hivatalosan-is-megerkezett-a-samsung-galaxy-s8-es-s8/2017/03/30

Hivatalosan is megérkezett a Samsung Galaxy S8 és S8+

2017. március 30. Kocsis Bence

A tegnapi napon hivatalosan is bemutatta a Samsung új zászlóshajóit, a Galaxy S8-at és a Galaxy S8+ okostelefonokat. Bár a korábbi pletykák már megmutatták az új jövevényeket, a bemutató alkalmával biztossá vált, hogy a 8-as szériában az alap és a csúcsváltozat is lekerekített kijelzőt kapott. És hogy a kijelző és kerethez képest még méretesebb legyen a kijelző, alul és felül szinte a peremig tart a képernyő. Ennek eredményeképp az eddig megszokott helyen elhelyezett újjlenyomat olvasó a készülékek hátoldalára került (a készülékek írisz alapú arcfelismeréssel is rendelkeznek).

s8

Ami a specifikációt illeti, a két készülék a kijelző méretet, súlyt leszámítva nagyon közel áll egymáshoz. Az 5,8 colos Galaxy S8 QHD+ (2960 x 1440 pixel felbontás) Super Amoled kijelzőt kapott (Gorilla Glass 5). Az európai piacra szánt modellbe Exynos 8895 SoC kerül, mely 4+4 (1,7 Ghz Cortex A53 + Exynos M2 2,3 Ghz) processzormagot tartalmaz és mindkét esetben 4 GB RAM memória a jelelmző. Belső tárhely tekintetében is azonos az előszlás, mindkét modellbe 64 GB került, mely természetesen microSD kártyával 256 GB-ig bővíthető.

s8_001 s8_002
Samsung Galaxy S8

.

Ami a kamerákat illeti, az S8 és S8+ nem kapták meg az egyre népszerűbb hátlapi kettős megoldásokat, de azért nem kell tartani attól, hogy az újdonságok gyengélkednének képminőség terén. A hátlapi f1.7 rekeszértékű 12 megapixeles kamera mellett előre egy 8 megapixeles megoldás került. A képek minőségéről egy speciális, úgynevezett multiframe image processing technológia gondoskodik.  Videó felvételből 2160p felbontáson 60 FPS, míg 1080 p felbontáson 120 FPS a támogatott.

S8plus_001 s8plus_002
Samsung Galaxy S8+

.

Akkumulátorok terén van egy kis eltérés a két modell között. Míg a Galaxy S8 egy 3000 mAh kapacitású erőforrással gazdálkodhat, addig az S8+ egy 3500 mAh kapacitású megoldást kapott.

A Samsung Galaxy S8 275.000 forintos áron szerezhető be, míg a 0,4 hüvelykkel nagyobb kijelzővel ellátott S8+-ért 300.000 forintot kell majd kifizetni. Színek terén "éjfekete", "levendula" és "jeges-szürke" árnyalatokban rendelhetők elő a telefonok.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=D8Ert5yjMV4[/youtube]

Írta: Kocsis Bence