[D23] Hírmorzsák a Hihetetlen család 2-ről


Eddig egyenlőre nem sokat lehetett tudni (szinte semmit) a Pixar egyik legnagyobb sikerének számító Hihetetlen család című animációs film második részéről, azon kívül, hogy Brad Bird lesz ismét a rendező. Most azonban érdekes információk láttak napvilágot a jövőre érkező folytatás kapcsán. A D23 elnevezésű rendezvényen ugyanis kiemelt szerepet kapott a Hihetetlen család 2., ahogyan azt előrevetítettük korábban. Íme a legfontosabb/legérdekesebb hírek a produkció kapcsán:

  • A folytatás nem ugrik majd sokat az időben, sőt mindössze pár perccel később veszi csak fel a fonalat, mint ahol az első rész befejeződött.
  • Az első rész a család férfi tagjára, Mr. Irdatlanra koncentrált, az új film főkaraktere ezzel szemben a Nyúlányka lesz majd.
  • Közel 25 új szuperhős fog felbukkanni, hogy ezek valóban új hősök lesznek, akik a jelenben segítik, vagy hátráltatják hőseinket vagy az első részhez hasonlóan csak visszaemlékezés szintjén bemutatott szereplők, azt egyenlőre nem tudni.

Várható bemutató: 2018. június 15.