des-teufels-antwort-teufel-move-teszt/2014/01/04

Des Teufels Antwort - Teufel Move Teszt

2014. január 04. Gosztonyi Adorján

2013 december 13.-án mutatta be a Teufel Audio a legújabb headset-jét, a Teufel Move-ot, amit okostelefonokhoz terveztek, olyan operációs rendszerekkel kompatibilis, mint az iOS, Android és a különböző Windows phone-ok. De ne szaladjunk ennyire előre, lássunk egy kevés történelmet, hogyan és mikor indult hódító útjára az Ördög!

A Teufel Európa elsőszámú közvetlen hangszóró rendszer eladója. 1980-ban alakult Berlinben és jelenleg nagyon széles skáláját árusítják a különböző prémium kategóriás audio rendszereknek. A Teufel portfóliójába tartoznak házimozi rendszerek, multimédia és a különböző pc audio eszközökön túl a streaming eszközök, amiket a cég „Raumfeld” néven dobott a piacra. 1996-ban az első olyan cég volt németországban, ami THX minősítéssel rendelkező hangszórókat adhatott el és ma már szinte az összes termékük ezzel a minősítéssel kerül piacra. Ebből is látszik, hogy piszok jó minőség, amit az ember tőlük vásárol. Persze ennek a minőségnek az ára is megvan, hiszen prémium kategóriás termékekről beszélünk.

Van szerencsém bemutatni Nektek egyik legújabb terméküket, a Teufel Move névre keresztelt headset-et:

DSC_0918 DSC_0920

DSC_0923

Nagyon igényes fekete, fehér, átlátszó fedelű dobozban érkezett hozzánk a Move. Első ránézésre túlzásnak tartottam a csomagolás méretét, aztán amikor felvágtam a rajta végighúzott Teufel feliratú hologram csíkot és kivettem a belső dobozt már biztos voltam benne, hogy valami kis plusz cucc is akad benne, na meg persze a súly is árulkodó volt. Gyermekkori érdeklődéssel bontogattam tovább a csomagolást, nem csak a Ti kedvetekért, hiszen abban is biztos voltam, hogy mobilomról végre megfelelő minőségben hallgathatok majd zenét, vagy éppen telefonálhatok mindenféle probléma nélkül.

[caption id="attachment_40199" align="alignnone" width="264"]DSC_0934 Még egyben, a dobozban[/caption] [caption id="attachment_40201" align="alignnone" width="264"]DSC_0955 Headset és tartozékai[/caption]
[caption id="attachment_40202" align="alignnone" width="264"]DSC_0957 Tok, tisztító doboz és gumik[/caption] [caption id="attachment_40200" align="alignnone" width="264"]DSC_0936 Védőtok Teufel logoval[/caption]

A bontogatás után végre kiderült miért ekkora dobozban van. A tartozékok listáját sok gyártó megirigyelhetné, illetve megszívlelhetné, a headset-en kívül az alábbiakat tartalmazza a doboz: használati utasítás (természetesen német és angol nyelven), egy henger alakú tisztító doboz 3 pár fülhallgató gumival egy nyárson, tároló doboz a headset-nek, valamint 1 darab 3,5 mm-es adapter, aminek segítségével azonnal kompatibilissé válik akár symbian rendszerű okostelefonunkkal is. A Sony telefonjai ez utóbbi szerkezetre nagyon érzékenyek, amint használtam az adaptert, máris nem volt kompatibilis vele. Remélem feltűnt, hogy a felsorolásban nincs benne a csiptető, az nagyon hiányzott a dobozból és később a használat során is nagyon jól jött volna.

