fifa-21-weekend-league-ujra-a-porondon

FIFA 21 - Weekend League - újra a porondon

2021. április 02. Kocsis Bence PC

Az elmúlt három Weekend League nem hagyon nagy nyomot bennem, így nem is készült róluk íromány. Mindhárom alkalommal csak küzdöttem és két 11 győzelmes hétvége után a múlt héten 14 gyüzelmet sikerült elérnem úgy, hogy még maradt hátra két meccsem. A csapat az utolsó beszámoló óta sokat változott. Ederson helyett Icon Monents Schmeichel került a kapuba, Kaká 89-es Icon lapjától pedig elbúcsúztam, aki helyére Icon Moments Van Basten került, így Rooney visszalépett a középpályára. A kispadot is megerősítettem, hisz megcsináltam Özil SBC-jét, valamint pár extra meccset rászánva sikerült megszerezni Huntelaar FUT Birthday lapját is. 

Péntek:

A pénteki nap elég nyögvenyelős volt. Az első meccsen aratott 2-0-ás győzelem után teljesen elveszett a fonal és csak az volt a célom, hogy ne okozzak a nappal a hétvégében javíthatatlan károkat. Még az sem hozta meg a játékkedvemet, hogy egy olyan ellenféllel sorsolt össze a gép, akit 13-0-ra tudtam legyőzni, a vesszőfutás tovább folytatódott. A helyzetek kimaradtak, olyan meccseket buktam el, ahol rengeteg lövésem volt, a labdát többet birtokoltam, de az ellenfél 3-4 villanással mindig megvert. A napot aztán 3 győzelemmel és 6 vereséggel zártam. 

Eredmények:

2-0    győzelem

  • Socrates 14'
  • Van Basten 68'

2-8    vereség

  • Van Basten 8'
  • Socrates 73'

3-5    vereség

  • Szoboszlai 80'
  • Mané 87'
  • Huntelaar 120'

13-0   győzelem

  • Socrates 7', 19', 30', 36', 47'
  • Rashford 33'
  • Van Basten 51', 74'
  • Mané 76', 94'
  • Huntelaar 84', 85', 90'

0-4    vereség

2-3    vereség

  • Socrates 12', 34'

3-4    vereség

  • Socrates 39'
  • Huntelaar 72'
  • Mané 82'

2-4    vereség

  • Socrates 49'
  • Huntelaar 75'

4-3    győzelem

  • Rooney 23', 38'
  • Van Basten 45'
  • Rashford 50'

Szombat:

A szombati nap elég pörgősen indult, szépen jöttek a győzelémek, nyoma sem volt a pénteki hangulatomnak. 4:1, 7:2, 6:3, nem is ismertem magamra, de tudtam azért nem lesz ez mindig igy, nem szoktam sorra nyerni a meccseket. Így is lett, ugyanis 1-1 vereség becsúszott, de a napot nem tudtam elrontani, minden vereségre nagyjából két győzelem jött, így úgy nézett ki, hogy a pénteki zakó nemcsak, hogy le lett nullázva de még előnyt is sikerült szereznem vasárnapra. Nap közben úgy döntöttem, hogy Van Basten-t és Huntelaar-t megcserélem, ami jó döntésnek bizonyult, bár utólag belegondolva bajban leszek, hisz a hétvége után el kell gondolkodnom rajta, hogy Van Basten kell-e egyáltalán a csapatba. Egy szó, mint száz, a napot 8 győzelemmel és 3 vereséggel zártam, ami az eddigi legjobb napom - vagy talán az egyik legjobb - mióta Weekend League-et játszom. Nagyon kíváncsi leszek a vasárnapra, mert biztosan rejteget még meglepetéseket a hétvége. 

Eredmények:

4-1    győzelem

  • Van Basten 40', 49'
  • Rooney 45'
  • Huntelaar 90'

7-2    győzelem

  • Van Basten 4', 37'
  • Marcelo 21'
  • Szoboszlai 65'
  • Özil 75'
  • Socrates 88'
  • Huntelaar 90'

6-3    győzelem

  • Van Basten 7'
  • Rashford 58'
  • Socrates 71'
  • Huntelaar 74'
  • Mané 85', 90'

1-5    vereség

  • Van Basten 45'

4-3    győzelem

  • Wendell 7'
  • Rooney 45'
  • Ballack 59'
  • Socrates 65'

3-4    vereség

  • Socrates 18'
  • Rooney 22'
  • Van Basten 62'

5-2    győzelem

  • Rooney 7', 38', 48', 50', 58'

3-2    győzelem

  • Huntelaar 9', 28'
  • Rooney 63'

2-0    győzelem

  • Socrates 3'
  • Huntelaar 14'

2-5    vereség

  • Socrates 19'
  • Huntelaar 55'

3-0    győzelem

  • Huntelaar 4', 29'
  • Rooney 39'

Vasárnap:

11-9-el indultam neki a vasárnapnak, ilyen nem nagyon szokott lenni, de ha igen, mindig elszúrom. Most is így nézett ki a helyzet, hisz az első 3 meccset úgy, ahogy kell, elveszítettem, így már 11-12-n álltam. Aztán jöttek a győzelmek. Szoboszlai is magára talált és Rooney, valamint Huntelaar is ontotta a gólokat. Az utolsó meccsig volt esélyem a 17 győzelem elérésére, de a sors nem így akarta. Viszonylag könnyű, de makacs ellenfelet kaptam a 30. meccsre. Vezetés után jött az egyenlítés, de jobbnak éreztem magam. Aztán a meccs vége felé megszólalt a sípszó és jött egy tizeneggyes, emellé az ellenfél Varane lapja piros lapot kapott. Jötte a meglepetés, a kapcsolat megszakadt, ami után jött a csalódás, a meccset nem lejátszottnak titulálta az EA. Nagyon elkenődtem de még egyszer nekirugaszkodtam. Persze a "pót" meccsre jöttek Darglish-ék, így csak az eredményt kergettem és 3-2-re ki is kaptam.  

Eredmények:

4-5    vereség

  • Szoboszlai 63'
  • Van Basten 102', 120'

3-6    vereség

  • Socrates 45', 57'
  • Rashford 79'

1-3    vereség

  • Socrates 20'

9-4    győzelem

  • Socrates 14', 65'
  • Huntelaar 38', 117'
  • Mané 98', 115', 120'
  • Van Basten 103', 118' 

3-1    győzelem

  • Huntelaar 15'
  • Socrates 18', 31'

4-5    vereség

  • Huntelaar 10'
  • Rooney 36'
  • Rashford 54'
  • Szoboszlai 71'

4-3    győzelem

  • Rooney 32', 80'
  • Huntelaar 55'
  • Szoboszlai 87'

7-3    győzelem

  • Szoboszlai 4'
  • Rashford 41'
  • Socrates 45'
  • Rooney 69'
  • Mané 78', 83', 85'

7-2    győzelem

  • Rooney 7'
  • Huntelaar 12', 39', 53'
  • Szoboszlai 63', 87'
  • Rashford 89'

2-3    vereség

  • Socrates 40', 52'

A hérvége értékelése:

Végre egy olyan hétvége volt, ahol nem az utolsó meccsen kellett a kvalifikációért küzdenem és végre nem egy olyan WL, ahol a kontrollerre, vagy a netkapcsolatra kellett fognom a hibákat. Élveztem a játékot, az utolsó meccsig, ahol sajnos belefutottam egy kilépésbe, ami eldöntötte a rang-kérdést. Az új jövevények közül Huntelaar a kispadrol a liga folyamán a kezdőbe verekedte magát, Van Basten pedig azt hiszem kijátszotta magát nem csak a kezdőből,  de a keretből is. Özil nagy csalódás volt számomra, Rooney mellett - mikor csereként beállt - szinte 0, amit mutatott a pályán. Mané még mindigf a keret tagja, örülök neki, hogy nem ment eddig SBC-be, de így már nem is fog, csatárként az egyik legjobb cserém, akivel eddig dolgom volt. Mikor a pályára került szétfutotta az ellenfél fáradt védelmét. Várom a jövő hetet és az újabb WL-t. 

Gólszerzők:

  • 27 gól: Socrates
  • 23 gól: Huntelaar
  • 17 gól: Rooney
  • 16 gól: Van Basten
  • 12 gól: Mané
  • 8 gól: Szoboszlai
  • 7 gól: Rashford
  • 1 gól: Ballack, Wendell, Marcelo, Özil


Írta: Kocsis Bence

Hasonló bejegyzések: