - A Corsair csúcshűtője járt nálunk

2015. szeptember 24. Kocsis Bence Hűtés hírek

A Corsair jól felszerelt számítógépházai, nagytudású perifériái, merevlemezei, tápegységei és memória moduljai mellett a processzor hűtők területén is jeleskedik. A gyártó a léghűtéses processzorhűtőket hanyagolva csak a folyadékhűtésekre koncentrál és ezen a területen próbálja a felhasználók igényeit maximálisan kielégíteni, így a belépő szinttől kezdve a felső high end szegmensig több mint 10 különféle modell körül választhatnak a vásárlók. Folyadékhűtések terén eddig a H110 és a H110i GT volt a gyártó csúcsmodellje, azonban a nyár elején bejelentésre került a Corsair H110i GTX.

Corsair H110i GTX:

Először is fontos megemlíteni, hogy míg a Corsair H110i GT aCoolIT megoldása, addig az új jövevény az Asetek által kifejlesztett technológián alapszik, így nem ráncfelvarrásról, hanem egy teljesen más konstrukcióról beszélhetünk, ennek eredményeképp jó néhány különbség van a két modell között.

A csomagolás a 280 mm-es Corsair folyadékhűtések fekete/piros színösszeállítása helyett a H110i GTX esetében fekete/sárga. A dobozon a hűtő képén kívül megtaláljuk a legfontosabb információkat és specifikációkat.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A hűtő dobozát kinyitva megtaláljuk az összeszereléshez szükséges dokumentációt és alatta a "tojástartóban" u-alakban összehajtott hűtést, mely a tartozékokat és a ventilátorokat fogja közre.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A folyadékhűtés pumpája egy nyolcszögletű, elég méretes házban kapott helyet, melynek tetején továbbra is a Corsair felirattal és logóval ellátott műanyag elem fut végig. Ez a logóval ellátott felirat RGB LED háttérvilágítást kapott, melynek színét a Corsair LINK szoftverrel lehet beállítani. Eltérés a H110i GT-hez képest az alak mellet a folyadékcsövek elhelyezése, mely nem oldalra, hanem felülre került. Ez a hálós bevonattal ellátott, a megszokottnál vaskosabb, folyadékcső nem fix rögzítésű, hanem forgatható, így beszerelésnél a pumpa és radiátor között a cső fel tudja venni a legkényelmesebb formát. Ez a háló a pumpa és a radiátor felől is elég strapabírónak tűnik.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Bár a borítás nyolcszögletű, a rézlap a "jégkorong" formájú megoldásokhoz hasonlóan kör alakú réz felület, mely a gyártó által előre pasztázott. A már említett folyadékcső 38 cm hosszú, ami nagyobb házakban is elegendő kell hogy legyen, de elég hajlékony ahhoz, hogy a kisebb házakban ne törjön meg.

A borítás alól 3 vezeték fut kifelé és egy csatlakozó is található rajta. A 3 pines, ventilátorokat ellátó tápkábel mellett 2 darab 4 pines ventilátor csatlakozó, és egy SATA csatlakozót találunk, utóbbi a pumpa működéséért felel. A borítás oldalán találunk egy mini USB portot is, melyre a mellékelt kábel csatlakoztatható.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A folyadékcső és a radiátor illesztése a megszokott műanyag csonkos megoldás, itt a cső azonban már nem forgatható. A H110i GTX radiátora 140 x 312 x 26 mm-es méretekkel rendelkezik. Azt fontos megemlíteni, hogy maga a radiátor ténylegesen csak 20 mm vastag, felül és alul 3-3 mm-rel a csavartartó bakok növelik a vastagságot. Ezek a bakok szabványos távolságra vannak egymástól, így minden házban, ahol támogatott a 280 mm-es radiátor, felhelyezhető.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A H110i GTX-en két darab 140 mm-es SP140L PWM vezérléssel ellátott ventilátor teljesít szolgálatot. Ezek a ventilátorok stabil kerettel és 9 darab lapáttal rendelkeznek. Fordulatszám terén 1000 és 2100 RPM közötti tartományról beszélhetünk, mely maximálisan 40 dBA zajszintet képes előidézni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Specifikáció:

Csomag tartalma:

  • Hydro Series H110i GTX folyadékhűtés
  • Rögzítő rendszer az összes modern foglalathoz
  • Két SP140L nagy teljesítményű 140mm-es ventilátor
  • USB kábel a Corsair Link szoftver számára
  • Ventilátor és radiátor rögzítő csavarok
  • Hővezető paszta (előre felvitt)
  • Összeszerelési útmutató

Kompatibilitás:

  • Intel LGA 1150, 1155, 1156, 1366, 2011 és 2011-3
  • AMD FM1, FM2, AM2, and AM3
Paraméterek:
  • Radiátor: 140 mm x 312 mm x 26 mm
  • Ventilátor: 140 mm x 25 mm
  • Ventilátor fordulatszám: 2000 +/- 10% RPM
  • Ventilátor légszállítás: 104.65 CFM
  • Ventilátor statikus nyomása: 3.99 mm-H2O
  • Zajszint: 40 dB(A)
 Összeszerelés (Intel LGA 1150):

A processzorhűtő beszerelése továbbra sem igényel komolyabb szakértelmet. Akik Intel LGA 1366, vagy 115X foglalatú alaplappal rendelkezik, annak még könnyebb dolga van, hisz a pumpára már előre fel van szerelve a keret. Aki AMD-s, annak ez le kell cserélnie.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA
.

Intel (LGA 2011, 2011-3 foglalatnál nem kell) 1366 és 115X foglalatnál a mellékelt hátlapi keretet kell használni, melyben mind a 4 csavarhely egy-egy csúszkában található, így tudjuk orientálni azt a nekünk szükséges helyre. Ha ezzel megvagyunk, akkor a processzor felőli oldalról tudjuk rögzíteni ezt a keretet a 4 mellékelt fémcsavarral. AMD foglalat és Intel LGA 2011 esetén sem kell az említett hátlapi keret, hisz az AMD-nél a gyári keret kell, míg az LGA 2011 esetében a processzort körülvevő fém szerkezetbe közvetlenül mennek a csavarok.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA OLYMPUS DIGITAL CAMERA
.

Ha megvagyunk a pumpa tartószerkezetének előkészítésével, fel kell szerelnünk a ventilátorokat a radiátorra (hisz ha ezt később tesszük a csavarhúzóval a házon belül kárt tehetünk), majd a radiátort rögzítjük a ház tetejére, elejére, épp ahol erre alkalmas hely van.

Miután megvagyunk, a pumpa következik. Pasztázni nem kell, ugyanis a gyártó előre pasztázott. A pumpát ráhúzzuk az előzőleg felépített tartószerkezetre, majd az átbújtatott csavarok és zárócsavarok segítségével rögzítjük a pumpát. A pumpából kijövő kábelek egyike a 3 pines tápkábel, mely a ventilátorokat tápellátásáért felel. A SATA kábel a pumpa működtetését szolgálja, míg a szabadon lógó két darab 4 pines csatlakozóba a ventilátorokat kell bedugni. Kapunk egy USB kábelt is a hűtőhöz, melynek egyik végét a pumpa alsó oldalába, másik végét az alaplap egyik 9 tűs csatlakozójába kell bedugni. Ha ezzel megvagyunk el is készültünk, már csak fel kell telepíteni a Corsair LINK szoftvert.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A szoftver:

A Corsair H110i GTX processzorhűtő összes funkciója a Corsair LINK szoftver segítségével aknázható ki. Ennek a szoftvernek a telepítőlemezét ne is keressük a hűtő dobozában, ugyanis ha szeretnénk feltelepíteni, akkor el kell látogatnunk a gyártó oldalára, ahonnan a legfrissebb verzió letölthető.

A telepítés után a megnyitott szoftverben egy számítógépházat és bal oldalt rengeteg, nemcsak a processzorra és processzorhűtőre vonatkozó információt megtalálunk. Lehetőségünk van a pumpa fordulatszámának beállítására(csendes, vagy teljesítmény orientált), ami azt befolyásolja, hogy a rendszerben mekkora intenzitással keringjen a hűtőfolyadék. Természetesen a ventilátor fordulatszáma felett is teljes kontrollt élvezhetünk. Választhatunk a Quiet, azaz csendes mód (1000 RPM), Performance, azaz teljesítmény mód (1700 RPM) és Balanced, azaz kiegyensúlyozott mód (1450 RPM) között. Emellett %-osan is belőhetjük a fix fordulatszámot, amit 1000 és 2200 RPM között variálhatunk. A folyadék hőmérséklete függvényében lehetőségünk van egyedi fordulatszámokat beállítani,  így, ha emelkedik a folyadék hőmérséklet (ami ugye a CPU hőmérsékletének függvénye), akkor növelhető a fordulatszám. A pumpa tetején elhelyezett RGB LED színét is beállíthatjuk annak megfelelően, hogy milyen a házunk belső színvilága, vagy épp azt akarjuk elérni, hogy ez a fény elüssön minden mástól, feltűnést keltve. Lehetőségünk van arra is, hogy ez a LED bizonyos hűtőfolyadék hőmérséklet felett az általunk választott színnel világítson, így figyelmeztetve bennünket arról, hogy processzor órajelet kell csökkentenünk, vagy a hűtés intenzitását kell növelnünk.