[caption id="attachment_40205" align="alignnone" width="264"]DSC_0938 Innen is jól néz ki[/caption] [caption id="attachment_40206" align="alignnone" width="264"]DSC_0941 Mikrofon elölről[/caption]
[caption id="attachment_40207" align="alignnone" width="264"]DSC_0944 Teufel logo az elosztásnál[/caption] [caption id="attachment_40208" align="alignnone" width="264"]DSC_0947 3,5 mm-es jack dugó[/caption]

Térjünk át a külsőségekre, ugyanis a Teufel nagy figyelmet fordított erre is. A Headset 1,12 méter vezetékkel szerelt, így elég sok zsebhez elér és ha mind emellé hozzávesszük, hogy a kábel szigetelése piros, mint az ördög bőrének színe, igazán tekintélyt parancsoló lesz. Ehhez pedig hozzájön a különböző helyeken elhelyezett logo (egy speciálisan kialakított, piros T betű, a képeken) és a munkarészen 45 fokban megdöntött gumi helye, igazán nagyszerű design alakul ki. A 45 fokban való megdöntésnek hála, a fülbe helyezés igen könnyed és abszolút nem zavaró érzés, nem feszít, mint az egyenes kialakítású más fülhallgatók esetében. Finoman követi a hallójárat vonalát, amivel egyidejűleg a hátlapon elhelyezett logo is helyére kerül behelyezéskor.

[caption id="attachment_40210" align="alignnone" width="264"]DSC_0964 Egy kis káosz, rengeteg logoval[/caption] [caption id="attachment_40211" align="alignnone" width="264"]DSC_1005 A hiányzó tartozék fentről, az adapter[/caption]
[caption id="attachment_40214" align="aligncenter" width="549"]track Track list[/caption]

Haladjunk tovább a belbecsre, hiszen az is nagyon fontos tényező. A 16 Ohm-os neodimium mágnes 20Hz és 20 KHz közötti frekvencia tartományokban dolgozik. Mint látjátok ez is jónak mondható, ugyan nem egy pro kategória, de nagyon közelít. A basszus kiemelése pedig semmilyen panaszom nem lehet. Az összhatása a hangzásnak szinte már-már tökéletesnek nevezhető. Teszt soundtrack listámat láthatjátok a képek között. Mikrofonja is nagyon jó minőségűnek nevezhető, nem recseg, nem zajos. Itt meg kell még említeni, hogy a rajta lévő gomb több funkciós, ha csak egyszer nyomjuk meg a szokásos állj/indít, kétszer egymás után léptetés előre, háromszor pedig léptetés egyel hátra. Hosszú nyomásra nálam nem csinált semmit, a leírás szerint ilyenkor el kéne indítania a google search-öt, Andriodos op. rendszer esetén. Térjünk gyorsan át az értékelése, már éppen ideje lesz.

[caption id="attachment_40212" align="alignnone" width="264"]DSC_0968 Mikrofon és több funkciós gomb[/caption] [caption id="attachment_40213" align="alignnone" width="264"]DSC_0969 Az elmaradhatatlan Teufel felirat[/caption]

Értékelés:

A kollégák itt, a Rendszerigeny.hu-nál tudják, hogy szeretem a zenét, azt is tudják, hogy mindezt szeretem megfelelő minőségű eszközön hallgatni (erre különösen adok). A Teufel Move hozta azt a minőséget, amit már a doboz bontogatása előtt elvártam (igen, elvártam, mert ismerem a Teufel Audio által gyártott minőséget is), dinamikája pedig bőven felülmúlta azt. Teljes mértékben elégedett vagyok szinte mindennel, kivéve, hogy nincs benne csiptető, ami, mint fent is írtam használat közben zavaró, ha a telefon zsebben van. Ami nagyon tetszik még, hogy az adapter segítségével egy másik készüléket is (például egy symbianos Nokiát) hadra foghatok vele. A design pedig egy az egyben olyan, amilyen tökéletesen megfelelhet minden Ördög és Ördögina ízlésvilágának. Az ára a „rázos” kategóriába tartozik, bizony, a minőséget meg kell fizetni rendesen: 69,99 €, ami nagyjából 21500 Huf-nak felel meg.

Köszönjük a Teufel Audio-nak, hogy a rendelkezésünkre bocsájtotta a terméket.

[caption id="attachment_28633" align="aligncenter" width="192"]tetszett Teufel Move[/caption] [caption id="attachment_28672" align="aligncenter" width="192"]ajanlott Teufel Move[/caption]
logo

Írta: Gosztonyi Adorján