grim-dawn-early-access-teszt/2014/01/16

Grim Dawn (Early Access) – Teszt

2014. január 16. Gosztonyi Adorján

A Crate Entertainment jóvoltából november óta nem állt meg az élet, tesztalanyunk folyamatos fejlesztés alatt, a kis csapat gőzerővel dolgozik azon, hogy a Steamen bizalmat kapott játéka túlszárnyaljon nagyon sok mindet, vagy leginkább mindent, amire jó esélye is van. Ismét egy olyan akció RPG érkezik a piacra, ami bizony megéri a bele ölt órák számát.

Történet:

Egy háború sújtotta világ kellős közepéről indul kalandunk, az egykor büszke birodalom Cairn területén, ahol az emberiségre csupán kipusztulás vár. Ugyanis két túlvilági hatalom is szemet vetett rá, az egyik használni akarja az itt élőket, a másik pedig elpusztítani. A háború nem csak az embereket tizedelte meg, hanem a fátyol vékony szövedéke annyira megsérült, hogy újabb borzalmak várják a valóságot.

grim dawn 2013-11-27 16-14-24-03 grim dawn 2013-11-23 08-12-15-33
terkep1 grim dawn 2013-11-27 17-05-26-78

Az emberiség számára ebben az újkorban nagy változások következtek be, az aranyat felváltotta a vas, mint fizető eszköz, a legfontosabb árucikkek a só és a fegyverek lettek. Persze akadnak még túlélők kis enklávékba tömörülve, akik azt figyelik, miként pusztítják egymást is a betolakodók, közben felmérve erősségeiket és gyengéiket. Néhány túlélő különös, új képességeket kezdett mutatni, amitől persze sokan féltek, sokaknak viszont új reményt adott, ebben a végtelennek tűnő véres háborúban.

Játékmenet:

Egyre több olyan RPG-vel találkozom, ahol visszaköszön néhány barátom ötlete, a FATE kapcsán már írtam erről, GnikLive nagyszerű ötletéről, hogy hogyan tegyünk egy szerepjátékot még élvezetesebbé. Nos, ez is ilyen. Egyszerű emberként kezdünk, mondhatni „parasztként”, csupán külsőnket lehet megváltoztatni karakteralkotáskor és természetesen elnevezni hősünket, aki majd a rettegés korát hozza az ellenre.

grim dawn 2013-11-23 10-03-05-03 grim dawn 2013-11-23 10-03-02-96
grim dawn 2013-11-23 10-03-00-75 grim dawn 2013-11-23 10-02-58-92

Kasztot pedig az első szintlépéskor választhatunk, a skill táblázatban („s” bill.) nem vitték túlzásba a srácok, csupán négy lehetőség van. Soldier, Demolitionist, Occultist és Nightblade. Nem egy bőség zavarara, de így legalább hamar megszületik a döntés. Skillekre 3 elosztható pont jár szintenként, atributumokra pedig 1 (Physique, Cunning, Spirit) így ugyan kicsit nehézkes, de ha túl könnyű lenne, nem lenne móka és kacagás. Tizedik szinttől van lehetőségünk dual-kasztra, választani szintén a felsoroltakból lehet, de ebben az esetben már egy új kaszt jön létre. Én elsőre a Nightblade-et választottam, később pedig az Occultist-ot, ami egy Witch Hunter-t eredményezett. Nem is volt rossz kombináció, mint azt a gameplayben is láthatjátok. Természetesen minden kasztnak teljesen egyedi skilljei vannak és a dual-kasztnak hála, nagyon hamar feltölthetjük gyors billentyűinket a leghalálosabb varázslatokkal és közelharci képességekkel. Amit mindegyik alapból ismer az a town portal varázslat vagy is inkább „rift”. Végre nem kell megtanulni… Ha már említettem a szintlépést feljebb, a játék nem csak újraindításkor generálja újra a szörnyeket, hanem egy idő után ingame is, így igazán nem lesz probléma és gyorsan is lehet haladni.

grim dawn 2014-01-11 06-29-11-30 grim dawn 2013-11-23 10-02-31-28
grim dawn 2013-11-23 10-02-34-29 grim dawn 2013-11-23 10-02-58-92

Inventory-nk és karakterlapunk egy oldalra került, ami nagyon jó ötlet volt, ellát minket a feltétlenül szükséges információkkal és egy billentyűvel kevesebbet kell használni. Szerencsére a tárgyaknak bőven jut elég hely a 96 négyzetes inv-ben (ez később kipótolódik), így problémánk sem sűrűn lesz vele, ha mégis és pár dolgot meg akarnánk tartani későbbre, akkor a rendelkezésünkre áll egy stash az első komolyabb küldetésünk végrehajtása után.

Főküldetések és mellékküldetések szempontjából meglehetősen jól el van eresztve a játék, szinte soha nem fogunk unatkozni, ha nem a szörnyek, akkor a végrehajtás miatt lesz dolgunk.

Térjünk át a lootra, amiből szintén rengeteg van, szinte minden ellenfelünk „elhagy” valamit, találhatunk hasznos holmit ládákban, vagy akár hordókban is. Gyűjthetünk kavicsokat tuningoláshoz, akárcsak Diablo 2-ben. Találhatunk holtaknák üzeneteket, leírásokat, hogy komplexebb képet kaphassunk a karaktert körülvevő világról és az eseményekről. Ami még nagyon jó, hogy van benne item transport, ami azt takarja, hogy később indított karakterünket kisegíthetjük némi extra felszereléssel. Ilyet láttunk például a Borderlands 2 esetében, ugyan úgy is működik.

grim dawn 2013-11-23 09-57-12-62 grim dawn 2013-11-24 11-39-23-12
grim dawn 2013-11-27 17-04-56-38 grim dawn 2014-01-08 17-21-40-61

Ide nagyjából ennyit szántam, javaslom próbáljátok ki, tényleg nagyon jó kis game lesz. (Ha végre megjelenik)

Grafika:

Ezzel a résszel annyira nem vagyok kibékülve, ha kicsit lejjebb haladtok a gépigény részhez, azon belül az „optimális” részhez Ti sem éreznétek máshogy. Max grafikán nagyon szépnek és igényesnek mondható. A képeken és a gameplayben igyekeztem egy arany középutas grafikai beállítást bemutatni, több-kevesebb sikerrel. Szerintem az 1,5 gigánál lejjebb kéne orientálódni, hiszen nem mindenkinek van még 2 gigás videókarija és az 1 gigás kivitelekből sem mindenki rendelkezik nagyon tutival. Fáj, hogy ennyire GPU „éhes” a játék.

Hangzás:

Ezzel semmi probléma nincs, minden a helyén, a zenei aláfestéssel fokozódik a játékosnak azon élménye, hogy poszt apokaliptikus a hangulat és valamit ideje tenni is ellene. Keményen harcra sarkall minket minden egyes hangjegy. Bár megmondom őszintén nagyon Diablósra sikeredett a legtöbb. Ami nem rossz, csak feltűnő a hasonlóság és az ember azt várná, hogy Devil’s Cross-ban a jól megszokott (vagy már hiányzó) dallamok csendüljenek fel, mint Tristram-ban

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=iqB0ZzKFcAc[/youtube]

Értékelés:

Összességében nagyon jó kis játék lesz, amint végre a nagyközönség is vethet rá néhány száz pillantást és nem csak a „bétázók”. Teljes mértékben elégedett lehet vele bárki, aki egy retro hangulatú RPG-vel szeretne játszani, vagy éppen csak némi mészárlásra vágyik a vadonban egy poszt apokaliptikus világban. Ami itt még meg kell jegyezni néhány szóban, hogy a Crate-nél egész jól dolgoznak, nem bugosodik a játék, legalábbis egyelőre. Biztos van benne, csak én nem találtam meg. Szerintünk simán megérte bizalmat szavazni a Grim Dawn-nak a Steamen.

Gépigény:

Minimális rendszerkövetelmény:

OS: Win XP/Vista/7

Processzor 2.0 Ghz

Memória: 1 GB

Videókártya: 512 MB Nvidia GeForce 6800 vagy Ati Radeon X800

Szabad lemezterület: 5 GB

Optimális rendszerkövetelmény:

OS: Win7

Processzor: 3 Ghz

Memória: 2 GB

Videókártya: 1,5 GB Nvidia GeForce 500 vagy Ati Radeon 6000

Szabad lemezterület: 5 GB

Pozitívum:

  • Történet
  • Retro hangulat
  • Rengeteg skill a kasztoknál
  • Újra megjelenő szörnyek

Negatívum:

  • Optimalizáció (GPU)

 

Grafika: 9 (10)

Játékélmény: 9 (10)

Hangok: 8 (10)

Szavatosság: 9 (10)

88%

Írta: Gosztonyi Adorján