Generáció váltás, vagy frissítés? Logitech G29 Driving Force kormány teszt


A Logitech már hosszú évek óta jelen van a játékvezérlők és ezen belül a kormányok piacán. A gyártó az évek során folyamatosan fejlesztette megoldásait, hogy megfeleljen a felhasználók által támasztott igényeknek. Az évek során olyan modellek kerültek ki a gyártó műhelyéből, mint a nagy sikerü, árérzékeny vásárlók körében kedvelt Driving Force GT (2007, a Gran Turismo hivatalos kormánya), vagy a felsőkategóriába tartozó G25 (2007) és G27 (2009). 2015-ig semmi jele nem volt annak, hogy a gyártó próbálná tartani a lépést a konkurenciával, mely utóbbi időben két gyártóra (Thrustmaster és Fanatec) szűkült le, aztán elérkezettnek érezte az időt, hogy valami újat mutasson. A nagy titkolózás, fejlesztés eredménye a Logitech G27 kormány utódja a Logitech G29 és Logitech G920 lett. Azért is érdekes ezen két új modell 2015 nyarán való megérkezése, hisz korábban arról lehetett olvasni, hogy a svájci gyártó kiszáll a konzolokhoz készített perifériák gyártásából, ennek ellenére a Logitech G29 a PlayStation, míg a G920 az Xbox konzolokhoz lett szabva. A két új modell közül, kicsit késve a Logitech G29-et próbáltuk ki, melyről most szeretnénk megosztani tapasztalatainkat.

Csomagolás:

Ha megnézzük a G29 csomagolását, láthatunk rajta egy méretes grafikát magáról a kormányról és a doboz hátoldalán a főbb tulajdonságokat olvashatjuk. A doboz színösszeállítása kimondottan csalogató és mondanom sem kell hogy eléggé súlyos a pakk, ami a méretes pedálból és alapvetően az anyaghasználatból adódik. A dobozban megtaláljuk a kormányt, a pedál részt és a működtetéshez szükséges adaptert.

g29_019 g29_040
g29_041 g29_045
.

Sajnos itt már van egy negatívum. Ami a G27-hez járt, az itt kimaradt, nevezetesen a váltó, amit sajnos ennek eredményeképp külön kell beszereznünk majdnem 20 ezer forintos áron.

A kormány:

A kormány első ránézésre komoly változásokon ment keresztül a G27 klasszikus vesrenykormány kinézetéhez képest és inkább a 2007-ben piacra dobott Driving Force GT-re hajaz. A belsőt tekintve egy kétmorotos, spirális kialakítású fogaskerekekkel ellátott erőátvitelről beszélhetzünk.

g27_g29_2

Logitech G29 és G27

A G27 egy letisztult forma volt 6, a kormányon elhelyezett piros gombbal. Ezzel szemben a G29-en rengeteg gombot találunk, ami érthető, hisz az újdonság teljes PlayStation támogatással rendelkezik, mely arra hivatott, hogy teljes mértékben helyettesítse a kontrollert. Ránézére minden gomb könnyen elérhető távolságra van. A D-pad, a háromszög-kör-négyzet-x négyes, a váltókarok, az “L” és “R” gombok mind-mind a kezünk kormányról levétele nélkül megnyomhatóak. Emellett kapunk egy +- állású gombot, és egy 24 állású tárcsát, melyekkel vezetés közben tovább finomhangolhatjuk a beállításokat.

g29_01
 g29_011  g29_012
 .

Maga a kormánykoszorú méretben nem változott a G27-hez képest, maradt a 28 cm-es átmérő és a vékony varrott bőrbevonatot is változatlanul hagyták. Ami változott, a kormány felső részén elhelyezett kék vonal, ami a kormány aktuális állásához ad támpontot. A kormánykoszorú alsó része le lett egyenesítgve. Ez a valóságban azt a célt szolgálja, hogy a versenyzők lába könnyebben elfér a versenyautóban. Továbbá a G27-hez hasonlóan megtaláljuk a kormány belső részén a fordulatszám visszajelző ledeket is, melynek hasznossága nem vitatható a pontos váltások miatt. Javított a gyártó a kormány mögött található pillangóváltó formáján is abból a célból, hogy könnyebben kezelhető legyen.

G29_010  g29_014
 .

A pedál:

Folytatnánk a talppal , ugyanis megbízható talp nélkül a pedálok nem használhatók. Arról, hogy a talp ne mozogjon, a 3,1 kg-os tömeg mellett három dolog gondoskodik. Először is vannak a kibillenthető karmok, melyeket ki tudunk hajlítani abban az esetben, ha szőnyegen, szönyegpadlón próbáljuk futni a köröket. Ha laminált padló ás társai állnak rendelkezésre, akkor a 8 darab gumibak próbálja egy hejben tartani a pedálrészt. A gyártó meghagyta a G27 pedálján található csavarhelyeket, így aki cockpit építésén, vásárlásán töri a fejét, az is megtalálja a számításait.

.

A pedál szinte semmit sem változott a G27-hez képest. A méretes lábtartón mindössze a Logitech frissített lógója váltotta a régi megoldást, valamint a pedálok rögzítésénél a piros betétet fekete színű megoldás helyettesíti. Az acélból készült pedálok felületén feketére feszett “huplik” gondoskodnak arról, hogy a lábunk ne csúszkáljon. A kuplung és fék azpnos méretá sé formájú pedál, melyek egy szintben vannak. A kakukktojás a gázpedál, mely kissé keskenyebb, nyújottabb és hátrébb is helyezkedik el. A pedálok közül a legérdekesebb a fék, mely az útján egyre nagyobb ellenállással rendelkezik egy beépített gumibetétnek köszönhetően.

Működés közben:

A Logitech G29 Driving Force nem rendelkezik saját szoftverrel, hanem az illesztőprogramja egy Logitech Gaming Software nevű alkalmazásba integrálódott. Így ugyanaz a szoftver felel a Logitech egerek, billetyűzetek, fejhallgatók , headsetek és a kormányok vezérléséért. A korábbi illesztőprogramokhoz képest kevesebb szabadságot kapunk. A gombok kiosztása természetesen továbbra is lehetőség, viszont a kormány forgásszögén kívül (ami 180 és 900 fok között variálható), középállás érzékenységén és kormány érzékenységén kívül mást nem állíthatunk, így a Force Feedback effekteket az aktuális játékokra kell bíznunk. Hátrányban vannak ebből a szempontból azok a játékok, melyeknél a belső beállítások nagyon leegyszerűsítettek, de aki Assetto Corsa, Raceroom Racing Experience és hasonló modern szimulátorokkal játszik, azoknak nem kell aggódnia. Egyébként is a gyártó készített egy alap profilt, mely egész jónak mondható.

gaming1
gaming3 gaming2 másolata
.

A kormány rögzítése stabil, nem fog mocorogni az asztalon. A kormány fogása nagyon kényelmes a varrott bőr kopszorúnak köszönhetően és a pillangóváltó (és az összes gomb könnyedén elérhető). A pillangóváltó felül, alul és középen való lenyomása is ugyanúgy értékelhető váltást biztosít. Ami a kormánynál tapasztalt első negatív élmény az a kemény FFB esetén tapasztalható kattógás, ami annak tudható be, hogy a két motor küzd egymással, hogy meglegyen az az érzésünk, mintha valós erőhatások érnék autónk futóművét. Ezt a kattogást a Fanatec és Thrustmaster újsonságainál azzal küszöbölték ki, hogy a fogaskerfekek helyett szíjak viszik át a motorok által keltett erőhatásokat, ami jóval kevesebb zajjal jár. Ez a kattogás egy Assetto Corsa, vagy Raceroom alatt nem zavaró, viszont egy Dirt Rally-ban, ott is főleg a Rallycros módban kalapálásba megy át, ami már zavaró. Még egy kisebb hiányosság, ami a holtjáték. A Force Feedback középállástül 3-4 fokot jobbra és balra kihagy, ami szerintem nem olyan egetverő probléma.

A pedálok terén pozitívak a tapasztalataink. A gázpedál útja hosszú, kevés erő kell a lenyomásához. A kuplung kenyomásához viszuonylag nagy erőt kell kifejteni. A fékpedált lenyomva folyamatosan felkeményedik (nincs fékolaj, csak egy nagy ellenállású gumi persze) és a padlófékhez elég komoly erőt kell kifejtgeni. A pedálrész eléggé súlyos, így a talpon lévő karmokkal, gumibakokkal kiegészítbve biztosdan nem kell versenyzés közben a lábunkhoz nyúlkálni, hogy helyére tegyük a pedálokat.

.

Összegzés:

A Logitech G29 (és az Xbox támogatással rendelkező Logitech G920) nem sokat fejlődött az előző generáció óta, inkább a PlayStation 4-re és Xbox One-ra történő frissítésről beszélhetünk. A Logitech G27-hez képest inkább csak külsőben történtek változások, ami nem jelent feltétlenük negatív eredményt, hisz az előd egy nagyon kiforrott megoldás volt. A sok-sok gomb képes helyettesíteni a billentyűzetet (PC), vagy kontrollert (PlayStation), melyek valóban elérhető távolságra vannak. A kissé zajos Force Feedback működés sajnos megmaradt a G27 óta és ez elmondható a holtjátékról is. A pedálok nagyon jók, amik átkerültek a G27-ről, a fék valódi fékérzetet ad. A Logitech G29 jelenleg 95-110 ezer forint környéki áron szerezhető be, ugyanúgy, mint az Xbox-os Logitech G920, mely csak gombkiosztásban tér el a testvértől. Igény szerint a kormányhoz 20 ezer forint körüli áron váltó si beszerezhető. Akinek nem tetszik a hangosnak mondható Force Feedback és a holtjáték, az nézelődhet Thrustmaster T300RS irányába, ahol ezek az említett hibák eltűnnek a szíjhajtás miatt, viszont a kuplungot és a minőségi, kézzel varrott bőr kormánykereket nélkülöznünk kell. Esetleg egy “huszassal” drágábban megvehetjük a Thrustmaster T500RS-t, ami a T300RS G29-el szembeni hiányosságait, gyengeségeit pótolja és sok extrát tartalmaz.

tetszett_s[1]