A processzorral és hűtéssel kapcsolatos információk és beállítási lehetőségek mellett a szoftverből kiolvashatók a legfontosabb hardverek, mint alaplap, VGA, merevlemezek hőmérsékleti adatai és a grafikus kártya hűtésének fordulatszáma is. És hogy miért van a ház a szoftverben? Azért, hogy a bal oldalt elhelyezett opciókat (melyek számunkra prioritást élveznek) behúzhassuk a ház megfelelő pontjára, így azt könnyebben megtaláljuk.

LINK_01 LINK_03
LINK_04 link_021101
link_05 LINK_06
.

[youtube]

;feature=youtu.be[/youtube]

.

Tesztkonfiguráció:

  • Alaplap: AsRock Z97 Extreme 6
  • Processzor: Intel Core i7-4790K 4/4,4 Ghz
  • Memória: 4 x 4 GB Corsair Vengeance Pro DDR3 1600 Mhz
  • Grafikus kártya: Gigabyte Geforce GTX 970 G1 Gaming 4 GB
  • Merevlemez: SanDisk Ultra II 480 GB SSD
  • Tápegység: Bitfenix Fury 550G
  • Ház: Fractal Design ARC XL
OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A teszteket továbbra is az AIDA 64 rendszerdiagnosztikai segédprogram rendszer stabilitásteszt funkciójával végeztük. A processzor hőmérsékletét vizsgáltuk fix 4000 Mhz-es (1.085V-os feszültséggel), tehát alap órajelen, valamint a Turbo Boost technológiát kikapcsolva fix 4400 Mhz-es órajelen (1.212V-os feszültségen).

cpu_z_4000 cpu_z_4400
.

Teszteredmények:

 A 4000 Mhz-es alapórajelet igazából csak összehasonlításképp vizsgáltuk meg, hisz ezen az órajelen még a gyári hűtő is használható, ha a 84 °C még annak számít. Természetesen Performance módban és maximális fordulatszámon a mezőny előtt járt a Corsair H110i GTX, de ami nagyon fontos, hogy Quiet (azaz csendes) módban zajtalanul 55 °C-ig kúszott fel mindössze a hőmérő, ami nagyjából egy teljes fordulatszámon pörgő 120 mm-es folyadékhűtés, vagy egy csúcs léghűtés teljesítménye.

4000_2

A 4400 Mhz-es órajelen már az Intel gyári hűtő és a Noctua NH-L9x65 már használhatatlan volt és csak a 120, 140 mm-es léghűtésekkel és folyadékhűtésekkel próbálkoztunk. Mikor mind a négy mag 4400 Mhz-en teljes terhelés alatt működött sok hűtő már nem bírta 70 °C alatt tartani a processzort. A Corsair H110i GTX maximális (2100-2200 RPM) fordulatszámon alig lépte át a 60 °C-os és Performance módban (1800 RPM környékén) is csak 62 °C-ot mértünk. 4400 Mhz-es fix órajelen még Quiet (1000-1100 RPM) is 67 °C-nál állt meg a hőmérő.

4400_2

Összegzés:

A Corsair H110i GTX egy kimondottan jól sikerült processzorhűtő. Mondom ezt a kiemelkedő hűtési teljesítmény miatt, a csendesnek mondható ventilátorok miatt és az esztétikai felhozatal miatt is. 280 mm-es folyadékhűtés révén a hűtési teljesítmény nem meglepő, hogy minden más hűtést maga mögé utasít. Az új dizájn, a hálós folyadékcső és a LED világítás tovább növeli a hűtő értékét. A H110i GTX-hez letölthető Corsair LINK kimondottan hasznos szoftver, aminek segítségével egy apró, beállításra és felügyeletre vonatkozó részlet sem kerülheti el a figyelmünket. Ami a 45 ezer forint körüli árát illeti, soknak tűnik ez tény, de ha megnézzük a körülbelül 6 ezer forinttal olcsóbb, mint a hasonló paraméterekkel (280 mm, LED, szoftver) rendelkező NZXT Kraken X61-et, akkor már nem is olyan vészes. Persze, hűteni 10 ezer forintos (alacsonyabb teljesítményű processzorok esetében akár gyári hűtéssel) hűtővel is probléma nélkül el lehet boldogulni, de az "ínyencek" és főképp a feneketlen pénztárcájúak számára jó választás lehet a Corsair H110i GTX.

tetszett_s[1]

corsair-banner

Írta: Kocsis Bence

Hasonló bejegyzések: