Genesis perifériaajánló a nyári hőségre


A Natec féle Genesis márka ugyan sokak számára nem hangozhat túl ismerősen, habár már korábban teszteltük a márka korábbi gaming termékeit.  Azóta a márka jónéhány új termékkel készült a 2017-es évre, és még jónéhány termék fog jönni. Mai tesztünkben 3 Genesis kiegészítőt fogunk tesztelni, egy potom áron beszerezhető gamer egeret, egy közepesen drága árcédulával rendelkező egeret, és a Genesis kábeltartóját. Mikről is van szó, árazási sorrendben a Genesis Xenon 200-ról, a Genesis Vanad 750-ről és végül a Genesis GX58-ról. Az ár szerinti sorrend felállítása azért is érdekes, mert hasznosságban nagyjából ugyan ez a sorrend állítható fel a Natec kütyüi között, viszont ehhez szükséges a tesztben kifejtett dolgokat elolvasni. 😉

Xenon 200 – Kezdő gamer egér potom árért, jó teljesítménnyel

DSC06890

A tesztelt perifériákból a Xenon 200 jelentette azt a megoldást, amely talán a legjobban megéri a pénzt, de ehhez egy kis történettel is előállnék. Jómagam 2012 végén kezdtem azonosulnia gamer léttel és vetettem bele magam az őrületbe, méghozzá egy potom pénzért megvásárolható Trust GXT 14-el. Ez egy 2400 DPI-s optikai egér volt, amit kevesebb, mint 3 havonta garanciáztatni kellett, mert elromlottak benne a kapcsolók [-minőségi termék-], majd miután végül kivonták a forgalomból az egeret, a garanciából egy GXT 25 érkezett vissza, amely valamivel már jobb minőségű volt, nem hiába kapható még ma is. Lényeg a lényeg, én is olcsó perifériákkal kezdtem, de miután megismerkedtem a felsőkategóriás perifériákkal és a nagy márkákkal, nem volt visszaút. Azóta a piac változott, a kínai gyárak fejlődtek és már egész jó dolgokat szerelnek az olcsó kategóriás egerekbe is. A Xenon 200 viszont első érzésre egy olyan egérnek tűnt, amíg tesztlaborunkban járt, amelyért a Natec akár többet is elkérhetne, hiszen minőségben a riválisait (Hama, Trust, Genius) jóval felülmúlja.

DSC06900

A Xenon 200 egy optikai egér, amely a már a Broadcom által felvásárolt Avago-nak az 5050-es, 3000 DPI-os szenzorját használja egy kis turbóval (nem gaming szenzor, félrevezetések érdekében ezt megjegyezném…). Mit jelent ez? Egy normál optikai szenzor egy kisebb szoftveres boostal és accelerationnal, így valamivel jobb egérhasználatot biztosítva gamingben. Legalábbis ez az elmélet. A gyakorlatban viszont aki bekapcsolva hagyja az accelerationt és a precizitás boost-ot, annak eléggé gyenge gaming élményben fog része lenni, ugyanis a szenzor nem a kézmozgást, hanem annak egy furcsa egyenesített vonalakkal kiegészített másolatát fogja utánozni, ezzel borzalmas kontrollt biztosítva az egér felett. Lényegében ennyi a rossz az egérben, amit már a driverben is ki lehet kapcsolni, jöjjenek tehát a jó dolgok.

DSC06901

A formatervezés elsőre furcsa lehet, de könnyedén megszokható hosszabb használat után. Az anyaghasználat ugyan olcsó műanyag, cserébe viszont egy jól összeszerelt egérről van szó. Ami külön plusz pont, az az oldalsó gumírozott felület a hüvelykujj számára, ez ugyanis extra tapadást ad a kéznek az egéren ezáltal, ha véletlenül valaki izzadósabb tenyérrel rendelkezik, akkor sem fog kicsúszni az egér a kezéből. A kialakítás ergonomikus, ezáltal csak jobbkezes használatra ajánlott. A mindössze 106 g-ot nyomó rágcsáló 180 cm-es harisnyázott kábellel érkezik, így valamivel nehezebben törik meg, mint a hagyományos gumi borítású kábelek.

DSC06906

Az alap gombokon kívül 5 extra gomb található az egér felületén. A görgő mögött rögtön egy DPI állító, illetve egy profilok közötti váltásért szolgáló gomb található, amely 3 profil között tud folyamatosan váltani. Oldalt egy előre-vissza gomb kapott helyet, illetve egy piros sniper gomb is. A gombok a profilváltó kivételével természetesen programozhatók, így 8 gombot állíthatunk át kedvünk szerint 3 különböző profilon. A DPI visszajelző az egér oldalán kapott helyet, összesen pedig 4 beállított értéket tud az egér tárolni.  A DPI értékek egy előre meghatározott csúszkán, körülbelül 200-as értékenként állíthatók, így ebből a szempontból nincs nagy szabadságunk. Ami viszont ebben a kategóriában nem megszokott, az az RGB világítás. Az egér ugyan nem fedi le a teljes RGB skálát, de remek látni egy olcsó egérbe azt, hogy az egér hátán lévő logó és egyéb felületek, illetve a görgő RGB színekben pompázik.

xenon xenon1 xenon3

A driver meglehetősen alap funkciókat teljesít, kinézete is minimalista, de célnak tökéletesen megfelel. Ugyan a világításhoz több opció is lehetne, illetve a DPI állítás meglehetősen jobb lenne, ha 200 alatti értékekkel is lehetne állítani. Az egér sajnos mindössze csak 8g-s erőkifejtéses mozgásik képes követni a szenzort, így csínján kell vele bánni. Legalább az 1000 hz-es 1 ms-es késleltetés nem okoz akkora csalódást, mint a 200 DPI-s váltószám. De ennyi pénzért még így is ajándék ez az egér. Ínyencek számára pedig még makrózásra is van lehetőség. Csomagolását tekintve egy átlagos, 2013 eelőtt menőnek számító sima egyszerű piros-fekete dobozról van szó, ahol egy termékfotón és a leíráson kívül semmi egyéb extrát nem találhatunk.

DSC06903

Használat közben az egér egész kényelmes is tud lenni, a világítás szép, a szenzormozgás ugyan cseppet darabos, nem tud tiszta vonalakat húzni, így kompetitív játékra nem kifejezetten ajánlott, de casual gamingre tökéletesen megfelel. Személy szerint én hetekig ezt az egeret használtam a nálam már függőséget okozó Dungeon Defenders 2 alatt, de semmilyen problémát nem vettem észre az egérrel. A könnyű programozás után skilleket könnyebben lehetett vele elnyomni, a driveres szenzormozgást javító dolgok kikapcsolása után ugyan még mindig van egy kis vonal egyenesítése a szenzornak, de jóval kisebb mértékben, mint előtte. Így kell olcsó egeret piacra dobni, szép volt Natec! Az pedig külön extra, hogy 1,5 Eurós G2A kupon is jár az egér mellé.

Genesis Vanad 750 – prémium mouse bungee

DSC06892

A mouse bungee-k piaca, vagy magyarosan az „egér kábeltartók” piaca nincs annyira telítve, mint maga az egér piac, így a Genesis által piacra dobott Vanad 750 egy olyan piacra került, ahol nemcsak kompetitív képes lenni szerkezetének és strapabíróságának köszönhetően, de egy másik kategóriában is tud versenyezni, ugyanis az árgép listázása a Vanad 750 egy USB 3.0 HUB. Félig-meddig igaza van, mert tényleg USB hubként is képes szolgálni, de elsődleges feladata nem feltétlenül az lenne. A bungee alapvetően Vietnámban készül, tehát már hamisítvány, hisz tudjuk, ami nem kínai, az utánzat…

DSC07003

A viccet félretéve a bungee szerkezetileg rendkívül jól lett összerakva, strapabíró, szétszerelhető, a kábeleket egész jól fogja, habár a kábel sajna tud benne mozogni, igaz minimálisan de nagyobb rántás esetén a kábel nem egyhelyben marad, hanem akár ki is képes esni a gumitartóból.

DSC07002

Ettől eltekintve a Vanad 750 három USB 3.0 Type A csatlakozót rejt a hátoldalán, aminek az egyetlen negatívuma, hogy egy USB 3.0 foglalatot el kell foglalnia az alaplapon, ráadásul a kábel is micro usb 3.0 type-B-vel csatlakozik a bungee-ba, a kábel másik fele pedig a szokásos Type-A. Ez azt eredményezi, hogy mindössze 1 USB 3.0 csatlakozó sebessége van 3 részre osztva, tehát ha több dolog van bedugva, a sebesség megoszlik. Viszont van 1 extra funkciója is a Vanad 750-nek, ez pedig a Micro SD hub, amely egy marhajó ötlet volt tekintve, hogy alapvetően a számítógépekhez általában külön átalakítót kell venni, ha szeretnénk micro SD kártyát csatlakoztatni a gépbe. Ez tipikusan a kellemes vegyítése a hasznossal, ahol az utóbbit az usb 3.0 hub és az SD hub jelenti, a kellemeset pedig maga a fő funkció, a kábel megtartása.

DSC07004

A robosztus alak ellenére az eszköz stílusos, a logó világítása pedig külön plusz pontot jelent. Ami negatívum, hogy a bungee alja nem gumírozott talpakkal lett ellátva, hanem egy hatalmas öntapadó felülettel. Ez egészen addig jó, amíg nem hordozod magaddal az eszközt. Leragasztva tökéletesen stabil, de ha fel kell emelni, mér veszíteni fog a tapadásból, így aki ilyet szeretne vásárolni, annak észben kell tartani, csak egyszer érdemes egy helyet találni neki, oda leragasztani, és többet onnan nem mozdítani. Csomagolását tekintve pedig igazi prémium érzetet kelt a termék. Ugyan a doboz külsőre átlagos, de a belseje, ahogy a termék el lett benne helyezve egész prémium érzetet ad.

DSC07005

USB 3.0 Type-B (micro)

Használat közben a bungee jól tette a dolgát, tényleg olyan élményt biztosít egy kábeles egér esetében, mintha egy kábel nélküli egérrel játszanánk. A 7 000 forint körüli árcédulával vitatkozni lehet, hogy megéri-e vagy sem, de ha azt nézzük mennyi extrát kínál azon felül, hogy csak egy bungee-ről van szó illetve, hogy a hasonló tudással felvértezett konkurens termékek mennyivel drágábbak, úgy biztosra ki lehet jelenteni, jobban megéri az árát, mint a konkurencia.

Genesis GX 58 Hunter – Nah igen…

DSC06896

Őszintén, ez volt az az egér, amely az árához mérten a legnagyobb csalódást váltotta ki bennem. Maga az egérbe épített Avago 3050L szenzor jobb, mint a Xenon 200-ban helyet kapó szenzor, érezhető a különbség, de a szenzormozgás még mindig kicsit darabos, cserébe nincs annyi kiegyenesítés. Az egér hardveresen ugyan meglehetősen jó, hiszen az éger szintén 1000 Hz-en kommunikál a géppel, ráadásul Huano kapcsolók kaptak helyet az egérben (a Zowie is azokat használja), de a pozitívumok igazából ennyiben ki is merül. Egy hardveresen jó egér, rossz ergonómiai kialakítással.

DSC06893

A GX 58 kialakítása lényegében egy zömök test, amely se nem ergonomikus, se nem kényelmes. Ugyan a tenyérnek jó a dolga, illetve a hüvelykujj, gyűrűs ujj számára fenntartott felületek jók, de a két fő gomb olyan, mintha meg lenne cserélve. A jobb klikk és a bal klikk kialakításának helyet kéne cserélniük ahhoz, hogy az egér kényelmes legyen. A bal klikk lenyomására adott felület túl rövid, míg a jobbklikké túl hosszú, ráadásul a gomb a legapróbb súlytól is benyomódik, ergo ha rárakja valaki a kezét az egérre, már benyomja véletlenül a jobbklikket. A helyzeten az is ront, hogy ennek köszönhetően nem lehet igazán kényelmesen sem ráhelyezni a kezünket.

DSC06898

A 4000 DPI-os szenzor 30g-s mozgásig képes még követni a szenzort, ami már egész jó, hiszen nem valószínű, hogy valaha bárki is 30g-s erőkifejtéssel mozgatja az egeret. Az egér súlya közepes, a maga 112g-os alapsúlyával, de ez a mellékelt extra súlyokkal 145g-ra emelhető. A görgő használata nem túlzottan ad pozitív érzetet, a 5 extra gomb pedig jó dolog, egészen addig, amíg valaki nem akarja a sniper gombot használni, mert az vagy megy, vagy nem…

gx58 gx582 gx584

A driver még inkább minimalistább, mint a xenon esetében, itt már az 5 előre beállított DPI értéken változtatni sem lehet, mert ennyit tud a szenzor. Tracking problémák itt is vannak, kevesebb ugyan, mint a xenonnál, de van, és itt is ki kell kapcsolni az enhanced precizitást és a mouse accelerationt ahhoz, hogy normális szenzormozgást lehessen produkálni az egérrel. Extraként +1 adag talpat kapunk az egérhez, így ha egyszer szétszerelné valaki az egeret, akkor látni fogja, a levett talpak használhatatlanok, így legalább a gyártó egy plusz adag talppal kisegíti a vásárlókat. Az RGB világítás értelmetlen volt, mert csak a DPI váltó világít, az viszont teljes RGB-ben. Ezt a megoldást kellett volna alkalmazni a Xenonnál is… A GX 58 esetében minden gomb programozható, van makró felület is, csak éppen a driverben nem látszik mi van a gombokra írva, mert valami oknál fogva a piros gombokra pirossal írták rá a feliratokat is.

kep

Szenzorok harca

Csomagolást tekintve normál csomagolásra számíthatunk, a megszokott piros-fekete dobozdizájn, ahol az egérről láthatunk egy fotót, és pár extra feliratot az egérről.

DSC06904 DSC06905

Használat közben az egér tette a dolgát ahogy kell, a szenzor ahogy már korábban is írtam, egész OK, illetve hardveresen az egér jó, de a kialakítás miatt adódhatnak problémák a használat során, a sniper gomb pedig teljesen elveszti funkcionalitását. Nem azt mondom, hogy az egér rossz, de 8000 Ft-ért ettől sokkal, de sokkal többet vár az ember…

A tesztben szereplő termékeket a Genesis magyarországi képviselete biztosította számunkra, melyet ez úton is köszönünk nekik!

tesztgyoztes ajanlott tetszett
Xenon 200 Vanad 750 GX 58