fifa-21-weekend-league-a-harmadik-nekifutas

FIFA 21 - Weekend League - A harmadik nekifutás

2020. november 08. Kocsis Bence PC

A hétvégén újra nekiestem és igyekeztem lejátszani a 30 mérkőzést. Az előzményekre most kitérnék picit, mert történtek olyan dolgok, melyek mellett nem mehetek el szó nélkül. Kinyitottam ugyanis csütörtökön a Weekend League díjakat és egy olyan lap jött ki a csomagokból, amire nagyon nem számítottam. Az egyik Mega Pack egy ICON Fernando Torres lapot rejtett. Elkezdtem gondolkodni, vajon milyen ez a lap? Mertartsam? Eladjam? Aztán előjött a reális énem és eszembe jutott, hogy az ikonok ára folyamatosan fog esni, így közel 1 millió coin fejében meg is váltam tőle.

Gondolkoztam azért, kik lennének a legjobb lapok a kapott összegből. Salah-ot és Van Dijk-et régóta nézegettem, még talán Mané volt, akit szerettem volna megvenni, de aztán az első két játékosra esett a választás, ami után össze is állt a keret a hétvégére.

A padon Depay, Ziyech és Lacazette volt, akit játszatni akartam, ha úgy hozta volna a helyzet. Szóval ez a keret volt az, amiben bíztam, ezek a játékosok voltak, akikkel szerettem volna egy jó eredményt elérni. 

Péntek:

Pénteken le tudtam játszani a Weekend League meccseinek harmadát. A játék egész jól ment, szépen nyertem a meccseket. Volt min izgulni, ugyanis 2 meccset büntetőkkel fejeztem be, egyiket megnyertem, másikat elveszítettem. 10 meccs, 5 győzelem, 5 vereség. Aubameyang megint jól teljesített, Salah és Van Dijk játékával nagyon meg voltam elégedve.

Eredmények:

  1. 4-3    győzelem
  2. 1-5    vereség
  3. 3-4    vereség
  4. 3-3    győtelem (bübtetőkkel)
  5. 2-2    vereség (büntetőkkel)
  6. 3-4    vereség
  7. 6-1    győzelem
  8. 4-1    győzelem
  9. 3-6    vereség
  10. 4-2    győzelem

Szombat:

A szombati napon megint időhiányban szenvedtem, csak 8 mérkőzésre futotta, viszont az eredményességre nem lehet panasz, a 8 meccsből 5-öt sikerült megnyerni. Idegességre megint volt alkalom, hisz megint volt büntetőpárbaj, amit aztán sikerült megnyernem. A meccsek alatt kiderült, hogy Van Dijk nem csak a védekezésben teljesít jól, hanem fejelni is tud, két gól is fűződött a nevéhez szombaton. A nap végére már 10-8-on álltam. Ebből még egy szép eredmény is lehet...

Eredmények:

  1. 1-3    vereség
  2. 5-5    győzelem (büntetőkkel)
  3. 4-5    vereség
  4. 1-0    győzelem
  5. 4-3    győzelem
  6. 3-5    vereség
  7. 7-1    győzelem
  8. 4-1    győzelem


Vasárnap:

10-8-as mutatóval kezdtem meg a vasárnapot és 12 mérkőzés volt hátra. 1 győzelem kellett a Silver 1-hez, 4 a Gold 3-hoz és 7 a győld 2-höz. Utóbbihoz nem fűztem sok reményt, de a Gold 3 azért cél volt. Nem indult jól a nap, három verséggel kezdtem és az első 6 meccsből mindössze 1-et sikerült megnyernem, így már 11-13-on álltam 6-tal a vége előtt. Nem csak a Gold 2 , de még a Gold 3 is elúszni látszott. Aztán jöttek az eredmények és a maradék 6 meccsből 5 győzelemmel zárult, az egyetlen vereség olyan meccsen történt, amigez hozzá sem tudtam bagózni. 

Eredmények:

  1. 2-3    vereség
  2. 2-6    vereség
  3. 4-5    vereség (hosszabbítás)
  4. 3-0    győzelem
  5. 4-5    vereség
  6. 2-3    vereség
  7. 6-3    győzelem
  8. 5-2    győzelem
  9. 1-4    vereség
  10. 4-3    győzelem (hosszabbítás)
  11. 5-2    győzelem (hosszabbítás)
  12. 5-1    győzelem


A hétvége:

Végül sikerült lejátszanom a 30 mérkőzést , amiből aztán 16-ot sikerült megyerni, majdnem meglett az a 17 győzelem. 105 gólt sikerült összerugdosni és 90-et kaptam, ami nálam megér egy "csak"-ot. A legjobb góllövő ismét Aubameyang lett, aki 48 találatot jegyzett, a többiek pedig szépen osztozkodtak a gólokon. Az új érkezők játéka meggyőző volt, de meg kell tanulnom használni őket, mert a legtöbb rajtam múlik. Jövő héten ezzel a csapattal a 14 győzelem a minimum, bár a 17-is meglehet, ahogy a mostani nagy hajrá bizonyította, éppen hogy csak lemaradtam a magasabb rangról. Ami a hétvégén nagyon bosszantott, az a szabálytalanságok megítélése. Sárga laphoz szinte semmi nem volt elég, a bíró egyfolytában csak azt mutogatta, hogy többet nem figyelmezteti a játékost. Ezzel szemben körülbelül 3 büntetőt ítéltek meg ellenem úgy, hogy az ellenfél játékosa még el sem esett, de a sípszó megszólalt. 

Gólszerzők:

  • 48 gól: Aubameyang
  • 13 gól: Salah
  • 12 gól: Sterling
  • 11 gól: Bruno Fernandes
  • 6 gól: Firmino, Fabinho
  • 4 gól: Depay (csere), Van Dijk
  • 1 gól: Telles 

Írta: Kocsis Bence

Hasonló bejegyzések: