EVOLVE Infinity stick X2 - teszt
Az EVOLVE márka már nem ismeretlen számunka, hiszen több terméküket is bemutattunk, főként hogy a cég nevet váltott EVOLVEO-ra, de most egy olyan Android TV okosító érkezett szerkesztőségünkbe, ami az EVOLVE Infinity stick X2 névre hallgat. Ez a kétmagos csoda nálunk is bizonyított, olvassátok el cikkünket! (Tesztünk során a gyártó teszt példányát mutatjuk be, ami már több tesztelő csapatnál is járt, így a képeken a használatból eredő nyomok megfigyelhetők!)
EVOLVE INFINITY STICK X2 ANDROID HDMI SMART TV DONGLEAhogy már megszokhattunk, a gyártó esztétikus dobozban bocsájtotta forgalomba a terméket. A csomag magában rejti az eszközt, a HDMI hosszabbító kábelt, AC adaptert, USB-s tápkábelt, melyen egy szabad USB slot is található, továbbá van még itt IR (infravörös) távirányító és a hozzá való IR vevő, amit szintén külön kell csatlakoztatni az eszközhöz, illetve kapunk még egy magyar nyelvű tájékoztatót is. /Ehhez a típushoz erősen ajánlják az EVOLVE FlyMotion giroszkópos távvezérlőt, ebből azonban nem kaptunk a teszthez./
Az EVOLVE logó és termék megnevezés tűnik fel elsőre a sticken, ahol megpillanthatunk még két pici lyukat, melyből az egyik az állapot visszajelző piros LED helye, a másik pedig a rejtett RESET gomb. A borítás teljes egészét levegőnyílás borítja a jó szellőzés érdekében. A ház oldalsó részén az IR vevőnek a csatlakozója van, közvetlen mellette a DC áramforrás slotja; ide kell dugni az USB tápkábelt, amit majd a TV USB portjába vagy a mellékelt AC adapterbe csatlakoztathatunk. Az alsó részen a szabvány 2.0-ás USB van, míg a másik oldalán a sticken a microSD slotot találjuk.
Dupla magos eszközről beszélünk, így elmondhatjuk, hogy a magonkénti 1.5GHz-es órajel jónak hangzik. Android 4.1.2.-es rendszer működteti a sticket, melynek stabilitásáért az 1GB memória felel. Kapott továbbá 4GB felhasználói tárhelyet, melyből kb. 1.5GB-os tudunk hasznosítani. Ha ez nem lenne elegendő, akkor lehetőség van további 32GB-tal kibővíteni a microSD foglalaton keresztül.
[caption id="attachment_35074" align="aligncenter" width="427"] Infravörös távvezérlő[/caption] SPECIFIKÁCIÓOperációs rendszer | Android 4.1.2 |
Processzor | 2 x 1.5 GHz ARMv7, VFPv3, NEON |
GPU | Mali-400 MP, OpenGL ES 2.0 |
RAM | DDR3 1 GB |
Belső memória | 4 GB |
Csatlakozó | micro USB, USB Host 2.0, T-Flash microSD (32GB-ig) |
Kommunikáció | Wi-Fi 802.11 b/g/n |
Bemenet | HDMI 1.4 |
Audio formátum | MP3 / WMA / WAV / OGG / ACC / FLAC / 3GP |
Fénykép formátum | JPG / BMP / PNG |
Videó formátum | MPEG2 / MPEG4 / AVI / WMV / MKV / MOV / RM / RMVB |
A gyors rendszerindítást követően máris a főképernyő fogad minket, amin kezdetben csak egy analóg óra van. Az alsó állapotsorban megtalálhatjuk a már ismert funkciógombokat úgy, mint vissza-, főoldalra lépés, alkalmazásváltó-, hangerő- és (nagy meglepődésünkre) képernyőmentő gomb. Ez utóbbi nagyon hasznos lehet sok téren, illetve a tesztünk során is használtuk ezt a funkciót, mert megkönnyíti a prezentációt. Egyre több tablet gyártó is igyekszik belecsempészni készülékébe ezt a lehetőséget, így ennél a sticknél is mindenképpen értékeljük.
[caption id="attachment_35076" align="aligncenter" width="270"] Főképernyő[/caption] | [caption id="attachment_35079" align="aligncenter" width="270"] Főképernyő telepített alkalmazásokkal[/caption] |
A menüben böngészve elénk tárulnak azok a gyári programok, melyek szinte mindegyik android eszközön is megtalálható: Böngésző, Email, Facebook, File Manager, Flash Player, MusicPlayer, Movie Player, Naptár, Óra, Google Play, MX Player, Skype, Számológép és a Youtube. Persze ami nincs jelen, azt könnyedén és gyorsan letölthetjük a Google Play webáruházból, ahol rengeteg egyéb játék is várja a felhasználókat.
[caption id="attachment_35102" align="aligncenter" width="270"] Menü alapból[/caption] | [caption id="attachment_35103" align="aligncenter" width="270"] Menü felturbózva[/caption] |
Mi természetesen felturbóztuk a menüt szokásunkhoz híven, de ugyanakkor érdemes kitérni két gyárilag telepített alkalmazásra: iVsiláni és iPrima. Az előbb említett program nevét olvasva (mert kimondani elég nehézkes) arra lehet következtetni, hogy ez egy cseh alkotás, amit a helyiek rendszeresen használnak, azért is kerülhetett a menübe. Ez a program nem más, mint egy online műsorújság: a helyi TV csatornák adásainak gyűjteménye képpel, videóval ellátva. A fotók és írások mind cseh nyelvűek, viszont a videót nem sikerült a szerverükről behozni: mindig elszállt hibaüzenettel. A másik program, az iPrima, amit nem mertünk kipróbálni, hiszen Facebook fiókkal akart összekapcsolódni, így inkább kihagytuk, de annyit el tudok mondani róla, hogy ez is cseh alkalmazás, de fogalmam sincs arról, hogy mire való.
Tovább kutakodva a menüben találtunk még egy hasznos, s számunka eddig nem ismert programot: a Tunein-t. Ez kitűnően működik hazánkban is, s el kell árulnom, hogy rendkívül szórakoztató, hiszen nem másról van itt szó kérem, mint a helyi rádiócsatornák online vételéről. Az összes rádió össze van fogva egy csokorba, s ezek közül válogathatunk kedvünkre. Képes a háttérben futni a program; így böngészhetünk, játszhatunk kedvünkre amellett, hogy a legjobb slágereket is hallgatjuk közben.
Jöhet a jól várva várt AntuTu Benchmark teszt; az EVOLVE Infinity stick X2 sem maradhat ki a sorból, így a következő eredménnyel záródott a teszt: 8871 pont, így a kétmagos Android TV okosítók között is jó helyezést ért el annak ellenére is, hogy ebben a kivitelben nincs még Bluetooth.
Az EVOLVE Infinity stick X2 eszköz tökéletesen megfelel arra a célra, amire a gyártó megalkotta. Magabiztos működésért, a precíz mérnöki pontossággal kialakított hardver a felelős. Amit hiányolunk: az a Bluetooth, illetve ebben a stickben mi egy 8GB-os tárhelyet jobban el tudtunk volna képzelni. A távvezérlőn az egér csak horizontálisan és vertikálisan mozgatható, így mindenképpen javasolt egy vezeték nélküli billentyűzet + egér szettet beszerezni a használathoz.
A legjobb hír, hogy hazai kereskedőknél is megtalálható a termék, nem kell külföldről rendelni, mint a hasonló társai nagy részét. 20.000 Ft körüli ára átlagosnak mondható, bár a távvezérlő meglétének köszönhetően mégis csak barátias árnak tűnik.
Tesztünk során nem tapasztaltunk a működésben semmi problémát, sem fagyást; a stick tette a dolgát, viszont a Térkép alkalmazásban az utcaszintű nézetnél picit belassult a stick. Enyhe mértékben melegszik a készülék, de ez természetes jelenség.
Előnyök: | - stabil működés - erős WiFi kapcsolat - távvezérlő - nem melegszik túl |
Hátrányok: | - távvezérlőn az egér nem dinamikus vezérlésű - Bluetooth hiánya |
Köszönjük a terméket az EVOLVEO-nak, hogy a rendelkezésünkre bocsájtotta!